Lázár János

Teljes szövegű keresés

Lázár János
A késő-barokk évtizedeinek leglatinosabb nemesi poétája az erdélyi Lázár János (1703–1772). A református értelmiség neveltje: mostohaapja ifj. Köleséri Sámuel volt, Nagyenyeden még Pápai Páriz tanította, egyetemi tanulmányai során pedig Christian Wolff tanítványa volt Marburgban. Egyháza vezetőivel egész életében kapcsolatot tartott, s a tőlük kapott indításokat fejlesztette tovább a nemesi osztály igényei szerint. Közhivatali pályán működött: ülnöke, majd elnöke volt a királyi táblának, később Belső-Szolnok megye főispánja, s főkormányszéki tanácsos lett; 1733-ban bárói, később (1745) grófi rangot is kapott.
528Gondolkodására Wolff gyakorolta a legnagyobb hatást; egy születésnapi latin versben a világ dicsőségének nevezte a filozófust, és tudományszakonként haladva méltatta érdemeit (Carmen genetliacum (Születésnapi vers), 1728); Marosvásárhelyt pedig wolffiánus latin beszédet mondott (Oratio inauguralis de intellectus et voluntatis emendatione (Avató beszéd az értelem és akarat megjobbításáról) Kolozsvár 1735). A felvilágosodás eszméi az erősen konzervatív protestáns Lázárt azonban nem érintették meg, mestere tanításaiból leginkább a tolerancia gondolatát tette magáévá; Wolff ilyen természetű munkáiból számos fejezetet latinra is lefordított. Az erdélyi protestáns nemességet igyekezett ezzel erősíteni, akárcsak Voltaire egyik hasonló tárgyú értekezésének fordításával (Tractatus de tolerancia editus a Voltaire, e gallico in latinum translatus (Voltaire értekezése a vallási türelemről, franciából latinra fordítva)). A tolerancia hangsúlyozása mellett Voltairenek a katolikus egyházat támadó írásai is megnyerték a református vallását védő Lázár rokonszenvét; ennek köszönhető az Essai sur l'histoire générale (Tanulmány az egyetemes történelemről), (1756) antiklerikális fejezeteiből készített – az előbbinél korábbi – másik latin Voltaire-fordítás (1761).
Költői műveinek jelentékeny része latin nyelvű, s kortársai érte az "erdélyi Janus" hízelgő epitetonnal tisztelték meg. 1724 és 1762 között szerzett latin verseit nyomtatásban is kiadta Opera poetica (Költői művek), (Kolozsvár 1765) címmel. Egy részüket a köz- és magánélet különböző alkalmaira írta, például III. Károly halálára (In obitum augustussimi imperatoris Caroli VI. (VI. Károly császár halálára), 1740), a nemesi inszurrekcióra (Occasione insurrectionis (A nemesi felkelés alkalmából), 1741), Mária Terézia koronázására (In coronationem reginae (A királynő koronázására), 1741), II. József születésére (Septem artes liberales (A hét szabad művészet), 1741), saját fia halálára (In obitum filii (Fia halálára), 1761) stb. Másokkal jótevőit gyászolta (pl. Köleséri, Pápai Páriz), vagy barátait – köztük a kor egyházi, politikai és kulturális életének ismert képviselőit (pl. Verestói György, Teleki Mihály stb.) tisztelte meg. Költészetében még sok a konzervatív barokk örökség: rejtvényt, chronostichont ő is gyártott; versbe foglalta a bibliai Jób könyvének egy részét (Tentamen poeticum (Költői kísérlet)); francia olvasmányaiból pedig csak a klasszicizmus előtti Vincent Voiture (1594–1648) néhány versét találta érdemesnek latin epigrammává való átdolgozásra.
Új irányba mutat viszont, hogy nagyra tartotta és utánozta Horatiust, kísérleteivel a klasszikus magyar óda útját egyengetve. Mint nem sokkal később Faludi, a római költő mintájára Lázár János is versben szólított meg egy forrást (In aquam putei Drassoviensis (A drassói kút vizéhez), 1757). A költői levél műfaját is Horatius könnyed modorával tette életteljessé; néhányban a hozzá küldött verseket nyugtázta és sajátjait küldte cserébe (Epistola ad comitem Gabrielem Bethlen (Levél gróf Bethlen Gáborhoz), 1736; Responsoria ad praeclarum adolescentem Alexium Kendeffi 529(Felelet Kendeffi Elek ifjúhoz), Ad Alexium Kendeffi (Kendeffi Elekhez), 1756), másokban Bíró István kolozsvári jezsuitával vitázott (1760).
Magyar nyelvű versei között vannak franciából fordított egyházi énekek, jellemzőbbek azonban bölcselkedő, illetve szerelmi tárgyú szerzeményei. Az előbbieket képviselik az 1763-ból való Különb-különbféle világi dolgokat az erkölcsökre szabogató magyar versek, melyek Lázár halála után Petki Nagy Sámuel kiadásában láttak napvilágot (H. n. 1795). A kis füzet egy bevezető költemény után 90 politikai és morális aforizmát tartalmaz, Faludi prózai maximáihoz hasonlóan. Florinda (Szeben 1766) című hosszú verses munkája viszont szórakoztató világi olvasmány, melyet szerzője az "olvasó asszonyi rendekért" adott ki. A franciából fordított, Gyöngyösi-versekbe szedett történet arról szól, hogyan vesztette el Roderig spanyol király Florinda iránti bűnös szerelme miatt a mórokkal szemben országát. A tulajdonképpeni mese azonban a könyvnek csupán egy ötödrészét alkotja, a többit Spanyol-, Olasz- és Franciaország földrajza ürügyén gáláns, helyenként sikamlós történetek és kuriózumok töltik ki.
Lázár János latin és magyar verseivel az előző periódus udvarházi versfaragóinak költészetét emelte a korábbinál magasabb színvonalra. Latin alkotásainak egy részében is az újabb ízlés irányában tájékozódott, az élete utolsó évtizedében szerzett magyar nyelvűekben pedig jellegzetesen rokokó tematikát szólaltatott meg. Ez utóbbiban azonban nem ő az úttörő, a magyarországi költők munkássága jóvoltából ekkor már javában folyt a magyar nyelvű barokk költészet rokokó ízlésű megújítása.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT