Amade László

Teljes szövegű keresés

Amade László
Az énekköltészet továbbfejlesztője és a korabeli líra egyik uralkodó típusának, a rokokó dalnak a megteremtője Amade László (1703–1764) volt. A csallóközi Bősön született a költő Amade Antal fiaként. A szerényebb vagyonú bárói család fia a jezsuiták győri, majd nagyszombati iskolájában tanult, utóbb Grácba ment a filozófiai magiszteri fokozat megszerzésére (1724–1725). A jezsuita iskolákban tette magáévá a Regnum Marianum gondolatát, Nepomuki Szent János tiszteletét, és ezekben szerezte zenei műveltségét is, világi énekköltészetének egyik alapját. 1727–1729-ben az esztergomi érsek mellett élt mint nemesi apród, de a költséges udvari életet nem győzte pénzzel az amúgy is könnyelmű fiatalember. Anyagi helyzetén gazdag házassággal (1729) akart segíteni; felesége, Orczy Zsuzsánna (a költő Orczy Lőrinc testvérnénje) azonban már 1730-ban meghalt. Amade ezután katonatisztnek állt be egy akkor szervezett huszárezredbe, s két évet (1734–1736) kapitányként Olaszországban töltött. 1736-ban újból megnősült, ezúttal egy gazdag brünni polgárcsalád lányát vette feleségül, de ez a házassága sem lett szerencsés: 1746-tól különváltan élt feleségétől. Közben részt vett az osztrák örökösödési háborúban is, aranysarkantyús vitéz, 1750-ben pedig kamarai tanácsos lett. A kisalföldi nemesurak társaságában, szórakozásaikban osztozva, élte le utolsó éveit s bári kastélyában fejezte be életét.
530Amade szinte egész életében írt, elődeihez képest valósággal ontotta a verset. Legkorábbról (1720), az iskolai évek emlékeként, latin disztichonokat ismerünk tőle, és ha a közszokás úgy kívánta (pl. egy épületre feliratra volt szükség), bármikor könnyen verselt ezen a nyelven. Nyomtatásban is megjelent tőle latin költemény (Enthusiasmus affectuosus (Érzelmes fellángolás), Győr 1759), mégpedig énekszöveg, melynek fennmaradt magyar változata is. Verselt németül és szlovákul, s idegen nyelvű darabjait épp úgy megbecsülte, mint a magyarokat.
Magyar költő-elődei közül – apja versein kívül – bizonyosan ismerte Beniczky, s minden valószínűség szerint Balassi és Rimay műveit, de a legnagyobb tisztelettel ő is Gyöngyösit övezte. 1731-ben egy Gyöngyösi-kézirat kiadásának a tervével is foglalkozott, s első ránk maradt magyar versét, egy anyjához intézett levél záradékát (1722) szintén Gyöngyösi formájában és stílusában írta. A négyesrímű felező tizenkettesnek később sem mondott búcsút, de úgy látszik, hogy csak azokban a darabjaiban használta, melyeket nagyobb gonddal készített, s nem éneklésre, hanem olvasásra szánt. E "csinálmány"-oknak nevezett művei közül való A házasság által elvesztett szabadságnak megsiratása című hosszabb verse, mely a boldog nőtlenség és a terhes házasélet összehasonlítása, nemegyszer önéletrajzi motívumok felhasználásával. Fontosabb lenne ismerni azt a Gyöngyösi-versben írott kötetet, amelyben szerelmi kalandjait mesélte el, a személyek és helyek pontos feltüntetésével. A vallásos ihletésű barokk önvallomás-irodalom e teljesen profán leszármazottja jelenleg lappang vagy elveszett, csak Toldy Ferenc rövid híradásából tudunk róla. Írt Amade istenes énekeket is, s ezeket – máshonnan vett darabokkal együtt – nyomtatásban is kiadta Buzgó szívnek énekes fohászkodást (Bécs 1755) címmel, a dallamok kíséretében. Előszava híven jellemzi a kiadvány érzelmes vallásosságát: "Nótája… ezeknek nem oly fülcsiklándoztató és torokcsattogtató mesterséges világi éneklésekre vannak alkalmaztatva, hanem csak a lelki együgyű szelíd szívnek igaz belső affektusinak zengő magyarázására, mint az árva és ártatlan kesergő gerlicének nyögése a pusztában."
Amade költői hagyatékának nagyobb és jóval nevezetesebb részét világi énekei, dalai, alkotják. Ezek kronológiája megállapíthatatlan, mert túlnyomó többségük olyan szerelmi ügyekkel kapcsolatos, melyeknek életrajzi vonatkozását hivatalos akták nem örökítették meg, sőt a nyomokat eltüntetni egyenesen kívánatos volt. Két feleségéhez talán egyetlen verset sem írt; az udvarlás célja sohasem a házasság nála, hanem a gáláns kaland. Csaknem valamennyi fennmaradt verse – a hagyományos szerelmi költés maradványaként – alkalomhoz kapcsolódó levél vagy üzenet, mely meghatározott személyhez, legalább tizenöt különböző nőhöz szól. Témái nem változatosak: szerelmi vallomás (pl. Áldott vagyok én reményem…), csábítás (pl. Ah már egyszer engeszteld meg…), a gáláns szerelem titkos voltának hangsúlyozása (pl. Mondják mások: nem szeretlek…), azután csalódás (pl. Hogy megválom, nem csudálom…), szemrehányás a hűtlenségért, megbocsátás, szakítás (pl. Már szabadon pártolj…), végül dühös átkozódás (pl. Távozzál istentelen…) nagyjából ki is merítik versei tartalmát.
Ami ezt a meglehetősen léha, hedonisztikus költészetet érdekessé teszi, az Amade merőben új formavilága, s a versek keretét kitöltő játékos szellemesség 531kultusza. Énekeit a tanulóévek során megismert divatos olaszos melódiákra írta; ezekért még halála évében is lelkesedett: "Operák vagy komédiák! Olaszul vagy németül: azon könyvecskékbül is küldjön" – írta egyik barátjának (1764). E rokokó dallamok rövid sorokból álló – a magyarban addig ismeretlen – bonyolult strófaszerkezeteket, játékosan elhelyezett, több szótagú rímeket kívántak szövegül, megírásuk ezért sok nyelvi invenciót, találékonyan mozgó észt kívánt meg. Amade, az elmés gavallér, nem volt hiányában ezeknek a képességeknek. Mestere volt a társaság által megkívánt gyors rögtönzésnek, mindig tudott közönség előtt kapásból valami kedveset, meglepőt mondani. Gyakran – mint feljegyezték – étkezés közben kért papírtceruzát, hogy lefirkanthassa "szapora gondolatai"-t, miként e könnyed dalait ő maga nevezte. Ha kellett, baráti szolgálatként mások nevében is költött, bármikor fölényesen állva a formai és stiláris követelményeket, könnyűszerrel halmozva jelzőket, kiélezett hasonlatokat, rikító ellentéteket.
A bonyolult versformák és az ügyesség fitogtatásának szándéka minduntalan arra kényszerítették, hogy új nyelvi megoldásokat keressen. A két, sőt három szótagú rímek, a kicsinyített alakok divatja, a kedveskedő szavak halmozása, nemegyszer utolérhetetlen bájt adnak verseinek:
Én angyalkám,
Szép madárkám,
Íme hozzád repültem;
Te kedvedre
S kezeidre
Mint a sólyom megjöttem.
Már míveljed,
Cselekedjed,
Mint szívemet
Úgy ítéljed,
Édessem,
Kedvessem,
Rabod vagyok, kegyessem!
 
