A polgárosodás útján
A polgárosodás útján
Az 1848. április 11-én kihirdetett úgynevezett „március–áprilisi törvények” lettek volna hivatottak a feudális kötöttség felszámolására, illetve a magyarországi polgárosodási folyamat elindítására. A falvakat közvetlenül az úrbér és az azt pótló szolgálatok a robot, a dézsma és a pénzbeli fizetések, a közös legelők használatának megszüntetése (legelőelkülönözés), valamint az erdőhasználat szabályozása (faizás) érintette. Ide számíthatjuk a földesúri hatóságok megszüntetését, a papi tized eltörlését is.
A törvény rendelkezéseinek végrehajtását azonban a császár 1849-ben felfüggesztette. Az úrbériség eltörlésére majd csak az 1853-ban kiadott császári pátens rendelkezései alapján nyílott meg a lehetőség.
Bikal földesura, báró Puchner Antal a földesúri kártalanítás lehetőségét szem előtt tartva már 1851-ben kezdeményezte az úrbériség megszüntetését. Az eljárás ideje alatt azonban meghalt, annak befejezése fiára és örökösére, báró Puchner Hannibálra maradt.
A sásdi főszolgabírói hivatal által az uradalom állapotáról 1854-ben felvett jegyzőkönyvben az áll, hogy a községben hetven egész jobbágytelek és 66 kisházas található, amelyek után az úrbéri tartozásokat báró Puchner földesúrnak rótták le. 1848. január 1-je előtt elhagyott jobbágytelek a községben nem volt, ahogy a földesúr kezén sem. Tartozásaikat nem váltották meg sem a jobbágyok, sem a község. A bíró ládájában egy 1828-ban készített telekkönyv másolata volt az a dokumentum, amelyre minden bizonnyal igényeiket alapították.
Az úrbérrendezés a földesúr meglepetésére nem végződött egyezséggel, évtizedekig elhúzódó peres eljárás következett, amit nehezített a legelőelkülönözés és a maradvány földek rendezésének a kérdése is.
A legelőelkülönözés végrehajtására Bikal község még 1851-ben megkereste a császári királyi megyei törvényszéket Pécsett. A megosztási kérelmet az váltotta ki, hogy a földesúr birkái nemcsak a közös legelőt, hanem az úrbéri földeket is ellepték, úgyhogy az úrbéresek marhái emiatt szükséget szenvedtek.
Báró Puchner Hannibál még 1868-ban is azt állította, hogy több ízben próbált a községgel egyezségre jutni, de kísérletei nem vezettek eredményre. A pert kerülni akarta, már csak azért is, hogy a határ mérnöki felvételét, részletes térkép készítését – amely számára megterhelő kiadást jelentett – elkerülje. Terve nem sikerült, a mérnöki munka, térkép és földkönyv 1868-ban elkészült, azt a hatóságoknak hitelesítésre bemutatta.
Az ajánlat a községet teljes egészében most sem elégítette ki. Két kérdés: az uradalmi téglaégető és a birkaúsztató területe váltott ki újabb vitát.
Megjárva a fellebbezési fórumokat az ügy végül a Pesti Királyi Ítélőtáblán kötött ki, ahol 1873-ban a következő határozat született: a pécsi királyi törvényszék ítéletét jóváhagyták annyiban, hogy 68 és négynyolcad jobbágytelek és 64 zsellérház után – utóbbiak közül nyolcat-nyolcat egész teleknek véve –, valamint az úgynevezett soron kívüliekkel együtt 79 olyan egész telket állapított meg, amelyek után telkenként négy hold legelő járt. A téglaégetőre és a birkaúsztatóra vonatkozóan ugyanakkor további vizsgálatra kötelezték a pécsi törvényszéket.
Az 1868-ban készített földkönyv fontosabb adatai
(1100 négyszögölet értve egy holdon)
Belső telek
|
Rét
|
Szántó
|
Összesen
| |||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
kh
|
n-öl
|
kh
|
n-öl
|
kh
|
n-öl
|
kh
|
n-öl
| |
Uradalom
|
25
|
334
|
42
|
664
|
334
|
903
|
402
|
901
|
Telkesek
|
134
|
854
|
373
|
642
|
2094
|
398
|
2602
|
894
|
Kisházasok
|
59
|
714
|
4
|
290
|
80
|
1
|
72
|
5
|
Malombirtok
|
3
|
378
|
-
|
-
|
12
|
92
|
15
|
770
|
Soron kívüliek
|
7
|
224
|
8
|
284
|
49
|
813
|
65
|
321
|
Soron kívüli a római katolikus lelkész, a tanoda, az evangélikus lelkész, a tanoda, a római katolikus templom, az evangélikus templom, a bikali katolikus község, az evangélikus község, az izraelita község, Bikal község és a jegyzői birtok.
A maradvány földek kérdésének megoldása a későbbiekre maradt.
A polgári átalakulás gazdasági lehetőségének megteremtése, a feudális gazdasági berendezkedés felszámolása az 1848 március–áprilisi törvényekhez fűződik, míg a megvalósítás az önkényuralmi rendszer felszámolása utáni időkre, a kiegyezéssel kezdődő korszakra esik. Az 1871. évi 18. törvénycikk, az úgynevezett községi törvény meghatározza a község fogalmát, jogállását és működési rendjét.
A törvénycikk megjelenését követően, húsz év elteltével Baranya vármegye önkormányzata minden, ebbe a kategóriába sorolt településén vizsgálatot hajtott végre annak megállapítására, hogy a községi önkormányzatok kiépítése hogyan valósult meg.
Az 1891-ben végrehajtott vizsgálatról szóló jegyzőkönyv szerint Bikal kisközség a hegyháti járáshoz tartozik.
Az általános leírás szerint az 1074 főnyi lakosságának anyanyelve magyar és német. Határa 2952 katasztrális hold 1045 négyszögöl.
Pusztái, közintézetei, háziipara, ipartelepei nincsenek. A községháza viszont jó karban van. Szabályrendeletei szervezetéről és a tanácskozás ügyrendjéről, a magánlegeltetésről, vágatási díjakról, valamint az idegenek befogadásáról rendelkeznek.
A község képviselő-testülete – a törvény előírásainak megfelelően – felerészben választott tagokból, felerészben a legtöbb adót fizetőkből (virilistákból) állt. Az 1891-ben választott tagok felének a megbízatása 1893 év végével, a másik feléé 1896 év végével szűnik meg. A képviselő-testület ekkor évente négy alkalommal ülésezett, melyről jegyzőkönyvet vezettek. A jegyzőkönyvek nyelve magyar, a hitelesítést a jegyző és a községi bíró végzi.
Az 1891 márciusában tartott ülésen megvizsgálták a számadásokat, és azokat elfogadták. Az előző évi számadásokat 1881-től kezdődően őrizték. A község kiadásait törzsvagyonának jövedeleméből, valamint a községi pótadókból fedezte. A pótadó valamennyi állami adó 9,6 százalékát (a földadónak kivételesen 3,5 százalékát) képezte. A községi törzsvagyon ingatlanokból (4460 forint), javadalmakból (540 forint) és ingóságokból (416 forint) állt. További jövedelemforrást jelentett még a vadászati jog, a legelőbérlet, a vágatási és a végrehajtási díj. Az italmérési jogot a község bérbe vette, majd azt albérletbe továbbadta. A községi házak és épületek az Első Magyar Általános Biztosító Társulatnál tizenkét évre voltak biztosítva. A biztosítási kötvényeket a községi irattárban őrizték.
Az elöljáróság a bíróból, a helyettes bíróból, hat esküdtből, egy közgyámból, két pénztárosból, egy kisbíróból, egy csőszből és egy éjjeliőrből állt.
A körjegyző ekkor a 28 éves Magda Elek, aki négy gimnáziumi osztályt végzett, majd jegyzői oklevelet szerzett. Bikalon 1891 áprilisától alkalmazták. Minden hónapban kétszer fel kellett keresse a társközségeket.
A községből nagyszámú kivándorlás nem történt, néhányan Szlavóniába költöztek.
Ügyvitele egy általános iktatókönyvben, kézbesítési iktatókönyvben és az adóügyi iktatókönyvben jelenik meg. Tárgymutatót is készítettek az iktatott iratokról. A beérkezett ügydarabokat a legtöbb esetben három nap alatt elintézték, kisebb részének elintézése nyolc napig tartott. A hirdetéseket és körözéseket dobszóval és kifüggesztéssel hozták nyilvánosságra.
A községnek rendes telekkönyve még nem volt, kataszteri birtokívekkel és azok összesítésével viszont rendelkezett.
A pénztárkezelést és a számvitelt az 1887-ben alkotott szabályrendelet szerint hajtották végre. A pénzt a községházán, egy erős ládában őrizték. A pénztárosok óvadékot nem adtak, de vagyonuk megfelelő biztosítékot jelentett. Az utalványozást a községi bíró végezte. Elszámolni tartozott a községi pótadóval, a fogyasztási adóval és az útadóval.
Az adókat a körjegyző és a bíró szedte, a végrehajtásokat is ők foganatosították.
Az árvák ügyeit figyelemmel kísérték, a halottkém az elhalálozásokat három napon belül bejelentette, a leltárakat elkészítették. Árvaszéki megbízásokat azonban ritkán kapnak. Közgyámot, aki leltárba vette a hagyatékokat, és azokat nyilvántartotta, a község alkalmazott.
Gyámhatósági joggal a község nem rendelkezett.
Állategészségügyi megfontolásból marhaleveleket a körjegyző állított ki. Az idegen állatok behozatalát bejelentették, marhaleveleiket leadták, s ezekről jegyzéket is készítettek.
A községben vágatási biztos működött. A vágóhidat megfelelőnek tartották, a hússzemléket rendszeresen foganatosították.
A községi apaállatokat évenként egy mozgó bizottság megvizsgálta (két bikáról és négy kanról volt ekkor szó). A hatósági állatorvosi teendőket a járási állatorvos látta el. Munkája ellen panasz nem érkezett.
A községben tartózkodó cselédeket szolgálati könyvvel látták el, s nyilvántartást vezettek róluk.
Az iparrendészeti tevékenységet a tanoncszerződések nyilvántartása, a tanköteles tanoncok regisztrálása, a kéményseprés figyelemmel kísérése, az italmérések záróráinak ellenőrzése, a mértékek, és súlyok ellenőrzése képezte.
Az iskolaügyet két elemi népiskola 195 tanulójának oktatatása, illetve az ezzel kapcsolatos teendők intézése jelentette. A tanköteleseket minden júniusban összeírták, a mulasztásokat megvizsgálták. Az iskolák működését, így a tanítók fizetésének a kiszolgáltatását is, időszakonként ellenőrizték.
A „katonaügyet” az újoncok összeírása, a közös hadsereg és a honvédség jelentkezési jegyzőkönyveinek, betűsoros jegyzékének vezetése képezte. Az ismeretlen hadköteleseket felkutatták: az előző évben két esetben is eredménnyel jártak. A népfölkelők nyilvántartását külön vezették. A mozgósítási utasítás a bírónál és a községi levéltárban egyaránt megtalálható volt. Az alkalmasnak talált lovakat – eladás esetén – gazdáik bejelentették, és szintén nyilvántartásba vették.
A község a mágocsi központú körorvosi körzetbe tartozott. A községben a körorvos csak sürgős esetben, hívásra jelent meg. Okleveles bába nem, kiképzett halottkém azonban működött a településen.
A közmunkákat pénzben megváltották.
A közrendészeti teendőket az elöljáróság végezte. Rendőrség, csendőrség a faluban nem volt, csendőrőrjáratok ritkán keresték fel. Az éjjeliőri teendőket egy fő végezte, akit házról házra haladva a kötelezéssel rendeltek ki.
A tűzoltó-egyesületnek 26 tagja volt, parancsnoka a körjegyző. A felszerelés egy egységes rendszerű, új, szívó-nyomó fecskendőből állt.
Legeltetési szabályrendelet 1881-től létezik a helységben. A szőlőkre vonatkozóan szabályrendeletet nem alkottak. A filoxéramegbetegedést észlelték, ellene azonban semmit sem tettek. A faiskola fejlődő állapotban volt.
