A regény kezdetei

Teljes szövegű keresés

548A regény kezdetei
A magyar regény története a 18. század közepétől követhető nyomon folyamatosan. Az első hazai regények leggyakrabban történeti vagy mondai környezetben, esetleg képzelt országban játszódtak; szépirodalmi eszközökkel – gyakran igen komoly stílusművészettel – politikai tanácsokat tartalmaztak, vagy az eszményi államot ábrázolták; tendenciájukkal pedig az abszolutizmus, illetve már a felvilágosodott abszolutizmus útját egyengették. A műfajt nálunk a jezsuiták honosították meg, természetesen latinul, még akkor is, ha a művek eredetileg modern nemzeti nyelvűek voltak. A szöveghűség tekintetében igen különböző magyar változatok olykor verses formában készültek, mivel irodalmunkban a terjedelmes prózai elbeszélésnek még nem volt hagyománya, s a szerényebb műveltségű olvasóközönség a hosszabb lélegzetű epikát csak Gyöngyösi-strófákban tudta elképzelni. A magyar regény fejlődése szempontjából természetesen a prózai fordítások a jelentősek.
A Magyarországon ismert politikai regények közül François Fénelon (1651–1715) világhírű munkája, a Les aventures de Télémaque (Télémaque kalandjai), (1699) volt a legnépszerűbb. A könyv Homérosz Odüsszeiájához kapcsolódva Odüsszeusz fiának, Télemakhosznak utazásáról szól, s ragyogó stílusa mellett az abszolutizmust támogató állambölcseletével hódított. Már Rákóczinak is kedves olvasmányai közé tartozott, a 18. század közepén jól illeszkedett a teréziánus politikához, a jozefinisták pedig uralkodójuk egész felvilágosult programját megtalálták benne.
A hazai nemesi közönség jezsuita nyomda kiadásában latinul ismerkedett meg vele (Kassa 1750, 1751, 1755, 1764), magyar prózában pedig elsőnek Haller László (1717–1751) máramarosi főispán szólaltatta meg, aki francia eredetiből dolgozott ugyan, de tekintetbe vette a latin szöveget is. Könyve Telemakus bujdosásának történetei (Kassa 1755) címmel jelent meg Barkóczy Ferenc költségén; olvasottságát a gyors egymásutánban következő kiadások (1758, 1770, 1775) tanúsítják. A kortársak nagyra értékelték Haller fordítását, Bessenyei György és Báróczy Sándor is elismeréssel nyilatkoztak róla; csak később, Kazinczy vette észre, hogy a magyar változatban Fénelon "gyönyörű egyszerűsége cifrává s bugyogó beszéddé változott", vagyis barokk színezetűvé vált. Fénelon regényét Hallerral kb. egyidőben (1753) Zoltán József (1712–1763) kolozsvári orvos is lefordította, de munkája csak 20 év múlva jelent meg nyomtatásban. (Telemakusnak az Ulisses fiának bujdosásai, Kolozsvár 1783). Hriágyel Márton († 1763) sajópüspöki plébános viszont Gyöngyösi mintájára Magyar versekben foglaltatott Telemakust (1756) írt.
Latin közvetítéssel jelent meg először a magyar közönség számára a francia Marmontelnek (1723–1799) a maga korában nagyon híres Belisaireje (1767). Fordítója, a jezsuita Horváth Mihály (1728–1810) azzal ajánlotta olvasóinak, hogy a regény méltó versenytársa Fénelon Télémaquejának. (Bélisarius, Bécs é. n.; vsz. 1771). A regényben Bélisaire, Justiniánus császár koholt vádak alapján börtönbe vetett és megvakított, de a méltánytalanságot megbocsátó hadvezére osztogatja politikai tanácsait Tiberius, a trónörökös számára. A regény két magyar fordítása a francia eredetiből készült; az egyik Vargyasi 549Dániel Istvánnak ( † 1772), az emlékíró unokájának a munkája, aki "oskolai tanulásbéli gyakorlásaitól engedtetett üres óráin", 1769-ben fordította (Belisarius, Kolozsvár 1776); a másik Zalányi Péter felvinci református paptól származik, aki korábban Lázár János házában nevelősködött (Bélizárius, Kolozsvár 1773). Stílusa mindkettőnek terjengős, meg sem közelíti a kor jobb magyar prózáját.
A modern politikai regény sikere nyomán új életre keltek a régiek is. Xenophon Kyropaideiáját (Kürosz nevelése) Szigeti Sámuel szászvárosi református pap kéziratban maradt fordítása (1781) után Szilágyi Sámuel (1719–1785) református püspök és fia, Márton ültette át magyarra (Cziropedia, Nagykároly 1784). Az indiai Pancsatantrát, melyet Rosnyai Dávid korábban török változatból tolmácsolt, a Fénelon-fordító Zoltán József olasz szövegből kezdte fordítani, de halála (1763) miatt munkáját Csehi András fejezte be francia eredetiből (Bidpai és Lokman indiai históriái és költött beszédei, Kolozsvár 1783); közben azonban megjelent már Patay Sámuel latinból készült fordítása (A régi indusok bölcselkedések, Eger 1781).
A regény hősi és gáláns típusának első nálunk megjelent képviselője, a jezsuita Guillaume de Waha-Baillonville (1615–1690) Labores Herculis Christiani (1673) című könyve volt, melynek magyarországi lenyomatai is (Kassa 1747, Kolozsvár 1749) ismeretesek. Magyarra – az első hazai latin kiadás után húsz évvel – Gerő György (1733–1768) jezsuita fordította Keresztény Herkulesnek Bullióni Godofrednek hadi munkái (Kassa 1768) címmel. Bouillon Gottfried regényes élettörténetébe a szerző szerelmi motívumot is becsempészett és úgy rendezte az eseményeket, hogy főhősét mint a gáláns lovag típusát szerepeltethesse. Godofred udvari ízlés szerint megalkotott jelleme tette időszerűvé Magyarországon a könyvet, melyből 1798-ban egy másik, kéziratban maradt fordítás is készült.
A heroikus regény legnépszerűbb képviselője, Jean Barclay (1582–1621) öt könyvből álló híres Argenise (1621) nálunk ugyan nem jelent meg nyomtatásban, de tudjuk, hogy már a 17. század második felétől ismerték, s megvolt Apafi Mihály és Bercsényi Miklós könyvtárában. Meséje szerelmi történet: Argenisnek, Meleander szicíliai király leányának kezéért hárman versengenek, míg cselszövények és küzdelmek sorozata után a hősnő végre eléri boldogságát és Poliarchusé lesz. Politikai tendenciájával a regény egyfelől az uralkodók éleslátását kívánta erősíteni, másfelől az alattvalókat a fejedelem iránti tiszteletre oktatta. Hriágyel Márton verses tolmácsolása (1754–1757) és kéziratban maradt prózai fordítások után (1773, 1781) az Argenis csak 1792-ben jelent meg magyarul – egyszerre két változatban is: a Mikes-rokonsághoz tartozó Boér Sándor erdélyi földbirtokos egyharmadára rövidítve adta, Fehér Antal a teljes szöveget lefordította. A hősi-gáláns regénytípus teljesen világi változatát Mészáros Ignác németből fordított Kártigámja (Pozsony 1772) képviseli; első regényünk, amely a női olvasóközönséget is meghódította, és nyelvével, stílusával széles körben terjesztette el a divatos társalgási formákat.
A latin nyelvű barokk regény, illetve a magyarra fordított politikai és hősigáláns román hagyományai Dugonics András erősen konzervatív szellemű regényíró munkásságában teljesedtek ki – már a felvilágosodás évtizedeiben. 550Első heroikus regényét még latinul írta (Argonauticorum, sive de vellere aureo libri XXIV (Az argonauták vagy az aranygyapjúról, 24 könyv), Pozsony–Kassa 1778), s csak jóval később adta ki magyar változatban is (Gyapjas vitézek, Pozsony–Pest 1794). Legnagyobb sikerű műve, az Etelka (Pozsony–Kassa 1788) pedig nem más, mint az abszolutisztikus udvarok politikai regényének sajátos magyar változata, a rendi nacionalizmus szelleméhez való alkalmazása.
*
A késő-barokk széppróza termékei, melyek a 18. század második felében oly népszerűek voltak, viszonylag hamar kihullottak az idő rostáján. Számos alkotásának komoly stiláris színvonala ellenére a későbbi korok ízlése ezt az irodalmat csakhamar avatagnak érezte. Fejlődéstörténeti szerepe azonban igen nagy: a didaktikus jellegű prózától az önálló szépirodalmi formákhoz, az elbeszélés különböző nemeihez és a regényhez vezetett át s ezáltal a polgári érzés- és gondolatvilág kifejezésére alkalmas műfajokat honosított meg.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT