Bányászat és kohászat. Krepler Richárdtól, fordította Katona Lajos
Bányászat és kohászat.
Krepler Richárdtól, fordította Katona Lajos
Krepler Richárdtól, fordította Katona Lajos
A bányászkalapács csattogása folyvást hallik Morvaországban mindazon századok folyamán, a mióta a története ismeretes. Éjszakon és délen, keleten és nyugaton ott találjuk a bányászt fárasztó, veszedelmes és e mellett oly változatos hívatásánál s mindig azon igyekezve, hogy mesterségének becsületét és honának dicsőségét is gyarapítsa. Mert Morvaország legnyugatibb szélén, a régi Iglau bányavárosban van a bányászati jog bölcsője, a hová külföldről is mindenünnen elzarándokoltak a pályatársak, hogy innen merítsék, vagy ehhez szabják jogrendjüket. Ma már bizony az Iglau környékén hajdan oly nevezetes bányamívelés, mely a XVI. században még majdnem száz bányát aknázott, nemkülönben majdnem valamennyi többi nemesérczbánya is eltűnt s helyüket ma csak horpadások, hányók és üres tárnák jelölik. Mindazon kisérleteket, a melyek példáúl Tišnovitzban, Fulnekben, a Hosteinen, Goldensteinben, Altstadt-, Hangenstein-, Braunseifen-, Friedrichsdorf-, Jamnitz-, Gross-Wisternitz-, Johnsdorf-, Pohořban s más helyeken a tartomány egykori nemesérczbányáinak fölújítására irányúltak, a bányászat nagy haladása mellett sem koronázta siker. Miért is ma nagyobb haszonnal kecsegtető vállalatok felé fordúl a figyelem, olyanok felé, a melyek gyorsabban és könnyebben nyerhető, s biztosabb jövedelmet igérnek, mint a nemesércznek ezer eshetőségtől függő aknázása. Egyetlen ezüst- és ólombánya van még ma is munkában, – igaz, a legrégibbek egyike, – a XII. században bányászok alapította Bautsch városka melletti Altendorf és Bernhau községekben. Békésen megférnek egymás mellett Altendorfban az Odera balpartján egyazon hegyoldalon a sötétkék fedőpalát vágó munkások az érczbányászokkal, a kik köröttük a grauwacke-palán áthúzódó galenitot fejtik. Az Altendorf- és Bernhauban aknázott érczeket egy a legújabb szerkezetű gépekkel fölszerelt előkészítő műhelyben válogatják ki és osztályozzák, azután pedig német kohókban váltják be. E bányában az ércztermelés 1891-ben körűlbelűl 7.000 forint értékű 700 métermázsára rúgott, 80 munkás alkalmazása mellett. Nemes fémek kutatására 72 hektárnyi bányatelek van kiadva, de csak nyolcz bányatelekmérték áll mívelés alatt. A bányamíveléstől különben még egészen függetlenűl is jó sok nemesfémet termelnek Morvaországban a vitkovitzi kovák tűzi apadékának kivonatolása közben.
A morvaországi nemesércz-bányák sorsához hasonlóra jutottak sok helyütt a tartomány ősrégi vasércztelepei is, csakhogy ezek tönkrejutásának egészen mások a okai, mint a minők az arany- és ezüstbányászat aláhanyatlását előidézték. Míg ugyanis emezek részint a háborús idők viszontagságai, részint pedig a vízhiányon és egyéb elemi csapásokon segíteni képtelen fogyatékos műszaki eljárások, továbbá nem csekély részben a tőke szűke miatt jutottak tönkre: addig a vasérczbányászatnak a közlekedés fejlettebb eszközei és a szénbányászatnak mind nagyobb föllendűlése nehezítették meg helyzetét. A vaskohász régebben kivált oly helyeken szeretett tanyát ütni, a hol dús növényi fűtőanyagot és vízerőt talált; e mellett kevesebb ügyet vetett arra, vajon dús és kierjedt écztelepek vannak-e, mint inkább arra, hogy az érczek lehetőleg tiszták és könnyen olvaszthatók legyenek. Ilyen aránylag szegény, de igen tiszta telep sok van Morvaországban. A fa értékének emelkedtével és az ásványi fűtőanyagokat használó kohók fölvirágoztával azonban a régi olvasztók és a hozzájuk tartozó vasérczbányák helyzete nagyon megrendűlt, minthogy ezeknek érczei a messzebb fekvő kohókba való szállítást nem bírták ki. A közlekedési eszközök fejlődtével az alpesi tartományok, majd pedig a külföld dús érczei a szegényebb morva érczekkel versenyre kelvén, ezek piaczait elhódították. Egyik bánya a másik után indúlt pangásnak, ezért míg a hetvenes években még 22 vállalat s köztük tizenkettő munkában volt, addig 1891-ben már tizenhétre szállt alá a számuk s ezek közűl is csak ötben dolgoztak. A vasérczek kiaknázására átengedett összes terület jelenleg 1.768 hektárra rúg.
A még ma is fönnálló vasérczbányák közűl alighanem a Salm-Reifferscheid herczegféle a legrégibb Ruditz- és Olmučanban Blansko közelében. Ez az ú. n. közép-morva vaskő-vidéken fekszik; keletkezése, mint a Rudlitz (ruda = ércz) helynévből következtethető, igen régi múltba nyúlik vissza. De mind máig is csak egészen ősi módra aknázzák benne az érczeket; füstölgő kürtők itt nem láthatók, nem hallik a gépek zakatolása s nem pöfékel a szabadba bocsátott gőz; mélységes csönd honol az egész Ruditz-környéki bányamívelő területen, csak néha-néha szakítja félbe a nagy némaságot a hányókról legurúló érczdarabok moraja vagy a bányász csattogó kalapácsa, melylyel az érczet meddő kisérőitől megtisztítani igyekszik. Szegényes kicsi bányakunyhók lepik el a legkülönfélébb színű hányók fölött az egész térséget, szomorú képet adva a tájnak. Itt-ott egy-egy munkás bukkan elő a kunyhókból s kizúdítja érczét a toló taligából, majd meg, a hogy jött, szép csöndesen ismét eltűnik. Száz méterig s azon alúl is érő mélységekben kutatják fáradhatatlanúl a bányászok s a legnagyobb gonddal fejtik ki a Jura-rétegek Devon-mész medenczéiből az igen dús barna-vasércz fészkeket. Az ércz előfordúlási módja számos akna útján való föltárást kiván, a melyek fúrása csak kevés költségbe kerűl. A kiszállítás csupán kézi vitlákkal (kereken hajtott kettős emelő-kosarakkal) történik, melyeket két, vagy négy ember hajt. Minthogy a bányákban semmi víz sincsen, az egyebütt rendesen meglevő víztartó és vezető készülékek itt teljesen hiányzanak. E fölötte egyszerű bányamívelés 76 munkásnak ád noha fáradságos, de eléggé jól fizető és biztos keresetet, s évenként 58.000 métermázsa barna-vasérczet szolgáltat, a mit mind a Blansko melletti herczegi kohókban olvasztanak ki. E vasköveken kivűl Ruditznál még tűzálló agyagot és porczellánföldet is ásnak. A közép-morva vasércz-vidéken még csak a Lettovitz melletti vörös-vasércz-bányák vannak munkában, melyek érczeiket szintén a Salm herczegek Blansko melletti kohóiba szállítják.
Ezüsttartalmú ólomércz-tárnák és palatörések Altendorfban, az Odera-parti Bautsch mellett.
Charlemont Húgótól
Morvaország második vasércz-vidékén, a szudetiben, két vasérczes rétegsor vonúl; az egyik Sziléziában, Seitendorfnál kezdődik és délnyugati irányban, Brockersdorfon, Bärnen, Andersdorfon, Deutsch-Lodenitzon át Sternberg felé húzódik; a másik pedig az előbbivel egyközűleg a sziléziai Zuckmanteltól Hangenstein- és Deutsch-Eisenbergig. E két rétegsor vasérczei, részben barna-, részben vörös- és egy részt mágnes-vasérczek, kristályos palában, vagy Devonban fordúlnak elő, de mint Morvaország vasérczei általában, szakadozottak és aránylag szegények, hanem legalább tiszták és könnyen olvaszthatók. Ezekhez képest e kerület bányamívelése igen csekély. Kwitteinban, Lukavec-, Pinke- és Sternbergben a zöptaustefanaui vasgyárak két géppel és hat szállítókosárral dolgozó aknában kutattatnak vasérczeket, a melyeket ők maguk olvasztanak ki, s e mívelésnél 200-nál több bányamunkást foglalkoztatnak. Az évi termelés 1891-ben 100.000 métermázsa barna- és vörös-vasérczet szolgáltatott.
Morvaországnak a morva-sziléziai Kárpátokban lévő harmadik vasérczvidékén vaspát található, mely részint fészkekben, részint csekély vastagságú telepekben fordúl elő. Ezek ércztartalma kevés, 12–14 százaléknyi; kovasav-tartalmuk pedig gyakran igen nagy. Csak az olmützi herczegérsekség aknáztatja ez érczeket bányászatilag saját kohói számára, de csekély mennyiségben. A mívelés mindössze néhány embert foglalkoztat. Mert Morvaország vasérczbányászata egyre hanyatlik; míg a hetvenes évek közepe táján 500 bányász 800.000 métermázsát termelt: addig ma a munkások száma 350-re, a termelés pedig 200.000 métermázsára szállott alá.
Míg tehát a vasércz- és egyéb fémbányászat ilyenformán már túlhaladta fejlődése tetőfokát: addig a kőszénbányászat hatalmasan emelkedik mind magasbra, és virágzása helyein új életet, jóllétet és vagyonosságot teremt. Mindenféle fajtájú szén bőven van Morvaországban: a kőszén összes változatai megvannak a rossitzi és ostrau-karvini kerületben, a kisebb értékű krétás szén pedig éjszakon, a lignit (ásványfaszén) meg az ország déli részén.
A krétás szén bányászata ugyan, melyet Mährisch-Trübau és Boskovitz környékén egy méternyi vastag telepecskében művelnek, csak tengődik, mert gépek nélkűli tárnákban csupán 24 bányászt foglalkoztat, a kik 13.000 métermázsa homokos és palás szenet szállítanak ki, s ezt a környékbeli parasztság fogyasztja el házi tüzelőűl. Másként állnak a dolgok a rossitzi medenczében. A Mährisch-Kromautól Segen-Gottes felé Rossitz mellett csapó kőszénhegységben három kőszéntelep van 10–12 kilométer hosszú csapásban, melyek közűl a két végső érdemes a mívelésre. A fő telep helyenként hét méternyi vastagságú, a második 2.5 méternyi. Segen-Gottes, Babitz, Zbeschau és Padochau (Padochov) községekben nyolcz, gépekkel dolgozó akna 300–400 méternyi mélységekből szállítja fölszínre mind a két telep kőszenét, mely szén nagy fűtőértéke miatt ipari czélokra igen keresett. Főképen a rossitzi szenet kedvelik kovács-szénnek s ilyenűl az egész monarchiában, sőt annak határain túl is szállítják. Minthogy pedig e szénfajok minden másnál jobban tapadnak, egyúttal kitűnő coakes-anyagúl is szolgálnak.
De igen veszedelmes kisérői a rossitzi szénbányászatnak a robbanó gázok, melyek a telepekben dolgozó bányászt a legnagyobb óvatosságra kényszerítik. Olyan hirtelen robbanások ugyan, mint az ostrau-karvini kerületben, itt nem tapasztalhatók; de a gázok szűntelen pattogással, sistergéssel, serczegéssel és búgással kisérik a bányamunkást, a mint a biztosítólámpa oltalma mellett egy-egy újabb üreget tör a telepben. Ha ez az üreg elkészűl, e jelenségek megszűnnek; de ekkor meg a fejtésnek egy másik ellensége jelentkezik: a roppant fínom, mindenen keresztűl hatoló szénpor, mely, ha hirtelen meggyúl, nem kevésbbé veszedelmes a bányászra nézve.
A rossitzi medencze szénbányáinak mívelését ez idő szerint két társaság folytatja: a rossitzi bányamívelő társaság és a Liebe-Gottes bányatársúlat; itt a munka a múlt század második felében indúlt meg. Míg azonban 1783-ban csak 1.500, addig 1891 végén már 3 1/2 millió métermázsát ástak ki; a munkások száma pedig egynehány főről 2.000-re szaporodott. Segen-Gottes, e gyönyörű fekvésű bányász-község, csupán e bányamívelésnek köszönheti keletkezését; ma 1.600 lakója van, kik mind valamiféle összeköttetésben állnak a bányamíveléssel. A helység nyolczvan háza közűl három kivételével a többi mind a rossitzi bányamívelő társaságé.
Ha már a rossitzi medencze is oly gazdag szénban, hogy a morva gyáriparnak tetemes részét el tudja látni fűtőanyaggal, hát még mily mozgalmas bányász-élet pezseg a Morvaország éjszakkeleti sarkában kezdődő és Sziléziába átnyúló mährisch-ostraui kőszénbánya kerületben! Száz évnél nem sokkal régebben még majdnem teljesen ismeretlen volt az ezen országrészben fölhalmozott kőszén-kincs. A napvilágra kibúvó telepek szene a tiszta, szagtalanúl égő és könnyű bánású fával természetesen nem versenyezhetett. Csak a kovács becsűlte valamire e megkövesűlt tüzelőszert; a gazdasszony és a polgárember ellenben megvetette e kormos és a mellett gyakran nehéz szagú gázaival is kellemetlenkedő anyagot. De mikor a gőzgépeknek mind általánosabb elterjedtével növekedett a hajtó erő szüksége s a szénnel addig diadalmasan versenyző fa mindinkább vesztett becséből: egyre nagyobb számban telepedtek meg a bányászok a Mährisch-Ostrau körűli nyájas dombvidéken, melyre a Szudetek és Beszkidek kéklő ormai tekintenek le, s elkezdték ásni a földnek e fekete kincsét, mely nehéz munkájukat jobban jutalmazta az addig évszázadokon át kutatott csalóka aranynál és ezüstnél. De a munka csak lassan, nagyon lassan haladt előre; eleinte csak éjszaki Morvaország és Szilézia nagyobb vaskohói és gyárai jelentkeztek vásárlókúl; a régi tisztes kézi vitla és a már valamivel előbbkelő lóerejű fölhúzó gép helyét a negyvenes években gőzerőre járó fölvonó és kiszállító gépek foglalták el s a kutató és föltáró építkezések mind jobban szaporodtak. De még mindig nem volt meg a nagy erőtartalék levezető ereje, míg az 1847. évben meg nem nyílt a Ferdinánd császár nevét viselő éjszaki vaspálya, melyhez elég hamar csatlakozott a többi bányavasút, összekötvén a fővonallal a bányákat s így szabad forgalmat biztosítván a szénnek. Vállalat vállalat után keletkezett, a haladottabb műszaki tudomány színvonalán álló gépekkel fölszerelt bányászok száma ezrekre emelkedett, az erőforrások közelében új meg újabb iparágak telepedtek meg és Mährisch-Ostrau környékét elsőrangú ipari helylyé fejlesztették. 1782-ben még csak 1.200 métermázsa kőszén kerűlt fölszínre, 1850-ben pedig már elérték az első milliót, és 1882-ben, tehát száz esztendővel az említésre méltóbb bányamívelés kezdete után, már 26 millió métermázsára rúgott, 1891 végével pedig 43 millió métermázsánál is több volt a kiaknázott kőszén.
De nem csupán Mährisch-Ostrauban és környékén mutatkozott a fejlettebb bányamívelés áldása. Mindenütt, a hová csak a kőszén elhatott, – pedig a java része benn marad Morvaországban, – termékenyítőleg hatott az iparéletre. Brünn és Bécs lett a két fő fogyasztó állomása. A szenet szállító vasútak mentén mindenfelé a legkülönbözőbb ipari vállalatok keletkeztek. A városi lakó kedveli e fényes fekete szenet, mert tiszta és bántó szag nélkűl ég, és igazán csak egy csipetnyi hamu marad utána. A kohászatban meg azért szeretik az ostraui szenet, mert nagy hőértéke mellett igen tiszta és jól fűt. Akármilyen tüzelővel fűtheti ugyan a kohász a gőzgépét is több ezer fokos hőt állíthat elő kemenczéjében, de az új magasolvasztókban jó, olcsó és tiszta coakesra van szüksége. Ezt pedig épen az ostraui bányakerület szállítja bőven, mert itt 1.000-nél több coakes-kemenczében jelenleg mintegy hat millió métermázsa coakesot gyártanak.
A Mährisch-Ostrau körűli kőszénvidék, melyet az ostraui medencze két szélső pontján lévő helységek neveiről ostrau-karvininak is hívnak, – ez idő szerint 6.000 hektárnyi használatra adományozott bányatelket foglal magába s 83 aknával van föltárva, melyek közűl 28 szállításra, 18 szállításra és vízemelésre, 12 pedig gépaknáúl szolgál. Ezek közt egyesek 600 méternyi mélységig is leérnek. Míg a rossitzi medenczében csak két telepet aknáznak: addig az itteni, homokkővel és palákkal váltakozva közbeékelt ismert telepek száma 366, de csak 102 tekinthető közűlök mívelésre érdemesnek. A telepek vastagsága néhány milliméter és négy méter közt váltakozik. Épen ily változó a kőszén minősége is; és így az itteni bányamívelés abban a szerencsés helyzetben van, hogy kivánatra mindenféle szenet szállíthat, soványat, félkövéret s egészen kövéret is. A szenek hamutartalma általában csekélyebb, mint a rossitziaké, és az aknákkal kapcsolatos, gépekkel berendezett előkészítő műhelyekben a lehető legkisebbre szállítják alá.
A rossitziakhoz hasonlag az ostraui telepekben is garázdálkodnak a robbanó gázok, csakhogy itt gyakran szerfölött nagy hirtelenséggel és óriási erővel állnak elő; pusztító hatásuk előidézésére elég a legcsekélyebb vigyázatlanság, egy hibás lámpa, egy kilobbanó lövés a robbantásnál, s a következő pillanatban villanást kisérő dörgéssel és viharzással söprik el a bányában dolgozó embereket és fáradságos alkotásaikat. E veszedelmes gázok kiszívásán mintegy ötven, legkülönbözőbb szerkezetű szellőztető gép dolgozik.
Az ostrau-karvini medenczének nem minden bányája van Morvaországban, mint különben már az imént is említettük, sőt a nagyobb részük sziléziai földön van. Morvaországban 1891 végén öt vállalat dolgozott tizenegy gőzgéppel, a melyek nyolcz millió métermázsánál több kőszenet hoztak napvilágra s mintegy 4.700 munkást foglalkoztattak. Három akna, még pedig a Karolina-, Salamon- és az ú. n. „Tiefbau”-akna Rothschild báróéi, a Henrik-, György- és Ferencz-akna pedig a Ferdinánd császárról nevezett éjszaki vasúté. E vállalatokkal kikészítő és coakes-műhelyek, a Henrik-aknával pedig egy széntégla- (brigett) gyár is kapcsolatos. A morva coakes-gyárakból 1891-ben a 3 1/2 millió métermázsa coakesszá égetett szén mellett még tetemes mennyiségű becses melléktermény is kerűlt ki, ú. m. ammoniak, ammoniumsulphat, kátrány, aszfalt, ásványszurok és kátrányolaj, összesen 360.000 forint értékben. A Henrik-akna széntégla-gyára – az egész kerületben az egyetlen – 150.000 métermázsánál több széntéglát gyárt porszénből, melyet ásványszurokkal tömörítenek.
Hogy a mährisch-ostraui vidék bányászata a mai technika minden eszközével föl van szerelve, az ily magas fejlettségű iparűzés mellett szinte természetes. Hazájukon túl is jó nevű mérnökök vezetik e vállalatokat és kartársaikkal versenyezve igyekszenek a bányamívelést a kor színvonalán tartani s egyúttal a rájuk bízott bányamunkások sorsát is lehetőleg javítani. E törekvések fő képviselője az ostraui bányászati és kohászati egyesűlet, a melyben a bányászat érdeklő összes ügyeket tárgyalják és intézik.
Derék felügyelő személyzet kiképzésére van az ostrau-karvini vidéknek Mährisch-Ostrauban saját bányásziskolája is, a hol olyan ifjú bányamunkások, a kik már egy ideig a bányában dolgoztak, mindazon ismereteket elsajátíthatják, a melyekre mai napság a bányafelügyelőnek szüksége van.
Ha Déli-Morvaország bányászai némi irigységgel tekintenek ostraui társaikra, azon semmi csodálni való sincsen, mert a kőszénnek ottani bőségéhez képest a déli morva barnaszéntelepek csekélyebb fontosságúak. Igaz ugyan, hogy a barnaszén olcsó, nagyon olcsó, de feketébb rokona mellett a versenyben háttérbe szorúl, mert hőértéke csekélyebb, hamuja sok és a szállításnál igen romlik. Napvilágra kerülve könnyen porlad és az a hatalmas szénoszlop, mely lenn a bányában szinte szétroncsolhatatlannak tetszett, a levegőn csakhamar koczkaalakú darabokká húll szét. A házi fűtésnél erős gázfejlesztése miatt kellemetlen. Déli-Morvaország barnaszenét ennélfogva a házi tűzhelyen úgy szólván csak a lelőhelyei körűl fekvő városokban és helységekben égetik. Ellenben szerfölött fontos e barnaszén Déli-Morvaország ipartelepeire nézve. Üveghuták, czukorgyárak, serfőzők és gőzmalmok egész raja telepedett meg e vidéken az olcsó szén kedveért s a délmorva vidék tót lakossága jó nagy részének nyújt keresetet.
Dél-Morvaországban a harmadkori barnaszén a Neudorf, Bilovitz, Tscheitsch, Gaya, Keltschan, Temnitz, Rohatec, Göding és Neudorf helységeken át húzott vonal határolta területen található. Az e területen lévő barnaszéntelep agyag- és homokrétegek alatt, egész 100 méterig s annál is lejebb érő külön tekenőkben van ágyalva; átlagos vastagsága 2.5 méter és leveles, gerendás, vagyis laposra nyomott fatörzsekből, meg gyökértuskókból keletkezett, végűl tömeges, meglehetősen tisztátalan szénből áll. A gerendásnak nevezett szén oszlopai még olyan épek, hogy kellő módon elég könnyen akár bútorokat is lehetne belőlük faragni.
1891 végén tizenkét vállalat közűl nyolcz aknáztatta itt a barnaszenet. A szállítást három gépakna, egy szállító tárna és néhány szállító kosaras akna végzi. A gayai, keltschani, dubniani, hovorani, tscheitschi és luschitzi bányákban dolgozó munkások száma 1891 végén 500 volt. Ezek kivétel nélkűl tótok s a legközelebbi környékről való jó természetű, engedelmes és takarékos emberek, a kik mihelyt csak tehetik, házikót s egy darabka földet igyekszenek maguknak szerezni, a melynek mívelését igen jól össze tudják egyeztetni bányamunkási kötelességeik teljesítésével.
Az összes délmorva bányákból kikerűlt szén 1891-ben 1,120.000 métermázsára rúgott. Robbanó és égő gázok ugyan e barnaszén-bányákban nem pusztítanak; de ezek helyett elég bajt és kárt okoz bennük a víz és az úszó-homok, a mely miatt időnként a bányák mívelését is abban kell hagyni, minthogy sokszor éveken át hiábavaló minden küzdelem ellene. A nagy mennyiségű vizek kiszivattyúzására minden nagyobb bányában a legkülönfélébb szerkezetű vízemelő gépek vannak.
Ércz- és szénbányákon kivűl vannak még Morvaországnak graphitbányái is, melyek a Kunstadttól Ölsig a cseh-morva határ mentén húzódó graphitos palák vonúlatában és a Müglitz, Altstadt meg Goldenstein melletti telepekben találhatók. E graphitos palák általán véve meglehetős kemények s így a kifejtés után hosszabb előkészítő és gondos szérelő eljárásnak vetendők alá, mielőtt árúba bocsáthatók. A morvaországi graphit, mely részint por alakban, részint darabosan, részint pedig „moravian blacklead”, vagy „moravian silver blacklead” néven kerűl forgalomba, sötét fekete színű. A termelt mennyiséget majdnem teljesen Német- és Angolországba meg Amerikába szállítják. A mívelésben lévő graphitbányák száma 1891-ben nyolcz volt, s valamennyi együttvéve 44.000 métermázsa graphitot termelt 93.000 forint értékben. Az e bányákban dolgozó munkások 230-an voltak.
A tilalom alá nem vetett ásványok kiaknázására alakúlt vállalatok sorából említhető még a tűzálló agyagoknak Briesen, Gewitsch és Opatovitz környékén nem régóta űzött aknázása. E helyeken a krétaképződményben, a krétás szenek fekűjében tűzálló agyagrétegek is vannak, melyeknek vastagsága változó, 7 méternyire is terjed, s a minőségük is ilyen különböző. Többnyire tárnákban és csak ritkábban aknákban ássák, s mindjárt azon állapotban szállítják is, a mint a föld alól kikerűlnek. 60–80 ezer métermázsát Vitkovitzba, majdnem ugyanannyit pedig Felső-Sziléziába visznek, a hol tűzálló téglákat gyártanak belőlük. Minthogy a tűzálló agyag nem tartozik a kincstárilag tilalmas ásványok közé: az ily telep a tulajdonos számára jó jövedelemforrás.
Kohászat. Mint már a vasérczek bányászatának ismertetésénél említettük, Morvaország vaskohóinak fönnállása az olcsó és elegendő fa, tiszta, könnyen olvasztható és közel kapható érczek és elégséges vízerő lételétől függött. E föltételek megléte alapján keletkezhettek a még ma is fönnálló kohók közűl a blanskói Salm herczeg-féle, az olmützi herczegérsekség friedlandi, čeladnai és ostrovitzi, a zöptau-stefanaui bányászati és vaskohászati társaság kohói Morvaország éjszaki részén, továbbá Harrach gróf janovitzi és Mittrowsky gróf stiepenaui vasolvasztói. Mikor századunk első évtizedeiben a faszén helyét mindinkább a kőszén és coakes, a vízerőét pedig a gőz kezdte elfoglalni, s mikor egyúttal a vasútak hálózatának mind nagyobb kiterjedése lehetővé tette az érczeknek messzibb távolságokról is elég könnyű beszerzését: attól kezdve a kohász leginkább az oly helyeken ütött tanyát, a hol jó és elegendő ásványi fűtőanyagot talált. Ekkortájt keletkeztek Morvaországban a segen-gottesi és a vitkovitzi kohók, mely utóbbiak a legnagyobbak és legnevezetesebbek egész Ausztriában. De a kohászatnak századunkban nem csupán a létföltételei változtak meg, hanem a kohászati eljárás is teljesen átalakúlt az utóbbi évtizedek folyamán. Régibb időben a kohóhoz, a melyben a csekély mennyiségű nyersvasat faszénnel olvasztották, csatlakozott a hámor, a hol a nyersvasból a készelési eljárás útján kovácsolható vasat és aczélt gyártottak. Ez eljárás mellett, mely, mint említettük, tömérdek faszenet és vízerőt kívánt, mai terjedelmű gyártás teljes lehetetlen volt. Így nemcsak a vállalatok száma, hanem a termelés is oly csekély volt, hogy gyakran nem is tudott a keresletnek eleget tenni. A fém és a belőle készűlt árúk tehát oly drágák valának, hogy e vállalatok nagy nyereséggel dolgoztak és oly vidékeken, melyek a forgalmi útaktól távol esvén, lakóiknak másféle keresetre alkalmat nem igen adhattak, jól jövedelmező munkával látták el a népességet. E körűlmények azonban a régi vasgyárakra nézve kedvezőtlen változást szenvedtek, mihelyt a coakes-nagyolvasztókban tetemesen nagyobb mennyiségű nyersvasat kezdtek gyártani, mint a mennyit a faszénnel való olvasztásnál lehetséges volt, s mikor a lassú készelési eljárás helyébe a kavarási (puddling-) folyamat lépett, a mely nagy mennyiségű vas- és aczélnak kőszéntűznél való gyártását tette lehetővé. S még nem is mutatkozott teljességében ennek a kis vasművekre nézve oly végzetes átalakúlásnak a hatása, mikor Bessemer szellőztető készelési eljárása lehetővé tette, hogy 20 percz alatt kiolvaszszanak akkora mennyiségű aczélt, a mennyit a tűzhelyen készelés mellett csak 1 1/2 hét, a kavarási folyamattal pedig 1 1/2 nap alatt lehetett gyártatni. Kevéssel utóbb pedig a Thomas-, Gilchrist- és Martin-féle eljárás folytán még az a követelmény is elesett, hogy az olvasztáshoz csak a legtisztább érczek használtassanak. Ez végképen megölte a kicsinyben való gyártást. Igaz ugyan, hogy a friedlandi, janovitzi és zöptaui kohók mellett még ma is van 26 készelő tűzhely, de az ezeken gyártott vasat csak bizonyos czélokra való használhatósága miatt keresi a vevőknek egy kis conservativ köre. A janovitzi és stiepenaui magasolvasztók ma már nincsenek is működésben; az öntésre való és készelt nyersvasat, valamint a vasat és aczélt a kohók teljesen, vagy legalább részben máshonnan szerezték be, és csak az öntőházak, a kovácsolt vas tárgyak, bádogok, géprészek, gépek és gyárberendezési darabok előállítására szolgáló műhelyek maradtak meg.
A Salm herczeg-féle kohók a Punkva-völgyben Blansko mellett (boskovitzi kerület).
Charlemont Húgótól
A Morvaországban 1891-ben olvasztott két millió métermázsa nyersvasnak csak nyolcz százaléka kerűlt ki a zöptaui, friedlandi és blanskói kohókból, a többi a vitkovitzi magaskemenczék gyártmánya volt. Az összes nyersvas-termelés harmada mindenféle öntött-vas árúk, mint épület- és géprészek, fínom öntvény, vasedények és kályhák gyártására szolgált. És épen az öntött árúk terén sikerűlt a morva kohóknak kitűnő czikkeket előállítaniok. A blanskói öntött árúk az egész világon igen kelendők. Híresek a friedlandi és zöptaui kályhák, melyeknek száz meg száz változata 40–50 ezer darabban kerűl évenként vásárra. A nyersvasat részben a Zöütau, Janovitz és Friedland melletti kohókban tűzhelyen készeléssel és kavarással, nagyobb részben pedig a vitkovitzi és mährisch-ostraui vas- és aczélgyárakban dolgozzák föl a Bessemer-, Thomas- és Martin-kohókban vassá és aczéllá. Ezekből aztán az illető helyeken készűlnek a legkülönbözőbb használati tárgyak, mint pánczéllapok, fínom hullámos- és üstbádogok, vasútfölszerelési kellékek, csövek, rúd- és abroncsvas, gazdasági és házi eszközök, stb.
Az olmützi herczegérsekség friedlandi kohói a misteki kerületben.
Charlemont Húgótól
A legrégibb morvaországi kohók sorába tartoznak a Salm-Reifferscheid herczeg-félék Blanskóban és az olmützi herczegérsekségiek Friedlandban. Amazok, mint okíratok igazolják, már a XVII. században fönnállottak. Keletkezésüket a Ruditz- és Olmučanban s más közeli helyeken lelt vasérczeknek és a Punkva vízerejének köszönhetik. Hogy Ruditz környékén már a legrégibb időkben is olvasztottak vasat, azt a ruditzi tűzálló agyagból készűlt s itten lelt régi salakcsövek és olvasztó tégelyek, nemkülönben a salakhányók és olvasztó helyek is tanúsítják. Ma az egész itteni kohászat a Punkva szép völgyében s az osztrák-magyar államvasút-társaság Blansko állomása közelében összpontosúl, és a meglévő vízerőt a szükséges gépek hajtására használja föl. A telep egy részt a magasolvasztókból áll, melyek közűl kettő régibb és egy újabb szerkezetű, továbbá a hozzájuk csatlakozó öntőműhelyekből, a gépgyárból és a tűzálló agyagneműek gyárából.
A friedlandi kohók kimutathatólag már a harminczéves háború idejében is fönnálltak és I. Lipót Vilmos főherczeg, akkori olmützi püspök éveiben leginkább hadfölszerelési eszközöket, golyókat és gránátokat, vas kapukat és rácsokat, sáncz- és akna-készleteket szállítottak a császári hadsereg és a müraui, meg hochwaldi püspöki várak számára. E vállalathoz ma a friedlandi, čeladnai és ostrovitzi kohók tartoznak három magasolvasztóval, egy vasöntőműhelylyel, tizennégy készelő tűzhelylyel, egy fínom-bádog hengerlővel, egy galvanizáló és egy köszörűs műhelylyel. Jó hírnek örvendenek a már említett kályhákon kivűl főleg az itt gyártott fínom- és fémbádogok.
A zöptaui és stefanaui vasgyárak, melyeknek szintén több százados multjukba van, részben az éjszak-morvaországi bányatársúlatok bányáiból való, részben pedig stájer érczeket olvasztanak ki s a nyersvasat aztán legnagyobb részt saját műhelyeikben dolgozzák föl mindenféle öntött árúkká, vagy készelő tűzhelyeken és kavaró pestekben készelik. E telepeken a zöptaui és stefanui magaskemenczéken kivűl még hengerelők, készelő- és szerkovácstűzhelyek, szegkovácsoló műhely és egy kavaró kohó s más effélék, továbbá egy gépgyár és egy hídépítő műhely is vannak. Harrach gróf janovitzi és Mittrowsky gróf stiepenaui vasgyárai, mint már említettük, egészen abbanhagyták a magaskemenczékben való olvasztást és máshonnan szállított nyersvasat dolgoznak föl s leginkább géprészek, bádogok, őrlő- és fürészmalmi fölszerelések, szűrők s más hasonlók gyártásával foglalkoznak.
A Rothschild-féle vasgyár Vitkovitzban (ostraui kerület).
Charlemont Húgótól
Az újabb kohászati vállalatok, melyek kőszéntelepekre támaszkodva keletkeztek, a Rassitz melletti segen-gottesi és a vitkovitzi vas- és aczélgyárak. Amaz, mely 1859-től 1861-ig épűlt, fönnállása első éveiben egy coakes-kemenczéjében nyersvasat olvasztott, de a hetvenes évek elején kedvezőtlen körűlmények miatt abbahagyta a magaskemenczében való olvasztást és azóta angol, magyar és belföldi nyersvasat dolgoz föl. E vasgyár ma csak öntött-, rúd- és abroncsvasak, gazdasági eszközök és vasúti fölszerelések és egyéb gyárberendezési czikkek készítésével foglalkozik.
Morvaország legnevezetesb kohója, a vitkovitzi vas- és aczélgyár, mely a vitkovitzi bánya- és kohászati társaság tulajdona, egy olmützi herczegérseknek, az uralkodó család egyik tagjának köszönheti alapítását, névszerint Rudolf főherczegnek, a ki a stájer földön felejthetetlen emlékű János főherczeghez hasonlag meleg érdeklődéssel viseltetett a vasipar iránt. Ő építtette 1826-ban a vitkovitzi Rudolf-kohót, melynek elhelyezésénél az ostraui kőszénbányák közelségén kivűl a hajtóerőt szolgáltató Ostravica folyó szomszédságát is számba vették. Rudolf főherczeg azonban kevéssel utóbb 1831-ben elhalálozván, utódja, Chotek gróf herczegérsek, a kohót 1835-ben egy társaságnak adta bérbe, a melynek Rothschild báró is tagja volt s ez 1841-ben megvette a vasgyárat. Ma e vállalat a vitkovitzi bánya- és vasgyártársaság tulajdona, melynek a Rothschild-család is részese. Az a szűntelen törekvés, hogy e gyár az osztrák vasgyárak közt első legyen és a vasipar fejlődésével lépést haladjon, e vállalatot olyan iparteleppé emelte, a mely csakugyan a legelső a maga nemében Ausztriában s a földkerekségén is ritkítja párját. Két kitűnő fölszerelésű magaskemenczés műhelyben, a melyek mindenikében három-három coakes-nagyolvasztó működik, 1891-ben 2 1/2 millió métermázsa Morva-, Cseh-, Gács-, Stájer-, Magyar-, Bosnyák-, Német- és Svédországból szállított érczből 1,800.00 métermázsa nyersvasat olvasztottak ki. A nyersvas egy részét az öntőházakban géprészekké és csövekké, a többit pedig a kavarókohókban és az aczélgyárban, mely egy Martin-kohóból és egy aczélöntő műhelyből áll, kovácsolható vassá és aczéllá dolgozzák föl; nagyszabású hengerelő műhelyekben idomítják az izzó vastömböket sinekké, gerendákká, táblákká, bádoglemezekké és keréktalpvasakká; a csővas-műhelyben pedig gáz- és forralócsöveket és gyári berendezési czikkeket (fittingeket) gyártanak belőlük. A kész anyag, nemkülönben az öntött darabok a gépgyárba és a hídépítési műhelybe, meg a kazánkovácsolóba kerűlnek. A vitkovitzi kohókhoz egy 184 kályhával fölszerelt coakes-olvasztó járúl, a melyeknek egy része egy ammoniak-gyárral áll kapcsolatban. Az érczekkel olvasztásba kerűlő kovás apadékokat egy rézkivonó műhelyben és a hozzá csatlakozó elektrolytikus fínomítóban előbb megszabadítják a bennük lévő réztől és a vason kivűli egyéb fémektől s csak akkor viszik a magaskemenczébe. Az e műhelyekben kivont nemes fémek, réz és a kovákat kisérő egyéb fémek mennyisége nem csekély; így 1891-ben ez úton 1.800 kilogrammnál több ezüstiszap, 1.200 métermázsánál több réz, 155 métermázsa kobaltiszap és 400 métermázsánál több rézgálicz kerűlt ki. A telep saját használatára és az egész gyártás szolgálatában továbbá egy tűzálló tégla- és egy tégla- meg mészégető pestekre berendezett körkemencze, két gázgyár s egy iparvasút van a gyárak közötti anyagszállításra, továbbá a személyzetnek és az árúknak az éjszaki vaspálya schönbrunni állomásához való vitelére, úgy szintén egy villamvilágítási telep és egy építészeti osztály. Különösen kiemelendő s az osztrák mérnöki karnak jogos büszkesége az, hogy a vitkovitzi gyártmányok a leghíresebb külföldi kohók legkitűnőbb s mindenütt kedvezményekben részesűlő termékeivel is győztesen kiállták a versenyt, s hogy nem csupán a mi tengerészetünk és várerődítményeink számára, hanem a külföldre is szállítják a legjelesb minőségű pánczélkazamátákat, mozsár-pánczélkúpokat és compound-pánczéllemezeket. Így pl. a Gotthard-erődítvények pánczélanyagát is a vitkovitzi vasgyárak szállítják.
Végűl e vállalat nagyszabású voltának jellemzésére megemlítjük még, hogy annak különböző műhelyeiben 8.000-nél több munkás dolgozik, 200-nál több gőzkazán működik 15.000 négyszögméternyi fűtési területtel és 306 darab, összesen 16.000-nél több lóerejű gőzgép végzi a legkülönfélébb munkákat. 26 kilométer hosszú rendes síntávolságú vaspályán 8 gőzgép és 235 kocsi, továbbá egy 21 kilométernyi keskeny síntávolságú pályán 17 gőzgép és 260 kocsi szállítja a telepen belűl, valamint onnan ki és oda be az anyagot és árúkat. Évenként öt millió métermázsánál több kőszén és két millió métermázsánál több coakes fogy el tüzelőűl e gyártelepen, a melynek Vitkovitz fejlődésére való hatását már az is eléggé jellemzi, hogy e helység lakossága, mely 60 évvel ez előtt alig 200 lélekből állt, máig 12.000-nél többre emelkedett. De tévedés lenne azt hinni, hogy ez ipar csupa füstös-kormos gyárépület tömkelegévé változtatta e várost, mert Neu-Vitkovitzban számos úri villát, takaros munkásházakat, jó karban lévő útczákat, csinosan épített iskolákat, egy igen szép templomot s egy, a részvénytársaság tulajdonában lévő olyan vendégfogadót talál az útas, a minőnek jóval nagyobb városokban sem igen akad párja; továbbá az árúcsarnokok, a Wilhelmspark és a több külön pavillonból álló mintaszerű kórház szintén a helység jó módjának és kényelmének tanújelei.
A vaskohókon kivűl egyéb fémolvasztók ma már nincsenek Morvaországban, de van még a Mährisch-Ostrau melletti Přívozban két zink-hengerelő, melyekben többnyire külföldi nyersanyagot dolgoznak föl bádoggá.
A boskovitzi, černahorai, oborai, lissitzi, sb. régi timsógyáraknak, a hol timsót, glaubersót és gáliczot gyártottak valaha, ma már nyomuk sincsen.