A községben egy szegényt tartottak nyilván, aki házról házra járva kapott élelmet.
A toloncok kísérésére megbízható helyi lakosokat rendeltek ki.
A vadászati jogot árverés útján bérbe adták, a bérleti díj a község vagyonát gyarapította.
A képviselő-testület rendes és rendkívüli közgyűlésen fejtette ki tevékenységét. A közgyűlés elé terjesztett ügyekben a jelenlévők határozatot hoztak. A közgyűlésen történteket, a beterjesztett tárgyakat és a határozatokat jegyzőkönyvbe foglalták.
A bikali képviselő-testület jegyzőkönyvei sajnos csak az 1903–1943 közötti időszakról állnak rendelkezésünkre. Ez alatt a negyven év alatt azonban olyan események történtek, amelyeknek a leírásából képet alkothatunk a testület működésének jellegzetességeiről.
A jegyzőkönyvek tanulmányozása során feltűnő a grémium befelé fordulása. Az országos események számára olyanok, mintha nem is léteznének. Az első világháború, a polgári demokratikus forradalom, a Tanácsköztársaság legfeljebb csak utalásokban jelenik meg. Hiányoznak az erre vonatkozó helyi események is. 1918 decembere és 1919 szeptembere között nincs semmiféle információ. A községi munkástanács tevékenységére – ellentétben például a szomszédos Mágocs jegyzőkönyveivel – Bikalon nem található adat.
További jellegzetesség, hogy a nemzetiségek vagy a vallásfelekezetek megkülönböztetése még a tények regisztrálásának szintjén sem mutatkozik meg. A helyben alakult német egyesületek: a Német Népművelődési Egyesület (Volksbildungsverein), valamint a Magyarországi Németek Szövetsége (Volksbund) sem fejt ki olyan tevékenységet, amely a testületet beavatkozásra vagy határozathozatal megtételére késztette volna.
Az egyes ügyeket vizsgálva kétségtelen, hogy mennyiségében a községi illetőség elbírálása adta a legtöbb munkát.
Minden magyar állampolgárnak ugyanis valamelyik község kötelékébe kellett tartoznia, ugyanakkor mindenki csak egy helyen szerezhette meg ezt a státust.
A községnek az illetőségi körben kötelezettségei voltak. Mint például a szegényellátás, a szegény, elhagyott gyermekek ápolása, illetve a szegény betegek ápolása. Ezekben az esetekben a lakóhely községe, ahol a szükséges ápolást végezték, követelhette az illetőségi községtől kiadásainak megtérítését. Bikal képviselő-testülete az esetek döntő többségében kibújt a költségtérítési kötelezettség alól.
Minden évnek fontos feladatát képezte a költségvetés, illetve a zárszámadás elkészítése, továbbá a községi vagyon gyümölcsöző kihelyezése. Ezekkel a kérdésekkel itt most nem foglalkozunk. Azokat tárgyaljuk inkább, amelyek a falu modernizálásának folyamatában nagyobb jelentőségűek.
1908-ben elkészültek az új kataszteri birtokívek. A nyomtatási és a könyvkötői költségen kívül szerkesztésiek is felmerültek, melyek fedezetéül parcellánként (helyrajzi számonként) négy fillért állapítottak meg.
Egyidejűleg felmerült a körállatorvosi állás létrehozásának az igénye is Mágocs székhellyel. A terv ellen a képviselő-testület arra hivatkozva tiltakozott, hogy az csak a nagybirtokosok és nagybérlők érdekeit szolgálná, a kisbirtokosokét nem. A felmerülő költségekhez nem járultak hozzá.
Évekig foglalkoztatta a testületet a körjegyzői lakás modernizálásának kérdése. Mindenekelőtt a tulajdonjog rendezése vált esedékessé. A társközségek ugyanis nemcsak az épület létrehozásában működtek közre, hanem a fenntartási költségekhez is hozzájárultak. A képviselő-testület határozatából kitűnik, hogy a körjegyzői lakás telkét báró Puchner Hannibál földbirtokostól nem egyedül Bikal község kapta, a fenntartási költségek közös viselését így elismerték. Úgy határoztak, hogy a tulajdoni hányadot Bikal és Nagyhajmás kéthatod-kéthatod, Alsómocsolád és Köblény egyhatod-egyhatod arányban felosztják, a felosztás eredményét pedig telekkönyveztetik.
