A morvaországi szlávok népviselete. Klvańa Józseftől, fordította Katona Lajos
A morvaországi szlávok népviselete.
Klvańa Józseftől, fordította Katona Lajos
Klvańa Józseftől, fordította Katona Lajos
Midőn 1791-ben a morva rendek II. Lipót császárnak egyéb ünnepélyek között az összes morvaországi néptörzseket is bemutatták saját viseletükben, zenéjükkel és tánczukkal együtt: akkor, – mint a „Brünner Zeitung” 1791. évi 662. lapja tanúsítja, - egyhangúlag elismerték, hogy nincs egész Eurúpában más ország, a mely terjedelméhez képest annyiféle nyelvben, szokásban és viseletében is egymástól különböző néptörzset számlálna, mint Morvaország.
Ifjú tót pár Velehrad környékéről.
Charlemont Húgótól
S a legkülönfélébb viseletek e dús változatossága a morvaországi szláv néppek örölött sajátságaihoz való szívós ragaszkodása folytán még ma is megvan; habár nem oly mértékben, mint száz, vagy akár csak ötven évvel is ez előtt. A XIX. századnak nagyon megváltozott életkörűlményei, kivált pedig a következményeikben oly messzire kiható 1848-ik évi átalakúlások ugyanis a morva parasztság belső és külső életét is mélyen érintették s az évszázados népviseletnek néhol csak részben, de néhol bizony már teljesen való elhagyását is okozták.
Mindazonáltal a szorgalmas gyűjtő még mindig találhat, s az oly vidékeken, a hol, mint pl. nyugati Morvaország sok helyén, a régi viseletet már elhagyták, még ma is lelhet egyes öregebb embereket, a kik vagy viselik még az egykor általános ruházatot, vagy legalább a padlásszobácskáikban, ha nem a láda fenekén, őrzik szép ifjú éveiknek e kedves emlékeit.
Legjobban megmaradt még a nemzeti viselet az ország délkeleti részén, a morva tótságban. Morvaország e vidékének a többi részekkel vatló élénk összeköttetése és lakosságának aránylagos jómódja – kivéve természetesen a hegyvidékeket – mind nem állja útját annak, hogy az alsó Morva-völgyben a gazdag és díszes, kivált művészi hímzésekkel pompázó és változatos színezetű ünneplő ruhák legkülönfélébb szabásaiban ne gyönyörködjünk, a minőkhöz foghatót alig találni még egyebütt Ausztriában.
Itt, a Morva vidékén tűnik ki legvilágosabban, hogy fejeződhetik ki egynémely népviseletben a nemzeti léleknek nem egy vonása, de egyúttal a lakosság történelmi múltja is. Ha pl. Javornikban (Strážnitz mellett) ünnepnapon belépünk az ottani ev. ref. temlalomba, egyszerre egészen a középkorba képzelhetjük magunkat, olyan sajátszerű a helyi népviselet. Az alt-hrozenkaui viselet némely darabja pedig nyilván még a történelemelőtti idők öröksége. A gót ízlésnek nemzeti szellemben átalakított elemeivel találkozunk némely nivnitzi, kunovitzi, stb. hímzésekben; míg a Lundenburg és Gaya (Milotitz) környékén látható hímzések és női gallérok a renaissancekor bélyegét viselik. Ugyanezt a mutatják világosan a hanák férfiak és nők pompás ruhái, a nyugati morva viseletekben pedig a XVIII. század ízlése tükröződik. Sőt a török s egyáltalán a keleti műízlés gyöngébb nyomaival is találkozunk itt-ott, habár nem mutathatók ki oly könnyen, mint a magyarországi tótoknak egyébként szláv jellegű, áttört murikáiban, mintáik töltelékeiben és a nyitramegyei pompás aranyhímzésekben.
Mindezek mellett azonban még mindig annyi tősgyökeres szláv, sőt sajátszerűen morva elem van a morvaországi viseletekben és díszítésükben, hogy bátran kimondhatjuk ezeknek az itteni szláv népesség, kivált a nőnem veleszületett műérzékéből vatló fejlődését és évszázados gyakorlat útján történt kialakúltát, a mely műérzék főleg a kiváló szaktekintélyek (Bach E. asszony, Falke Jakab) részéről is elismert híres hímzésekben nyilvánúl.
Holleschau környékéről való hanák pár.
Berger Gyulától
A morvaországi szlávok népviseleteit rendesen a morva-szláv népességnek egyéb alapon megkülönböztethető négy törzse szerint szokás négy fő typusra osztani, ú. m. a hanákok, az ú. n. oláhok, a tótok és a nyugati morvák vagy horákok viseletére. Ezekhez kellene még a (Frankstadtól Teschen felé lakó) lachokét számítani, a mely sokban egyezett a tescheni népviselettel. E négy fő typus mindegyike mellett még sok és többnyire föltűnően sajátos alfaj van; jóformán minden helység lakossága mutat valami olyan kisebb eltérést viseletében, a miről könnyű rá ismerni.
A morvaországi szlávok legmódosabb törzse, a hanák, jár, vagy inkább csak járt (a hatvanas években) már vagyonosságánál fogva is a legczifrább, ha nem is épen a legízlésesebb viseletben. Jellemző része e viseletnek a bő vörös nadrág, melyet a Morva jobbpartján, Kremsier táján még ma is viselnek, s a mely miatt a népdal „generálishoz hasonló”-nak mondja a hanákot.
A hanáknak, kiki tudja,
Vörös a nadrága,
Vörös a nadrága,
Olyan, mint egy generális,
Ebbe a ruhába.
Ebbe a ruhába.
Ez a vörös nadrág azonban ma már egyetlen maradványa a hajdani hanák viseletnek. Térdig ér és oldalvást tarka selyemhímzés díszíti. Hozzája kék vagy zöld, elöl hímzett és gombokkal ékes mellény, szintén kivarrott zöld zeke, fénymázos hosszú szárú csizma, pávatoll-hímzéssel díszített, meglehetősen széles fekete öv és szintén fekete; régebben széles karimájú, piros szalagos kalap, végűl pedig sötét vagy világoskék posztóból való galléros köpenyeg tartozik. Képzeljük hozzá e viselethez a derék hanákoknak többnyire daliás termetét, s előttünk áll az egész, igazán mutatós alak. Nyáron kivált Tlumatschauban és Záhlinitzben a köpenyeg helyett könnyű fehér vagy fekete kabátot hordanak, télen pedig – ma már csak Bystřitz és Holleschau körűl – hosszú, barna báránybőr bundát. Ezzel rendesen a szokásos vidra-prémes sipka járt együtt, a mely azonban már kiveszett s helyette ma fekete báránybőr süveget viselnek. Hajukat némely helyütt még ma is hátúl a nyakra leeresztve viselik, míg egyebütt rövidre nyírják.
A hanák nők kendőkötése (öt formában).
Manes József vázlatai után
A hanák nők eredeti viselete már csak Dřevohostitz és Bystřitz környékén van meg többé-kevésbbé épen. Régente kivált a lakodalmakon lehetett teljes díszében látni. Hogy ragyogott itt a fehér rövid kötényszoknya (fěrtoch), hogy csillogott az arany- és ezüstrojtokkal ékes kivágott fűző mellényke (lajbik), s milyen takarosan emelkedtek ki a kerek arczocskák a széles fodros gallérból, mely a duzzadó újjú ing (rukávce) nyakát szegélyezte! Hát még a magas, aranynyal dúsan díszített menyasszonyi korona (pantlik); s mily kecsesen fűződött a közepén jellemző aranysárga hímzéses fehér menyasszonyi karkötő kendő (nevěstinská plachta) a mátka könyökei köré! Mindehhez még a különféle színű selyem kötényt s a magas sarkú czipőt kell hozzá gondolnunk, hogy a hanák nő teljes képét lássuk magunk előtt azon időből, mikor nemzeti viselete már hanyatlófélben volt. Mennyivel díszesebb volt e viselet, nevezetesen mennyivel gazdagabb értékes hímzésekben még három évtizeddel ez előtt is: arról ma már csak éltesebb asszonyok tudnak beszélni és a múzeumokban tanúskodnak némi csekély maradványok. Hétköznap a hanák nők kékes fekete kötény-szoknyát* (šorec), a fejükön sajátszerűn kötött tarka „lipcsei” kendőt s őszszel (a férjes nők mindig) magas válldudorral ellátott, rövid újjas kabátot (marýnka) viseltek a fűzőjük fölött. Ez az újjas kabát ma már kiveszőben van, helyét fehér hímzett s épen nem szép mellényke foglalja el, a lipcsei kendőét pedig kisebb, az áll alatt megkötött kendőcske. Olmütz környékén a hanák nők és férfiak is már általában városiasan ruházkodnak. A szép hímzésű és áttört munkával díszített ágyfüggönyök (koutnica), melyek régebben a menyasszonyi kendővel együtt a kelengye tartozékai valának, ma már csak a nagyanyák emlegetéseiből meg az olmützi országos múzeumban őrzött csekély maradványaikból ismeretesek.
