A Puchner család évszázada
A Puchner család évszázada
Az uralkodó, V. Ferdinánd 1841-ben báró Puchner Antal császári tábornoknak adományozta a három falut magában foglaló bikali uradalmat. A Puchner család szász eredetű őse a XVI. század második felében került Besztercebányára. A felvidéki Puchnerek kétségkívül nemesek voltak, ám kamarai tisztségviselőként, a bányavárosok köztiszteletben álló patríciusaiként váltak ismertté. Puchner Gottfried Ignác, a tábornok atyja a selmecbányai bányahivatal tisztségviselőjeként Zólyom vármegye táblabírói karában is helyet kapott.
Puchner Antal Szaniszló (1779–1852) Pozsonyban folytatott jogi tanulmányait követően katonai pályára lépett. A magyar nemesi testőrségnél 1799-ben kezdte meg szolgálatát, 1801-től lovassági csapattiszt. A napóleoni háborúk korában a bátor, fiatal katona karrierje szépen ívelt felfelé. 1805-ben főhadnagy, 1809-ben kapitány, 1813-ban a szászországi hadjáratban tanúsított hősiessége jutalmaként elnyeri a Katonai Mária Terézia Rend Lovagkeresztjét.
Részt vesz a lipcsei csatában, s – már őrnagyként – az 1815-ös franciaországi hadjáratban. Az alezredesi rangot 1821-ben, az ezredesit 1824-ben kapja meg, és az ekkor Nápolyban állomásozó 1. számú Chevaux-Legers ezred élére nevezik ki. 1832-től tábornok, Milánó katonai parancsnoka. 1839-ben altábornagy és a páduai helyőrség parancsnoka.
1840-től Bécsbe vezénylik, ahol az udvari haditanácsnál nyer beosztást. 1846-ban elnyeri a titkos tanácsosi címet, és az erdélyi csapatok főparancsnokává nevezik ki. Az 1848–49-es szabadságharc idején szembefordul a magyar kormánnyal. Az 1849-es téli hadjáratban váltakozó sikerű harcokat követően Bem csapataival együtt kiszorítja Erdélyből. Veresége miatt 1849 nyarán leváltották az erdélyi főparancsnoki posztról, és vizsgálat indult ellene. A vádak alól tisztázza magát, s 1849 októberében elnyeri Velence kormányzói tisztét. Megrendült egészségi állapota miatt rövidesen nyugállományba vonult, 1852. december 28-án Bécsben hunyt el. Kevéssel előbb szerzett birtokán, a maróci temetőben emelt családi kriptában helyezték örök nyugalomba.
A gondolat, hogy birtokhoz jusson, 1839-ben erősödött meg Puchner tábornokban, aki tőkéjét biztonságban szerette volna tudni. Egy udvari ágens közreműködésével szerzett tudomást a bikali uradalomról, amely mint „mixtura donatio”, több mint százezer forint megváltást fizetve került a birtokába 1841-ben (A megváltás utolsó részletét örököse, Puchner Hannibál egyenlítette ki 1853-ban.)
A bikali uradalom területe 1841-ben 5663 katasztrális holdat tett ki (Bikal: 2953, Köblény: 1403, Maróc: 1307 hold). Az uradalom falvairól a XIX. század első harmadától több forrásból nyerhetünk információt. A korabeli népösszeírások tanúsága szerint erre az időszakra jelentősen megváltozott a bikali népesség etnikai összetétele. A XVIII. században túlsúlyban lévő horvátok fokozatosan kisebbségbe szorultak, s helyüket a környékről betelepülő – túlnyomórészt evangélikus – németek foglalták el. Mellettük számottevő mértékben gyarapodott a magyarok száma is. 1828-ban 138 családból már 72 német, 1847-re a németség aránya tovább nő, a Bikalon élő száznyolcvan családból 149-re emelkedik a számuk. A század közepére a horvát népesség szinte teljesen eltűnik, illetve beolvad a német s a magyar családokba. Fényes Elek kimutatása szerint településünk 1851-ben 702 németet, 419 magyart és tizenhat zsidót számlál.
A birtok XIX. század közepi állapotára megbízható adatokat a Puchnerek családi levéltárának – erősen hiányosan fennmaradt – dokumentumaiból nyerhetünk. Innét tudjuk, hogy Puchner Antal báró 1841 májusában látogatott először akkor megvásárolt birtokára, ahol Riehmer ügyész és Katona tiszttartó fogadta. Az utóbbinak a házában szállt meg, amely nem lehetett sem túl tágas, sem túl lakályos, mivel későbbi látogatásai során inkább a faluban lévő uradalmi vendéglőt vette igénybe a tábornok. Feljegyzései, illetve ez a tény is arról árulkodik, hogy ekkoriban sem kastély, sem kúria – a régi intézőlakot kivéve – nem volt a településen.
A szép természeti környezet rabul ejthette a tábornokot, de szembesülnie kellett az uradalom épületeinek, gazdaságának elhanyagoltságával, mindenütt meglátszottak a tényleges birtokos nélkül eltelt évtizedek. Mindez azonban nem szegte a kedvét az évente két-három alkalommal idelátogató új földesúrnak, sőt – vélhetően nyugdíjaséveire, a tartós idetelepülésre gondolva – az 1840-es évek végén kastély építésébe fogott. Ennek pontos időpontját nem ismerjük. A családi archívum is csak egy, de jelentős adalékkal szolgál erre vonatkozóan. Eszerint amikor 1849 szeptemberében idelátogatott a tábornok fia, már állt az építmény, s mint írja, csak az emeleti részen vannak hátra még kisebb belső munkák. (Megjegyzendő, hogy a munkálatoknak bizonyára nem kedveztek a szabadságharc alatt foganatosított kormányzati intézkedések, amelyeknek következtében a baranyai megyegyűlés az udvarhű, Erdélyben harcoló tábornok birtokát hazaárulás címén, 1848. november 2-án zár alá helyezte.) A kastélyról nem maradt fenn pontos leírás, de a családi iratok által Wohnhausként emlegetett ház meglehetősen puritán, minden fényűzést nélkülöző épület lehetett. Ezt látszik megerősíteni mind az 1856 és 1860 között készült úgynevezett második katonai felmérés szelvénye, mind az 1990-es évek műemléki felújítást megelőző falkutatása.
Az 1853-ban elhunyt tábornok nem sokáig élvezhette a nyugdíjasévek, Bikal nyugalmát. Valójában egyetlen életben maradt fia – az apai hagyományokat követve, katonai pályáját sebesülései következtében ezredesként, idő előtt befejező –, Puchner Hannibál báró választotta állandó lakóhelyéül Bikalt, amikor 1861- ben családjával együtt ide költözött.
Aktív katonai időszakában intéző ügyelt az uradalomra, ideköltözését követően viszont maga vette kézbe birtokain az irányítást. Nagy kedvvel és lendülettel fogott uradalma gazdálkodásának modernizálásához. Új gazdasági épületeket emeltetett, a termőképesség javítása érdekében meliorizációs munkálatokat is végeztetett. A kastély átépíttetése, a park telepítése szintén az ő nevéhez fűződik. Báró Puchner Hannibál 1890-ben hunyt el, két fia közül az idősebbik, Károly (1862–1898) örökölte a birtokot és a kastélyt.
Puchner Károly is – híven a családi tradícióhoz – katona lett, különféle garnizonokban állomásozott, s századosként szerelt le 1896-ban. Családjával, feleségével, gróf Niczky Franciskával és két gyermekével, Antallal és Izabellával Bikalra költözött. Terveket szőtt a kastély átalakításáról, bővítéséről, amelyek megvalósításában azonban váratlan halála (1898) megakadályozta. A megvalósítás így fiatal özvegyére maradt.
Az átalakítás 1898–1899-ben meg is történt, a kastély elnyerte ma is látható, kései historizáló formáját. Az özvegy nem bizonyult jó gazdának. A viszonylag kis birtok jövedelméhez képest költekező életmódot folytatott, s a kastély átépítése is megterhelte az uradalmat. Befektetései – ezzel is próbálkozott – az első világháború végén értéküket vesztették.
Két fia közül előbb az idősebb, a Pozsonyban jogot hallgató Antal gazdálkodott Bikalon az 1920-as években, majd az osztozkodást követően, az 1940-es évektől öccse, a gazdász képzettségű Puchner Károly (1898–1985) kezére került a bikali részbirtok és a kastély. Az összezsugorodott birtok bevétele alig fedezte a fenntartás költségeit.
A második világháború végén, sokáig még a front átvonulását követően is, orosz parancsnokság használta az épületet. A megszállók kezén a helyiségek többsége használhatatlanná vált. A földbirtokos a családjával a földszint néhány lakható szobájába húzódott.
A katonák kivonulása után anyagi eszközök híján nem tudták helyreállíttatni. A földreform ugyanis mindössze száz hold birtokot hagyott meg a családnak, majd ezt is fel kellett ajánlaniuk az államnak. 1949-ben a kastélyt is el kellett hagyniuk, bár a tényleges államosításra csak 1951-ben került sor.
A parasztházba kizsuppolt Puchner családnak még számos zaklatást kellett elszenvednie. A jobb sorsra érdemes, művelt, széles körű ismeretekkel rendelkező, több nyelven beszélő, de a szocializmus időszakában méltánytalanságok sorát eltűrni kényszerülő utolsó bikali földesúr mint „osztályidegen”, „kulák” nyolc évig farakodóként, majd két évig éjjeliőrként tisztességgel dolgozott a Kelet-mecseki Erdőgazdaság kárászi kerületénél, illetve a kárászi vasútállomáson. Fiai, unokái ma is Bikalon élnek.
A Puchner család síremléke (Hegyhátmaróc)
