A hatalom hálójában | Száz Magyar Falu

A hatalom hálójában

Magyarország német megszállását, 1944. március 19-ét követően Bikalon a nyári időszakban egy SS páncéltörő század állomásozott. A zászlóalj-parancsnokság Mágocsra települt. A század parancsnokával a közigazgatási tisztviselők csak a legszükségesebb esetekben tárgyaltak, általában csak akkor, ha valamilyen magyar érdek védelme tette ezt szükségessé. A lakosság is csak az első két hétben tartott kapcsolatot a katonákkal, tapasztalták ugyanis azok erőszakosságát. A későbbek során csak a Volksbund vezetők érintkeztek velük. Befolyást az SS-alakulat vezetői a közigazgatás tisztviselőire nem gyakoroltak, azt meg sem kísérelték.

Frontra indulásuk előtt az egyik éjjel – július végén, augusztus elején – betörtek a római katolikus plébániára, a plébánost bántalmazták, lakását kifosztották. Olyan hírek terjedtek a faluban, hogy a következő éjjel a körjegyzőt és báró Puchner Károly földbirtokost szándékozzák kifosztani németellenes magatartásuk miatt. Erre azonban nem került sor, mert a körjegyző távbeszélőn értesítette a főszolgabírót és a Mágocson tartózkodó SS-zászlóalj-parancsnokságot. Utóbbi intézkedésére nemcsak a további fosztogatás maradt el, hanem visszaszolgáltatták a plébánostól elvitt ingóságokat is.

Vizsgálatot folytattak le, amely során kiderült, hogy a rablást az SS-század számvevő őrmestere szervezte. A végrehajtók kilétét azonban gyors eltávozásuk miatt nem sikerült megállapítani.

A községet elhagyó, visszavonulóban lévő német csapatok 1944. november 30-án négy német nevű bikali lakostól vittek el egy-egy pár lovat, illetve egy-egy szekeret. Egyéb fosztogatásra nem került sor. A magyar hadsereg, annak egyes tagjai rovására a visszavonuló németek erőszakos cselekményeket nem követtek el, a községben rombolást nem végeztek.

A szovjet megszállás 1944. november 30-ához, illetve december 1-jéhez kötődik. Tekintettel arra, hogy a Dombóvár felé vezető úton lévő Kapos-hidat a németek felrobbantották, az új megszállók harcoló alakulatai nem vonultak tovább, néhány napig a faluban maradtak. Az első hetek viszonylagos nyugalmát a megszálló alakulatoknak a lakosság front mögötti hadi munkára kötelezése jelentette, lövészárkot ástak, fákat termeltek ki, utat javítottak. A leggyászosabb eseményt a német lakosság meghatározott korosztályainak a Szovjetunió munkatáboraiba hurcolása képezte. (Erről részletesebben a német nemzetiségi mozgalmat és következményeit tárgyaló fejezetben szólunk.)

A szovjet hadsereg által igénybe vett terményekről és állatokról egy 1945. április végén összeállított adatsor áll rendelkezésünkre. Eszerint búzából 215, rozsból 11, árpából 46, zabból 221, szemes tengeriből 117, lisztből hét, szénából 410, szalmából és burgonyából tíz-tíz mázsával vittek el, valamint százötven lovat, egy szarvasmarhát, két borjút, öt sertést (ötven kilogramm felettit), öt juhot.

Az új megszállók okozta terhek a Vörös Hadsereg élelmezésében, a jóvátételi beszolgáltatásokban jelentkeztek. Mezőgazdasággal foglalkozó faluról lévén szó Bikalnak terménnyel és állatokkal kellett „adóznia”. Hetvenöt bikali mártír vált a második világháború áldozatává, esett el a harcokban, halt meg hadifogságban vagy a Szovjetunió munkatáboraiban. (Névsorukat a Függelékben adjuk közre.)

A front várható érkezése a polgári és a katonai hatóságokat kiürítési tervek készítésére ösztönözte.

