Erdészet. Homma Jánostól, fordította Katona Lajos
Erdészet.
Homma Jánostól, fordította Katona Lajos
Homma Jánostól, fordította Katona Lajos
Az őstermelés dús kincseiből a kedvező szerencse a kisebb birtokosságnak jól termő földeket, a nagyobbnak gyönyörű erdőket juttatott s oly mértékben, hogy Morvaország Ausztria legjobb és legrégibb erdőterületévé lett.
Az erdőknek ez ország közgazdaságában való fontos szerepe csak akkor tűnik föl kellőleg, ha számba veszszük, hogy az egész erdőterület, mely 609.993 hektárra, tehát az ország egész területének 27 1/2 százalékára rúg, legnagyobb részt jó, sőt kitűnő állományú haszonra való erdőből áll; hogy a lakosságot fával teljesen ellátja, hogy annak gazdaságában egyéb erdei mellék-termények szolgáltatásával is nagy segítségére van s a helyes erdőmívelés jól fizető keresetforrást is nyújt, végűl pedig virágzó és folyton fejlődő iparának a nyersanyag egy részét ez szolgáltatja s még a kiviteli kereskedelemnek is juttat fölöslegéből.
Az erdőség szerfölött meg van oszolva az ország területén. Egészben véve nyugat felé, a Znaimon, Brünnön, Preraun és Weisskirchenen át a határig húzódó vonal határolta nagyobb országrészben van az összesnek kétharmada, vagyis kerekszám 400.000 hektárnyi, a tartomány keleti kisebb felében pedig egyharmada, tehát kerekszám 200.000 hektárnyi. A sűrűségi átlag, mely 27 1/2 százalékot tesz, körűlbelűl az ország közepe táján húzódik nyugatról keletre s innentől fogva az erdőben szegényebb dél felé menve egész 9 százaléknyira csökken; ellenben éjszak felé a Szudetekben 41.6 és a Beszkidekben 40.3 százaléknyira emelkedik.
Az erdőség nagy változatossága, valamint az egyes területek sajátszerűségei is az ország természetes tagosultsága szerint ítélhetők meg legjobban, s így is tűntethetők föl a legalkalmasabban, miért is az alábbi tárgyalásban ezt fogjuk alapúl venni.
1. Az ország területének legnagyobb részét (32 százaléknyit) a cseh-morva határhegység foglalja el, melynek erdőségei aránylag kicsiny, de annál számosabb erdővidékre oszlanak, miért is a kisbirtokosságra itt, kivált a cseh határ hoszszában az egész erdőterületnek 4,4 százaléka jut.
E felföldön szembetűnőleg különválik egymástól a felső és az alsó erdőöv. Az alsó, mely 500 méternyi tengerszín fölötti magasságig ér, úgy szólván a fensík kerete s keresztűl vonúlnak rajta a Thaya, Iglawa, Oslawa, Schwarzawa és Zwittawa mélyen bevágódó, meredek és sziklás falú völgyei, melyeknek e vidék tájképi szépsége s útazóktól és nyaralóktól eléggé méltányolt, szinte alpesi színezete köszönhető. Csak futólag érintjük itt a Thaya-völgynek Znaim, Frain és Vöttau körűli, valamint az Oslawa-völgynek Namiest és Heinrichslust mellett és a Schwarzawa-völgynek Pernstein körűli, meg fölebb terjedő festői és nagyobb vadakban bővelkedő részleteit.
E gránitos talajú területen a tölgy és az erdei-fenyű az uralkodó fanemek, de csak közepes fejlődést érnek el. Az erdőség különben itt sok helyütt inkább védelemre szolgál, mintsem haszonhajtásra, s föntartása elsőrendű közérdek.
Erdőrészlet az ostravitzi (Friedland) herczegérseki erdőkerületből.
Russ Róberttől
A felső erdőöv – Trebitschtől, Iglautól és Saartól egész 800 méteresnél nagyobb tengerfölötti magasságig – egyhangú fensík, sekély bemélyedésekkel, melyek igen nagy számú tavak képződését segítették elő. Ezek ugyan ma már nagyobb részt le vannak csapolva, s területük gazdasági mívelés alatt áll, egy részük azonban még mindig megvan s még így is nagyobb a számuk, mint bárhol egyebütt az országban.
Az erdők a tölgy és az erdei-fenyő lassankénti gyérülése után többnyire tűlevelű szálas erdőkbe mennek át, melyekben a lúcz- és a jegenye-fenyű az uralkodó, de nem épen csekély bükk-állomány is tarkítja az előbbi fő fanemeket. A fanövés itt jóval erősebb s Teltsch, Pirnitz, Iglau és Saar környékén 36 méternyi legnagyobb magasságot ér el.
2. A morva Szudetek és előhegyeik vidéke az ország területének 19 százálékot födi egész a cseh-morva határig s itt éri el legnagyobb általános magasságát a Szudet-törzsben (Altvater 1.490 méter, Hochschar 1.351 méter, Spieglitzi Schneeberg 1.422 méter). Az ország e legmagasb hegységét a hohenstadti, ullersdorfi, goldensteini, wiesenbergi, römerstadti és eulenbergi (40.000 hektárnyi) nagy erdő-uradalmak borítják, melyeknek természetadta dús kincsét itt a régóta rendszeresen folyó mívelés nemcsak mai állapotában megtartani, hanem a kopár fensíkoknak törpe- és havasi-fenyővel való beültetése által még a mai erdőhatáron túlra is kiterjeszteni iparkodik.
Ez erdészeti, de tájképi tekintetben is szép területen a lúcz- és a jegenyefenyű váltakozik, az egésznek 80 százalékát tevén, míg az aránylag kisebb állabokat alkotó bükk 15 százalékkal van képviselve, a legjobban befásított területek többi része pedig vörös-fenyűvel van beültetve, mely itt oly kitűnően tenyészik, hogy még a tiroli vörös-fenyűvel is kiállja a versenyt.
3. A keleti határon levő morva Kárpátok az ország területéből 18 százalékot foglalnak el s erdészeti szempontból a legváltozatosabbak. Az egész vidéken a homokkő-alakúlat az uralkodó, melynek jobbára délnyugatról éjszakkeletnek húzódó sajátszerű lapos hegyhátain az erdők szinte egyközű vonalakban sorakoznak. A 400 méternyi tengerszín fölötti magásságig érő alsó öv a dombvidék alacsony és közepes erdeiből áll, melyekben a tölgy, a gyertyán és a nyír az uralkodó fanemek, de csak silányabb fejlődésűek (Ungarisch-Brodnál, és Napagedltől Leipnikig). A 900 méternyi tengerszín fölötti magasságig terjedő felső övben (Walachisch-Klobouk, Vsetin, Rožnau) ellenben teljes fejlettségig jut a jegenye-fenyő és a bükk. Emez ugyan kissé gyérűl az európai vízválasztó táján (a Radhošt-Kněhina hegyháton, 1.100–1.250 méternyi magasságban), de e Kárpátok éjszaki lejtőin (a morva Beszkideken), a hochwaldi és ostravicai fenyvesekben éri el magassági növése netovábbját (egész 42 méterig) s hektáronkénti legnagyobb termését (1.100 köbméter).
A Szudetek hegytömege a Mährisch-Schönberg melletti Haidsteintől kezdve.
Russ Róberttől
Az ország belsejében még három nagy erdőterület van, melyeknek gazdasági állapota szintén jellemző különbségeket mutat:
1. A drahani fensík, Morvaország nagy Culm- és Devon-vidéke, melynek tömege a nyugatra eső Zwittawa-völgy és a kelet felé lévő Morva- (és Hanna-) medencze közé ékelődik; ez a legnagyobb összefüggő erdőterület; 65.000 hektárra rúg. E lépcsőzetes felföld déli lejtői nem a legkedvezőbb termőhelyű sarjerdővel borítvák, melyben a gyertyán és a tölgy a főbb fanemek, a rendesen velük járó lágyfa-nemektől, a hárs- és nyárfától kisérve. A fensíkon magán igen szép növésű jegenye-fenyő és bükk az állabokat alkotó fő fanemek (Boskovitztól Pluménauig).
2. A morva Svájcz (Adamsthal, Blansko) tájszépségekben gazdag vidékének földtani sajátszerűségeiről másutt lesz még szó; itt csak annyit mondunk róla erdészeti szempontból, hogy három fő faneme, a jegenye-, lúcz- és erdei-fenyű csak közepes fejlettségig jut. A kelet felé terülő Grauwacke-vidéken (Posořitz, Račitz és Wischau uradalmak) már kedvezőbb az erdőgazdaság helyzete. A termőföld nagyobb mélysége ugyanis az itt uralkodó fanemeket, a jegenye-fenyűt, a bükköt és az erdei-fenyűt tökéletesb fejlettségig juttatja. E fensík éjszaki részén az erdei-fenyűnek még nagyobb termőterülete van (Konitz táján), de itt már árt neki a hó nyomása és a dér.
3. A Mars-vidék a Steinitzi erdővel a Morva-medencze jobbkéz felőli határán délnyugati irányban vonúl s többszörösen tagozódó hegyhátán, mintegy 60 kilométernyi hosszúsággal és 400–600 méternyi általános magassággal az ország legnagyobb lombfaerdő-területe. A tölgy-, a bükk- és a gyertyánfa az itt egyaránt alkalmazásban levő szál- és sarjüzemben kezelt erdőknek mindenütt a fő fanemei, de a mesterségesen beültetett fiatalabb állabokban tűlevelűekkel, és pedig lúcz-, erdei- és jegenye-fenyűvel elegyesek, azonban itt nem a legjobban érzik magukat, mit már az is eléggé elárúl, hogy csak fiatalabb korukban fejlenek szépen, életük dereka táján ellenben már elcsenevésznek.
Végűl még szólnunk kell a morva folyók ligeteiről.
Faúsztatás a Bečván.
Charlemont Húgótól
Az éjszaki síkság (Müglitz, Sternberg, Olmütz) sarj- és közép-erdőüzemben kezelt erdőségeinek a tölgy és gyertyán az uralkodó fanemei, tetemes mennyiségű nyírfával elegyűlve, melyet a nép itt nagyra becsűl s az erdők anyjának nevez. A síkföldi erdők minősége éjszakról délnek javúl; a Bečvának Kremsier fölött a Morvába szakadásától kezdve az e folyó mentén húzódó erdők fokozatosan emelkedő növést és javúló minőséget mutatnak, mely Strassnitznál és Lundenburgnál, a nagybirtokosok erdeiben az itt uralkodó főbb fanemeken, a tölgyön, kőris-, szil- és iharfán, meg a velük elegyes lágyfákon, a jegenye-, fűz- és a közönséges nyárfán valósággal meglepő mértékben mutatkozik. E fölötte kedvező fejlődési körűlményekben fő részük a Kárpátok vidékének homokkő-alakúlataiból lemosott, televényben dús iszaplerakodásoknak van. A Thaya, Iglawa és Schwarzawa síkjainak erdőségei, jóllehet ugyanazon fanemekből állanak, mint az iméntiek, már gyarlóbb minőségűek, minthogy itt az iszaplerakodások a gránitos nyugati vidékről kerűlnek s nem tartalmaznak az erdő tenyészetének annyira kedvező televényes alkatelemeket.
Mindezen ligeterdőkben, a mennyiben legalább a nagybirtokosság tulajdonában vannak, még látható az újabb ültetvények között egynémely hatalmas többszázados tölgy (így a stražnitzi, ostrai, lundenbergi, seelovitzi, raigerni jószágok erdeiben); sőt Liechtenstein uralkodó herczeg szépérzéke a Lundenburg melletti uradalomban még egy tölgy-őserdőt is megőrzött.
A legsilányabb minőségűek a déli síkság (Auspitz, Nikolsburg, Joslovitz) sarj- és közép-erdőüzemben kezelt erdei. Az ország egy különös sajátszerűségeűl említendő a Bisenz mellett, a Morva-völgy homok- és kavicspadjain századunk negyvenes éveiben mesterségesen telepített erdei-fenyves. Ezen mintegy 4.000 hektárnyi erdei-fenyvest 40 éves vágatási korral szálaserdőűl kezelik, benne azonban a fák alacsony növésűek és csekély gyantatartalmúak.
Morvaország egész erdőállománya a kezelés szerint kerekszám 500.000 hektárnyi szálas és 110.000 hektárnyi sarj- meg közép-erdőségre oszlik. Az állomány e században s kivált ennek második felében nagy változást mutat. A fölvirúló mezőgazdaság mind több szántóföldre szorúlván, ennek a kedveért a síkon és a dombvidéken tetemes erdőterületek estek közgazdaságilag egészen igazolt áldozatúl, míg másrészt a nagybirtokokon a juhtenyésztés és a robotszolgálatok megszűnte viszont nagy kiterjedésű birtokrészek mesterséges beültetését tette szükségessé. E helyes eljárásnak az erdőterűlet kerek 40.000 hektárnyival való gyarapodását köszönhetni.
Morvaország erdeinek úgy mennyiségi, mint minőségi tekintetben való fenmaradására nézve igen kedvezők a mai birtokviszonyok s a velük kapcsolatos gazdálkodási módok. Az egész erdőállománynak több mint 80 százaléka ugyanis a nagybirtokosságé, míg a kisbirtokosok tulajdonában alig van 20 százaléknyi. Amazokból több mint 22 százalék (130.781 hektár) hitbizományi s majdnem 12 százalék (68.718 hektár) egyházi birtok.
Minthogy Morvaországnak nincsenek állami erdei, ennek folytán a másutt az államot terhelő erdőgazdasági föladatok itt a nagybirtokosságra hárúlnak, mely legalább a hitbizományi birtokokon az erdők föntartásaért kezeskedik is. Az erdők jó ötödrésze (22 százalék), tehát több, mint a kisbirtokosság összes erdőbirtoka, különben két tulajdonos kezében van. Liechtenstein uralkodó herczegnek Morvaországban 15 uradalomban 88.720 hektárnyi, az olmützi káptalannak és érsekségnek pedig 7 jószágon 46.820 hektárnyi erdeje van. A főúri jószágok erdőbirtokainak nagysága 200 és 12.000 hektár közt ingadozik.
A tűzelőfa leszánkáztatása a Beszkidek „oláh” vidékén.
Russ Róberttől
A nagybirtokosság erdeinek gazdasági kezelése hosszabb időre tervszerűen megállapított, rendszeresen szabályozott s a hitbizományi és papi jószágokon egyúttal teljesen föntartó irányú is. A tervszerű erdészeti intézkedések megkezdése messze visszanyúlik a múlt századba; igaz ugyan, hogy akkoriban csak néhány nagyobb uradalomra szorítkoztak, de már századunk elején szélesebb körben kerűltek gyakorlatban, s a nagybirtok példáját mindinkább követni kezdték a közepes és a kisjószágokon is. Ma már csak a legkisebb gazdaságok igen csekély száma kezeli erdeit minden tervszerűség nélkűl, ellenben a nagybirtoknak 95 százalékáról bízvást elmondható, hogy rendszeres, igen sok helyütt pedig valósággal mintaszerű kezelés alatt van, mely az erdészeti szaktudomány legújabb haladásának színvonalán áll.
Az erdőgazdaság igazgatása főerdészek (erdőmesterek) útján történik, kik önállóan intézkednek a maguk hatáskörében, míg az igazgatásuk alatt álló erdőgondnokok a gazdasági ügyeket intézik és a szükséges műszaki teendőket végzik.
A kellő szakértelmű erdész-személyzet kiképzésére a morvaországi nagybirtokosság, a maga jól felfogott érdekében, már századunk első évtizedeiben fentartott Dačitzban egy erdésziskolát, s ennek megszűnte után 1852-ben ismét a maga költségén állított föl egy középfokú szakiskola rangján álló erdészeti tanintézetet (eleinte Mährisch-Ausseeban, most Eulenbergben), a mely még ma is fönnáll s jelenleg azon a ponton van, hogy magasabb erdészeti akadémiává újjá szervezve, Mährisch-Weisskirchenbe helyezzék át. Ez iskolából évenként 22 erdésznövendék kerűl ki, a kik nagy részt magában az országban, de a monarchia egyéb tartományaiban is nyernek alkalmazást.
A gazdálkodás módjai az általános viszonyok, nevezetesen a közlekedési eszközök fejlődéséhez képest többféle átalakúlásokon mentek keresztűl. Azok a régi állapotok, mikor az erdők nagy fölöslege mellett a fát alig lehetet értékesíteni, s így általában a szálalás uralkodott, ma már a morvaországi nagybirtokosságnál és az ennek jószágain alkalmazott gazdálkodó személyzetnél rég feledésbe merűltek. Ma Morvaország erdeiben mindenfelé a tarvágásos üzemmódok szerint gazdálkodnak, a melyet félreismerhetetlen hátrányai mellett is főként a törzs- és gyökérfa értékesítésével járó nagy jövedelmezőség ajánl, s ezenkivűl a mezőgazdasági közbenső ültetvények lehetővé tételével az ezzel való kapcsolatot is biztosítja, s a tetemes haszonhajtás mellett kivált arra irányúl, hogy a mesterséges erdőfelújítást, történjék az akár magról, akár csemetékről, fejlődésében elősegítse. E gazdálkodási módnak különben még az a nemzetgazdasági kihatása is megvan, hogy azon országrészeken, a hol kiválóképen uralkodik, így a folyók erdős vidékein és déli Morvaország erdeifenyűs területein, a legszegényebb lakosságnak is lehetővé teszi legszükségesebb gazdasági termékeinek beszerzését.
A tarvágási rendszer erdőgazdasági fontossága csak akkor világlik ki kellőképen, ha figyelembe veszszük, hogy a nagybirtokosság egész erdőterületének, a mely kerekszám 480.000 hektárnyi, 80 százalékán, tehát mintegy 384.000 hektáron, kétharmadrészben százéves és egyharmadrészben nyolczvanéves vágáskorokkal gazdálkodnak, a mi évenként 3.760 hektárnyi tarvágásnak felel meg. Minthogy ez a gazdálkodási mód a felújításra nézve szabad választást enged a fanemekben, egyúttal lehetővé teszi a legnagyobb szabású mesterséges fölújítást. Régibb, nem mindenütt egészen helyesen értett alkalmazásának estek áldozatúl az előbbi, széles és közvetetlenűl egymás mellé sorakozó vágásterületek miatt a természet alkotta elegyes állabok, a melyek helyében a mesterségesen felújított állomány, kivált az erdei-fenyű és a tölgyfa területén, jobbára elegyítetlen. A nagyban könnyen értékesíthető lúcz-fenyő általános kedveltsége utóbbi időben ezt a fanemet tette az ország erdeiben uralkodóvá.
A mesterséges erdőmívelés ezek szerint a morvaországi erdőbirtokos legfontosabb feladatainak egyike, még pedig túlnyomó nagy részben csemetéről való felújítás alakjában, a mi megint a mívelési anyagnak mintaszerűen ápolt csemetekertekben való fölnevelését teszi szükségessé. Mintegy 100 millió csemete áll ez iskolákban állandó rendelkezésre, a minek körűlbelűl 50 százalékára rúg a folyó szükséglet. A csemetéknek 6 százaléka lombos fa, 69 százaléka lúcz-fenyű, 18 százaléka erdei és 7 százaléka vörös-fenyű.
A lombos fák ifjabb ültetvények gyanánt leginkább a folyamvidékek erdőterületein, meg a dombvidék alsó és középső erdeiben, ellenben korosabbakúl keverék fanemek gyanánt a tűlevelű erdőkben szerepelnek. A morva erdőgazda legkedveltebb fája, a lúcz-fenyű, az ép említett területek kivételével az egész országban uralkodó; a magasabb fekvésű területeken három- és négyéves, az alacsonyabbakon és a Kárpátokban kétéves csemetékről nevelik. Az erdei-fenyűt tulajdonképeni területén, az ország déli részén, egyéves, az éjszakin (Konitz táján) kétéves csemetékben ültetik. A vörös-fenyű az egész országban keverék fanem s hézagpótló gyanánt szolgál.
Az imént jelzett kiterjedésű mesterséges erdőmívelés mintegy 250.000 napszámnyi munkaerőt követel, a minek előteremtése az ország sűrű lakossága folytán nem kerűl nehézségbe, minthogy a munkának igen gyakran az erdő természetben való ellenszolgálata, így a fű-, alom- és galyszedés engedelme a díja, a mi a szegényebb lakosságra nézve sok helyütt valódi életszükséglet. Ezek nélkűl még egészen méltányos készpénzfizetés mellett sem igen lehetne a legtöbb esetben a munkaerőt megszerezni.
