A morvaországi németség nyelvjárásai. Waniek Gusztávtól, fordította Katona Lajos
A morvaországi németség nyelvjárásai.
Waniek Gusztávtól, fordította Katona Lajos
Waniek Gusztávtól, fordította Katona Lajos
Morvaország német nyelvjáirásai két nagy nyelvterülethez tartoznak: a felnémethez és a középnémethez. Csak az ország déli és éjszaki határán állnak a németek fajrokonaikkal szomszédi kapcsolatban, míg országszerte elszórt gyarmataikat szlávok veszik körűl. A déli országrészben, a melynek éjszaki határa Lipolztól nyugatra kezdődve majdnem egyenes vonalban megy Znaimig s aztán egy éjszakkeleti kikanyarodás után Eisgrubnál az osztrák határt éri el, a bajor-osztrák nyelvjárás uralkodik; az éjszaki vidékeken pedig, a Hochschar és az Altvater körűl, a Mohra felső folyása mentén az Oderának Neutitschein melletti jobb partjáig a sziléziai nyelvjárás honos.
Déli Morvaország lakói, az ú. n. Thaya-mellékiek, nyelvjárásukban csak kevéssé térnek el alsó-ausztriai fajrokonaiktól. Az r-nek kivált a szóvégeken magánhangzóvá való átcsapása itt feltűnőbb, úgy, hogy az er végzet helyébe rendesen a jellemző a lép: Voda = Vatter. Míg azonban itt egyfelől az r és n hatása folytán beálló hangeltompúlás tovább terjed, mint amott addig más részt a tompa u-t főleg foghangok előtt i véknyítja: Muida ausztriai Muatta. Élesen elválik azonban e nyelvjárás a Szudetek vidékén honostól. Délen a szókezdő ajak- és foghangok ingadoznak a tenuis (zöngétlen) és media (zöngés) közt; éjszakon ellenben megvan e kétféle hangok jellemző megkülönbőztetése, sőt még számos régi tenuist is megőrzött a nyelvjárás, a melynek egy másik jellemző vonása a néma mássalhangzóknak l és d után való meglágyúlása. A bajor-osztrák magánhangzók általában az orrhangú, a sziléziai mássalhangzók meg a lágyított ejtés felé hajolnak. A magánhangzókat illetőleg azok egész sorozatán végig különbségek mutatkoznak. Az éjszaki nyelvjárás rendesen megtartja a rővid a-t, kivált ha utána kettős mássalhangzó következik, a déli ellenben o-vá tompítja. Amott a hosszú â rendesen ő és ű-vá fejlődik a kettő közti ou kettőshangzón át, emitt pedig az a helyébe részint oa, részint ő lép. Minden más esetben a bajor-osztrák magánhangzók a közép-felnémetekhez képest magasb hangúak felé hajlanak, a sziléziaiak ellenben mélyebbekbe szeretnek átmenni. Különösen jellemző az o-t illető eltérés, a mely délen a-vá, éjszakon ellenben u-vá fejlődik gewant, gewount = gewohnt. A délvidéki magánhangzók jellemző magasb ejtését még fokozza az, hogy az ü és ö mélyűlése a hiányos ajakzáródás miatt majdnem teljesen elmarad, s hogy továbbá kivált az r a magánhangzókat i felé emeli. Több oly esetben, mikor a sziléziai nyelvjárás megtartja az „Umlaut”-ot, az ausztriaiban az elmarad. Majdnem csalhatatlan ismertetőjeleknek vehetők e részben a jelentő-mód jelen idejének egyes számú 2. és 3. személyalakjai: sziléziai echlät, osztrák schlogt = schlägt. Jellemző továbbá a kettős magánhangzók magatartása. A bajor-osztrák nyelvjárás a sziléziaitól eltérőleg nem ismeri a közép-felnémet iu-nek és az új-felnémet eu-nek megfelelő oi-t, hanem helyette nyíltabb ai-t ejt: sziléziai Foier, Hoiser, osztrák Faier, Haiser; ellenben amaz megtartja a régi ie kettőshangzót, a melynek második eleme rövid, de kivált r előtt oly nyiltnak hangzik, hogy szinte a-val lenne az ember hajlandó jelölni; holott emez meg az illető hangot a hosszú alapján fejleszti tovább s helyében rendesen ëi-t használ. Végűl a régi ei helyén osztrák oa, sziléziai âi vagy ä hang a jellemző. A Thaya-mellékiek az erős hajlítású imperfectumot és a plusquamperfectumot csak kiváltképen ismerik irodalmi alakokúl; a sziléziai nyelvjárás meg a praesens-tőből átvitel útján keletkezett i nemet, i trîget (= ich nähme, ich trüge) coniunctivusi alakokat, valamint a múlt idejű melléknévi igenév számos előrag nélkűli alakját és az es, enger, enk jellemző kettősszámú alakokat nem ismeri.
