Mezőgazdaság, bortermesztés, baromtenyésztés. Proskowetz Miksától, fordította Katona Lajos
Mezőgazdaság, bortermesztés, baromtenyésztés.
Proskowetz Miksától, fordította Katona Lajos
Proskowetz Miksától, fordította Katona Lajos
Et reges delectat. (Fejedelmeket is gyönyörködtet.) Ez a körirat olvasható az 1770-ben alapított morva gazdasági egyesület pecsétjén. A pecséten levő kép pedig József császárt ama történelmi nevezetességű pillanatban ábrázolja, midőn az ekét tartja, a mely cselekedetének jelképes értelmére vonatkoznak a költő e szavai: „Hogy is hívják azt az eszközt, melyet kevesen becsűlnek, s még a legnagyobb császár kezét is díszíti?” Az 1769. évi augusztus 19-dike; a mikor az emberiség fenkölt lelkű barátja, a parasztság halhatatlan emlékű fölszabadítója, Slavkovitz mellett egy egyszerű földmíves telkén a maga kezével szántott egy barázdát, Morvaország mezőgazdasági életében minden időkre kegyeletes emlékű marad. A Habsburg-ház oltalma alatt, kedvező éghajlat és jó föld birtokában, s újabb időkben a mezőgazdasági iparral karöltve fejlődvén s a tudomány eredményeit is értékesítvén a czéltudatos haladás útján, Morvaországban a mezőgazdaság, mint hajdan, úgy ma is a tartomány legjellemzőbb foglalkozási ága.
A mezőgazdaság fontossága Morvaországban már a mívelés alá fogott terület nagyságából is kiviláglik. A Lajtán túli tartományok közt ugyanis Morvaországnak van aránylag a legtöbb szántóföldje. Az ország egész területének nem kevesebb mint 54.78 százaléka, az adó alá eső területnek pedig 56.61 százaléka áll mezőgazdasági mívelés alatt. S megjegyzendő, hogy az általán kedvező talajú és éghajlatú tartomány, a melynek lakossága gondos míveléssel is igyekszik a természet segítségére lenni, egyes részeiben, nevezetesen pedig a Hanna-vidéken, „Morvaország Kanaánjá”-ban, kiválóan nagy kataszteri tiszta jövedelmekkel dicsekszik. Példáúl a kremsieri becslési kerületben az I. osztályú földek hektárjának a jövedelme 62.57 forintra, az összes osztályok átlaga pedig 27.80 forintra rúg. Természetes azonban, hogy ily szép jövedelmek csak több rendbeli kedvező termelési körűlmények találkozása mellett lehetségesek, minők: a sűrű lakosság, elégséges forgó tőke, a föld termőképessége, jó közlekedési eszközök, mezőgazdasági ipar, stb.
A termelési föltételek különfélesége, minők a más-más magasság, talajnemek, a televényes termőföld különböző mélysége, a meleg és nedvesség változó eloszlása s egyéb tényezők következtében Morvaországnak igen változatos a gazdasági élete. Míg délen a tengeri, a legkényesebb zöldségek, a nagy melegmennyiséget kivánó kereskedelmi növények, a legízesebb gyümölcsfajok s tüzes borok is megteremnek: addig a középső országrészek jóféle árpával, aczélos búzával és dús czukortartalmú répával jutalmazzák a gazda szorgalmát. Följebb már a rozs-, zab-, len- és burgonyatermesztés, nemkülönben a baromtenyésztés a fő. A fukarabb termésű földeken is túl, a Kárpátok és Szudetek fő tömegében, 1.440 méternyi magasságon fölűl, már csak a havasi legelők tekinthetők mezőgazdaságilag értékesíthető területnek.
A gazdasági növények érési időszaka természetesen nagyon változó. Míg Morvaország déli csúcsában a gabona már június végén aranysárga keresztekbe rakva díszíti a tarlókat: addig a Kárpátok éjszaki lejtőin csak szeptemberben s nem ritkán már hótakaró alatt érik a zab.
Az országot bejáró útas a legfelötlőbb éghajlati különbségeket tapasztalhatja. A nikolsburgi virágkertész jól védett helyen, verőfény sütötte mésztalajon lángvörösen nyíló kaktuszokat termeszt; míg éjszaki Morvaországnak ugyanazon tengerszín fölötti magasságú helyein ugyanakkor csak a honi virágok kelyhei kezdenek bontakozni.
Az újabb idők a termesztés körűlményeinek változatával az utóbbi ötven év alatt Morvaország gazdasági életében is nagy átalakúlásokat szültek. Régebben Morvaország egy részét gátak szeldelték át és tavak borították, alföldein pedig beláthatatlan ló- és marhalegelők terültek; ugar földein finom gyapjas, merino-juhok legelésztek, a mezőkön a repczeföldek aranysárga csíkjai váltakoztak a lenvetés égszínkék sávjaival. Ma ellenben ugyanitt egyenletesen és nagy gonddal mívelt szántóföldek, pontosan kimért egyenes vonalú gabnavetések, szabályos sorokba vetett czukorrépa-ágyak tűnnék a szemlélő elé, melyek közűl hófehérre meszelt istállók villognak ki, hol újabban meghonosított állatfajok, a színekben pedig újabb találmányú gazdasági gépek és eszközök találhatók.
A századokon át gyakorolt tiszta három nyomású gazdaság majdnem mindenütt, sokfelé még a parasztbirtokokon is a vetésforgónak, azaz váltó gazdálkodásnak adott helyet; a marhának istállóban tartása nagyobb mennyiségű takarmány termesztését teszi szükségessé. S ha itt-ott még ma is megvan a legelőkkel váltakozó mezőgazdaság ősi formája, más részt némely helyütt már az ú. n. „szabad gazdaság” termelési módjáig emelkedett a föld mívelése, s mindennemű talajjavító eszközök és korszerű gazdasági gépek, a trágya- és takarmányanyagok czélszerűbb kizsákmányolása, a földek szorgos kigyomlálása és sok más helyes eljárás jellemzik Morvaország nagy és kis birtokain a mezőgazdaság mai állapotát.
A haladás azonban nemcsak abban mutatkozik, hogy a gazdasági eszközök és eljárások alkalmazkodtak az újabb kor követelményeihez, hanem abban is, hogy e korral együtt megváltoztak egyszersmind a mívelési nemek és birtokviszonyok is. A mezőgazdasági nagy átalakúlás mozgalma 1848 óta a jobbágyság megszűntével és a parasztbirtok tehermentesítése által, végűl pedig a földek szabad oszthatóságáról rendelkező törvény útján a kisgazdát is szabad birtokossá tette, a nagybirtokosságot pedig arra sarkalta, hogy szellemi és anyagi erőinek teljes megfeszítésével lépjen a haladás ösvényére s egyúttal megbízható bérlőosztályt neveljen, a mely tényezők kölcsönhatása Morvaországnak a „vezető” államok közt biztosít helyet a mezőgazdaság terén.
Morvaországban a nagybirtok még ma is kiváló helyen áll úgy terjedelme és gazdálkodási módja, mint bizonyos alkotmányszerűen biztosított választójogi kiváltságainál fogva. A nagybirtokok számát országos törvény korlátozza. E szám ma 383 egyes birtokra rúg, melyek jelenleg 223 magános és jogi személy tulajdonában vannak. Az „uradalmak”- vagy „jószágok”-nak nevezett nagybirtokok, melyek közűl csak némelyek viselik a „grófság”, avagy „korona-hűbér” nevet, vagy hitbizományok, vagy szabad birtokok. A nagybirtok jellegének elengedhetetlen föltétele, hogy be legyen iktatva az „országos táblá”-ba. A többi birtok mind csak a telekkönyvekbe van beiktatva. Jóllehet általában a nagybirtok tetemes kiterjedésű, ennek mértéke mégsem irányadó az országos táblába való beiktathatóságot illetőleg; így míg egyfelől 50 hektárnyinál kisebb terjedelmű „nagybirtokok” is vannak, addig másrészt 560 hektárnyi kisbirtokkal is találkozunk; akadnak azonban a kisebbek mellett 19.800, 13.000, 11.700 hektárnyi országosan bejegyzett nagybirtokok is. Egyes morva nagybirtokosok tehát épenséggel nem valami nagy földbirtok alapján is élvezik a nagybirtokossággal járó törvényadta czímet és kiváltságokat; ellenben néhány más nagybirtokos meg több, térben egymástól távol eső táblai birtok egyesítése útján valóságos latifundiumokat nevez magáénak. Így Liechtenstein herczeg 111.000 hektárnál több, egységes kezelésben álló földbirtoknak, az olmützi herczegérsek pedig 52.647 hektárnyinak az ura.
Morvaország egész területéből (22.222 négyszögkilométer) a nagybirtokra 6.800 négyszögkilométer (30.6 százalék) esik. Ez 491.400 hektár erdőségre és 188.642 hektár egyéb mívelési területre tagozódik. A hitbizományi birtok az egész ország területének 9.04, a papi pedig 3.5 százaléka.
Az egész gazdaságilag értékesíthető nagybirtoknak mintegy a fele, a hitbizományinak pedig jóval több, mint a kétharmada, bérbe van adva. Ennek pedig főképen két oka van: először is a mezőgazdasági állapotoknak az 1848. évi átalakúlások következtében történt megváltozta, másod sorban pedig az akkoriban fölvirúlt gazdasági iparágaknak a bérletért versenyzők közé lépése. Hogy a nagyban való bérlet ekképen Morvaországban meggyökeresedett, annak a következők a részletesb okai: a robot és egyéb jobbágyi szolgalmak eleste; a saját kezelésben való gazdálkodással járó azon kényszerűség, hogy a szükséges befektetési és mívelési tőkét be kell szerezni; az újabb gazdálkodási módoknál a gazdatisztek megbízhatatlansága; mind ezek és még egyebek arra bírták a földesurakat, hogy készségesen fogadják a nekik fölajánlott bérösszegeket, melyek aránylag elég magas földjövedelmet biztosítanak a birtokosnak. S a mellett a vállalkozó szellemű, kellő tőkével rendelkező és czélszerűen gazdálkodni tudó bérlő még mindig megtalálja e nagy bér összegek levonásával is a maga hasznát a gazdálkodás és a vele járó ipar együttes mívelése révén. De az említett időben kötött bérleti szerződések lejárta után, mikor mainapság a morvaországi mezőgazdaság már teljesen korszerű szellemben átalakúltnak mondható, még ma is czélszerűnek tapasztalják a nagybirtokosok, kik ez úton jószágaikat gondosan mívelve és tetemesen javúlva látták, a verseny következtében gyakran alaptalanúl is magasra csigázott bérajánlatokon kapva, birtokaikat tovább is ilynemű kezelésbe adni, sőt a bérrendszert még az eddiginél is jobban kiterjeszteni. A nagybérletek rendszere tehát Morvaországban egészen meggyökeresedettnek és beváltnak is mondható, a mennyiben főkép a gyáriparral kapcsolatos gazdaságok érdeme a czélszerű gazdálkodás meghonosítása és a haladásra való ösztönzés; más részt azonban nem tagadható és örvendetes tény, hogy a saját kezelésben álló nagybirtokok sem maradnak el a mívelési nemek javítása és a föld termékenységével versenyző munka terén, s hogy tetemes számú morvaországi nagybirtok ma valóságos „mintagazdaság”-nak nevezhető.
Aratás a Hanna-vidéken.
Charlemont Húgótól
A kisbirtok, melyhez a régi paraszt- és örökös bírói telkek, szabad jószágok stb. tartoznak, gyakran tetemes nagyságú fekvőségeket is foglal magába, melyek 1848 óta természetesen ép úgy elvesztették összes kiváltságaikat, mint az országos és hűbéri tábla uradalmai. A hajdani parasztbirtokok eredetileg 16.773 telekből („Lahne”) állottak, legalább ennyit állapított meg az első telekadó-kataszteri fölvétel. Egész teleknek e fölvételnél az olyan egy tagban levő jobbágyi birtokot (szántó, rét és legelő) tekintették, a mely évenként legalább 180 forint tiszta jövedelmet hajthatott; a telek nagysága tehát a föld minéműsége szerint változott s egész 41.4 hektárig is emelkedhetett. Az eredeti egész telket aztán fél-, negyed-, nyolczad-, sőt tizenhatod telkekre is osztották, úgy, hogy az ily birtokok tulajdonosainak a száma 1873-ban mintegy 35.000-re rúgott. A többi kisbirtok, mint a telepeseké és a zselléreké is, mezei munkásoknak pénzért vagy terményekért átengedett uradalmi jószágokból ered.
Különböző mezőgazdasági és társadalmi jelenségek 1888-ben szükségessé tették egy birodalmi törvény alkotását, mely a közepes nagyságú birtokoknak öröklés útján való elaprózását bizonyos értelemben szabályozza. Ez a sokat vitatott telektörvény azonban, melynek czélja a földmívelő osztály föntartása, csak a végrehajtását elrendelő országos törvényekkel együtt fog életbe lépni.
Nagyban és egészben majdnem minden morvaországi parasztgazda lépést igyekszik haladni a fejlődő gazdasági tapasztalatokkal, s hogy e téren mennyire alkalmazkodnak a kisbirtokosok is a termelés módjában a jelenkor követelményeihez, annak megvilágítására csak a Kremsier vidékéről való következő vetésforgókat idézzük
I. Régi vetésforgó: 1. Köles (erősen trágyázva). 2. Búza. 3. Czukorrépa. 4. Árpa. 5. Rozs, tarlóhere. 6. Lóhere.
II. Legújabb vetésforgó: 1. Czukorrépa (erősen trágyázva). 2. Búza. 3. Czukorrépa (műtrágyával!). 4. Árpa. 5. Rozs, tarlóhere. 6. Lóhere.
A birtokok többnyire csak néhány méternyi szélességű, de igen hosszú s lejtőkön fölnyúló földsávok, s így az új mezőgazdasági törvény értelmében végrevalahára megkezdődő tagosítás igazán sürgős szükségnek tekintendő. A földterületek teljes kikerekítése eddigelé csak néhány községben történt meg, így mindenekelőtt Zahlinitzban, a község előljárójának, néhai Skopalik F. képviselőnek belátása és tettereje folytán.
A behatóbb mívelés tette mind szükségesebbé, hogy a mélyebb fekvésű s épen ezért gondos megmunkálás mellett nagyobb jövedelmeket biztosító területeket az évenként meg-megújúló áradások, nemkülönben a malom zsilipek okozta talajvíz-felgyülemlés ellen megvédjék. Főképen a Morva- és mellékfolyóinak szabályozása válik mind égetőbb kérdéssé, a melynek megoldását lehetőleg a Dunát az Oderával összekötő s olcsó hajóútat biztosító csatorna egyidejű megalkotásával kellene kapcsolatba juttatni.
Doloplas környéke a Hanna-vidéken. (Árpa- és czukorrépa-termesztés.)
Charlemont Húgótól
A földek alagcsövezése, jóllehet csak mintegy negyven esztendeje kezdődött, ma már nemcsak a nagy-, hanem a parasztbirtokokon is meglehetősen kiterjedt.
A talaj mívelése a legkülönfélébb eszközökkel történik, úgy, hogy míg itt-ott még a lapos vasú, kezdetleges ekével, az „árpakaszá”-val, a „tóvájó” ásóval és a háromágú favillával találkozunk: addig másutt a fölvilágosultabb parasztgazda már a gépek korának összes szerszámaival el van látva, a nagybirtokokon pedig ezeken kivűl még kévekötő és gőzcséplő-gépek, gőzekék s mezei vasútak is láthatók.
Az összes szántóföld-területnek több mint 60 százalékát gabonatermesztésre használják. A gabonanemek közűl a rozsnak és zabnak jut az elsőség, mint a melyek soványabb, köves vagy homokos helyen, zordabb levegőn és langyosabb napfényben, sőt a magasb hegységben is megteremnek. 1891-ben, a mely évnek a hivatalos adatait fogjuk alább is idézni, rozszsal (még pedig az egésznek mintegy 19-ed része nyárival) 239.330 hektár volt bevetve, zabbal pedig 218.348 hektár. A learatott termés 2,827.730 hektolitert, illetőleg 4,347.820-at tett. Míg e két említett gabonanem termesztési területe az utóbbi húsz év alatt jóformán állandó maradt, addig a búzáé ugyanez idő alatt 69, az árpáé pedig 65 százaléknyival emelkedett, a mi leginkább az addig búza- és árpatermésre alkalmatlanoknak hitt földek helyesb fölismerésének, továbbá annak a törekvésnek köszönhető, mely a világforgalom számára is mind több gabonaneműt igyekszik termeszteni. Búzával, a melyből némely vidékek kiválóan becses, sulyos fajokat termesztenek, 95.973, árpával 179.384 hektár van bevetve. A búzatermés 1.31, az árpa 2.83 millió hektoliterre rúg. Főképen a Hanna-vidéknek czukorrépa-termesztés által jól meglazított, gondosan kigyomlált s mély televényföldű agyag talajában terem az a páratlanúl álló sör-árpa, mely a morva malátaanyagnak világhírt szerzett. Az itt időtlen idők óta termesztett s a monda szerint Ječminek, az árpa-herczeg által megszentelt és az ő oltalma alatt olyan szépen fejlődő őseredeti hannai árpa újabban kiállítások, kísérletek és vegyelemzések ítélőszéke előtt is a legkiválóbbnak bizonyúlt az országban termesztett valamennyi fajták között.
Liszttartalmú növények közűl továbbá (mindössze 20.100 hektárnyi területen) tengerit, kölest és tatárkát termesztenek, a tengeri azonban csak melegebb helyeken érik meg tökéletesen. Burgonyával, mely részben emberi táplálékúl, részben takarmányúl szolgál, nevezetesen pedig a számos szeszgyárat látja el nyersanyaggal, a szántóföld-területnek 13.41 százaléka van beültetve. Miként ezen Brandenburgból beszármazott s csehűl ép ezért brambory-nak nevezett gumós növény, úgy a vörös lóhere, nemkülönben az utolsó ötven év alatt a czukorrépa is valósággal korszakot alkotott Morvaország mezőgazdasága történetében. Az országot átszelő vasútaknak majdnem minden állomása mellett ott látni a czukorgyárak magas kéményeit és épületcsoportjait; ilyen gyár épen ötven van az egész tartományban.
S köröttük széles területen csupa répaföld, melyeken tavaszszal a kapások szorgoskodnak, őszszel pedig a betakarítás munkája foly. A czukorgyárakkal szomszédos malátagyárak pedig mindjárt azt az élénk kapcsolatot is feltűntetik, melyben egymással az árpa és a czukorrépa, Morvaország e legrégibb és legújabb mezőgazdasági terméke áll, s az általuk teremtett forgalom útján, érthetővé válik, hogy e benső kapcsolat óta a morva föld megmunkálása úgyszólván négyzetes arányban növekszik.
Spárgatermesztés Eibenschitz környékén.
Charlemont Húgótól
A repczetermesztés, mely a czukorrépa termesztésével bajosan fér össze, s e mellett a repcze árának csökkenése miatt sem igen jól fizet, ma már csak 1.302 hektárt foglal le. Az igás, hízó és fejős marhának a mezőgazdasági ipar hulladékain kivűl tápláló friss és száraz takarmányra is lévén szüksége, ennek folytán a here és kevert takarmányok termesztése már csak azért is emelkedett, mert a természetes rét- és legelőterület a szorgosabb mívelés következtében mindenütt tetemesen csökkent, kivéve az oly helyeket, a hol a mesterséges öntözés a réteket is elég jövedelmezőkké teszi.
Az imént említett gazdasági növények közűl a czukorrépa 71.340 hektárt, a here 79.907 hektárt, a keveréktakarmány pedig 15.709 hektárt foglal el. Természetes, hogy a czukorrépát nem termesztő kerületekben több a kaszáló, mely összesen 155.362 hektárra terjed. Takarmánytermő területekűl tekintetbe veendők továbbá még a 127.336 hektárnyi legelők, nemkülönben a takarmányrépával beültetett (18.500 hektár) és az ugaron levő s időlegesen legelőűl szolgáló földek, összesen (részint zöld, részint fekete ugar czímén) 58.632 hektárnyi nem csekély terjedelemben.
A fonálra való növények termesztése a pamutnak a lenvászon fölötti diadala óta csökkenőben van, habár a lentermesztés az országnak a cseh és sziléziai határ mentén húzódó hegyvidékein, nemkülönben a Szudetek nyúlványain le egész a bortermő öv határáig még mindig kiváló fontosságú. A lentermesztés hanyatlásának egyik okáúl különben a mívelésnek és a len előkészítésének a mai kor követelményeit többé ki nem elégítő módja is tekintendő. Lennel 11.409 hektárnyi, a kényesebb kenderrel pedig e területnek csak mintegy kilencztized része van bevetve. Komló, melynek legrégibb és legnevezetesb termőhelye, az Olmütz melletti Trschitz, középrendű árút szállít, mintegy 1.700 métermázsa terem. Hüvelyes vetemény pedig mindössze kerekszám 270.000 hektoliter.
A tulajdonképeni kereskedelmi növényekre térve át, legelőbb is a mákot említjük, melynek tarka virágai régebben sokkal több helyütt díszlettek, de még ma is szolgáltat 9.680 métermázsányi termést. Számot tesz a festő- és fűszernövények termesztése déli Morvaországban, a hol 354 hektárnyi területen nagyban nevelik az olasz kaprot és ánizst, míg a többi ilyenféle konyhavetemény összesen 2.935 hektárnyi területen osztozik; ilyenek a mustár, a kömény, az édes gyökér, melyet a XVII. század óta Auspitz környékén szűkebb területen termesztenek, stb. Itt említjük meg még a vetőmag-termesztést s a nagyon gyéren található nemesített vetőmagnevelő állomásokat, a minők közűl a birnbaumi és a kwassitzi elsőrendű czukorrépa- és árpamagot szolgáltatnak.
Polau-környéki szőlő-ültetvények.
Charlemont Húgótól
A kertészet a József császár korabeli kataszteri fölmérés idején 28.775 hektárt foglalt el. Akkoriban az uradalmi jószágok nagy része a kolostorok kezében volt, melyeknek Comenius tanúsága szerint már a régibb századokban is nagy és jól ápolt „gyümölcsös, zöldséges és díszkerteik” valának Morvaországban. A kastélyok körűl is nagyobb mennyiségben termesztettek mindenkor gyümölcsöt és zöldségféléket. Újabb időkben a franczia divatú kertek s délszaki növényeknek való üvegházak helyét mindinkább az angol parkok foglalják el. Jelenleg a kerti és a nagyban való külső gazdasági termesztésben a zöldségfélék 5.196 hektárt foglalnak le; ezenkivűl még 7.138 hektár van káposztával bevetve. Morvaország kertészeti termékei, még pedig azok sorában, melyeket leginkább a városok határában növelnek, első helyen a bisenzi kovászos és a znaimi eczetes ugorkák, valamint az eibenschitzi spárga említendők. Eibenschitznek éjszaki szél ellen védett, katlanszerű völgyben fekvését már hetven évnél régibb ideje használják az itteni jóhírű spárga termesztésére. A fehér, rózsa- és borsóspárgát részint kerti ágyakban, részint pedig, de már kevésbbé czélszerűen a szőlőkben is termesztik. A termőtalaj előkészítése és az ágyak gondozása sok fáradságba, időbe és költségbe kerűl; de a gondosan ápolt spárgaágyak több évtizeden át is megtartják termőképességüket, a mely azonban mégis az ötödiktől a tizenkettedik évig a legnagyobb. A hajtások levágásának ideje legfölebb hat hétig tartson és június végén már meg kell szűnnie. Egy-egy hektár 45 vágási napon átlag 235 métermázsát terem, 11.722 frt értékben. A valódi eibenschitzi spárga az egyebütt, még a legközelebbi szomszédságban termőtől is, mint mondják, a fejecskéi alakjára, színére és ízére nézve is nagyon kiválóan különbözik; e mellett ritka nagyságra is megnő, úgy, hogy négy darabja egy kilogrammot is nyom, sőt 1823-ban egy 402 grammos szál is termett. Az évről-évre növekedő kereslet arányában az eibenschitzi spárgatermesztés folyton terjedőben van.
A kertekben sok helyütt vegyest történik a zöldség- és gyümölcstermesztés. Általános az egész országban a házak körűli kerteknek csontmagú, lágymagú és bogyós gyümölcsök termesztésére való fölhasználása. A földeket is mind több helyen szegélyezik gyümölcsfákkal, valamint egy idő óta egész sorokat is ültetgetnek belőlük az ország- és községi útak mentén. Mindinkább terjed a fajok nemesítése is, a miről ma már nem egy szakszerűen kezelt faiskola, így az országos gyümölcskertészeti intézet, a Wannieck és a Felbinger-féle schöllschitzi telep, a fulneki gyümölcsfa-iskola, sat. gondoskodik szép eredménynyel. A gyümölcsértékesítés, melyet az aszalás, befőzés és czukorba rakás általánosabbá tétele útján sokkal jövedelmezőbbé lehetne tenni, ma leginkább a gyümölcsnek nyers állapotában való eladása révén történik. Jellemző a gyümölcsnek a Brünn melletti Lösch községi házaló kofák által való elárúsítása, kik az egész országot bebarangolják vele. Híres kivált a morva cseresznye és szilva, mely utóbbit részben szilvaízzé (Powidl) főzik. A csont- és lágymagú gyümölcsök összes termése 77.000 métermázsánál többre rúg. Meg kell még emlékeznünk a madárcseresznyének (Sorbus aucuparia, Var. dulcis) egy magától termett sajátszerű édes változatáról, melyet vagy nyolczvan évvel ezelőtt födöztek föl éjszaki Morvaországban s legújabban Krätzl erdészeti fogalmazó fáradozása folytán messze földön, egész Svédországig is elterjesztettek. Egyike ez a tetemes magasságokban is megélő ritka gyümölcsfáknak.
Kuhlandi szarvasmarha (bika, tehén és borjú).
Rheinfelder Frigyes Györgytől
A kosárfonásra való fűzfa termesztéséről is mintaszerű ültetvények útján gondoskodnak az utóbbi évek óta s e téren is szép haladás mutatkozik.
Morvaország szőlőmívelése régi múltba nyúlik vissza. Az 1220. év krónikája említi az olmützi püspöknek a Wischau melletti Pustoměřban ültetett új szőlejét, az 1240. évi pedig a nikolsburgi szőlőket. Későbbi okiratokban gyakrabban kerűl szóba a dézsma oly helyeken is, a melyek ma már a bortermő öv határán jóval túl feküsznek. Számos hely telekkönyveiben fordúl elő egy-egy vinohrádek (szőlőskert) nevű dűlő. E területek jó részén alighanem csak misebor termett. Mai napság az ország déli harmadrészén van a bortermő vidék. Ennek termései három fő csoportba oszthatók. Az elsőbe a Morva-melléken, a Mars-hegység déli nyúlványain és a Kárpátoknak a magyar határ mentén húzódó déli lejtőin termő tüzes, nehéz és szeszes borok tartoznak. A második a Schwarzawa-vidéknek a Szudetek déli nyúlványain és a Polaui hegyeken termő savanykás, fanyar és keményebb borait foglalja magába. A harmadik végűl a Thaya-vidéknek a cseh-morva határhegység legvégső nyúlványain honos szelíd, zamatos boraiból áll. Ezekhez még a dombvidék némi fehér bora járúl.
Az első csoportba, melynek termése a magyar borokhoz hasonlít, egyebek közt a blatnitzi és a poleschovitzi borok, valamint a hírneves bisenzi pezsgőbor tartoznak; a második, inkább az osztrák borfajtákkal rokon csoportba valók a polaui, archlebaui és nusslaui; a harmadikba pedig, melyek némelyike kissé a Rajna-vidék boraihoz közelít, a schobesi és a zuckerhandeli. Az egész 12.119 hektárnyi bortermő terület 1891-ben mindössze 122.470 hektoliter fehér és 20.530 hektoliter vörös bort, tehát hektáronként átlag 11.8 hektolitert termett.
A bortermesztés hanyatlása (1871-ben még 17.075 hektárt tett a szőlőterület) elemi csapásoknak, nevezetesen pedig az állat- és növényvilág kártevőinek tulajdonítandó (1890-ben már 260 hektárnyi területet lepett el a phylloxera), nemkülönben az emelkedő sör- és pálinkafogyasztásnak s ezzel összefüggésben a szőlőmívelés jövedelmezősége csökkenésének, a mi a régibb szőlőterületeknek másféle mívelésbe vételét okozza. Mindazonáltal, – hogy Hamm szavait idézzük, – még mindig tisztes helyet foglal el a keleti borok sorában a morva szőlők leve, első sorban a znaimi és joslovitzi, a bisenzi és az auspitzi.
Áttekintvén Morvaország földmívelésének minden ágát, azt látjuk, hogy a cs. kir. morva gazdasági egyesűlet vezetése alatt s a haladás egyes önálló úttörőinek buzgalma folytán Morvaország minden vidékén, úgy a nagybirtokosok uradalmain, mint a bérlők jószágain s a kisgazdák telkein minden irányban évről-évre növekvő igyekezet mutatkozik a földnek mentől czélszerűbb mívelésére, a melynek javára a tudomány vívmányai is mind jobban értékesűlnek; szóval minden megtörténik arra nézve, hogy „ott, a hol eddig csak egy szárat hajtott, ezentúl kettőt hajtson a gabona”.
Rožnau-környéki juhász-kaliba.
Rheinfelder Frigyes Györgytől
A mezőgazdaság haszonhajtóbb űzése a marhaállomány gyarapításában és minősége javúlásában is mutatkozik. A morvaországi szarvasmarha-állományról szóló legutóbbi jelentések 645.199 darabot mutatnak ki s ezek közt 361.471 tehenet és 54.665 igás, vagy hízó ökröt, továbbá 14.558 egy évesnél idősb bikát. Ez összes szám ugyan az 1880-ik évihez képest némi csökkenést, de a parasztgazdálkodás korához mérten mégis tetemes növekedést mutat. Ehhez járúl még az is, hogy jórészt a terménygazdálkodásról a pénzzel díjazóra történt átmenet következtében az állatok elevensulya is gyarapodott. Tetemesen elősegítette ezt részben a belföldi tenyészetek folytonos nemesítése, részben a jobb táplálék s az istállózásnak mindinkább való elterjedése nemcsak a nagy-, hanem a kisbirtokokon is. Igaz ugyan, hogy a kormánysegélyek és egyéb intézkedések mellett is még mindig igen szomorú állapotban vannak a községi csordák az ország sok vidékén, úgy, hogy e téren még a gondos nemesítés és a jobb tartás érdekében foganatosítandó erélyes és rendszeres intézkedésekre van szükség. A nagybirtokokon és nagybérleteken, valamint a hegyvidéki parasztgazdáknál is már jobban ápolják és táplálják s czélszerűbben tenyésztik és értékesítik is a marhát. Tisztavérű csordák, helyes párosításból származott ivadékok, erős igás, bőven tejelő és kövér hízó marhák mindenfelé akadnak az országban. S míg egyfelől a tenyészállatok egy részét és a belterjesebb gazdaságok igás ökreinek nagy részét külföldről szállítják az országba: addig innen viszont hízómarhát és tejgazdasági termékeket visznek ki.
Az ország határán túl is becsben álló belföldi fajták közűl kivált a kuhlandi és a Schönhengst-vidéki marha érdemel különösebben figyelmet. Az Oderától öntözött, rétekben bővelkedő, aránylag meleg és kissé nedvesebb égaljú Kuhländchen már természettől is igen alkalmas a marhatenyésztésre. S valóban már évszázadok óta virágzik is a szarvasmarha tenyésztése e területen, mely a nevét is a Krawarz nemzetségnek (kráva = tehén) köszönheti. A középeurópai vörös marha fajtájához tartozó honi állatoknak széles fejű tiroliakkal való párosítása által az 1780-tól 1790-ig terjedő időközben, utóbb pedig mintegy ötven évvel ez előttig berni bikákkal való keresztezés útján itt egy sajátszerű fajta keletkezett. Századunk közepe óta pedig ezt a vérkeverés által javított fajtát tenyésztették tovább minden más idegen vér belekeverése nélkűl. E fajtának gyors fejlődése s tetemes hízó és igavonó képessége van; s minthogy darabja évenként átlag 2.000 liter elég jó tejet ád, a tejelése is igen kielégítőnek mondható. E fajtát, mely kivált a kisbirtokon általános, részben istállón, részben legelőn is tartják s belőle évenként mintegy 6.000–7.000 darabot szállítanak ki. A schönhengsti marha a XIII. század óta itt tenyésztett belföldi fajtának berni, majd utóbb simmenthali marhával való keresztezéséből származott. E tájon leginkább csak teheneket tartanak, melyek itt a kisparasztgazdánál egyszerre tejelő és igavonó marhákúl is szolgálnak. Az évi tejszolgáltatás tehenenként átlag itt is 2.000 literre rúg. A három százaléknyi zsírtartalmú tej egy részét a porstendorfi tejszövetkezetben dolgozzák föl, a mely a legutóbbi kimutatások szerint évenként 7.320 métermázsa tejet dolgozott föl. Az ezen irányban való szövetkezés azonban, az említett és a Neutitschein melletti Katzendorfban lévő, meg az évenként 17.340 métermázsa tejet földolgozó brünni szövetkezeteken kivűl nem terjedt el. Morvaország összes tejtermelése négy millió hektoliternél többre rúg, a miből mintegy 57.000 métermázsa vajat és körűlbelűl 80.000 métermázsa sajtfélét készítenek. A sajtok közűl honi sajátszerűség gyanánt említendő a neboteini vagy olmützi „kvargli”, vagyis túróból készűlt sovány sajt. Az olmützi összes e nemű sajtkészlet (ú. n. „Handkäse”) évente 600.000, egyenként 60 darabból álló csomagra tehető, mintegy 300.000 forint értékben.
Morvaország juhtenyésztése az utóbbi évszázadon át egész körforgást végzett, kiindúlva a gyapjúfinomítás és a nyájak szaporításának megkezdésétől a legnemesebb, legtöbb gyapjút szolgáltató s egy millió létszámra emelkedett állatok tenyésztéseig, azután pedig visszaesve a mostani állapotba, a melyben a tenyésztés elé egészen más czélt tűztek a változott körülmények. 1771 óta egyes morva uradalmak eredeti Merino-állatokat vásároltak külföldről tenyésztési czélokra. E nemes fajtából való nyájak lassanként az egész országban elterjedtek és ezek lettek törzsévé mindazoknak a jeles ivadékoknak, melyek később Morvaországot az „arany gyapjú” új honává tették.
A mezőgazdasági életföltételek megváltozása, a közlekedési eszközök kifejlődése és a tengerentúli tenyésztés emelkedése, nemkülönben a divat fordúlata is lassanként oda hatottak, hogy Morvaország nagy és híres juhászatai egymásután föloszlottak, úgy, hogy ma már csak elszórtan akad még néhány legfinomabb gyapjút szolgáltató nyáj. Miként az egész monarchiában, Morvaországban is folyton csökken a juhállomány. 1857-ben még 470.000, 1890-ben pedig már csak 80.000 darabra ment a birkák száma. Pedig a nagy, természetes száraz legelőkkel és gyérebb lakossággal bíró kerületekben ezentúl is czélszerű lenne a birkát, nem ugyan csupán a gyapja és teje miatt, hanem kiválóan hús-állatnak tartani. Belterjesebb gazdaságokban meg is kísérlették ezt részben úgy, hogy tisztavérű nyájakban tenyésztettek hús-juhokat, részben pedig vérkeverés által is czélhoz jutni törekedtek; azonban a hízó-juhnak egyre csökkenő kivitele és az ezen termelési ágnak amúgy sem kedvező belföldi fogyasztása következtében nem sok és nem tartós sikerrel. Említést érdemel még a Kárpátok vidékén szokásos fejős juhászat. Az itt tenyésztett juh az Ovis. strepsiceros (magyar juh) egy fajtája s többnyire fehér a gyapja, de azért fekete állatok is akadnak mindenfelé, s épen ezeket tartják a legjobban tejelőknek. A kosok nagy szarvúak, de az anyajuhok közt sem ritkák, a melyeknek szarvuk van. Sajnos, hogy helytelen párosítással a finomított gyapjú kedveért itt is csökkentették az állatok zömök termetét s nagy ellenálló erejét. Különösen elmondható ez a rožnaui és a vsetini Bečva széles völgyeinek nyájairól. Az állatok durva gyapját évenként kétszer nyírják s több helyütt háziiparilag dolgozzák föl tartós abaposztóvá (huňa). A morvaországi Kárpát-vidék lakóinál, a kik közt itt is, mint délkeleten mindenütt, leginkább oláhok a vándorjuh ápolói és pásztorai, kiváló szerepe van a háztartásban a juhnak, mert tejen, túrón és sajton (brindza) kívűl ruhával is ellátja a családot. A hegyhátakon és lejtőkön elterűlő nagy, de többnyire sovány legelőkön csak ez a kevéssel beérő állatfaj tud megélni. Tavaszszal kihajtják őket a „szállások”-ra, vagyis a hegyi legelőkre, hol az időjárás minden viszontagságaival daczolva, egész őszig ellegelésznek. Itt a fölötte gyarló kunyhókban, vagy úgy nevezett „kalibák”-ban tanyázó juhászgazda (bača) és bojtárjai fejik az állatokat. A sajtot is itt készítik a juhászok. A „bača” a reá bízott nyájról és annak termékeiről szóló számadást sajátszerű pálczikákra róva vezeti, és itt, az őserdő szélén tanyázva sokszor még a tűzszerszámot sem ismeri, hanem kialudt tűzhelyét a legközelebbi kalibából szerzett parázszsal szítja fel újra. Weissenhofban Schindlers H. és Kassán Rodiczky igazgató kijelölték a helyes útat, a melyen a morvaországi Kárpátok jeles birkafaját Southdown és friz kosokkal való párosítás útján még jobbá lehetne tenni.
A juhtejből készűlt termékek a szarvasmarha-állomány tárgyalásánál föntebb említett számokba már bele vannak értve. Gyapjút mindössze mintegy 1.900 métermázsát termel az ország.
A kecskék száma (144.204) az utóbbi évtizedben növekedett.
A morvaországi sertések számáról és fajtájáról a régibb források semmit sem mondanak, de a meglévő anyagból következtethető, hogy a jelenkori „fekete sertés” (a morva vagy „pontysertés”) a rövidfülű belföldi és a kisebb lengyel sertés párosításából származik. E tájfajta különben sem szaporaságával, sem hízékonyságával, sem pedig gyors fejlődésével nem válik ki. Ezenkívűl szintén a kisbirtokosok tulajdonában, – mert a nagybirtokokon sok helyütt már angol fajtákat honosítottak meg, – nagy számmal találni még a lassú növésű magyar kondor-sertést, mint hízót. A sertések száma 322.239 darab. Ezen termelési ág kedvezőtlen föltételei tették szükségessé a 70 sertéstenyésztő-állomás szervezését, melyek angol kanok által igyekszenek az anyagot javítani.
Lóvásár Brünn mellett.
Ledeli Móricztól
A baromfi-tenyésztés terén is sikerrel működik nehány tenyésztő állomás, nem is szólván arról, hogy az ország síkabb részein amúgy is nagyobb mértékű liba- és kacsanevelés, nemkülönben tyúkászat folyik, a mely utóbbi nem csupán honi, hanem részben külföldi fajokat is tenyészt.
Egyéb kisebb állattenyésztési ágak közűl említhető még az igen csekély selyemhernyó-tenyésztés, melyhez bővében van az országban az eperfa még abból az időből, mikor a selyemipar itt föllendülőben volt. Valamivel nevezetesebb a méhészet, melyet 83.000, jobbára korszerű méhkas képvisel. Különben a méznek újabb édesség-anyagokkal s a viasznak olcsóbb világító szerekkel való pótlása miatt a méhészet is aláhanyatlott.
Némely történetbúvár Morvaországnak, mint a Morva (March) folyó vidékének a nevét az ó-német maraha, a. m. „lólegelő” szóból származtatja. De még ha e szószármaztatás helytelen volna, akkor is kétségtelen, hogy a Hanna-vidék, az ország e termékeny középrésze, a hol annyi a téres legelő, már századok hosszabb során át kiváló területe volt a morvaországi lótenyésztésnek. Régi képek és a népdal még őrzik a hanák paraszt büszkeségének, a szép négyes fogatnak emlékét, s e tájon egészen a legutóbbi évtizedekig az eke elé is csak lovakat volt szokás fogni. Nem foglalkozván itt behatóbban a lótenyésztés régibb múltjával (csak a híres nikolsburgi ménest, meg a kloster-hradischi apátságét említjük, melyben az apátok 1784-ig állandón 60 tejfehér andaluziai lovat tartottak), csupán a legutóbbi számlálás adatait soroljuk el, melyek szerint az országban összesen 126.131 darab ló, közte 61.147 kancza volt. A tenyésztés újabban úgy a mezőgazdasági, mint a katonai használatra alkalmas erős félvér lovak nevelésére törekszik. Erre való tekintettel a méntelepeken leginkább erős félvér-méneket tartanak, melyek apai ágon egyenesen, vagy legalább másodízileg telivérektől származnak, s a melyeket a troppaui állami csikónevelő telepen nevelnek, vagy kiválóbb vidéki tenyésztőktől vásárolnak össze. Ezenkivűl még erős angol félvér-méneket, nemkülönben a régi derék Nonius-törzsből való csődöröket is osztanak be a telepekre az állami ménesekből. A nemesítésről továbbá még egyes angol telivérek által is gondoskodnak, melyek már a versenypályán ki voltak próbálva s e mellett még a félvér-tenyésztéshez kellő testi tömeggel is bírnak. A morvaországi összes állami mének száma 1892-ben 301 darab volt. Magántulajdonbeli engedélyezett mén igen kevés van. Az utóbbi évtizedek alatt a kormány s a többi erre illetékes körök kellő figyelmet fordítanak a lótenyésztésre, úgy, hogy ma már a hidegvérű tenyésztést űző területeken kivűl jóformán az egész ország el van látva erős félvér-anyaggal, a melyből a Brünnig terjedő nyugati részeken vannak a legerősebb, a délvidék közepe táján a legkönnyebb, Kremsier és Holeschau környékén pedig a legnemesebb állatok. A Hanna-vidéken a régibb időkben többnyire arab ménektől eredt, tetszetős alkatú, de könnyű lábú s csak közepesen jó járású jelleget majdnem általában az angol teli- és félvér szabású anyag váltotta föl. Déli Morvaország síkságainak jó átlagos lóállománya tetemesen javúlt a lippizzai mének által. Keleten, a hol egy évtizeddel ezelőtt még csak különféle párosításokból származott apró és gyönge belföldi, részben pedig magyar lovak is voltak használatban, valamint az éjszaknyugati országrész egyik felében is, kivált az ardennei fajtából való hidegvérű mének útján hegyvidékre igen alkalmas, erős igáslovakat sikerűlt tenyészteni. Mindezen eredmények a tenyésztők növekedő értelmiségének, a jobb ápolásnak és gondosan a helyi körűlményekhez szabott tenyésztési területek alkotásának, a jutalmazások rendszeresítésének és az egyesületek üdvös tevékenységének köszönhetők, melyek közűl kivált az 1870-ben alakúlt brünni lótenyésztő társúlat említendő. Legtöbbet azonban az ügy érdekében a klosterbrucki cs. kir. állami méntelep tett, a mely 1763-ban keletkezett és 1869 óta a katonai kezelés megtartása mellett a cs. kir. földmívelési miniszterium hatósága alá van beosztva. Évenként a különféle lótenyésztő helyeken állami és egyesületi díjakat osztanak ki, melyeknél az állam csak anyakanczákat és négy esztendős fedezett kanczákat díjaz, az egyesületek részéről ellenben ezeken kivűl még csikók is részesűlnek érmekből és pénzből álló jutalmakban.
A nagybirtokosság általán véve nem űz lótenyésztést, legfölebb a napagedli meg a Hostein alatti Bystřitzben és Buchlovitzban levő telivérménest lehetne megemlíteni a magántulajdonúak sorából. Az uradalmak ugyanis vétel útján szerzik be szükségletüket. A lótenyésztés jórészt a paraszt kisbirtokosság kezében van. S jóllehet itt néhol a takarmány szűke, a csikólegelők elégtelen volta s így a kellő mozgás hiánya, nemkülönben a még fiatal állatok korai munkába fogása, a tenyésztés nagy költségei s egyéb kedvezőtlen körülmények hátráltatják az ország lótenyésztésének föllendülését: azért nevezetesen az évenként tartani szokott s mindegyre látogatottabb kiállítási díjkiosztások alkalmával mégis egészben véve örvendetes jelenségek tapasztalhatók annál is inkább, mivel egyes tenyésztési területek már igen kedvező árakon adják el állataikat, továbbá a csikó-kivitel is tetemes és kivált porosz lóvásárlók részéről, rendes és jól fizető kereslet mutatkozik.
