A morvaországi németek mondái. Trapp Móricztól, fordította Katona Lajos
A morvaországi németek mondái.
Trapp Móricztól, fordította Katona Lajos
Trapp Móricztól, fordította Katona Lajos
Morvaország németjei mind máig megőrizték saját mondáikat, jóllehet nem egy hagyományuk a tartománybeli szlávok népmondáival is szoros kapcsolatba fonódott. Mind a két nép kebelében igen sok maradt fönn azokból az ősi hagyományokból is, a melyeket elődeik régi hazájukból hoztak magukkal a mostaniba. Mikor aztán a kereszténység a pogány templomok helyébe a maga kápolnáit és keresztjeit állította: a régi istenek helyét is gonosz szellemek foglalták el. a mondákban, a melyek mindegyre azon mesterkednek, hogy a pogányságtól még csak alig elszakított népet az új vallás tanaitól eltántorítsák és ördögi hatalmukkal az embert a leggonoszabb cselekedetekre csábítsák.
Ez a fölfogás tükröződik Morvaországszerte is az ördögről szóló mondák számos alakúlatában. Így a morva-cseh határhegységben Bogenau mellett azt halljuk a sátánról, hogy itt egy szorost nagy kőrakásokkal el akart zárni, hogy Cyrill, a szlávok apostola, Csehországba be ne juthasson Krisztus tanát hirdetni. Mikor azonban egyszerre csak megjelent a Boldogságos Szűz s mellette a kukoríkoló kakas, erre az ördög úgy megijedt, hogy az utolsó kőszáldarabot a sziklafalak tetejébe ejtette keresztben úgy, hogy alatta óriási sziklakapu támadt. Pohler helység erdős lejtőjén, Mährisch-Trübau közelében is egy Mária-kép riasztotta el az itt kocsival, lovakkal garázdálkodó ördögöt. A Bečva-völgyben meg egy patakot akart a gonosz egy sziklafallal elzárni, hogy annak vizét a jámbor lakókra zúdítsa. A pokol törvényei értelmében azonban a falat egy éjszaka az első kakasszóig föl kellett volna építenie. Már nem is sok híjja volt a falnak, a mikor a kakas megszólalt; erre az ördög dörgés és villámlás közt eltűnt a pokolba. A sziklaomladék maradványait ma is ördögfalának hívják. Hasonlót regélnek a nieder-mohraui ördögfaláról is.
A pokol fejedelme a legkülönbözőbb alakokban jelenik meg; így zöld ruhás vadász képében, vörös tollas kucsmában, a mikor embervérrel íratja alá a vele kötött szerződést; majd mint öreg emberke (Koker néven), a ki András napján egy anyókának arany helyett fenyűtobzokat ajándékoz (Kokerstein, Mährisch-Schönberg mellett); aztán mint barna arczú és feltűnő öltözetű talián, a ki egy vadászt a Schneeberg morvaországi oldalán levő mészkőbarlagokba (a Quarklöcher nevű csepegőköves barlangokba) vezet az ott rejlő kincsekhez. A Mährisch-Altstadt melletti Teufelsteinon egy emberi meg egy lóláb nyomai láthatók, mivel a sátán egy angyalt eddig a helyig üldözött. A Studein melletti Teufelssitzen pedig, a hol egy szegény bünös ember a Boldogságos Szűz segedelmével épen ott menekűlt ki a sátán körmei közűl, a hol a lélekvadászó ördög egy szikla mellett feküdt, idomtalan testének a mását a kőbe benyomtatta; Kunovitznál is emlegetik, mint elásott kincsek őrzőjét, a melyeket azonban csak négy fekete kandúr által húzott ekével lehet a földből kiszántani. A Mährisch-Trübau melletti Stangendorfban „Käferle” néven emlegetik a gonoszt, a ki fekete tyúk tojta és sárgája nélküli, vagyis lidércz-tojásból lett. (A lidércznek itt „Urigel” a neve). Az ilyen „lidércz” nagy veszedelmet okoz és némely ember csak az élete vége felé tud tőle megszabadulni. Ugyane tájon, Reichenautól keletre egy erdős hegy van, a melynek valaha Ziegenfuss és Seekamm volt a neve; ennek a tetején egy kastély állott, mely azonban elsülyedt, mikor hajadon úrnőjének az ördöggel való szerződése lejárt, s a pokol fejedelme a leányt szétszaggatta.
De jó szellemekről is tud a monda. Így takaros kis törpécskékről, kik az emberek közelében, padlásokon és istállókban tartózkodnak s nekik szolgálatjukra állanak; ilyenek a „Hauswirtle” (gazdácska) a zwittaui és a mährisch- trübaui vidéken. Némelyek földalatti üregekben és folyosókban úgy nevezett „Zwirgellöcher”-ben (törpék aknái) laknak, így Lotschnauban a Zwittawa völgyében, a Mährisch-Trübau melletti Stangendorfban, a Littau melletti Naklban, a Znaim melletti Lechvitzben, a Kromau melletti Misslitzben, a Grussbach melletti Possitzban, a Joslovitz melletti Gross-Tayaxban, a Brünn melletti Sehöllsehitzben és egyebütt. Az utóbb említett „törpék barlangjai” a thüringiai „Dwargeslöcher”-rel egy jelentésűeknek látszanak. E házi szellemek, törpék, földalatti emberkék láthatatlanokká is tudnak lenni. Minden jóindúlatuk mellett is szeretik az embereket meg-megtréfálni, vagy rájuk ijeszteni. Ha boszantják az ilyen törpét, keményen megboszúlja magát, mint pl. a „Stemmichmann”, Goldenstein környéken ismert szellem, továbbá az Eulenberg melletti Karlerbergen a „Hilar” nevű és a Mährisch-Altstadt melletti Krokerei „Krokerliese”-je.
Ezekhez sorakoznak a tulajdonképi férfi nemű bányaszellemek, bányarémek, gnómok, manók, a melyeknek itt „Grubenhold”` és „Grünhüttel” nevök is van. Ezek a föld gyomrában laknak s az ott lévő kincseket őrzik; olyanok, mintha igen öregekké vált gyermekek volnának; fejük nagy és hosszú fehér szakálluk van. Szürke bőrruhában, kormos bőrköténynyel és hosszú csuklyában járnak. Az „alter Tiersch”- ről szóló mese a Littau melletti Meedlben azt beszéli egy ily bányarémről, hogy: „maga az emberke arasznyi, de a szakálla rőfnyi”. De szénégetők és vadászok alakjában is mutatkoznak e szellemek. Azon vidékek lakói, a hol valaha bányamívelés volt, vagy a hol ma is van, a bányászok oltalmazóinak tartják őket, mert a bányakirály a jámbor bányász iránt mindig jóindúlatú. Kiválóan gazdag ilyenféle mondákban a morvaországi Gesenke, valamint a schönhengsti és az iglaui hegység. E gnómok királyának „Altvater” a neve, s e fő hegyi- vagy bánya-szellem átlátszó ezüst köpönyeget s a fején drágakövektől ragyogó koronát visel, a kezében pedig arany kalapácsot tart.
A bányász-mondák még abból az időből valók, mikor a régi németség a hegyek kincseit még csak kutatni kezdte, valamint részben akkoriak, midőn kincseket kereső idegen jövevények űzték a hegytetőkön titokzatos mesterkedéseiket. Ezeket vesszővel járóknak is nevezték, a kutató vessző, vagyis azon villa alakú mogyorófavessző után, a melyet Szent Iván éjszakáján kell lemetszeni, hogy vele a föld méhében rejlő ércz-ereket föl lehessen kutatni. Ide tartozik az a monda is, a mely szerint a virágvasárnapi és nagypénteki „passio”-olvasás alatt, meg húsvét vasárnapján megnyílnak a hegyek és barlangok s föltárják kincseiket, a mit egy szegény asszony fölhasználván, oda vitte s letette egy nyílásba a gyermekét; az asszony kapott is a gnómoktól aranyat és ezüstöt ajándékba, de mikor vissza akart térni, már megszólaltak a harangok s a hegy be volt záródva, elnyelvén az asszony gyermekét is, kit csak egy esztendő múlva kapott vissza a hegyi szellemtől. Ezen és hasonló mondák a Poschkau-völgyben lévő Bodenstadt melletti barlangra vonatkoznak, a hol valami „Apella” nevű törpekirály trónol, gyémánt koronát viselve a fején s arany almát tartva a jobbjában; továbbá hasonlókat regélnek a Gross-Ullersdorf melletti Mönchstein földalatti palotájáról, melyben a „Minich” vagy „Grünhüttel” lakik; valamint az Altstadt melletti „Trollen” nevű bányaszellemről, a Klein-Mohrau melletti Steinbergről, a Bärn közelében lévő Quergellochról, a Stadt-Liehau melletti Rothenbergről, a Nikolsburg és Klentnitz közötti Bottichsteinről, a Bisenz melletti Florianibergről és a neutitscheini hegyről. Gyakran említik e mondák azt is, hogy szörnyű fogú, óriási fekete kutyák őrzik e kincseket.
A néphit nőnemű szellemei közűl kiváló figyelmet érdemelnek a vízi tündérek. A Thaya kies völgyeiben a „Pelzweibchen” nevű vízi asszonykákról regélnek, kik holdvilágos éjszakákon vagy néha verőfényes délben is vidám körtánczot lejtenek az égerfák árnyékában. Aztán a víz partjára mennek a törpe fehér nőcskék, levetik takaros prémruhácskájukat s kecsesen, némán hajlongva mosogatják azokat. Jóindúlatuk csak akkor változik haraggá, ha zavarják vagy kigúnyolják őket, a mikor ugyancsak megérzi a velük ingerkedő kis kezecskéik aránytalan sulyát.
A Kuhländchen Odera-tündére szépségével és bűbájos énekével csábítja magához és vonja vízi honába az ifjakat. Épen így tesznek a Morva-mellékének, Alttitsehein vidékének és a Rossitz melletti Jungfernteichnak a vízi tündérei is. Testük tengerzöld és kígyófarkban végződik, a miért is sűrű ködbe szeretnek burkolódzni. Gross-Ullersdorf erdővidékén Meluzina uralkodik, ki átlátszó kék ruhát visel, s a hajába gyöngyök vannak fonva. Egy kövön ül, s ha megszólítják, így felel: „A meddig a víz mással elegyedés nélkül folyik, addig terjed az én birodalmam”. Valamikor kincseivel együtt meghódította őt egy ifjú; egyszer azonban fürdés közben meglepte olyankor, a mikor bizonyos napokon övig nő, azon alúl pedig hal volt. Erre eltűnt, s azóta csak siránkozó énekszózata hallatszik olykor a távolból. A szél zúgásában és süvöltésében is Meluzina és gyermekei siralmát vélik hallani. A Punkva-völgyben (Blanskónál Brünn mellett) szintén gyakran hallani a vízben zilált hajjal mutatkozó kis vízi asszonyok panaszos sóhajtozását, s a leschnai kastély kútjából is kikél holdvilágos éjszakákon egy kedves vízi tündér, a ki halat tart a kezében; a Morva-vidéken pedig egy szép fehér asszony mutatkozik a tavak közepe táján.
A vízi emberről is sokat regélnek Morvaország folyói mentén. Különféle alakban, majd mint fiúcska vagy zöld ruhás törpe, majd mint vadászlegény, házaló vagy mint hal jelenik meg, a mely aztán emberképet ölt magára, stb. Különös ismertetőjele, hogy a kabátja balszárnyáról víz csöpög. Nem épen roszindúlatú, de azért gyakran hálójába csalogatja a gyermekeket tarka szalagjaival. Egy-egy szegény halászt ki-kisegít nagy bajából, így példáúl Schidrovitzban egynek egy halat ajándékozott, a mely elhamvasztva ezüstdarabbá változott.
A tündérek hol szép, hol rút nők alakjában űzik bűbájasságukat. Ifjú emberekkel megtaláltatják a varázsvirágot, a mely előtt megnyílik kristálypalotájuk, a hol aranynyal és drágakövekkel ajándékozzák meg őket (a sterlbergi kastély kincse).
A bölcs vagy javas asszonyok szegény és beteg emberek számára gyógyító füvekből mindenféle írt és orvosságot készítenek (Trebitsch és Gross-Meseritsch). A cseh-morva határ hegyvidékein még ma is titokzatos szerepe van a mandragora (nadragulya) gyökerének, mely a hozzá fűződő babonákkal egyetemben a pogány alirunáktól ezek kereszténykori örököseire, a boszorkányokra szállott át.