A szójátékok, a meglepő rímek mellett nemegyszer olyan szavakat alkotott, melyek csak később, a romantika korában váltak az irodalomban használatosakká (pl. szívláng, remeteszív, tűzszív, szívdiadalom stb.). Pedig nem kereste az ilyeneket, inkább természetes ösztönnel talált rájuk. Ugyanakkor gátlástalanul hintette el verseiben a kor közbeszédében használatos latin szavakat, még rímeket is csinált belőlük (konfundálni, kontemnálni, konszolálni, konszerválni). Mivel a dallam vitte verseit, senki sem akadt fenn rajta, ha a szöveg helyenként értelmileg homályos volt. A versek ének-volta megengedte azt is, hogy sorait olykor értelmetlen szavakkal töltse ki; mintát azonban a jókedv e spontán kifejezéseire olasz dalszövegekben is bőven találhatott:
Tallalla, fallalla,
Jó kedvem vagyon
Mert iszket és viszket
Igen nagyon;
532Kié légyen
Mi légyen?
Him, hum, ham, hum!
Van heve, nincs neve,
Lim, lum, lam, lum!
 
Egyik dalában az abc minden betűjét végigénekelte (A, A, A, te vén törzsökfa…); jól ismerte a felelő éneket, amelyben a legény és lány dalban beszélgetnek egymással (Szép Cicerkém…, Gaz Cicerkém…); felhasználta mintául a pásztorjátékok énekbetéteit; s van olyan udvarló dala, amelynek visszautasító ellenpárját is megírta (Szívem, hívem, légy édes reményem…).
A szerelmi dalok gazdag sorozata mellett – akárcsak távoli nagy elődje – írt Amade egy szép katonaéneket is, magas művészi színvonalra emelve kora népszerű vitézi verstípusát. A végvári hősöket harcra buzdító egykori "katona-énekek" helyét a 18. században a parasztlegényeket császári seregbe csalogató versek foglalták el, ilyen toborzó-ének Amade híres költeménye is: A szép fényes katonának arany gyöngy élete… Első fele a vidám huszár életet (győzelem, gazdagodás, előmenetel, siker a nőknél), a második az obsitos megkülönböztetett helyzetét ("Jószágot vesz, kölcsönpénzt ád, Avagy kereskedik") ecseteli, hogy mindezt szembeállíthassa a parasztsors nyomorúságával. A világ dolgait okos szemmel figyelő nemesként beszél benne a költő, ilyen sorokat adva a szabadabb katonaéletet választó jobbágy szájára:
Itthon rajtunk eret vágnak,
Kiontjuk vérünket,
Nincs böcsüllet, fizetnünk köll,
Érezzük sebünket;
Rossz élet!
Gaz élet!
Gazabb ennél nem lehet!
 
Toborzó-énekében ugyanazzal a természetességgel enged Amade a realitásnak, mint mikor szerelmi verseiben pillanatnyi hangulatát, vágyait, szenvedélyét szabadon kifejezi.
Amadét kivételes képességeiért a legnagyobb magyar költőnek tekintették kortársai. Ő maga is megbecsülte poétai leleményességének termékeit; összegyűjtötte, részben maga másolta kötetbe (Amade-kódex) világi énekeit; s már-már ott tartott, hogy nyomdába adja azokat. Mészáros Ignác, Amade költői modorának ügyes utánzója s a Kártigám fordítója, egy évvel a költő halála után, igyekezett is megvalósítani a tervet: "a szép gondolatoknak, magyarságnak és ezekben gyönyörködőknek kedvekért" kiadásra készítette elő az Amade-kódex anyagát, kiegészítve azt mások munkáival is. A Csallóközi ódák és énekek címen összeállított kötet kiadása azonban elmaradt, s Amade szerelmes énekei csak a kéziratos énekeskönyvek útján váltak ismertté– különösen Amade szűkebb hazájában, a Csallóközben, ahol több követőjük akadt. A kor ízlésének megfelelő új stílust azonban így is széltében meghonosították dalai, mégpedig nemcsak a jómódú nemesi körökben, hanem – tovább terjedve – a szerényebb anyagi és kulturális körülmények közt élő rétegekben 533is. Egyik-másik Amade-vers még a népköltészetbe is eljutott, így az egyszerű strófaszerkezetű (7, 7, 6, 6) Édes Dudi, Duduskám… kezdetű, de különösen a toborzó ének, mely már a folklórból került be Kodály Háry Jánosába.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT