68. A KÉSŐ-BAROKK SZÉPPRÓZA (TARNAI ANDOR)
68. A KÉSŐ-BAROKK SZÉPPRÓZA
(TARNAI ANDOR)
(TARNAI ANDOR)
Mikes és Faludi művei mellett a barokk hanyatló periódusában a magyar nyelvű nemesi széppróza számos további alkotással dicsekedhet. Eredeti munka egy sincs közöttük, s ezért nem a Mikes-levelek, hanem Faludi fordításainak rokonságába tartoznak: jórészt az előző periódus jezsuiták által művelt politikai-moralizáló prózájának magyar nyelvű folytatásai. Az effajta irodalom művelői – miként Faludi – nemcsak latinból, hanem élő nyelvekből is fordítanak, s a helyes viselkedés és kívánatos politikai magatartás szabályait már nem óhajtják az egyházi erkölcstanból levezetni. A nemesi olvasmánynak szánt alkotások szerzői részben a birtokos nemességből kerültek ki, más részük viszont a laicizálódó egyházi értelmiség soraiba tartozik. Ez utóbbiak közül többek (pl. Illei, Bod stb.) munkásságával – annak nagyobb és jelentősebb részének tárgyalása kapcsán – az elvilágiasodó egyházi literatúra keretében is találkozni fogunk.
A moralizáló széppróza leggyakrabban alkalmazott formái közé tartozott a Faludi által kedvelt maxima, azaz valamely tétel rövid, tömör, meglepő megfogalmazása; az apophtegma, amit "ékes és éles mondás" vagy egyszerűbben 545"ékes mondás" kifejezéssel értelmeztek magyarul, és nem más, mint híres – nagyrészt ókori – személyek egy-egy találó, szellemes megjegyzése miniatűr történet csattanójaként alkalmazva; valamint a rövid, választékosan megfogalmazott elmélkedés. Ezek mellett tűnnek fel az elbeszélő széppróza különböző nemei: az oktató mese; az életbölcsességre tanító anekdota; a tanulsággal szolgáló novella; s a nagy jövő előtt álló regény közéleti szereplésre nevelő típusai: a politikai és a hősi-gáláns román. Mai fogalmaink szerint e műfajokból csak az epikus jellegűeket tekintenénk a szó igazi értelmében szépirodalomnak, a 18. század írói azonban nem láttak elvi különbséget a moralizáló és elbeszélő szövegek között. De természetesen csak akkor, ha magas stiláris színvonaluk következtében az elmélkedő írások a gyönyörködtetésre is alkalmasak voltak, illetve ha a meséknek, anekdotáknak, regényeknek a szórakoztatáson túl határozott nevelő célzatuk is volt. Az alábbiakban ismertetésre kerülő prózairodalom ezeknek az igényeknek felelt meg: a tanítás és gyönyörködtetés egysége s e két szempont egyensúlya a maximákban éppúgy érvényesül, mint a regényekben.