Schönberg vidékén, az Altvater felé, a Peterstein (régebben „der hohe Ruck”), aztán a Petersdorf melletti Hexenstein valának a boszorkányok fő gyülekezőhelyei. Stangendorfhoz is fűződik egy boszorkány-rege. Itt ugyanis sok száz évvel ezelőtt hét patak fakadt s hajtott több malmot. Egyszer egy sötét arczú asszony koldúlt malomról-malomra járva, de mindenütt rideg szavakkal és ütlegekkel kergették el. Boszúból letépte testéről a rongyait s betömte azokkal a forrásokat, melyek azóta elapadtak s a malmok is elpusztúltak. A vén boszorkány még ma is ott őrködik látatlanúl, és senki sem meri a forrásokat fölásni.
Igen elterjedtek azok a mondák is, a melyek szerint valami gonosz tettért az illető úgy bűnhődik, hogy átokszóra még életében állattá vagy kővé változik, vagy pedig hogy holta után örökös bolygásra van kárhoztatva. Ilyesfélét regélnek a Mährisch-Trübau melletti Türnau várának kisasszonyáról, valamint az alttitscheini várroméról, a kik fehér ruhában, hárfakiséret mellett panaszos dalt zengenek éjfél tájban s megváltásukra várnak, mert undok férgekké vannak elátkozva. A Schönberg melletti Neuhaus kastély kisasszonya meg tüzet lehelő sárkánynyá van elbűvölve s csak egy mogyorófa gallyacskával lehet visszavarázsolni. Ide tartoznak a farkas-alakú emberről szóló regék is, a ki Brünn környékének erdeiben tanyáz.
Nagyon kedveli a monda a sajátszerű alakú kősziklákat. Igen regényes monda szól a Znaim melletti Rabensteinről. Hiltrude tündér egykor a teli hold világánál a Thaya folyóhoz ment, hogy varázserejű füveket szedjen. Útjában egy alvó ifjú lovagra bukkant, a ki iránt hő szerelemre lobbanván, felkölti s magával viszi tündérkastélyába, hol egybekelnek. Házasságukból négy deli fiú született. Kóborlásai közben egyszer azt hallja a lovag, hogy atyja a közeli Znaim vár börtönében sínylődik. Mentésére siet, de már későn érkezik s édesapjának csak fejetlen véres holttetemét ölelheti. Fájdalmában megőrül s őrjöngésben megöli három fiacskáját, kik épen a sziklavár előtt játszanak. Mikor a negyediket is le akarta kaszabolni, Hiltrude varázsigéje feleútjában megállítja már csapásra emelt kardját s nyomban kővé válik a lovag, ama „Rabenvater” (holló-apa), később „Rabenstein” nevű sziklaorommá, melynek emberarczhoz hasonló alakja adott okot e monda hozzáfűzésére.
Az emberfej alakú Rabenstein a Thaya-völgyben.
Charlemont Húgótól
Hiltrudét megmaradt fiával soha senki sem látta többé.
Nikolsburg közelében messzire ellátszólag emelkednek a Polaui hegyek. Az egyiknek a lejtőjén, a mely fölött a Maidenburg romjai emelkednek, három, emberhez hasonló karcsú sziklaalak áll. Ezek a vár ura által kapzsiságból megölt tatárherczegnő és két kísérőnője, kiket a vár erkélyéről dobtak le, kik azonban másnap reggel sziklákká váltan fenyegetőleg meredtek föl a tettén megőrült várúr ablakai alatt. Más változat szerint a vár úrnője a saját leányait átkozta el e kőszálakká, a miért a szomszéd Rosenstein vár kisasszonyától fölbújtatva, ő iránta engedetlenek voltak. Az engedetlenségre bujtogató pedig holta után sem lel nyugtot. Holdvilágos éjszakákon halvány, fehér hajadon képében bolyong a vár körül, átöleli a kőszálakat, melyek ilyenkor sóhajokat hallatnak s bocsánatot látszik tőlük esdeni.