Meghatározták a körjegyzői lakás helyiségeit is: négy szoba, cselédszoba, konyha, mosókonyha, éléskamra, padlás, pince, fáskamra, istálló, pajta, fészer és két, kőből épült sertésól. A határozat szerint ezt a lakást a körjegyző már több mint hatvan év óta használja.
Az épület lebontása és újraépítése mellett végül is 1908-ban döntöttek. Az anyagi fedezetet pótadó kivetésével szerezték meg, mondván, hogy a kölcsönnel járó kamatok sokkal nagyobb terhet jelentenének a községnek. Az irodarészhez utólag tanácsterem építését is elhatározták, tekintve, hogy a korábbi épületben is volt már ilyen. Az épület 1910-ben elkészült, a költségek elszámolását a képviselő-testület elfogadta.
A orvosi körök újraszervezésére is 1908-ban került sor. A képviselő-testületnek arról kellett határoznia, hogy a körorvosi lakás építéséhez „természetben” járul-e hozzá, vagy pénzzel. Az utóbbi mellett döntöttek, mivel annak felét a székhelyül szolgáló Ráczkozár község viselte, a másik fele pedig további tizennégy, a körzetet alkotó község között oszlott meg. Ez pedig Bikal számára lényegesen kisebb terhet jelentett. (Törvényi rendelkezés következményeként az ötezer lakosnál kisebb településeket körorvosi hálózatba kellett beosztani. A bikali képviselő-testület ismét Ráczkozár mellett döntött, azzal érvelve, hogy eddig is oda tartoztak, és ez a helység a legjobban megközelíthető számukra.)
Baranya vármegye építési szabályrendelete előírta az utcaszabályozási vonalak megállapítását. Az ehhez szükséges térképeket a község elkészíttette, majd a képviselő-testület jóváhagyását követően felterjesztette a megyéhez.
Járdaépítési igény is felmerült, minthogy a mellékutcákban lakó iskolás gyermekek télen a nagy sárban csak nehezen tudtak közlekedni. A járdaépítéssel egy időben levezető csatornákat szándékoztak építeni. A járdát a lakók saját költségükön építenék – tudjuk meg a vonatkozó jegyzőkönyvből –, azt kérik viszont, hogy a házuk előtti fák helyett a község ültessen újakat. A tervet a testület olyan kikötéssel fogadta el, hogy a megállapított utcaszabályozási vonal szigorúan betartandó, a járdaépítés pedig két év alatt megvalósítandó. A saját költségen való járdaépítés ellenében a kivágott fákat a lakosok megkapják, helyettük a község újakat telepít.
A községet a vasútvonal nem érintette, a legközelebbi vasútállomás a mágocs-alsómocsoládi, amely – Alsómocsoládon keresztül – csak földúton volt megközelíthető. A vasútállomáshoz vezető úthoz a bikali képviselő-testület nem volt hajlandó hozzájárulni. A megyei közigazgatási bizottság a község fellebbezését azzal az indokkal utasította el, hogy Bikal lakossága a legnagyobb haszonélvezője a kiépítendő útnak. (Megjegyezzük, hogy Bikal és a szomszédos Alsómocsolád között szilárd burkolatú út máig nem épült).
A római katolikus elemi népiskola 1910-ben kérte a közös iskolai alapvagyon jövedelmének a felét. A képviselő-testület ehhez hozzájárult. A felekezeti népiskoláknak ugyanis saját vagyona a szükséges taneszközök beszerzésére nem volt. A fele-fele arányú megosztás korábbi, addig is érvényben lévő gyakorlaton alapult.
Azon kevés ügyeknek az egyike, amely a község határain is túlmutat, a Baranyavármegye Gazdasági Egyesületének a felhívására való reagálás. Az egyesület a termelők szövetkezetét kívánta megalakítani 1917-ben a szeszfőzés (pálinkafőzés) kizárólagos jogának a biztosításával. Tekintettel arra, hogy a községben nem foglalkoztak gyümölcstermeléssel, és a háború alatt a szőlőművelés nagyon kezdetleges állapotban volt, legnagyobb része tönkre is ment, Bikal lakói üzletrészt nem jegyeztek. Csak maga a község, és egyetlen üzletrészt, „hogy az egyesület szilárd lábon álljon”.
A háború egyszer jelenik meg a jegyzőkönyvekben: háromtagú, úgynevezett hadisegély-véleményező bizottságot alakítanak 1918 elején.
A munkástanács fogalma a körjegyző elleni fegyelmi okán vonul be a képviselő-testület életébe 1919 őszén. A járási főszolgabíró kérését nem akceptálva a testület a fegyelmi eljárás ellen szavazott, meggyőződése volt ugyanis, hogy a körjegyző ártatlan, egyéni bosszúból fakad a feljelentése. Kijelentik, hogy a községi pénztárat a munkástanácsnak átadták, majd a „szovjet kormány” bukása után azt vissza is vették. A pénz elértéktelenedése miatt mindössze száz korona kára keletkezett a községnek. E határozatból az is kiderül, hogy a Budapesten működő német népbiztosságnak volt helyi összekötője.
A postai szállítást Bikal, Ráczkozár és Alsómocsolád között a mágocsi postamester vállalta, szolgáltatását azonban 1920-ban beszüntette, és Bikalt költségeihez való hozzájárulásra kérte. A Postaigazgatóság az antant-megszállás alatt álló Pécsett volt, így a község magára volt utalva. A költségekhez hozzájárult, de kikötötte, hogy a postakocsi naponta közlekedjék, éspedig Mágocs–Alsómocsolád–Bikal útvonalon, és ne úgy, mint az utóbbi időben, amikor a postát Mágocsról kapták.
Az 1920-ban kihirdetett Nagyatádi-féle földreformmal 1922-ben foglalkoztak a képviselők. Miután báró Puchner Károlyné birtokára a megváltási eljárást elrendelték, összeírták az igénylőket. A testület elismerte a római katolikus és az evangélikus népiskola, valamint a körjegyző kérésének jogosságát is. A földbirtokos a bikali pusztát a következő évre bérlőknek adta át. A község a bérbeadást csak a földreform során keletkezett igények kielégítése után tartotta méltányosnak. 1923-ra már az is világossá vált, hogy csak a legrosszabb földekből lesz erre lehetőség.
A hegyháti járás főszolgabírája 1927 nyarán arról adott tájékoztatást, hogy a járás községeibe bevezetik a villamos áramot. A nagyobbakba még ebben az évben, a kisebbekbe a következőben. A költségeket a megye kölcsön útján fedezi, a törlesztés pedig nem pótadó kivetéssel, hanem a fogyasztók áramdíjaiból történik, 25 évig. A berendezés a futamidő lejárta után a község tulajdonába kerül. A képviselő-testület a javaslatot egyhangúlag elfogadta.
A villamosítással egyidejűleg határoztak a telefon bevezetéséről is. A távbeszélőközpont és a helyi hálózat kiépítése költségeinek ötven százalékát a község magára vállalta.
Intézménygyarapítást jelentett a nyári gyermekmenhely megszervezése 1928-ban. A római katolikus iskola épületét vették igénybe, felügyelőül tizenegy helybeli, a feladatra alkalmas asszony jelentkezett. 1930-ban az intézmény az evangélikus iskolában működött.
A belügyminiszter rendeletére 1926-ban minden községben, így Bikalon is felmérést kellett készíteni a községről. A felmérést Balassa Ferenc körjegyző állította össze az előre megadott kérdőpontok alapján.
Az általános leírás meglehetősen szegényesre sikeredett. A körjegyző a község keletkezéséről semmit sem tudott. Lakóiról csak a török hódoltság utáni időszaktól rendelkezett némi ismerettel.
