A Völgység peremén
A Völgység peremén
Napjaink földrajztudománya Bikalt és a környező falvakat a Völgységnek nevezett kistájba sorolja. Megkülönbözteti a Hegyháttól, amely a Mecsek középső és nyugati részétől a Kapos folyó felé lejtő vidéket jelöli. A Völgység a Baranya-csatorna, a Kaposba ömlő Bikali-víz és a kis Méhész-patak vízgyűjtő területét foglalja magába.
Mégis „hegyhátiaknak” vallják magukat Bikal és a környező falvak lakói. Ez látszólag ellentmondás. Valójában nem az. A Hegyhát ugyanis egy történetileg kialakult népi kistájelnevezés: „hegyen túli területet” jelölő értelmében volt használatos a XVIII. század óta. Ezt a formát Hegyhátmaróc nevében máig őrzi (a középkor évszázadaiban csak Marócként jegyezték fel az oklevelek).
Az ilyen népi eredetű tájnevek kialakulásakor nem a földrajzi szempontok érvényesültek, sokkal inkább a népi tájtudat. Ez pedig figyelmen kívül hagyja a kistájak elhatárolásánál a földrajz tudományos érveit. Nincs tekintettel a szerkezeti vonalakra, a vízválasztókraés a felszínalaktanra sem. A közigazgatás mesterségesen kialakított határait még ennyire sem veszi figyelembe. A népi tájszemlélet pedig apáról fiúra szállva hagyományozódott, így tartva számon, hogy mely községek „hegyhátiak” és melyek „völgységiek”.
A történeti Völgység mint népi kistáj elnevezés a XVII. század végi iratokban tűnik fel először. Mint láttuk, ez a terület nem azonos a földrajzi értelemben vett Völgységgel. Utóbbi jóval kiterjedtebb, magába foglalja azokat a falvakat is, melyek amúgy „hegyhátiaknak” vallják magukat: Köblény, Szalatnak, Ág, Alsómocsolád, Egyházaskozár, Bikal, Mágocs, Hegyhátmaróc tartoznak ide.
A Völgységre aligha idézhetnénk találóbb megfogalmazást, mint Fényes Eleknek az 1860-as években papírra vetett gondolatait: „…csupa hegy-völgyből áll, de a hegyek alacsonyak s inkább domboknak mondhatók, a völgyek hosszan nyúlnak el, számosak, de nemigen szélesek. E völgyekről kölcsönözte „Völgység” nevezetét is. Erdők helyett csupán szántóföldek és kopár legelők lepik a domboldalakat.”
Ez a hullámos felszínű kistáj a földtörténet évmilliói alatt nyerte el mai formakincsét. Kövessük nyomon ezeket a változásokat.
Az évmilliók alatt volt itt nyílt tenger, több alkalommal szárazföld, és vulkáni működésekről is tanúskodik a kőbe zárt múlt. A földtörténet ókorából, közel kétszáz méteres mélységből ismerjük a dioritamfibolit nevű vulkanikus kőzetet. Az óidő végéről a perm időszaki vörös homokkő arról tanúskodik, hogy a térségben ez idő tájt homokkal borított szárazföld lehetett. A földtörténeti középkorból ismerünk olyan kőzeteket, amelyeknek az anyaga tengeri csigák, kagylók, korallok elpusztult maradványaiból képződött. Összefoglaló névvel ezeket üledékes kőzeteknek hívjuk. Szalatnak határában 96–156 méter mélység közelben triász mészkövet ért el a fúrófej: tengeri elöntés jellemezte ezt az időszakot. A jurakor elején agyag- és kőszéncsíkok mutatják a tenger közeli állapotot. A földtörténeti középkor utolsó szakaszában, a krétában, majd azt követően, az úgynevezett harmadkor évmilliói alatt nincs rétegképződés, tehát a terület szárazföld volt. A harmadkor elején, az eocénban az eddig felsorolt kőzetrétegek a mai helyükre „úsztak”.. A kontinensek ugyanis jelentős mozgásokat végeztek, amíg mai helyükre kerültek, a környék kőzetanyaga innen messze délre alakult ki.
