Az államalapítás előtti idők emlékei
Az államalapítás előtti idők emlékei
Bár Bikal területéről nem került még elő őskori lelet, közelit azonban többet is ismerünk. Terepbejárások során – amelyek e vidék elpusztult középkori eredetű falvainak a felderítését célozták – apró kőpengéket találtunk Vékénynek Köblény felé eső határrészén, a Pálfa-dűlőben, ezek az úgynevezett gravetti kultúra népének telepére engednek következtetni. Hasonló korú, mintegy tízezer éves szilánkok kerültek elő Magyaregregy területén is, a Hodácsi-völgyben.
A régészeti terepbejárás alkalmával a felszínen látható leletek gyűjtése folyik. Ezek zöme csupán néhány cserépdarab, egykor tároló- vagy főzőedények, korsók vagy bögrék voltak. A töredékek anyaga, formai jegyei alapján lehet következtetni arra, hogy mely régészeti korszak embere használta őket.
Egregy területéről, közelebbről nem ismert lelőhelyről egy kővéső ismeretes. A Ciklődi-völgyben – Kárász és Egregy között – egy csiszolt kőbaltát találtak. A Kárász-gödörben – ahol szén után kutattak – szintén előkerült egy őskori kőbuzogány.
Az újkőkor középső szakaszát Egyházaskozár és Mágocs területén szórványosan előkerült cserépdarabok képviselik. A leghíresebb lelőhelyéről lengyeli kultúrának elnevezett népesség régészeti hagyatékáról már némileg több ismeretünk van. Mágocson és Ágon volt telepe. Még az 1930-as években, a szászvár-bányatelepi sportpálya építésekor találtak rá egy sírra, amelyben a csontváz zsugorított helyzetben feküdt. Agyagkorsót helyeztek el mellette eltemetői.
Továbbhaladva az időben a rézkort Mágocs területén néhány cserépdarab, Szászváron egy agyagból készült merítőkanál képviseli. A bronzkor korai szakaszából, Mágocs Kispuszta-dűlőjéből ismerünk egy négyezer éve alapított telepet. A késő bronzkori népesség hét urnasírja került elő a kárászi Fekete-Petrőc-dűlőben. Találtak itt még két bronztűt és egy félhold alakú ismeretlen tárgyat. Vásárosdombóról egy bronz tokos baltát ismerünk.
A rómaiak korából több szórvány lelet és kisebb ásatások ismertek a vidékről. A Márévár feltárásakor egy III. századi római őrtorony maradványai is a felszínre kerültek. A leletanyagban sok a cserépedény, az érme, a vaseszköz. Az egregyi stranddal szemben a középkori kolostor feltárásakor egy római sírkő került elő, melyet küszöbként használtak. A Kisvaszar és Egregy közötti dűlőút mentén is lehetett egy kisebb római település, mivel sírok kerültek felszínre útjavításkor. Találtak itt egy Krisztus-monogrammal ellátott bronz pecsétgyűrűt, és egy bronz kígyófejes karperecet. Szalatnakon egy késő római téglasír ismert. A mágocsi szőlőhegyen előkerült egy Minervát ábrázoló sárgaréz lemez dombormű. Egyházaskozáron az úgynevezett Vásáros-dombon gátépítés során IV. századi római sírokat semmisítettek meg. A Bikal-pataktól északra római telep nyomai mutatkoznak a felszínen. A rómaiak tartós jelenlétét Szászváron a Vida-féle szőlőben talált agyag vízvezetékcsövek és a bakbűzpusztai épületmaradványok is igazolják.
Az 1870-es években a vasút építésekor Szalatnak közelében találtak késő avarkori leleteket, ezek a szekszárdi múzeumba kerültek, de valószínűleg a világháború alatt megsemmisültek.
A magyar honfoglalást megelőzően szláv népek éltek ezen a vidéken, emlékük több falunévben fennmaradt, határrészek, dűlők neve őrzi a több mint egy évezreddel ezelőtti szlávok névadását. Legalábbis látszólag. Abban ugyanis szinte biztosak lehetünk, hogy a XVIII. században betelepülő németek a saját nyelvükön kezdték megjelölni a dűlőket, így a korábbi névanyag többnyire elenyészett. Bikal, Egyházaskozár, Hegyhátmaróc falvakba a török kiűzését követően hosszabb-rövidebb ideig délszláv népek települtek le, és így ők is elnevezhették falujuk egyes határrészeit. A honfoglalás és az államalapítás korában itt élt, majd a magyarságba fokozatosan beolvadt szlávság névanyaga – kellő bizonyossággal – csak Magyaregregy, Kárász, Vékény és Szászvár dűlőneveiből elemezhető ki.
Egregyen a jó szőlőtermő hegy, a Babina jelentése ’asszonyé’. A Márévár alatti völgyben folyó patak, a Rikájó, szóösszetétel: előtagja a szláv reka, utótagja a régi magyar nyelvből ismert jó, mindkettő folyót, patakot jelölt. A Kanistás-gödör sáros, pocsolyás helyet jelent. Hasonló elnevezést Kárászon is találunk: Kanistás, Kanistási kút. Egregyen a Lozák, Lukac és a Bobiny nevek még megfejtésre várnak.
Egy magyarok által adott, a szlávokra utaló név is fennmaradt: Tótokorma. A középkorban ugyanis a magyarok a szlávokat tótoknak hívták.
Kárászon a Liponya-dűlő hársfával borított területre vall. Szláv eredetűek még a Siska, Siskai-kút és a Szávosa, Szávosai-ódal elnevezések.
Egregy és Kárász területén öt – középkori oklevelekben is többször emlegetett – elpusztult falu is szláv nevet visel. Ilyen a Bakóca, amely bükkös területet a Lipóca pedig hársas erdőt jelent. Ez utóbbi elpusztult falu napjainkig őrzi a névadás eredeti indítékát, a terepet bejárva itt a Lipócai-csörge mentén ma is szép termetű hársfák sorakoznak. A Petrőc-dűlőben elpusztult falu eredeti birtokosára vall, értelme: ’Péteré’ vagy ’Péter embereié’. Egregyen a Rakcsa a Radiszláv, Radivoj személynév rövidült, Rad alakjából képződött, a Nebojszafalva pedig a ’nem félő’, ’aki nem fél’ jelentést őriz.
Vékény és Szászvár határán húzódik a Szapuka- és a Szalósa-dűlő. A Vasszar-fé Vékény területén talán a szlovén vozar foglalkozásnévből ered, melynek jelentése ’szekeres, fuvaros’. Szászvár erdővel borított részén maradtak fenn a Balinca, Saskó és a Lipse elnevezések. Ez utóbbi, hasonlóan a Lipovicához, hársast jelöl. A Dalina tál alakú mélyedést, völgyet jelent.
Az ismertetett helyneveken kívül egy régészeti lelet is igazolja a szlávok ittlétét. Kárászról került elő egy XI. századra tehető szláv ékszertípus: két, egymással szembenéző állatfejben végződő karperec.
A magyar honfoglalás időszaka nemcsak Bikal, hanem a környező falvak tekintetében is fehér foltnak számít. Egy alapos régészeti terepbejárás talán hozzájárulhatna e hiátus felszámolásához.