Ilyen átok folytán támadt emberalakú sziklákat Trebitsch mellett is látni, a hol egykor valami, különben jótékony anyóka kapzsiságból rablógyilkosságba esett s egy lángok közepette megjelenő szellem látásától kővé meredt. Ide sorolandó a cseh határon lévő kővé vált nászmenet is, melyet a templomból haza, Lauka várába való útjában ért az elbűtvölő átok; továbbá az Ullersdorf melletti Fuhrmannsstein, melyben egy béres vált kocsistól és lovastúl kővé, a miért az éhezőknek követ vitt kenyér helyett; valamint a Goldenstein (Höhlenstein vagy Hirtenstein is) mellett kővé lett pásztor, kit a húga átkozott el, mert egy kéjelgőnek eladta. Viharos éjszakákon e helyütt szörnyű jajveszékelést hallani, s mikor a goldensteini harangok szólnak, könyek szivárognak e sziklából.
A halál utáni bolyongást emlegető mondák körébe tartoznak a kisérteties vadászatról szólók is, mint Brünnben a Boskovitzi Sembera lovag mondája, ki a minoriták kolostortától elrablott alapítvány miatt sötét zivataros éjjeleken négy, tüzet fúvó fekete lovával végig száguld a minoriták rendháza előtt a városon s aztán az Obřan-völgyben lévő Sembera-üregbe tűnik el. Weisskirchen közelében meg Rolf rabló-lovag tizenkét éjszakán át bolyong a vidéken elsülyedt kastélyát keresve; Iglau környékén Oesterleinról, a svédek vezéréről regélnek hasonlót, a ki förgeteges őszi éjszakákon fejetlenűl nyargal végig a városon tüzet lehelő paripáján; egy másik svéd ezredes bolygó lelke meg Schönberg mellett egy dombon az ú. n. svéd oszlop körűl száguldoz. Hof és Bautsch közt a vadászkisérettől üldözött Wildenstein lovag vágtat éjszakának idején puszta kastélyéból; ugyanezt tartja a monda Hohenstadti Tunkl lovagról is.
E kisérteties vadászatokról szóló mondák kétségtelenűl az ősgermán istenek és megdicsőült hősök robogó hadát illető hiedelmek maradványai, a melyeknek visszhangja Morvaországban a Radhost és a Buchlaui hegyek mélyében alvó harczosok mondája is, kik majd egy véres harcz után életre kelve az örök békét fogják megalapítani. Ilyen a Gerstenkorn őrróf mondája is, ki egy folyó partján alszik, míg lova mellette legel, és semmitől sem engedi magát fölriasztatni. A lovag majd csak akkor pattan paripápára, ha Morvaországot ellenség fenyegeti, s ekkor aztán hazáját megszabadítja.
Megjelenésükkel hol szerencsét, hol balsorsot jósolnak az ú. n. fehér nők. Ilyen a Pernstein és Teltsch várkastélyokban földig érő fehér köntösben megjelenő kísértet, a mely szerencsés esetek hirdetőjeképen övéről lelógó kulcscsomóval, baljóslatúan pedig fekete keztyűsen mutatkozik. Amott fölbontott aranyszőke hajú hajadonként is ismeri a monda, emitt pedig az ú. n. édes kása főzésének alapítójaképen is emlegetik. Rosenbergi Bertha, másutt pedig Pernsteini Žibřidnek egy leánya is szerepel ily fehér nő gyanánt. Fulnek régi váráhan is meg-megjelen a kastély kisasszonya, hogy a lakókat közelgő szerencsétlenségekre figyelmeztesse. Itt „Klagemutter” a neve. Ilyenek a Kuhländchenben is hallatják több éjszakán át siránkozó hangjukat, ha valami baleset van bekövetkezőben. Neutitschein várromjának is van fehér asszonya, ki egy ott virágot szedő pásztorleánykának megjelent s elcsalta a romok közűl; alig hogy onnan eltűnt, a vár fala nagy robajjal összeomlott.
Végül még a brünni városház sárkányáról kell említést tennünk. A XI. században állítólag bizonyos Trut nevű ember, a cseh Trautenau város alapítója, embereivel elfogatott egy azon környéken tanyázó sárkárnyt s a szörnyeteg bőrét az épen Brünnben tartózkodó Ulrich herczegnek ajándékozta, azzal a kérelemmel, hogy ennek emlékezetére Trautenau városa sárkányt viselhessen a czímerében. A sárkány bőrét a brünni városhtázán függesztették föl.