Ez a kötényszoknya, e viselet egyik legeredetibb darabja, tulajdonkép széles, sűrű ránczolású kötény, melyet hátúlról előre kötnek a csipők köré. Elűl nyitott részét a széles kötény takarja.
Oláh vőlegény Rožnau vidékéről.
Liebscher Adolftól
A második morvaországi szláv törzsnek, az éjszakkeleti hegyvidéket lakó s többnyire igen szegény ú. n. „oláhok”-nak viselete természetesen jóval egyszerűbb, mint a hanákoké. Különben ez is kihalófélben van s csak Vsetin és Walachisch-Klobuk körül él még két változata.
Ungarisch-Brod melletti Vlčnauból (tótság) való legény és leány.
Kempf Gottliebtól
A Rožnau környékén valamikor honos harmadiknak ma már csak egyes nyomai láthatók.
A férfiak legfeltűnőbb ruhája a többnyire karmazsinpiros mellény (brunclek), melyet, jóllehet a jobb oldalán számos gömbölyű gomb van, mindig nyitva viselnek. Feszes nadrágjuk kék, fehér vagy barna durva vsetini gyapjúszövetből (huňa) van, s kapcsok szorítják a lábikrájukhoz. Ingüknek bő, rendesen lobogós újja van; az inget a rožnauiak rendesen elűl is nyitva viselik. Kabátjuk (župica) a csípő fölött szorosan testhez álló, alább pedig lengyel módra szélesen eláll s térdig ér; lapos sárgaréz gombok vannak a fehér (Vsetin), barna (Hallenkau), vagy zöld, ritkábban kék (Rožnau) posztóján. Rožnau környékén e župicát néha fekete zsinórzat díszíti. E kabát azonban mindig csak ünneplő ruha. Télen rövid barna báránybőr ködmön helyettesíti. Az oláhok kalapja (širáň) majdnem általában meglehetős magas, keskeny karimájú s a nőtlenekét zsenilia vagy szalagdísz köríti. Lábbelijük télen-nyáron fehér, barna vagy fekete posztó czipő (papuče), a melyet az oldalán kapcsok tartanak össze. Ritkább a középkorias bőrsaru, mely kopce nevű s a posztó harisnyával födött lábra szíjakkal van felkötve. A hajukat rendesen kerekre nyírva, vagy úgy viselték, mint az idősb hanákok. Az új „divat” azonban mind jobban kiszorítja a nyakba lógó hosszú hajat.
Az oláh nők viselete nagyon hasonlít a hanák nők régibb öltözetéhez. Csak a kisebb, áll alatt kötött fejkendő s a férjes nőknek a kendő alól kikandikálóS csipkés főkötője tekinthető jellemzőn megkülönböztető részletnek. Egészben azonban viseletük jóval szegényesb és egyszerűbb a hanák nőkénél. A régebben divatos kötény-szoknyák helyett most mindinkább terjednek a különféle színű gyapjú szoknyák. Frydka nevű selyem vagy posztó mellénykéjük mélyen ki van vágva, mint a hanák nőké. Télen rókamállal szegett rövid ködmönkék láthatók még itt-ott. A lábukon fűzős czipőt, télen pedig többnyire ugyanolyan posztó czipőt viselnek, mint a férfiak. Ránczos, feszes és egész 225 centiméternyi hosszúságig érő harisnyák, melyeket régebben kivágott, magas sarkú czipőkhez hordtak, ma már csak elvétve láthatók. A menyasszonyi kendőt néhol (pl. Klobukban) még ma is viselik. A gyermekágyasok régebben hímzett ágyfüggönyöket is használtak. Hímzéseik mintái a hanákokéihoz hasonlók, csakhogy valamivel szögletesebbek, ódonabbak. Igen szép, de amazokéitól merőben különböző a Rožnau-környéhi oláh nők (régi fejkendőkön látható) rendkivűl finom fehérhímzése, melyhez hasonló Morvaországban sehol másutt nincs, s a mely batisztszerű finom vászonra alkalmazott igen munkás áttört hímzésből áll.
Morvaország nyugati részén laknak az ú. n. horákok (hegylakók). Mint nyelvjárásuk, úgy viseletük is részben a cseh, részben a hanák viselethez hasonlított még néhány évtizeddel ez előtt. Legismertebb az Iglau környékéről való, melyet csekély eltéréssel az ottani német lakosság is visel. Szabása nem oly régies, mint a hanákoké, az oláhoké vagy kivált a tótoké, hanem többé-kevésbbé a múlt századi viseletekéhez hasonlít.
Ungarisch-Brod melletti Kańovitzból (zálešakok kerülete) való férfi és Strážnitz melletti Gross-Vrbkából (felföldiek kerülete) való legény.
Berger Gyulától
Az itteni női ruházat legjellemzőbb részei a tarka, rojtos, fűzőféle mellényke, a fejre turbánszerűen csavart piros leendő, melynek hátsó csücske hátúl mélyen lelóg, továbbá széles piros posztó-szegélyű kékes szoknya s kis dudoros újjú ingecske, melynek újjait rendesen piros szalagok fűzik össze magasan a könyök fölött, a nyakukon pedig keskeny fodros gallér van. Kötényük széles és világos színű, gyakran fehér; harisnyáik czinóber-vörösek, oldalvást rendesen hímzett betéttel; a czipőik mélyen kivágottak s elűl szalagcsokrokkal ékítvék. Öregebb asszonyok magasra fölránczolt újjú, rövid sötét posztó kabátot viselnek.
A már csak ritkán látható férfi-viselet részei többnyire fekete bőrből való, térdig érő nadrág; ennek elől kereszt-pánttal összekötött zöld tartói fölött óngombokkal ellátott, kék vagy vörös mellény és széles karimájú, zsenilia-zsinórral díszített kalap, hosszú szárú csizma és kék harisnya valának szokásban. A hosszú kék felső kabáton is sok óngomb volt, helyette azonban rendesen rövid újjas zekét viseltek. Télen vidraprémes sipkát is hordtak.
Az összes eddig leírt vidékeken eltűnőfélben van a népviselet, ellenben még teljes épségében él az ország délkeleti részén a morva tótságnál.
A mily egyszerű a Bécsben általán „krobot”-oknak nevezett tótok hétköznapi viselete: oly gazdag, tarka és változatos az ünnepi és vasárnapi. Nem levesebb, mint huszonhatféle változata van, a melyek némelyike csupán egy-egy helységben honos (mint a vlčnaui, vracovi). Mindazonáltal valamennyinek van valami közös jellemvonása.
A férfiak munka közben bő vászonnadrágot (gatě) és inget, kalapot és hosszú szárú csizmát, ünnepen és vasárnap pedig szűk, elől csinosan zsinórzott posztó nadrágot (nohavice) viselnek, mely fehér (Hrozenkau és Velká), világoskék (Luhačovitz, Velká), kék (Milotitz), sötétkék (Ostra, Hradisch), vagy czinóber-vörös (Lundenburg) színű. Csak Gaya környékén látni sárga bőrnadrágot s kék harisnyát. Idősb férfiak mindig sötétebb, gyakran fekete s kevesebb zsinórzatú nadrágot viselnek. A nadrág kimélésére sok helyütt kék, gyakran hímzett kötényt s derekukon hosszú szíjat hordanak, a melyhez némely vidéken, kivált Ungarisch-Brod körűl egész 28 centiméternyi széles bőröv járúl, a miben a sok mindenféle útravaló holmit is tartják. Rövid ingüknek vagy nyílt (délen), vagy a kézcsuklón szűkebbre szabott (az éjszaki tótságban) újja van.
Ungarisch-Hradisch melletti Bilovitzból való parasztnő tót népviseletben.
Manes Józsefnek Prága városa képtárában levő vázlata után.
Hímzés, még pedig a legényeknél majdnem általában tarka hímzés díszíti az ing mellét, gallérját és kézelőjét. Délen négy, hosszan lebegő pántlikával kötik meg az inget a nyakukon.
Az ing fölé a kordula, Velká könnyékén a prucel nevű mellénykét öltik. Éjszakon ennek az eleje is, hátulja is sötétkék vagy fekete posztóból van s kék vagy fekete zsinórdísz, vagy az egyes helységek szerint kék vagy vörös rojt ékíti. A gombjai is más-másfélék az egyes helységek viseletbeli változatai szerint majd nagyok, majd kicsinyek, hol fehérek, hol sárgák. Velká környékén e mellény vagy fehér flanellből van és némi, hímzéssel díszített, vagy tarka selyemből s ekkor oly rövid, hogy csak a hátuk közepéig ér. Strážnitz körűl is hordják az ilyen mellényeket, valamint Göding és Lundenburg körűl is, csakhogy e két helyütt dúsabb díszítésűek. Tavaszszal és őszszel e mellényke fölé rendesen még egy fehér flanell kabátot (lajbik) öltenek, melynek vörösek a hajtókái. Igen felötlő a halena nevű hosszú bő kabát, melynek négyszögletes gallérja egész a hátuk közepéig ér le. E durva gyapjúszövetű felső kabátot rendesen köpönyeg módjára viselik. Elől gyakran tarka hajtókái vannak, a melyekről könnyű megismerni, hogy hová való a viselője. Télen mindig báránybőr bundát (kožuch) hordanak, a mely vagy rövid (Nivnitz), vagy hosszú, s ilyenkor vagy fehér (Göding környéke, Kunovitz), vagy barna és az illető vidék szerint más-másféle díszítésű.
Hradisch körűl kis fekete, Kunovitz táján szürke, Gaya környékén gyakran igen széles kalapot viselnek, Velká körűl meg igen magasat, a mely ép úgy, mint Lundenburg és Göding táján, tarka szalaggal van díszítve. A karima mellé tűzött fehér kakastoll azt jelenti, hogy a kalap viselője már olyan legény, a ki a birkózásban megállja a helyét s csak a magánál erősebbnek engedi át e tollat. Télen kalap helyett fekete prémes sipkát viselnek; régebben divatos vidrabőr sipkát hordtak.
A hosszú és ránczos szárú csizmát, melynek az elején gyakran hosszú rojtok lógnak, csak a hegyvidékeken pótolják téli időben posztó czipővel. Hajokat mostanság majdnem általában rövidre nyírva viselik. A tótság éjszaki részén valaha úgy hordták, mint a hanákok, a délin pedig – s ezt még ma is elég gyakran láthatni – középütt ketté volt választva s hátúl egyenesre vágva.
Ha már a férfiaknak kivált az ünneplő ruhája festőibb minden más morva-szláv viseletnél, még sokkal inkább elmondható ez a nőkéről.
Ungarisch-Hradisch melletti březolupi legény tót népviseletben.
Manes Józsefnek Prága városa képtárában levő vázlata után.
Igaz ugyan, hogy a rikító vörös, fehér, sárga, kék, zöld s a fényes fekete szín kedvelése az élénkebb színekben való olyan naiv gyönyörködésre vall, a mely a mi lágyabb színekhez szoktatott izlésünkkel már nem igen egyezik meg, egész hatásában azonban, kivált a tótság üde zöldjének közepette, nem kevésbbé összhangzatos, mint a keleti élénk színeké az ottani tájak egyhangú sárga területein.
A morvaországi tótok női viselete a legrégibbek közé tartozik. A szoknyát itt is a rövid, széles, ünnepeken fehér (fěrtoch), hétköznap fekete (šorec) kötény helyettesíti, melyet hátúlról kötnek előre s az elől lévő nyilását előkötővel födik el, a melynek meg a szélei hátúl majdnem összeérnek. Csak Gaya és Lundenburg környékén viselnek igazi és tarka színű szoknyákat. Ezek hoszsza különböző, rendesen azonban a lábikra közepéig ér, de Gaya táján csak térdig. Az újjas ingnek rendesen igen duzzadtak az újjai, a melyeket a könyöknél kötnek meg, de széles szegélyfodraik rendesen a könyökön alól érnek. A gallér vagy álló (Gaya), vagy lehajló s ez esetben kicsiny, csipkével szegett (Hradisch, Kunovitz, Ostra), vagy nagy, a matrózoké formájára gyakran hátúl mélyen leérő (Velká, Lundenburg, Göding). Az ing eleje és gallérja azonban mindig a leggyönyörűbb hímzéssel van díszítve, a mely az egyes vidékek szerint más-más ízlésű és készítésű. Így éjszakon a kereszt-öltéses és ŕ jóur hímzést, Velká körül az itt évszázadok óta honos ú. n. Holbein-hímzést, Lundenburg és Dubtian környékén pedig a lapos hímzésnek egy igen ízléses faját kedvelik. Az egészben nemzeti jellegű hímzés éjszakon mégis inkább a gót izlésre, Ostra körűl byzanczi mozaikmintákra, Lundenburg táján pedig a renaissance-kor fénykorára emlékezteti az embert.
