Vadászat és halászat. Heeger Viktortól, fordította Katona Lajos
Vadászat és halászat.
Heeger Viktortól, fordította Katona Lajos
Heeger Viktortól, fordította Katona Lajos
Vadászat. Morvaország vadállománya, melynek éjszakon a Schneeberg-, Hochschar- és Altvater-vidék rengetegei, keleten a Beszkidek, nyugaton a cseh-morva határhegység, az ország belsejében pedig a Mars-hegység erdőségei és a termékeny síkságok kedveznek, régesrégóta a legjelesebbek egyike a monarchiában. A legtöbb honi és újabb időkben néhány külföldi vadnem is kitűnő lakó- és legelőhelyre talál e tartományban.
„Neu-Waltersdorf” vadászkastély Sternberg kerületében.
Russ Róberttől
Römerstadt, Schönberg, Wiesenberg, Altstadt, Frankstadt, Mistek, Blansko, Brünn (Rossitz), Steinitz, Austerlitz, Gaya, Lundenburg, Göding és Frain kerületeiben szabadban tanyáz az erdők királya, a nemes szarvas. Augusztus és szeptember hóban a Szudetek erdeiben nagy hajtóvadászatokat tartanak a rőtvadra, míg a síkföldi és középhegységi erdőkben szeptember vége felé, a magasb hegyvidékeken pedig október első hetében cserkészeteken ejtik el az üzekedő szarvast. A sutákat, melyeknek pusztítása némely tájakon a vad túlságos elszaporodásának meggátlására elkerűlhetetlen, az időjárás szerint november vagy deczember hóban lövik. A gazdák annyit panaszkodtak a nagy vad okozta károk miatt, hogy az ily területek vadászati jogának birtokosai kénytelenek voltak erdeiket a szántóföldek felé elkeríteni, mi által a veteményeket és ültetvényeket meg lehet ugyan védeni a vadaktól, de a szabad erődterület tájképi szépsége tetemes csökkenést szenved. A morva tartománygyűlés legutóbbi tárgyalásai során olyan új vadásztörvényt alkottak, a mely a tanyázó helyeiről elvándorló nagy vadat kivonja a tilalom alól. A nagyobb vadászterületek tulajdonosai e szerint kénytelenek lesznek vadállományuk megoltalmazására mindenfelé sövényeket húzatni.
Morvaország legerősebb szarvasai a Szudetek hegyi erdeiben találhatók, még pedig a Liechtenstein János herczeg lundenburgi (Rabensburg) és hannsdorfi erdészetében, Harrach Alfréd gróf janovitzi uradalmán és a Wiesenbergi Klein bárók wiesenbergi (Zöptau) erdőkerületében, a hol az augusztusi nagy vadászatok, főkép az üzekedési időben való cserkészetek alkalmával hatalmas bikák (köztük tizennégy ágúak, a Liechtenstein-féle udvari vadászkerületeken tizennyolcz ágúak is) kerűlnek lövésre. Évenként átlag 800 darab rőtvadat (szarvasbikát, tehenet és borjút) lőnek le Morvaországban. A parforce-vadászatot 1888-ig gyakorolták a cs. és kir. gödingi uradalomban, de ma már csak a szomszédos cs. és kir. holicsi (magyarországi) birtokterületen tartják meg évenként a lovassági iskola gyakorlatáúl, a melyhez a gödingi erdőből minden vadászatra tizenkét eleven szarvast szállítanak.
Morvaország több vadaskertjében tenyésztik a dámvadat, a mely azonban szabad vadászterületen nem található. Évenként 600–800 darabot lőnek le belőle.
Igen gazdag Morvaország őzállománya, mely vad mindenütt nagy számmal található. Pusztító betegségekkel, szigorú telekkel, elemi csapásokkal és egy évtized óta mindenféle két- és négylábú ellenséggel is daczolva még mindig elég jól föntartotta magát, sőt helyenként tetemes szaporúlatot is mutat. Az őzállomány szemmel látható csökkenését jelentő panaszok csak azon vadászterületekről érkeznek, a hol a nagy vad szabad költözködését sövényekkel gátolják. Az évi zsákmány nyolcz—kilencz ezer darab közt ingadozik. Jóllehet a nőstény állatokat rend szerint nem lenne szabad lelőni, a kerűleti kapitányok mégis gyakran kénytelenek bizonyos százalékarány lelövését megengedni, illetőleg el is rendelni.