A természetes fölújításnak is megvan a maga természet kijelölte, háborítatlanúl megmaradt területe a Szudetek magasabb lejtőin s a Kárpátok egy részében. Sőt e terület újabban igen örvendetesen növekszik is, éjszakról dél felé haladva hódító útjában. Egy körűlmény azonban gyakran elháríthatatlan akadályt gördít elébe, s ez az erdők költészete: a vad. A jegenyefenyűt és a bükköt, mert ezekről van itt a fölújítást illetőleg a szó, kedveli a vad leginkább, a vadat meg az erdők urai kedvelik, s ennek a fogas kérdésnek vajmi ritkán akad mind a két félt kielégítő megoldása.
A cserhántás déli Morvaországban úgy a Morva mentén levő erdőkben, mint a Schwarzawa és az Iglawa völgyében, de a Kárpátok alsó és középső erdőségeiben (Ungarisch-Brod), valamint a cseh-morva határhegység alsó fokozatán (Znaim, Frain, Kromau) egész Brünntől éjszakra szokásban van, azonban e nagy kiterjedésű területen is csak egyes, a kereslethez szabott kisebb alkalmas térségeken gyakorolják.
Hogy az oly nagy pénz- és munkaerővel beültetett erdőségek ápolására is éber szemmel ügyelnek, az természetes, és mindent elkövetnek arra nézve, hogy a legrövidebb idő alatt a lehető legnagyobb és legértékesebb termelést biztosítsák. A cseh-morva határhegység, a Szudetek és Kárpátok gyér népességű magasb részeinek kivételével az erdők gondozása aránylag könnyen is megy, mivel sem a munkaerőben, sem abban nincs hiány, hogy az anyagot munkaerőre váltás, vagy eladás által értékesíteni lehessen.
Jóllehet az erdőhasználatot a nagybirtokosság erdeiben általán véve intensivnek lehet mondani, annak mégis különféle, világosan megkülönböztethető fokait láthatni, melyek a helyi vásárokon jelentkező kisebb vagy nagyobb kereslethez, az erdőterület nagyságához és a közlekedési eszközök kisebb-nagyobb fejlettségéhez szabódnak. A lakosság délről éjszak felé való csökkenésének arányában csökken az erdőhasználat is, az erdőborította területtel fordított arány szerint (habár az erdők minősége épen ellenkezőleg éjszak felé haladva emelkedik) akként, hogy az összes erdőhasználat bizonyos hányada már nem kerűl értékesítésre. A használat legnagyobb fokát az ország déli részein érik el, ideértve a Mars-vidék erdeit és a folyampartiakat; ezután az ország nyugati részei következnek Iglauig, Saarig és Boskovitzig, harmadik fokon a nyugati felföld és az éjszaki Szudet-vidék, végűl a negyediken és legalacsonyabban az egész Kárpát-vidék.
Vsetin.
Russ Róberttől
A vágást többnyire késő őszszel kezdve olyan favágók végzik, a kiknek ez nem állandó foglalkozásuk, hanem nyáron át kőművesek-, ácsok- és napszámosokként keresik a kenyerüket a nagyobb városokban vagy mezei munkában; csakis a Szudetek vidékén, hol magasabb fekvésű erdőkben a nyári vágások járják, vannak állandó favágók. A Szudetek és a Kárpátok erdőkben bővelkedő tájain ősidők óta berendezett facsúsztatók vannak a janovitzi (Römerstadt), gross-winternitzi, rožnaui, vsetini, hochwaldi és reynochovitzi uradalmakban, a hol a tüzelőfát a janovitzi és hochwaldi vas- és a rožnaui meg vsetini üveggyárakban szállítják a tavaszi árvizek felhasználásával. A faúsztatás különben az utóbbi évtizedek folyamán, a mióta a fának jobb értékesítési módjai vannak, tetemesen csökkent; csakis ott, a hol jogi természetű kötelezettségek állnak fenn eziránt, van még meg eredeti mértékben.
A vágatások megkezdése óta a morva erdőbirtokos fakereskedővé lett, a kinek a legnagyobb gondja és törekvése a lehető legnagyobb erdőkihasználásra irányúl, a mihez még a fa értékesítésének további gondja járúl. Minden levágott törzset – kivált a tűlevelű erdőkben – előbb alaposan megvizsgálnak, hogy a lehető legjövedelmezőbben értékesíthető faválasztékokra aprózzák és dolgozzák föl, s így az ép törzseknek csak a csúcsfáját szánják tüzelőanyagnak. A főbb választékok a különféle hosszúságú szálfák, melyeket deszkákká hasogatnak el, továbbá az épület- és a rövidebb szerszámfa. A hasznavehető faanyag a tűlevelű erdőkben átlag 50 százaléknyira becsülhető, némely vidékeken azonban 80 százaléknyira is emelkedik. A fát vagy nyersterményűl, vagy nagyolva és fölaprózva, vagy néha épületfának kifaragva adják el. Az erdőgazdasággal kapcsolatban tehát fürészmalmok állanak, melyek a szálfákat deszkákra, léczekre és zsindelyekre hasogatják. Már a nagyobb, gőzerőre berendezett fürészek 61-re és a vízerőre járó kisebbek 645-re rúgó tetemes száma is mutatja, mily nevezetes szerep jutott a nyers fa feldolgozásának az erdőgazdaságban. E fürészmalmok, melyek nagyobb része éjszaki Morvaország erdőkben bővelkedő vidékein található, összesen 1.859 fürészt járatnak.
Az összes kivágott famennyiségnek jó két harmada Morvaországban fogy el s csak egy harmadát viszik ki. Az ország erdőkben szegényebb déli részén, a mely azonban mezőgazdasági és ipari tekintetben a legelőbbre haladott, az e vidékeken végig húzódó Ferdinánd császár éjszaki vasút mentén mindenütt (Lundenburg–Prerau, Lundenburg–Brünn, Grussbach–Znaim) igen élénk fakereskedés folyik, minthogy részben a tüzelőfa szükségletet is, az épület- és vágottfa szükségletet pedig teljesen az ország erdőkben dús éjszaki vidékeiről kell ellátni.
Kivitel tekintetéből irány jöhet figyelembe: a déli, Alsó-Ausztria felé, amelyből azonban csak a Kárpát-vidék és a cseh-morva határhegység egyik fele részesedik; meg a nevezetesebb éjszaki irány (Cseh- és Németország), a mely felé az egész további éjszaki vidék szállít.
Az erdőjövedelmezés iránti követelések mai napság már igen nagyok. A tényleges fatermés a nagybirtokokon kerekszám két millió köbméternyi s mintegy nyolcz millió forint értékű fára rúghat a fő használati területen, a mihez még vagy 20 százaléknyi közbenső és mellékes haszon járúl. A nagybirtokosság erdeiben a gazdaság még hosszabb időre abban a szerencsés helyzetben van, hogy régibb faállományból meríthet, a míg ezt a gyakorlatban lévő 100 vagy 80 éves vágásfordúlók lehetővé teszik. Ez a körűlmény oly vidékeken, a hol az óriási törzsek már csak a múlt emlékei sorába tartoznak, ma még élénk keresletet biztosít a morvaországi vastagabb szálfának.
A kisbirtokosság erdei az ország egész erdőállományának 20 százalékát teszik s mintegy 120.000 hektárra terjednek; túlnyomó nagy részben közbirtokosság és paraszterdők. A községeknek maguknak (kivéve Brünn, Olmütz, Znaim és Ungarisch-Hradisch városokat) többnyire csak kevés erdejük van. Az erdőbirtok e része jóval alatta marad a tényleges szükségletnek. Egyes kerületekben ugyan mint a dačitzi-, mährisch-trübaui- és boskovitziban) a kisbirtokosság százalékarányai igen kedvezők, 40 egész 45 százalékra rúgók; más kerületekben ellenben (példáúl a Mars-vidéken) két–három százalékra szállnak alá. Rendesen a nagy erdőtagokhoz csatlakoznak a kisbirtokosság erdei, vagy számos, gyakran igen kis elszigetelt s a szántóföldek közé ékelt tagokat alkotnak. A gazdálkodás tehát az erdőségekben csak egészen gyakorlati és a csekély kiterjedés miatt minden folytonos tervszerűség nélkűli, pusztán a pillanatnyi szükséglet kielégítésére irányúló lehet. Az erdőnek különben a kisbirtokosságnál, a melynek elsőrendű gazdálkodási ága a mezőgazdaság, úgyis csak az a fő czélja, hogy ezt támogassa. Ennek pedig az a természetes következménye, hogy a tulajdonos, mindaddig, a míg hasznavehető fája van az erdejében, ugyancsak nekilát a kizsákmányolásnak és minden pénzszűke esetén az erdőből igyekszik a hiányt pótolni. S valóban a kisbirtokosság erdei nem is annyira a kellő alap híjában, mint inkább a nagyon is fiatal kor hibájában szenvednek, a mennyiben a vásárra vihető fa teljesen ki van belőlük vágva. E birtokososztálynak ugyanis az erdő nem csupán a saját faszükséglete födözésére, hanem arra is szolgál, hogy a marhatenyésztést az erdei alom és legelő nyújtásával támogassa. Kivált pedig az ország hegyvidékein, a cseh-morva határhegység magasb helyein, a Szudetekben, és nevezetesen a Kárpátokban, a hol a mezőgazdaság a kisgazdát már nem tartja el s a hol ez már kénytelen az aratási időszakra délibb tájakra költözni, hogy ott keresse meg napszámos-munkával a télre való élelmet, – ott az erdő, mint erdei legelő- és alomszolgáltató már teljesen pótolhatatlan. Ily körűlmények közt e birtokososztály erdeinek gazdasági állapota lehetne még rosszabb is, mint a milyen.
Mintegy két évtized óta az állami és az országos kormány támogatása, számos mező- és erdőgazdasági egyesűlet tevékenysége, nemkülönben az állami erdőfelügyelet kihatása folytán már mindenfelé észrevehető haladás mutatkozik az erdősítések és az erdőgazdálkodás terén. Az országos és állami segélyben részesűlő központi, valamint a szintén állami és országos segélyt élvező gazdasági egyesűleti faiskolából könnyen és olcsón beszerezhető csemeték, továbbá az erdőfelújításra a morva országgyűlés részéről megszavazott évi 10.000 forintnyi összeg a kisgazdát is abba a helyzetbe juttatta, hogy lassanként helyrepótolja az erdőmívelés terén elkövetett mulasztásait, nemkülönben hogy eddig egészen használatlan területeken újabb erdőket is ültessen. Az önkéntesen jelentkező csemete-szükséglet már régóta elérte az évi nyolcz millió darabot. A kisbirtokosság mesterséges erdőmívelésének haladását tanúsítja továbbá a vsetini Bečva vidékén folyó nagyszabású erdőfelújítási vállalat, a hol állami és országos segélylyel 42 kataszteri községet felölelő területen; 1878 óta önkéntesen 3.433 hold (1.976.6 hektár) paraszt és községi legelőt és ilyenféle kopár talajt fásítottak be és javítanak évenként folytatólag.
A gazdálkodást illetőleg csak azokon a nagy erdőterületeken – többnyire a Kárpátok vidékén – lehet haladásról szó, a hol hatóságilag megerősített alapszabályok szerint szervezett erdőbirtokossági szövetkezetek jöttek létre, a melyeken tervszerű gazdálkodás folyik.
A monarchiának talán kevés országában oly szembeszökő a nagy- és kisbirtokosság közt erdészeti szempontból mutatkozó kölcsönhatás, mint Morvaországban, a hol igazán elmondható, hogy a kicsi segít a nagyon s a nagy viszont a kicsin. A nagybirtokosság erdeiben a nagy haszonhajtásra berendezett gazdálkodás csakis annak következtében vált lehetségessé, hogy a kisgazdák az erdőre sokféle tekintetben rá szorúlnak; míg viszont a kisgazda jobb megélhetését csakis az erdőt állandó jövedelmezőségében föntartani képes nagybirtokos biztosíthatja. S adja Isten, hogy e két gazdasági tényező ezentúl is és mindenkorra vállvetve munkáljon egymással és egymás mellett egymás javára és Morvaország gyönyörű erdőségei hagyományos díszének épen tartására!