A főnév is felötlő eltéréseket mutat a két nyelvjárásban. Éjszakon nemcsak az erős genitivusi, hanem a dativusi végzetek is még az élő nyelvtudatban gyökeredznek; ellenben délen a genitivust vagy mellőzik, vagy körűlírással jelzik, az egyes számú dativus e-je pedig, valamint a többes nominativusé és accusativusé is elmarad.
A Szudetek vidékének tájszólásai között a Kulaländchené mutat sajátszerűségeket. Mássalhangzói jellegét megkülönbözteti a lágyítás, a szájpadlási 1, a szóvégi g-nek és b-nek hehezése, meg az, hogy egyes esetekben az r helyébe s lép: pl. friesen = frierrn, gelőse = verlieren, nemkülönben a k-nak -vel fölcserélése: kwinge = zwinge. Az r majdnem teljesen magánhangzóvá olvad; torokhangú jellege az age-ból összevont alakokban, minők a „klage, mag, schlage, taget” helyett ejtett kloer, moer, schloer, tort, tűnik ki leginkább, a melyekben szinte valami bizonytalan r-féle hangot vél az ember hallani. A lágyítás is meglepő következmények okozója. Így az eredeti mońcher-ből, a mely a sziléziai hegységben még hallható, az n-et kisérő j magánhangzóvá (i-vé) válása és az n kiesése folytán moicher = mancher lesz. A magánhangzó-változás ellenben gyakran épen fordított úton halad, a mennyiben a közbenső kettős magánhangzók első eleme a magán- és mássalhangzó közötti határ szélén áll: így miël, iëm, Hiëml, huoch, Puotter a sziléziai mët, ëim, Hëiml, houch, Potter (Puitter) alakokkal szemben. A magánhangzóknak mélyebbekké válása itt még tovább haladt előre; így a rövid a-t a rá következő torokhang sem őrzi meg az o-vá változástól. Az n mélyítő hatása az ily alakokra is kiterjed, minők gunk, funk, hunk = ging, fing, hing; az ö és ü „Umlaut”-ok ellenben majdnem teljesen hiányoznak, mint grun, kuhl = grün, kühl, vagy megkülönböztetés nélkűl ië áll helyükben: Diëner = Dörner, ieber = über. A ragozásbeli n elmarad, de a sziléziai a a főnévi igenévben már majdnem csupán a népköltészet sajátja. A sziléziai nyelvjárást jellemző szóvégi e a főnévi alakokban itt hiányzik; még a nőnemű főnevek egyesszá mában is elesik ez e s csak mink a többesszám jegye él még: egyesszám Blum, többes Blume. Mindezen sajátszeniségek mellett azonban a Kuhländchen nyelve is a „Rübezoil”-énak ismerszik föl.
Míg az ország éjszaki és déli részének nyelvjárásai, kivált megkülönböztető jegyeik egészét tekintve s a nyelv zenei elemeit és hangsulyozását is számba véve, két egymástól élesen elválasztott nyelvterület egyediségeinek mutatkoznak: addig a nyelvszigeteken számos átmenettel és bajosan osztályozható keveredési jelenséggel találkozunk. Nemcsak a felnémet nyelv hatása, hanem és főkép a szlávé is solazerűen megváltoztatta itt a nyelvjárásolnak a történelmi alapról való eredeti fejlődését. A mindennapi használat tárgyait jelölő szók mellett főleg a gyökereikben rokon szavak cserélődnek föl szláv szókkal. A német fül és ajak azonban az idegen elemet hibás analogia útján gyakran egész önkényesen alakítja át, a mi által nemcsak a szókészlet, hanem a hangbeli állapot is összezavarodik. Ehhez járúl még az is, hogy az országnak külömböző időkben és más-más vidékről történt betelepítése következtében a történelmi alap sem egyöntetű. Így a brünni nyelvszigeten és a körötte lévő tizenkét faluban a bajor-osztrák nyelvjárást beszélik minden különösb sajtátszerűség nélkűl. Csak a zöngés és zöngétlen mássalhangzóknak hol erősebb, hol gyengébb megkülönböztetése, a magánhangzóknak nagyon ingatag változása, a mely bizonytalan nyelvérzéket enged gyaníttatni, árúlja el, hogy e nyelvjárás erős alkalmazkodási folyamat eredménye. A lakosságnak az Alpesek vidékéről, a Rajna mentéről és sváb földről történt bevándorlását emlegető hagyomány mellett szól a brünni nyelvjárás tarka szókészlete is.