A községet a körjegyző mindig Baranya vármegyéhez tartozónak tudta, fogalma sem volt arról, hogy 1720 előtt a község Tolnához soroltatott. A község jellege 1848 előtt úrbéres község, ekkor kisközség. Az állami anyakönyvezés életbe lépte, 1895 óta a bikali anyakönyvi kerülethez tartozik.
A község szervezetét, az elöljárók: bíró, törvénybíró, hat esküdt, két pénztáros és egy közgyám alkotta. A rendszeres tisztviselők és alkalmazottak körébe tartozott a körjegyző, az időközben rendszeresített segédjegyző és adóügyi jegyző. Szegődményes volt a kisbíró, a bába és az éjjeliőr. A képviselő-testület öt virilistából, öt választott tagból és két póttagból állt.
A község általános közigazgatási beosztása: a vármegye székhelye Pécs (54 kilométer), a járási székhely és az országgyűlési választókerület székhelye Sásd (23 kilométer), a törvényhatósági bizottsági választókerület székhelye Ráczkozár (három kilométer).
A csendőrőrs székhelye Mágocs (öt kilométer).
A körorvos székhelye Mágocs. A községi bábák száma egy. A legközelebbi közkórház Kaposváron van. A gondozott szegények száma négy, az elhagyott gyermekeké három.
Az ivóvizet jónak minősítette a körjegyző, holott artézi kút nem volt a faluban. A vendéglátóhelyeket két kocsma képviselte.
Törvénykezési beosztása szerint a pécsi királyi törvényszékhez és a sásdi királyi járásbírósághoz tartozott a település. Királyi pénzügyigazgatóság Pécs, királyi adóhivatal Sásd.
A közoktatásügyet a két tanerős ágostai helvét evangélikus és az egy tanerős római katolikus felekezeti népiskola képviselte a településen. A tanfelügyelőség Pécsett működött. Óvoda nem volt, a Leventeegyesület viszont működött.
Anyaegyház a községben a római katolikus plébánia, a pécsi püspökséghez tartozott. Az izraelita anyakönyvi kerület székhelye Mágocs. A római katolikus egyházközség ügyeit az iskolaszék intézte.
Kulturális intézmények nem voltak a helységben.
A község fő közlekedési útja a mágocs–szászvári törvényhatósági út. Postahivatala van.
A lakosság zömének a mezőgazdaság és a szőlőművelés ad kenyeret. A falu közös legelője 209 hold. Faiskolája nyolcszáz négyszögöl.
Állatállomány: 246 ló, 472 szarvasmarha, 601 sertés, 343 juh. A körállatorvos székhelye Mágocs. A község állandó piaca is ott van, ahová egyéb tekintetben is orientálódik.
A községben két szatócsüzlet volt található, mellettük működött a tejszövetkezet.
Iparosok: egy-egy asztalos és cipész, két-két szabó és borbély, három-három ács, kőműves, kovács és takács.
A községben téglagyár működött húsz munkással.
A község tulajdonát képezte a községháza, két pásztorház, összesen tíz helyiség. A jegyzői lakás négy lakrészt tartalmazott. A körjegyzői székhely a körjegyzőséghez tartozó községek közös tulajdonát képezi. A község tulajdonában van még 37 katasztrális hold szántó és százharminc katasztrális hold legelő.
A legfontosabb megoldásra váró feladatot a körjegyző a felekezeti iskolák államosításában s így a magyarosodás elősegítésében látta.
A vármegye az 1930-as években közjóléti alap létesítéséről határozott. Ezzel összefüggésben vizsgálatot rendeltek el a községek 1937-re vonatkozó társadalmi helyzetének felderítésére. A vizsgálat eredményét egy munkacsoport: a főszolgabíró mint a járási közjóléti bizottság elnöke, a járási gazdasági felügyelő, a járási tisztiorvos, valamint a meghatározó szerepet betöltő Faluhelyi Ferenc körjegyző szignálta.
A földrajzi fekvést illető ismereteink az elkészített jelentésből annyiban egészíthetők ki, hogy a község az idegenforgalomba és a falusi vendéglátásba nem kapcsolódott be, ennek a rossz közlekedési viszonyokon kívül az is oka volt, hogy nem rendelkezett különleges természeti szépségekkel, sem vendéglátóhelyekkel.