A bikali körjegyző által 1944. november 23-án készített tervben néhány bennünket közelebbről is érdeklő adat található. A német fegyveres SS számára igénybe vett, igazolvánnyal ellátott, de még be nem öltöztetett férfiak száma 85 volt. A Volksbundhoz tartozó családok száma 89, családtagjaiké 361. Lófogataik száma hetven, a tehén- és ökörfogatoké nyolc, traktoraiké kettő. A kiürítési felhívásra Bikalról ismereteink szerint tíz köztartozással bíró német nevű család hagyta el a falut. (Más források szerint az elmenekült Volksbund-tagok száma 54 fő volt.)

A szovjet megszállást követően 1945. január 16-án összeírták az 1941 óta katonai szolgálatot teljesítő, időközben leszerelt személyeket. A tizenhét egykori katona közül öt német nemzetiségű volt. Közülük hárman szolgáltak a német hadseregben, mindegyikük úgy szökött meg az alakulatától. Az összeírtakat munkatáborokba hurcolták el. Hogy Bikalról hány volt katonát, nem tudjuk.

A megszállás első heteiben viszonylagos csend uralkodott a faluban. A front mögötti munkára többnyire még egységesen vették igénybe az érintett lakosságot, az 1944 karácsonyán történtek címzettjei azonban már egyedül a németek voltak. A szovjet hadsereg 1944. december 22-én keltezett 0060. számú parancsa ugyanis különleges rendelkezést tartalmazott. Cinikusan, „közvetlen mögöttes területen” végzendő közmunkára mozgósította a német származású munkaképes 16–45 éves férfiakat és a 18–30 éves nőket. Ekkor még senki sem tudta, hogy ezt a fogalmat tágan kell értelmezni, és a „közvetlen mögöttes terület” szovjetunióbeli munkatáborokat jelent. A községből 51 név szerint is ismert személyt hurcoltak el. Közöttük 34 nőt. (A hazaérkezettek, illetőleg az elhaltak számáról nincsenek megbízható adataink.)

A szovjet katonai hatóságok kívánságára a közigazgatási szervek különféle adatokat közöltek a lakosság állapotáról. A nemzetiségi megoszlásról összeállított táblázat szerint a községben 16 éven felüli 111 német férfi, 257 német nő és 218 gyermek volt 1945 februárjában. A magyarok száma összesen 188. Feltűnő a német férfiak alacsony aránya: sokan lettek a háború áldozatai vagy sínylődtek hadifogságban.

A német lakosság „megkülönböztetett figyelemmel kísérését” jelentette a fegyverszüneti egyezmény végrehajtásaként az úgynevezett nemzethűségi vizsgálat. A német lakosság vizsgálatát járásonként szervezett háromtagú bizottságok hajtották végre, perrendszerű eljárásban. Ez a tizenhat évesnél idősebbekre terjedt ki, nemre, foglalkozásra tekintet nélkül. Az önálló keresettel nem bíró asszonyokra és kiskorú gyermekekre csak akkor, ha rájuk vonatkozóan külön bejelentés érkezett. A vizsgálat során azt kellett megállapítani, hogy a vizsgált személy hitlerista, esetünkben volksbundista szervezetben volt-e vezető vagy az SS-be önként lépett be, tagja, támogatója volt-e a Volksbundnak tagja, illetőleg hogy nemzethűségének és demokratikus érzületének tanújelét adta-e.

A határozatokat élőszóval hirdették ki, az eljárásról jegyzőkönyvet vezettek. A jegyzőkönyvekben szerepel a vizsgálat alá vont személy születési éve, helye, vagyoni állapota (ház- és földtulajdona) és a határozat. Határozatban rendelhették el a vezetők internálását. A Volksbund-tagoknak a földreform során elszenvedett hátrányokon túl munkakötelezettséget is előírhattak. A támogatóknak a telepítési akciók során kellett rendelkezésre állniuk. Akiket tagoknak sem, támogatóknak sem minősítettek, azok kötelesek voltak befogadni az elköltöztetetteket, illetve összeköltöztetetteket.

Bikalon 117 ügyet vizsgáltak. A vizsgálat sok esetben eredménytelen maradt, mert az érintett nem jelent meg, katonai szolgálata, elmenekülése miatt maradt távol. Az eredményes vizsgálatok vezetőnek 25, tagnak 61, különféle címen támogatónak 21, „nem tagnak” egy személyt nyilvánítottak. A vizsgálatról önkéntes SS-tagsága miatt tizenhat személy maradt távol. A kormányközi egyezmény alapján hadkötelezettségét a vizsgáltak közül 23 személy teljesítette a német haderőben. Szovjet munkatáborba a megvizsgáltak közül hét személy került. Ifjúsági vezetőnek két személyt minősítettek.

A községi nemzeti bizottság megalakította a községi földigénylő bizottságot, összeírták az elkobzandó és megváltandó birtokokat, illetve az igénylőket. Az érdekellentétek: telepítési igények, az etnikai összetétel megváltoztatása a németek kiszorításával, hamarosan ennek újraalakításához vezetett.

A földreform törvény alapján Bikalon tulajdonosuk Volksbund-tagsága miatt 1945 augusztusáig 32 birtokot koboztak el (312 katasztrális hold földterülettel). Az elkobzást kimondó határozat ellen azonban többen felszólaltak, állítva, hogy a Volksbundnak soha nem voltak tagjai, olyan is akadt, aki kommunista párttagságára, magyar katonaként hősi halált halt gyermekére hivatkozva érvelt. Ügyüket a hűségvizsgálatot végző bizottsághoz tették át.

Olyan személy ingatlanait is elkobozták, akit a bizottság magyar demokratikus érzelmeiben megnyilatkozóként minősített. A földreformtörvény értelmében ingatlanait vissza kellett volna kapnia, erre azonban nem került sor. Baranyavármegye Földbirtokrendezési Tanácsa a kérelmét a magyarországi németek kitelepítéséről szóló kormányrendeletre hivatkozva utasította el. Abban ugyanis kimondták, hogy aki a kitelepítésre kötelezettek névjegyzékében szerepel, annak minden ingó és ingatlan vagyona a magyar államra szállt.

A folyamatos földreform, az ezzel összefüggő be- és kitelepítések eredményeként a vagyonelkobzást szenvedettek száma 1947-re 125 főre emelkedett. Az elkobzott mezőgazdasági ingatlan területe kétezer-ötszáz, az erdőé hatszázkilencven katasztrális hold. Az érintettek a vagyonelkobzást kimondó határozattal elvesztették mind a lakóhelyük szerinti, mind az ország bármely más községében fekvő mezőgazdasági ingatlanaikat, szőlőjüket, házaikat, más belterületeiket, élő és holt gazdasági felszerelésüket. Vagyontárgyaik tulajdonjoga az államra szállt át.

A német lakosság elkobzott ingatlanait telepítési célokra használták fel. Elsősorban a megyén belüli telepítéseket hajtották végre, majd az úgynevezett csoportos telepítési akcióval az Országos Földbirtokrendező Tanács közbejöttével távolabbi vidékekről költöztettek agrárproletárokat a németektől elkobzott ingatlanokra.

1945-ben 23 családot telepítettek le, majd 1946 júliusában Hódmezővásárhelyről és Zala megyéből újabb 23 család érkezett. Utóbbiak érkezése a Független Kisgazdapárt, a Szociáldemokrata Párt, ezeknek nemzeti bizottsági tagjai, a termelési bizottság magyar tagjai, a községi elöljáróság tagjai között elégedetlenséget szült. Elégedetlenségük egyik oka, hogy akkor érkeztek, amikor a „sváb kitelepítés” éppen szünetelt, és az önkényesen beköltözők nagygazdákhoz kerültek, mondván, hogy ha jogerősen elkobzott házak állnak majd rendelkezésre, akkor azokba áthurcolkodnak. Később azonban nem voltak hajlandók kimozdulni. Ők alakították át a községi földigénylő bizottságott, ahova tagként csak egy helybeli került. Az elkobzott házakat sok esetben nem találták megfelelőnek, kinéztek maguknak másokat, szebbeket, ezekből újabb elkobzási javaslatot állítottak össze, annak alapján aztán ezeket igénybe is vették.

Kifogásolták az is, hogy a telepesek nem értenek a földműveléshez, és gátolják a házában még jogosan lakó német tevékenységét is. A felülvizsgálat során mégis elérték azt, hogy letelepedési engedélyt kapjanak. 1946 végéig hatvan házat koboztak el, amelyeket így használtak fel.

Időközben folytak a szlovákiai magyarokat, illetve a magyarországi szlovákokat érintő lakosságcsere-tárgyalások. Magyarországnak be kellett fogadnia a Szlovákiából kiutasított magyarokat, és el kellett őket helyeznie. Erre alkalmas telephelyekkel az ország alig rendelkezett, ezért 1946-ban az országon belüli telepítéseket leállították, illetve telepes-felülvizsgálatot hajtottak végre. A földművelésre alkalmatlannak bizonyultaktól a juttatásokat megvonták. A szlovákiai magyarság fogadására így sem állt rendelkezésre elegendő telephely, ezért a magyar kormány rendeletet adott ki a német lakosság ideiglenes összeköltöztetéséről.

Bikalra a betelepítés 1947. május 14-től kezdődően történt, amikor is Nemeskajalról egy, Szencről egy, Pozsonyból egy, Nádszegről három, Hidaskürtről 28, Oroszvárról 13 család még 1947-ben, Őrsújfaluból és Nagyabonyból egy-egy további család 1948 júniusában érkezett meg a faluba.

Az ezt követően készített hangulatjelentések szerint nem érezték magukat otthon az új lakóhelyükön, hazavágyódtak. Nehezményezték, hogy vagyonjogi helyzetüket nem tisztázták. A politikai életbe nem kapcsolódtak be, pártoknak nem lettek a tagjai, de a Magyar Dolgozók Pártja ünnepségein részt vettek. Munkájukat szorgalmasan, rendesen végezték. A következő évben rendezték tulajdoni viszonyaikat is. A Csehszlovákiában hagyott, telekkönyvileg igazolt tulajdon figyelembevételével föld- és házingatlan-juttatásban részesültek.

A telepítésekkel a községben többféle értelemben is feszültség keletkezett. A hatóságok ezt a németek Németországba történő kitelepítésével igyekeztek feloldani.

A bikali németeket a magyarországi német lakosság Németországba telepítéséről szóló 12330/1945. M. E. számú rendelet alapján számba vették. Elsősorban kitelepítésre kötelezettként 706 személyt írtak össze. Az összeírtak német anyanyelvűként és német nemzetiségűként szerepeltek az 1941. évi népszámláláskor, melyhez járult esetenként a Volksbund-tagság, valamint az SS-szolgálat feltüntetése.

Adataink szerint, melyek csak másodlagosak, a kitelepítési kormánybiztosság adatai ugyanis máig nem ismertek, 1947-ben 44, 1948-ban négyszáz, összesen 444 személy Németországba történő kitelepítésére került sor. Utóbbiak Németország szovjet megszállási zónájába, a későbbi NDK-ba kerültek.

Egy 1949-ben, a második világháborút követő első népszámlálás évében készített megyei felmérés szerint Bikalon 74 német személy lakott. (A községben ekkor 122 újgazdát, 34 régi gazdát tartottak nyilván. Az újgazdák közül 68 felvidéki, kettő csángó, harminc más vidékről való volt.)