Sajátszerű jelenségeket mutat már a részben Csehországba benyúló iglaui nyelvsziget. Ennek zöngés mássalhangzói rendesen oly gyenge ejtésűek, hogy pl. a folyékony mássalhangzó és magánhangzó közötti d majdnem teljesen eltűnik, a miből nagy összevonások keletkeznek, így: Mat = Mädchen, Fonn = Faden, mëln = melden; a szóközépi és szóvégi g heheződés felé hajlik, a mely azonban nem éri el a ch keménységét: Wegh, Voghl. A zöngés mássalhangzók változékonysága mellett tanúskodik a b-nek gyakran w-re lágyúlása, így kivált magánhangzó és folyékony mássalhangzó előtt: stërwen. Az ajak- és torokhangú zöngétlenek ejtése nevezetesen a szókezdeten oly kevéssé határozott, hogy a p gyakran, a k pedig folyékonyak után rendesen zöngéshangba megy át: Blattn = Platte, glĺgen = klagen, Gűgug = Kukuk, a miért is egyes esetekben az eredeti k még heheződik is, vagy, mint a sziléziaiban, a foghangú zöngés kiesik: Werch = Werk, Kole = Kalk. Sajátsaágos az egyáltalán hiányzó pf helyettesítése, a melyet szóközepén és szóvégen p, szókezdelen gf pótol Kôp, Tęppr, Gfërd = Kofp, Töpfer, Pferd.
A nyelvjárás bajor-osztrák jellegét különben mindenek előtt a sok orrhangzósítás árúlja el. Szóvégen az a rendesen elmarad s a megelőző magánhangzóba olvasztja a hangzását: na = nein, sche = schön. Az o-ból a-ba való határozott átmenet azonban csak utána kövelkező gyöngűlt r-nél fordúl elő: Wart = Wort. Általán véve a magánhangzók állapota a városban, számos nyújtásról nem szólván, elég közel jár az irodalmi új-felnémet ejtéshez. Csak r előtt emelkednek a különféle származatú e-hangok i-vé: irmer =ärmer, sclmirzen = schmerzen. Középnémet az ie, üe és uo kettőshangzók helyébe lépő rövid i és u hang ezekben: schissen = schiessen, grissen = közép-felnémet: grüezzen, suchen= közép-felnémet: suochen, stb. Majdnem kivétel nélkűli a régi és a közép-felnémet î-ből lett ei határozott megkülönböztetése. Amannak nyílt, tiszta a, emennek ai lép a helyébe: wâch =weich, frai = frei.
Eltérő színezetűek a hangzók a környén falvaiban. Míg a városi területen ü és ö helyett, ha ugyan az „Umlaut” nem hiányzik egészen, az alaphangzók, vagy helyetteseik (e, i) állanak: addig a falusiak, a hol csak erre a szomszéd mássalhangzók alkalmat adnak, az eredeti ë-t is ö-be mélyítik wöllen = wollen, Wölt =Welt; az a helyében pedig nem a városias ĺ keverékhangot, hanem határozott o-t ejtenek s ezt on közbejöttével u-vá fejlesztik: furt = fort, koumt = kommt. A ragozási és mondattani jelenségek csak kevéssé térnek el a bajor-osztrák nyelvjáráséitól.
Mintegy 20 kilométernyire Brünntől keletnek van a wischau-austerlitzi nyelvsziget. E nyelvjárásnak nincs egységes nyelvtörténeti alapja, mert benne a svábos feif= fünf, Bräuti = Geliebter (kedves), këima, nëima, meg a kicsinyítő Wagele, Tischele alakulkal találkozunk az ilyen mellett, minő Bübal, stb. A torokhangok jellemző sváb ejtése azonban hiányzik, valamint az s hangnak sch-re keményedése. Uralkodó orrhangzósítás, az ei és a közép-felnémet i helyébe lépő oa vagy ua, a mely egyszerű a és o helyén is áll, – e nyelvjárást is bajor-osztráknak mutatják, a melynek legrégibb rétege azonhan Felső-Bajorországból és éjszaki Tirolból kerűlt.
Sok tekintetben más az éjszaki részével Csehországba eső Schönhengst = vidék, Ausztria legnagyobb német nyelvszigetének nyelvjárása. Ebben a hangzók határozottan középnémet hangon. Sajátszerű a szókezdő torokhangú kemény hang (fortis) hehezése, holott sok esetben az ajakhangú zöngés helyébe zöngétlen lép: Khirch = Kirche, ellenben polt = bald. Mint Iglauban, melynek saját és környékebeli falusi tájszólásaival egyebekben is mutatkozik némi rokonság, a d itt is gyakran kiesik. Lôn = Laden, Fenner = Fäden, pinn = binden; a torokhangszerű l-t az a elnyeli: sâbr = selber, os = als.
Jellemzi a középnémet színezetet a magánhangzók változása, kivált az ë-nek általában a-ba való átmenete: Pârg = Berg. A zártabb hangokba való átmenet itt előbbre haladt, mint a sziléziaiban, mert a közbenső oa kettőshangzón át már a rövid a is u-ig jutott a nélkűl, hogy ennek a követő r lenne az okozója. Másfelől e nyelvjárás igen bővelkedik az i-hangokban, mert nem csupán a rövid i-t őrzi meg számos esetben, hanem határozottan kedvez a különféle mássalhangzói környezetű ę hang i-be emelésének még akkor is, ha az ö-ből eredt: gît = geht, schîner = schöner, Risla = Röslein. Vîgl = Vögel, khimt = kommt. Ehhez járúlnak még az ilyek is, mint zensrim = ringsum. Igen gyakran e hangzó-emelkedés összetételekben beálló hangsuly-gyöngűlés eredménye: pl. Tôk = Tag, de Suntik = Sonntag; a -tuim = thum és -ing= ung képzők is ide tartoznak. Gyakran a különféle származatú u-hangokhoz majd az eredeti hang elé, majd mögé gyenge i hang járúl, a mely gyakran hármas magánhangzót is fejleszt: truit = trug, Liouft = Luft, giout = gut. Igaz, hogy az egyes helységek tájszólása a hangzók színét illetőleg sokszor nagyon eltérő. Így Zwittau körűl az a és o hangok u felé fejlődése már előbbre jutott, mint az éjszakabbra fekvő Tattenitz és Budingsdorf falvakban, a melyek tájszólása e tekintetben majdnem egy egész fokkal áll hátrább.
Míg továbbá Zwittauban az ü „Umlaut”-ot ui helyettesíti: Stuibla, frui (Stüblein, früh): addig éjszakon ëi, a hangsulyos hosszú szótagbeli î pótlója lép helyébe: Stëibla, frëi. Ép így különböző színű az új-felnémet eu helyében álló oi; s a közép-felnémet î, ei helyébe majd megkülönböztetés nélkűl ai lép, majd meg a régi kettőshangzót â és oa, vagy ä és uä különbözteti meg az újabbtól (ai). E nyelvsziget gazdag sajátlagos tájszókban és kifejezésekben, a melyek azonban gyakran csak igen szűk körben élnek. Az éjszaki tájakról említhetők pl.: s zänt mr = es schmeckt, passt mir, Flomsn =Lippen, flämisch = höhnisch, flechen = weinen, Netz = Näscherei, haftig = geizig, Beginstîsla = Brotranft (ausztriai „Scherzl”).
E mellett sok benne az idegen, vagy jövevény szó, melyek egy része még ilyenűl él a nyelvtudatban s még csak bizonyos szólásmódokra határoltan használtatik, pl. sich auf der Fatka aufhalten = „herumschmarotzen, sich behelfen” (potyázni), a cseh za fatku = „ingyen” kölcsönvételével; mások ellenben már német köntöst öltve teljes polgárjogot élveznek, mint: Nusedel, a. m. vivőrudak, a cseh nosidla szóból.
Jóllehet az éjszakkeleti országrészt csak egy keskeny sáv választja el a folytonos német nyelvterülettől, egész jellemét nézve nyelvjárása mégsem a sziléziain alapúl, a mi ellen már a benne uralkodó orrhangzósítás is szól, hanem a középfrank tájszóláson.
Épen így az Olmütz-környéki falvak és a 30 kilométernyivel nyugatabbra lévő Wachtl és Deutsch-Brodek nyelvszigeteinek nyelvjárása is a középnémet területhez tartozik. A magánhangzóknál azonban itt nem tapasztalható a számos i-hang okozta emelkedés, a mely a zwittaui és trübaui hegyvidéki tájszólást jellemzi. Itt is különféle nyelvtörténeti alapok ismerhetők föl. Így pl. behatóbb elemzés kitűntetné, hogy a brodekiek hazája (kiknek tájszólása a sziléziai hangtani sajátságok egész sorát mutatja) éjszakabbra volt annál a vidéknél, a honnan szomszédaik, a wachtliak valamikor bevándoroltak. Egyáltalában elmondható, hogy e nyelvjárástani szempontból szerfölött érdekes ország német nyelvszigetei a tudományos kutatás számára még igen dúsan termő talajnak tekinthetők. Nemcsak Morvaország honismerete, hanem a német nyelv fejlődésének története is nem egy becses tanúlsággal gyarapodhatnék még e forrásból.