A kötény (fěrtúšek) rendesen világos, gyakran tarka selyem vagy kasmir szövetből van; Lundenburg körűl fehér és fehéren van hímezve is; Gaya és Göding közt sötétkék és stilizált növényi díszítő elemekkel van tarkára hímezve és széles csipkével szegve. A mellényszerű fűződerék (kordulka) rendesen tarka virágos selyemből való és ezüst rojtozattal díszített, csupán Velká körűl van fehér flanellből, Ostra környékén pedig fekete posztóból, itt egyúttal czikornyás vörös hímzéssel és a mellen meg a háton nagy vörös bojtokkal díszítve. A Gaya és Lundenburg környékén viselt mellénykék nagyon rövidek. Őszszel kivált éjszakon a mellényke fölött fehér flanell újjast (lajbl) viselnek, a mely elűl néhol (pl. Vlčnauban) szép vörös hímzésű. Télen nemcsak az öreg asszonyok, hanem a leányok is fehér báránybőr ködmönt öltenek, a mely éjszakon hosszú s a derékhoz széles, piros, gyakran kihímzett posztó övvel van szorítva. Gaya, Göding és Lundenburg körűl e ködmön rövidebb, frakk-szabású s nem csupán a nyaka és újjai körűl, hanem a kihajtott szárnyain is fekete prémmel van díszítve. Ünnepnapon Lundenburgban a šuba nevű hosszú szűrt viselik, a melynek kék posztója zsinórzattal van kihányva. Ilyen vasárnapi szűröket (mentýk) régebben a férfiak és nők egyaránt viseltek az egész tótságban.
Rendesen csak egy ágba font hajukat a hajadonok szabadon leeresztve s a végén selyem szalagcsokorral díszítve hordják, föléje pedig majdnem általában különféle módra kötött nagy „török” (vörös, vagy sötétbarna alapon tarkázott) kendőt tesznek.
A fejkendő kötéséről könnyű megtudni, hogy hová való a viselője. Gaya és Göding környékén a nők hétköznap, Lundenburg táján pedig mindig könnyű kis kendőt hordanak az álluk alatt megkötve. Csak sátoros ünnepeken látni példáúl Landshut könűl még a leányoknál a régies rožky (szarvacskák) nevű fejdíszt, a mely püspöksüveghez hasonló, s .majdnem ugyanilyen, de hosszú hímzett fátyollal (šatka) körűlvett kemény főkötőt (čepec) a menyasszonyoknál és férjes nőknél. E fátyolok, melyek századunk elején még az egész tótságban szokottak, de díszítésükben mindenütt különbözők valának, ma már csak Velká környékén láthatók. A férjes nők a fejkendő alatt rendesen még egy, ismét más-más színű főkötőt viselnek. Gaya könnyékén e főkötők igen régies szabásúak.
Lábukon a tót nők általában különböző színű, gyakran igen kecses, magas szárú csizmát hordanak. Czipőt csak a városokban látni.
Említendő lenne még a tót menyasszonyok sajátszerű dísze. Némely helyütt, pl. Landshutban, Dubnanban s egyebütt, e dísz csak a lakodalom alkalmával felöltött szoknyából áll; a legfölötlőbb tartozéka pedig majdnem mindig a különös és régies fejdísz (pentlení), a melyet azonban nemcsak a menyasszony, hanem a nyoszolyóleányok is viselnek. E fej-ék művirágból, tükröcskékből s arany pikkelyekből van egybeállítva és a mily sajátszerű, ép oly festői. A teljes menyasszonyi díszhez tartozik még természetesen a gazdag hímzésű vászon menyasszonyi kendő (plachta úvodní vagy úvodnica, .avatási kendő, mert a keresztelőnél és az avatásnál is használják), a mely 250 cm. hosszú és 70 cm. széles. Hímzett ágyfüggönyöket csak itt-ott látni, még pedig a legszebbeket Landshut és Göding környékén, azonban már majdnem sehol sincsenek használatban.