Legközelebbi piaca Mágocs mellett a 22 kilométerre fekvő Dombóvár, ahová hetipiacra jártak.
A községi pótadó kulcs hatvan százalékra emelkedett.
A lakosság száma 1101. Vallás szerinti megoszlása: 276 római katolikus, egy református, 810 evangélikus, egyéb felekezethez tartozó: tizennégy. Anyanyelv szerinti megoszlása: 328 magyar, 771 német, egy horvát.
Életkor szerint: tizenkét éven aluli gyermek 326, tizenkettő–tizennyolc évesek 117, tizennyolc–hatvan évesek 545, hatvan év felettiek 113. A születések száma 22. Egy éven aluli elhalálozás három, hét év feletti tíz. A halálozási arányszám 11,8 ezrelék. A házasságkötések száma tizennégy. A községbe beköltözés, illetve kiköltözés nem volt.
Foglalkozási megoszlás, csak a községben lévő birtoktestek alapján: kétszáz holdon felüli birtokos: egy kereső, három segítő, két eltartott családtaggal; ötven holdon felüli: hat kereső, hét segítő, négy eltartott családtaggal; negyven holdon felüli: 14 kereső, 11 segítő, 19 eltartott családtaggal; harminc holdon felüli: 15 kereső, 14 segítő, 18 eltartott családtaggal; húsz holdon felüli: 21 kereső, 18 segítő, 28 eltartott családtaggal; tíz holdon felüli: 58 kereső, 55 segítő, hatvan eltartott családtaggal; öt holdon felüli: 72 kereső, 73 segítő, 96 eltartott családtaggal; három holdon felüli: 37 kereső, 37 segítő, 37 eltartott családtaggal; egy holdon felüli: 33 kereső, 34 segítő, 32 eltartott családtaggal; egy hold alatti birtokos: 51 kereső, 56 segítő, 83 eltartott családtaggal; gazdasági cseléd: 33 kereső, 75 eltartottal; önálló iparos: 23 kereső, 51 eltartottal; ipari alkalmazott: nyolc kereső, 17 eltartottal; önálló kereskedő: öt kereső, 15 eltartottal.
A község határa 2952 katasztrális hold, ebből szántó 2336, kert 17, rét 247, szőlő 20, legelő 208, földadó alá nem eső terület 115 katasztrális hold. A parcellák száma 9844. Egy tagban álló földbirtok egy van, területe 225 katasztrális hold. A védett földbirtokok száma hat, területük 88 katasztrális hold. A kétszáz katasztrális holdnál nagyobb földbirtok tulajdonosa báró Puchner Károly, Antal és Izabella. Erdejük nincs. A tulajdonosok maguk gazdálkodnak. Gazdasági cselédeik évi bére hatszáz pengő. Az aratómunkások a termés tíz százalékát kapják, egy munkás keresete mintegy tizenöt mázsa búza.
A kisbirtokosoknál az átlagos cselédbér évi háromszáz pengő.
A legelő akáccal van beültetve, csak a sertéseket hajtják ki.
A község egyetlen ipari vállalkozása a Bikali Téglagyár. Nyolc munkást foglalkoztat tizenhét családtaggal. A munkások átalánymunkát végeznek. A szakmunkás heti keresete harminc, a többieké húsz pengő.
A községben szociális, egészségügyi és kulturális intézmény nincs. Van egy munkássegélyalapja, de azt senki sem vette igénybe, mivel munkanélküli családfő nem volt a településen.
A felmérést végzők a faluban kétszáztíz lakást regisztráltak, melyek közül ötven volt padlózott. Lakáshiányról nem tudósítottak. Az uradalom cselédlakásaihoz mindenütt tartozott konyha. A gazdáknál alkalmazott cselédek családtagként laktak munkaadójuknál.
Háziipart a lakosság nem űzött, de mindenki maga elkészítette a lábbelijét, a pacskert, a gazdaságában használt kosarakat, seprűket. Az asszonyok vászonszövéssel is foglalkoztak.