A vaddisznót öt nagyobb vadaskertben tenyésztik, de az ily elkerített helyekről néha egyes szökevények a szabad erdőbe is ki-kitörnek, a melyek természetesen kimélet alá nem esvén, csakhamar közprédává lesznek. Nem ritkán a Kárpátokból is átvándorol Morvaország erdeibe egy-egy vaddisznó, kivált télen, a mikor hihetetlen nagy útakat kalandoz be, míg valamely gyilkos golyó véget nem vet kóbor életének.
Valóságos Eldoradója Morvaország termékeny földje a nyúlak pajzán nemzetségének. A Lundenburg, Göding, Sokolnitz, stb. tájékán tartani szokott nagy nyúlvadászatok olyan nagy zsákmányt szolgáltatnak be évenként, a minőhöz fogható a monarchiának csak kevés vidékén kerűl. A zordabb éghajlatú kerületekben ugyan e vad már nem oly számos, de még mindig elég jól jutalmazza a reá való erdei vadászat kellemes fáradalmait. A sokat üldözött tapsifülesekből eső évi zsákmány kerekszámmal mintegy 250–300 ezerre tehető. Brünn, Nikolsburg, Göding, Znaim és Auspitz kerületeiből évenként nagy mennyiségűt szállítanak külföldre is, kivált Franczia- és Angolországba.
A Ferencz-vadászlak az Altvater-hegységben.
Russ Róberttől
A vad tengeri nyúl a déli és középvidéki vadászterületeken annyira meghonosúlt, hogy helyenként már alig irtható ki, jóllehet tilalmi idő sem kiméli s évenként 20–30 ezer darabot ejtenek el belőle.
A siketfajd a Szudetek és Beszkidek magas hegyi erdeiben hallatja április közepétől május elejéig dürrögő hangját. Nem egy hajdan híres dürrögőhelyről elzavarta ugyan már e szárnyast a mindig magasbra fejlődő erdőmívelés és az évről-évre élénkűlő turistaság, a melyek elől a félénk fajd egyre félrébb vonúl. Az évi 30–35 kakasra tehető vadászati zsákmány azonban egyelőre legalább sem észrevehető szaporúlatát, sem csökkenését nem mutatja e legnemesebb honi vadmadárnak.
Ellenben a nyírfajd, a mely néhány esztendő óta a magasabb fekvésű erdőkből a középvidék nedves erdeibe vonúlt le, örvendetes szaporodásnak látszik indúlni. Az okos kiméletnek lesz köszönhető, ha ezen bevándorolt vadnem nehány év múlva tetemes gyarapodást fog föltűntetni.
Jóllehet a császármadár legalább is akkora számban található a morva erdőkben, mint a nyírfajd, az évi zsákmány e szárnyasból mégis jóval kisebb, mint amabból (400–500 nyírfajd, ellenben csak 200–250 darab császármadár).
Túzokok, hófajdok és sziklai foglyok is kerűlnek ugyan itt-ott egyes példányokban puskacső elé, de e szárnyasok még sem tekinthetők Morvaországban állandóan honos vadnemeknek.
Az összes szárnyas vadak közűl a fogoly van Morvaországban a legjobban elterjedve s mindenütt, a hol a nyúl jól érzi magát, nagy számban található. A legnagyobb fogolyvadászatok kétségtelenűl Hirsch-Gereuth bárónál vannak a Brünn melletti Rossitz és Eichhorn helységek vadászterületein, a hol évenként néhány nap alatt öt-hat vadász 10–12 ezer darabot lő le. Híresek továbbá a Lundenburg, Göding, Brünn (Sokolnitz), Auspitz, stb. környékén tartatni szokott fogolyvadászatok is. Az évi zsákmány két-három százezer közt ingadozik. Mint a nyúl, úgy a fogoly is keresett kiviteli czikk Franczia- és Angolország részéről.
A fáczán a zordonabb éjszaki és keleti kerületek kivételével majdnem egész Morvaországban meghonosúlt s ma már nemcsak egyes jól gondozott fáczánosokban, hanem szabad erdőterületen is kitűnően tenyészik. (Az évi zsákmány 30–40 ezer darab.)
Erdei szalonka és fürj, már a mennyi e sok üldözésnek kitett vándorszárnyasokból a rájuk mohón éhező délvidékiek hálóit kikerűlheti, tavaszszal szép számban tér meg évről-évre morvaországi költőhelyeire; a szalonka a magasb hegyi erdők árnyékos csöndjébe, a fürj meg a Morva-vidék dúsan virúló vetései közé.
A vízi szárnyasok (vadludak, vadkacsák s egyéb mocsári és más vízi madarak) a csekély számú tavakon és a Thaya, meg a Morva síkjain kedvező lakóhelyekre találnak. Éjszakon és a középvidék hegyes tájain tavaszi és őszi átvonúlásuk idején lövik e ritkább vendégeket.
Vadgalamb, fenyűrigó s több más, kevésbbé becses szárnyas vad az egész országban tetemes számban esik zsákmányúl.
A dúvad, mely a tartománynak egyéb vadban való nagy gazdagsága miatt minden évszakban dúsan terített asztalra talál, Morvaországban is bőven van s a monarchiában honos összes fajok képviselvék sorában. Habár csak elvétve, de akad néha-néha egy-egy medve, farkas és nem épen oly ritkán hiúz is, melyek mind a Kárpátokból vándorolnak át a Beszkideknek a sziléziai határ mentén húzódó erdeibe (1890 óta az Ostravitza völgyében öt hiúzt lőttek); olykor egy-egy vadmacska is akad ugyanitt. Róka természetesen az egész országban mindenfelé elég számban s nagy igyekezettel szorgoskodik azon, hogy a legtöbb szelídebb erdei lakó esetleges túlszaporodását bölcsen korlátozni segítsen. A kártevő vadakból évenként mintegy 1.500 rókát, körűlbelűl 300 vidrát, több mint 300 borzot s ezenkivűl számos nyestet, görényt és menyétet ejtenek el.
A szárnyas ragadozókból is tetemes számú esik évenként a puska és csapóvas áldozatáúl, még pedig 30–40 sas, 200–300 fülesbagoly, s ezeken a nagyobbfajta vadászathoz számítható szárnyasokon kivűl még igen sok sólyom, kánya, bagoly, varjú és más kisebb ragadozó madár. A fülesbaglyot főkép a fogolyban bővelkedőbb vadászterületeken irtják.
A mi a vadászat módját illeti, elmondható, hogy az Morvaország legnagyobb részében szigorúan a vadásztörvény és szokás szerint történik. Hogy azért ez alól itt is akadnak nem épen dicséretes kivételek, azt kivált az a körűlmény teszi érthetőbbé, hogy a nagy, igen dús vadállományú területek közé ékelt sok kis vadászterületen a paraszt lakosság, a vad okozta károk elhárításának örve alatt, nem egy oly módon is pusztítja a vadat, a mely a szorosb értelemben vett vadász-szokással ellenkezik.
A brünni morva vadvédő egyesűlet úgy az e téren való visszaélések meggátlása, mint a kutyafajok nemesítése és kitanítása érdekében már egy évtizednél régibb ideje igen szép sikerrel működik. A honi vadászat érdekeit továbbá annak minden oldalát fölkaroló módon s eredményes hatással képviselik az „Illustrirtes Österreichisches Jagdblatt” (Brünn) és az „Aus unseren heimischen Wäldern” (Znaim) czímű vadászati szaklapok.
Az „Österreichischer Kurzhaar-Club” (osztrák vizslatenyésztő és nemesítő egyesűlet) Morvaországból kiindúlva már eddig is meglepő sikerrel igyekszik a rövidszőrű vizsla nemesítésén, a mely téren elért haladását a morva vadvédő egyesűlet rendezte évi kutya-kiállítások és vizsgálati vadnyomozások alkalmával mutatja be.
A mint tehát látható, Morvaországban a nemes vadászmesterségnek minden ága fényes képviselettel dicsekedhetik és virágzik is e szép tartománynak erdőben és vadban dús térein, a hol úgy a főúri nagybirtokos terjedelmes vadászterületein, mint a zordon hegyi erdők sűrűjében s a rengő kalászos rónákon cserkésző lesipuskás szerényebb kedvtelésének szűkebb határai közt, mindenkor dús zsákmánynyal kecsegtet a vadász-szerencse.
Halászat. Még mintegy nyolcz évtizeddek ez előtt a halászat Morvaországban és Sziléziában (a melyek akkoriban még egy országos kormányzat kötelékébe tartoztak) sokkal magasabb fokon állott, mint ma. E tartományoknak ugyanis abban az időben még 43.000 holdnyi területű tavaik valának az egykorú országtáblai kimutatások szerint. Ezeknek a tavaknak pedig a jóval nagyobb részük a morva őrgrófságra esett. Holott ma a két tartományban mindössze alig van 3.000 holdnyi tóterület a halgazdaság szolgálatában. Az egész többi tóterületet a mezőgazdaság, főleg a répatermesztés foglalta le. A folyami halászat is részint teljesen áldozatúl esett, részint legalább tetemesen károsodott az utóbbi évtizedek alatt fölvirúlt iparágak miatt, a melyek a gyáraikból kiömlő szennyvizeknek többé-kevésbbé ártalmas anyagaival hovatovább mind élettelenebbekké teszik Morvaországnak hajdan halakban oly dús folyóit és patakjait.
Mily nagy fontosságú volt pedig egykor pl. a Morva folyóban űzött halászat, az abból is kitetszik, hogy Homann Ker. János Nürnbergben 1714-ben kiadott világ-atlasza a morva őrgrófság hradischi kerületét, a melyet a Morva szel át, az ennek halbőségét jelképező s különösen jellemző ábrával tűnteti ki.
S valóban addig, míg vizét a gyárak be nem szennyezték, a Morvában ötven különféle halfaj élt, melyek közűl kivált a lazacz, pisztráng és pér (Thymallus) a folyó felső forrás-vidékén, a menyhal a Müglitz és Kremsier közötti részen, alább pedig a ponty, csuka és harcsa volt tetemes számban és kiváló nagyságú példányokkal képviselve. Magas vízálláskor a Dunából föllátogatott évenként hosszabb tartózkodásra a Thayába és Morvába a tok és viza is; még a harminczas években is gyönyörű példányokat fogtak az édesvizek ez óriásaiból a rabensburgi és gödingi zsilipeknél.
A süllőt (fogast), a Morva e legnemesb halfaját, mely még ma is előfordúl, Napagedl alatt fogták nagyobb mennyiségben. De nagyon túlterjeszkednénk e vázlat szűk keretén, ha a többi folyóknak és patakoknak szintén nagy halbőségéről is meg akarnánk emlékezni. Elég lesz csak az alábbi számokat is szemügyre venni, hogy kitűnjék, mily tetemes mennyiségű ízletes és tápláló húsanyag pusztúlt el az ország hajdan oly virágzó halászatának megsemmisűlte folytán. Ha ugyanis csak (igen alacsony számítással) egy-egy mázsányi piaczra vihető halra teszszük egy-egy hold tóterület évi jövedelmét, akkor is 40.000 métermázsa hal veszett el 40.000 holdnyi tóterület lecsapolása folytán; s ha Morvaország egykori folyami halászatának évi jövedelmét (szintén igen alacsony számítással) ugyancsak 40.000 mázsára veszszük, akkor ma az országos élelemfogyasztás évenként nyolcz millió fontnyi tetemes mennyiségű kiváló hústól esik el. Nem csoda, ha ekkora csökkenés miatt lassanként minden rendű húseledel aránylagosan drágúl.
A nemesb halfajoknak évről-évre jobban érezhető hiánya végre is mind jobban fokozta azok keresletét s így az intéző hatóságok és egyesek figyelmét ráirányította a már majdnem teljesen kipusztúlt halászat fölújítására. Lassacskán egyesűletek alakúltak, a melyek egyes szakavatott emberek vezetése és a hatóságok jóakaratú támogatása, meg az újabb keletű törvények oltalma mellett úgy a tógazdaságot, mint a folyami halászatot kisebb-nagyobb kitartással és hozzáértéssel föllendíteni törekszenek. A tógazdaságot illetőleg a szomszéd kis Szilézia (kivált a tescheni kerület) Morvaországot tetemesen túlszárnyalta, minthogy emitt a czélszerű tógazdaság még korán sincs azon a színtájon, a hol Sziléziában már mintegy tíz évvel ez előtt állott. Ellenben Morvaországban már vagy húsz év óta arra irányúlnak az illetékes körök törekvései, hogy a már majdnem teljesen néptelen folyók halászatát megint fölelevenítsék. Majdnem mindazon sikerek, a melyek e téren Morvaországban eddig fölmutathatók, egyetlen ember ritka kitartásának és lelkesedésének köszönhetők, a ki a szó teljes értelmében élete föladatává tette a honi halászat föllendítését s egész a holta napjáig hűségesen és rendűletlenűl, számos csalódás mellett sem tándorodva el, egész tehetségét a műnek szentelte. Ez az 1893-ban Brünnben elhúnyt Weeger Emil, a morva országos halászati egyesűlet néhai elnöke. Az ő buzgólkodására jött létre 1878-ban az akkori Első morva halászati egyesűlet útján az első mesterséges pisztrángtenyésztő telep (a brünni cs. kir. cseh tanítóképző-intézetben), s utóbb az imént említett morva országos halászati egyesűletet, a melynek élén állt, a mai irányába terelte (az egyesűlet ma a cs. kir. morva-sziléziai földmívelési egyesűlet egyik szakosztálya); abba az irányba, a melyen haladva, oly fényes sikereket mutatott föl s mutat föl még ma is. Ebben az egyesűletben ma kiváltképen az a törekvés a fő, hogy Morvaországban a tógazdaság is föllendűljön s hogy a lakosságnak e jövedelmi ág iránti érdeklődése mindennemű támogatás (pénzbeli segélyek, halivadék ingyenes szolgáltatása és más egyebek) útján fölkeltessék, a mi némely helyütt már valóban sikerűlt is.
Weeger buzdítására a morva országos halászati egyesűletben elkészűlt Morvaország halászati térképe, mely fölötte tanúlságosan tűnteti föl nemcsak a különféle nemesb halfajoknak a morva folyókban való elterjedtségét, hanem e folyók különböző fokú szennyeződését is egyes szakaszaikban. Az egyesűlet közbenjárására már eddig is több mesterséges haltenyésztő-intézet keletkezett, a melyek sorából a legnevezetesebbek a Felbiger lovagé Schöllschitzben Brünn mellett és „Thonet testvérek” czégé a vsetini uradalomban. Továbbá saját haltenyésztő telepet is alapított az egyesűlet a Brüsau melletti Böhmisch-Wiesenben, és Böhmisch-Trübautól nem messze egy haltenyésztésre szánt tavat vásárolt meg. Az említett intézetekből évenként nagy mennyiségű pisztráng- és ponty-ivadékot juttatnak az egyesűleti tagoknak ingyen vagy olcsó áron, s így a tavakat és folyókat mind több nemes hallal népesítik be. Ezenkivűl német és cseh nyelvű vándorelőadások útján is törekszenek a lakosság öregét-ifját az ügynek megnyerni.
A morva országos halászati egyesűleten kivűl még a vele 1894 óta kapcsolatos „Első brünni morva halászati egyesűlet”, az iglaui, trebitschi, walachisch-meseritschi és liebaui halászati egyesűlet, a „Raitzi halász-club” és még más sporttársúlatok is szűntelen igyekezettel munkálnak a honi haltenyésztés fölvirágoztatásán. Mindezekből az utóbbi évtized folyamán kétségtelenűl tetemes föllendűlése állapítható meg a morvaországi halgazdaságnak, a mely a cs. kir. földmívelési miniszterium részéről is tapasztalható jóindúlat és nagy figyelem mellett, nemkülönben az illetékes többi körök vállvetett együttműködése által rövid idő múlva remélhetőleg odáig fog emelkedni, hogy Morvaországnak majdan e gazdasági ága is megint visszahódítja a többi testvértartományok sorában egykor elfoglalt díszes helyét.