A harmadidőszak végén, jó tizenkétmillió évvel ezelőtt, a pannon korszakban süllyedés következett be. A tengeri elöntés révén ismét üledékes kőzetek: agyagok, márgák majd homok és agyagpadok képződtek. Ez a homok a közeli Mecsekből származik, amely ekkorra már nagy szigetként emelkedett ki a tenger szintjéből. Az így képződött kőzetanyag eltérő vastagságú, ez a szerkezeti mozgásokkal magyarázható.
Miután a vidék szárazföld lett, megindult a völgyek bevágódása. Jó két és fél millió éve keletkezett az a törésvonalrendszer, amelynek mentén megkezdődött a Hábi-patak bevágódása. Ekkor alakult ki a Szalatnaki-patak völgye és a Kisvaszari-völgy is. Közöttük kezdődött meg a felszín kiemelkedése. Ennek során a kőzetrétegek az eredeti vízszintes helyzetükből kibillentek: az emelkedő rögöknek az északias oldala rövid és meredek, a délies hosszú és lankás. Utóbbiakon újabb völgyek keletkeztek, kialakulásukban a szerkezeti mozgások már nem játszottak szerepet.
Mialatt lejátszódott a völgyek kialakulásának folyamata, a jégkorszakban időszakosan lösz, népi elnevezéssel sárgaföld képződött a területen. Ez a kőzet a fennsíkokon eléri a harminc-negyven méteres vastagságot is. A képződés azért volt szakaszos, mert a lösz csak olyan éghajlaton keletkezik, amelyen a sok éven át lehulló csapadékmennyiség azonos a párolgással. Csak ez esetben tud a hulló por mésszel bekérgeződni és így sárgává válni. A lösszel borított felszínek jellegzetes lepusztulási formáit ma is gyakran megfigyelhetjük. Jellegzetesek a lösszakadékok és a löszmélyutak, népi elnevezéssel a horhosok.
A völgyek kialakulásában a vízfolyások is részt vettek. A vidék egyik jelentős vízfolyása a Völgységi-patak. Ez nemcsak a Völgység, hanem a Keleti-Mecsek „folyója” is. Forrása Zobák közelében, a Hármas-hegy északi oldalán, a Takanyó-völgyben van. A környék vizeit gyűjti össze, miközben végigsiet Magyaregregytől Szászvár irányába az úgynevezett Víz-völgyön.
A másik nagyobb vízfolyás a Hábi-csatorna, amely szintén több kisebb patakocska vizét gyűjti össze. A folyásirány szerinti jobb oldalának mellékágai délre billent pannon rétegekből kapják a vizüket. A bal oldalon, ahol mindenütt meredek lejtők vannak, kevesebb és rövidebb mellékág torkollik a Hábi-csatornába. Ezek a mellékágak időszakos vízfolyások, csak nyaranta, heves záporok, zivatarok idején élnek.
A Völgységen futó vízfolyásokra – így a Bikal területén átfolyó patakokra is – jellemző a szélsőséges vízjárás. Kisvizük nyár végén, kora ősszel van, árvizeik tavasszal érkeznek.
A növényzet botanikai felosztása alapján a Völgység az illír flóratartomány előillír flóravidékének pécsi flórajárásába tartozik. Elterjedtebb növénytársulásai a gyertyános tölgyesek, a gyöngyvirágos tölgyesek és a tatárjuharos lösztölgyesek. A völgyekre jellemzőek még a tölgy-kőris-szil ligeterdők és a patak menti égeresek.
Három talajtípus jellemző itt. A Hábi-csatornától északra löszön képződött csernozjom barna erdei talaj borítja a területet, amely igen jó termőképességű. A Hábi-csatornától délre, ahol a meredek lejtőkön a lösszel keveredik a minőségrontó pannon agyag, homok és iszap, ott agyagbemosódásos barna erdőtalaj alakult ki. Ennek kissé gyengébb a termőképessége. A völgytalpak peremén és a tavak alatt a völgytalpon jellemző a lápos réti talaj. Ez a vízzel túltelített helyeken, a patakok mentén is gyakori, igen gyenge a termőképessége.
Bikal déli irányból (Köblény felől)
