Ipar, kereskedelem és közlekedés. Lecher Ottótól és Hoenig Miksától, fordította Katona Lajos
Ipar, kereskedelem és közlekedés.
Lecher Ottótól és Hoenig Miksától, fordította Katona Lajos
Lecher Ottótól és Hoenig Miksától, fordította Katona Lajos
Morvaország legszorgalmasabb és legtöbb termelésre képes iparűző tartománya a monarchiának. Mindenek előtt a föld kincsei azok, a melyek az őrgrófság iparának czélját és irányát megszabták. Dús kőszén- és vastelepek kedveztek ez ipar korszerű kifejlődésének. A keramika kitűnő agyagra, a faipar terjedelmes és jól ápolt erdőkre talál ez országban. A lentermesztés, meg a juhászat annak idején, a mikor még nem a gyarmatokról kerűlt fonóanyagok födözték a fő szükségletet, a szövőipar gyors fölvirágzását tette lehetővé. A czukorrépa czélszerű mívelését nem csupán a föld alkata, hanem a sajátszerű birtokviszonyok is elősegítették.
Ezeknek különben is nevezetes szerepük van Morvaország közgazdasági életében. Míg ugyanis egyfelől a nagybirtokosság megléte a kor színvonalán álló mezőgazdaság fontos ágainak alapföltétele: addig más részt a szántóföldnek már régi idők óta történő elaprózódása a földmívelő osztályt ipari mellékfoglalkozásra szorítja, mely megint a különben is szapora népesség szaporodásának kedvez. Az ipari munkás gyakran kisbirtokos is egyúttal s legalább az év bizonyos szakaiban földmívelő napszámos.
Morvaország a tengertől távol s elegendő vízi útak nélkűl levén, saját kereskedelmének nem nyújt oly kedvező föltételeket, a melyek annak a honi szükséglet keretén túl világforgalommá való fejlődését biztosíthatnák. Ősidők óta csak átmeneti területe volt Európa délről éjszakra és éjszakkeletre vonúló kereskedelmének, s az is maradt mind máig. Három nagy, Bécsből kiágazó vasútvonal szeli át az országot. De a nyugatról kelet felé menő vasútak nem kielégítők s részben még oly közeli múltból valók, hogy eddigelé még nem gyakorolhattak irányadó hatást a tartomány gazdasági életére. Ezért nincs az őrgrófságnak kereskedelmi gócza, s hogy az egyes vidékek és ezek iparágai csak szűkebb területen állnak egymással kapcsolatban és kölcsönhatásban, meg hogy az országos vásárok hanyatlása óta tulajdonképeni saját morva nagykereskedelemről szó nem lehet többé.
Brünn első munkásházai.
Bernt Rudolftól
Az igazi nyerészkedő kereskedelmi tevékenységek itt alig van tere. A morva ember munkakedve és vállalkozó szelleme inkább az árúk termelése felé fordúl. A lehető és gyakorlati haszon felé vonzódó józanság jellemzi minden cselekedetét. Fáradhatatlan a műszaki haladás eszközeinek fölhasználásában, de maga nem igen gyarapítja a találmányokat. A honi piacznak hűséges ápolója és őrzője, de nem valami merész úttörő a kivitel tekintetében. Képzelőerejét szívesen hajtja a divat, de csak ritkán a művészet szolgálatába. Pénzügyeiben óvatos és kötelességtudó; világos időkben, mikor a fizetés nagy nehézségekkel jár, tartozásait illetőleg lelkiismeretes adós, mások iránt ellenben elnéző hitelező.
A morvaországi ipart rendkivűli sokoldalúsága jellemzi. Első helyen a gyapjúszövésről kell szólnunk, mely ma egészen korszerű s egyúttal igen tisztes múlttal dicsekedhetik. Morvaország gyapjúfonása és szövése eredetileg a honi háziipar tárgya volt, vagyis a házi szükségletet a háznép kézimunkája födözte. De már jókor kezdenek mutatkozni az ipari tevékenység nyomai is. A tanítómesterek e téren flamandok valának, kik a XIII. század táján vándor és telepítő ösztönüket követve, kelet felé költöztek s egészen a Szudetek vidékeig eljutottak. Műszaki ismereteik, czéh- és város-szervezetük voltak az uralkodók a kézműipar első korszakában. A belföldiekben tanúlékony követőkre találtak, a kik az országban elszórt számos városban a czéhekbe szervezkedett posztószövő ipart szép virágzásra juttatták. E mellett különös hasznát látták a szövetkezeti intézményeknek, a milyeket közös kikészítő, festő, stb. műhelyek alakjában és a jó áron való értékesítés ügyében létesítettek. Ilyenféle intézetek csenevész maradványai még ma is élnek.
Mainapság a morva gyapjőszövő-ipar úgy a gyári, mint a háziipari tevékenység alakjában él. Csakhogy nem ama régi, patriarchalis színezetű háziiparéban, a mely abban állt, hogy a háznép ruházatára valót a családtagok téli munkája készítette el, hanem a megrendelésre dolgozás alakjában úgy, hogy a vállalkozó számlájára, de nem annak műhelyeiben, hanem az illető munkás lakásán és családtagjai segítségével készűl a bérmunka. Az iparszerű termelés korában is fölhasználták a falusi lakosság házi fonatait ép úgy, mint a hogy a városokon kivűli és czéhekbe nem szervezkedett szövés is tovább élt ezen tisztes ipar czéhszerű űzésének virágkorában is.
A morva gyapjúárak gyáripari úton való termelése az osztrák kormánynak a múlt század második felében történt búzdítására indúlt meg. A fölvilágosúlt kényuralom korának vezérembereit élénken foglalkoztatta a nemzeti ipar teremtésének ügye. S habár az e czél elérésére irányított eszközök némelyike nem vált is be, legalább életrevaló magvakat hintettek el, a melyekből néhány évtized elmúltával csakugyan kifejlődött az osztrák nagyipar. Méltán is adózik ezért a nép e gazdasági politika vezetőjének, II. József császárnak és tanácsadóinak hálás kegyelettel.
Az akkoriban használt eszközök állami gyárak fölállításában, magánvállalatok segélyezésében, vámpolitikai intézkedésekben s nem-katholikusokra vonatkozó türelmi rendeletekben, külföldiekben önálló ipari tevékenységre való jogosításában és egyúttal a szabad költözködés biztosításában, a munkásoknak a katonakötelezettség alól való fölmentésében és a czéhkényszer enyhítésében, sőt részben teljes megszűntetésében is állottak. Így 1765-ben a kormány alapította Brünnben az első posztógyárat, a mely egy kereskedőtársaság vezetése alatt állt s tetemes állami segélyben részesűlt. 1780-ban e gyár vezetése Köfiller János Lipót (szül. 1743. Brünnben) kezébe ment át, ki tetemes számú németországi munkást hívott Brünnbe. Ezeket utóbb még többen követték, s ők tekintendők a brünni gyapjúszövő ipar megteremtőinek. Némelyek közűlök évek múltán önálló vállalatokat alapítottak, a melyek egyike-másika még ma is virágzik. Az első bevándorlók majdnem mindnyájan protestánsok valának. Ők alapították meg a brünni evangelikus hitközséget. Köfiller a munkásai számára 44 munkásházat építtetett a cottage-rendszer szerint. E házak még ma is megvannak, habár az egykori kertecskék nélkűl és ma már más czélokra szolgálnak. Képünk ezen első brünni munkáslakásokat ábrázolja, a melyek legújabb keletű párjai gyanánt tekinthetők a brünni vasúti munkások rokkantjainak „Friedrichsruhe” nevű schimitzi telepén lévő házacskák.
A brünni vasúti munkások rokkantjainak házai.
Bernt Rudolftól
Valamint napjainkban I. Ferencz József Ő Felsége ismételten kitűntette a morva iparos osztályt azzal, hogy látogatásaival megtisztelte munkája helyiségeit: akként II. József császár is meglátogatta annak idején Köfiller gyárát. Még ma is ott látható az első brünni posztógyár egykori helyiségén az emléktábla, mely a nemes lelkű uralkodónak népei gazdasági fejlődése iránt tanúsított meleg érdeklődését tanúsítja ezzel a föliratával: „A gyárak ismerőjének és fejlesztőjének, II. Józsefnek, 1781 szeptember 13.”
A kormány törekvéseit a morva nemesség megértvén, utánzásukra is késznek mutatkozott. Hozzá láttak a juhtenyésztés emeléséhez, sőt gyárakat is alapítottak. Mindenek előtt Berchtold Lipót gróf és Salm-Reifferscheid Húgó gróf említendők e téren. Salm tökéletesen tisztában volt azzal, hogy a morva gyapjúszövő ipar megteremtésére legelső sorban az Angliában már kifejlett műszaki vívmányok meghonosítása szükséges. Beútazta tehát ez országot s különféle gépek rajzait és mintáit hozta onnan magával, melyeket ott nagy fáradsággal, sőt nem egy veszedelmes kaland árán szerzett meg. Az első, gépekkel dolgozó gyapjúszövő-gyárat ő alapította (1796) Ausztriában. Ez ugyan nem volt valami hosszú életű; de az ily természetű vállalkozások első kisérleteinek hajótörése koránsem csorbítja azon messzelátó férfiak érdemét, a kiknek tévedéseiből és hibáiból a jövő nemzedék dúsan gyümölcsöző tanúlságot merítenek. Csakis ebből a szempontból lehet és kell ama kornak a morva gyapjúszövő ipar megalapítására irányúlt törekvéseit méltányolni, mert az anyagi hasznuk nem volt valami nagy. De legalább egyengették a talajt az újabb idők munkája számára. A forgalomnak nem egy korlátja dőlt le; vállalkozó kedvű, derék és szakértő férfiak kerűltek ide a külföldről, s a nyers anyag termelése magas színvonalra emelkedett. Nagyon természetes aztán, hogy a gőzerő behozatalával a tartomány gyapjúszövészete gyors és biztosabb lendűletet nyert. Ez ipar mindig tudott a változott körűlményekhez és a technikai haladáshoz alkalmazkodni. Épen ezért fejlődése ha mutat is egy-egy fönnakadást, de valódi válságokat soha sem, s egészben mindig emelkedő irányúnak mondható.
Nagy változásokat idéztek elő az újabb idők a földolgozandó nyers anyagot illetőleg. Valamikor a gyapjú majdnem egyedűl a monarchiából, nevezetesen Morva- és Magyarországból kerűlt és csak részben Porosz- meg Oroszországból. Ez a mindenesetre kedvező körűlmény Morvaország földrajzi helyzetének volt köszönhető és tetemesen hozzájárúlt ez iparág fejlesztéséhez. A haladó mívelődés, meg a lakosság mind sűrűbbé válta azonban évről-évre szűkebb körre szorította a mezőgazdaságban a juhtenyésztést, holott a gyapjúszövetek fogyasztása és így a gyapjú kereslete mind jobban növekedett. Az így támadt hiányt a gyarmatokból kerűlt gyapjúnak folyton emelkedő behozatala pótolta, a melynek földolgozása meg a gyártási eljárást módosította. Ma már a tengeren túli fonadékok többsége kétségtelen, aminek Morvaországra nézve igen messze hatók a következményei. E tartomány ugyanis ez által elvesztette azt a kedvezményes helyet, melyet régebben a nyers anyag beszerzése tekinttében földrajzi fekvésénél fogva élvezett s így a külföldi szövőipar e tekintetben föléje kerűlt.
Gyapjún kivűl egyes czikkek gyártására régóta szolgál egyéb állati szőrök mellett a selyem is. A fonási hulladékok s a mű- és természetes gyapot nagy mértékben való fölhasználása a legutóbbi két évtizeddel kezdődik. Ez által vált lehetővé ez ipar czikkeinek s nevezetesen az úgy nevezett divatárúknak az alsóbb nép körében addig nem is sejtett elterjedést biztosítani, az árúkat rendkivűl olcsókká tenni és a termelést tetemesen fokozni.
A Köfiller-féle brünni posztógyár egy része.
Bernt Rudolftól
A gyapjúfonás nyiredék- és kártolyfonalat gyárt. A nyiredékfonás sorsa igen változó volt. Az újabb szövőgép meghonosítása e téren lehetetlenné tette a háziipari termelést. Nagy vállalatok keletkeztek és virágzottak is mindaddig, a míg a divat a kártoly felé nem fordúlt, a mi által a nyiredékfonás helyzete a nyolczvanas évek vége felé mind nehezebbé vált. S jóllehet a gyártás technikája fölötte tökéletes volt és a gyapjút helyettesítő anyagok földolgozásának akadályait bámúlatos ügyességgel legyőzte, még sem tudott előbbi magaslatán megmaradni s a termelést korlátoznia kellett.
A kártolyfonást a tartományban csak egyetlen, de igen nevezetes vállalat képviseli. Ez iparág erőföltételei a szövés nagy fejlettsége, továbbá nagy tőke és hibátlan technikai eljárás. A világpiacztól függvén, a gyártást igen részletesen szakszerűvé aprózta el, de aztán czikkeinek az ország határain túl messze is tudott keletet biztosítani.
Morvaország gyapjúszövet gyártása igen sokféle. A legfínomabb posztótól és a legelőbbkelő divatczikkektől le a színnyomatú szövetekig a férfiruhára valók minden fajtája képviselve van benne. Hadseregünknek ruhaszövettel való ellátásában, még pedig úgy a legénység, mint a tisztek ruháinak anyagát illetőleg, a morva őrgrófságnak nagy és nevezetes része van. De a szépnem ruházatához is hozzájárúl a morva gyapjúszövő ipar köpönyegekre való posztók, elsőrendű fínomságú, valamint egészen olcsó női ruhaszövetek, kendők, stb. gyártásával. Újabban a nemezgyártás is tetemesen föllendűlt.
A gyapjúszövő ipar Morvaország sok helyén honos ugyan, de legnagyobb Brünnben. E város különben kereskedelmi tekintetben is irányadó Ausztriában a férfidivat-árúkat illetőleg. De az utóbbi években e téren nagyon is érezhetővé kezd válni az éjszak-csehországi verseny, a mely nagy tőkével berendezett s nagyszabású gyárakkal dolgozik, míg a morva vállalatok legnagyobb része csak közepes nagyságú gyárakban dolgozik.
A kivitel tetemes és messzeágazó. Kelet felé a rendkivűl fontos ú. n. confectio-ipar a terjesztője, melynek Prossnitz a fő székhelye. Brünni divatczikkek, posztók és nagykendők Olasz-, Franczia-, Németországba, Romániába és Szerbiába, keletre, Amerikába és egyebűvé is eljutnak.
A morva selyemipar tulajdonképen Bécsből származott ide. Kivált a József császár korabeli gazdasági politikai uralma idején törekedtek e tartományban a selyemhernyó-tenyésztést meghonosítani, a melynek érdekében több kisérlet történt, de minden számba vehetőbb siker nélkűl. S ha a morva őrgrófságnak ma mégis igen magas színtájon álló selyemipara van, a mely messze elágazó kiviteli képességével a világpiaczon is megállja a versenyt: az első sorban Bécs közgazdasági helyzete megváltozásának tulajdonítandó, a mely valaha az osztrák selyemipar fő szállása volt. Bécsnek mai terjedelmű nagyvárossá fejlődése az itteni ipari termelés föltételeit tetemesen módosította. Ha a honi selyemipar az újabb idők technikai haladásával, nevezetesen az új találmányú szövőgépeken való dolgozással számolni akart: a munkások megélhetési föltételeire való tekintetből ki kellett költöznie a fővárosból. Természetes azonban, hogy oly vidékekre húzódott, a hol a takácsmesterségben már régóta jártas lakosság köréből fölös számmal kerűlt ki az ügyes munkás. Így támadt új és erősebb életre az egykor egészen bécsi selyemszövő ipar a morvaországi Brillantengrundon.
Salm-Reifferscheid Húgó gróf.
Hormayr „Taschenbuch für die vaterländische Geschichte” (1840) czímű könyvében levő rézmetszet után.
A vászonnemű-gyártás Morvaországban ősrégi keletű. Kezdetben háziipar és kézművesség volt, a mely azonban az ország éjszaki részén már régibb időkben is nevezetes fejlettségre és a kiviteli kereskedelem tekintetéből is számottevő fontosságra jutott. Egészen hasonlóan van a dolog a jóval fiatalabb pamutneműek gyártásával is, a mely eleinte nem egy teret hódított el a vászonszövő ipartól, ma pedig többféle kapcsolatba jutott vele, legalább a mennyiben mindakettő háziipari alapon nyugszik. A munkának vállalkozók részéről egyes kis- és háziiparosok közt való kiosztása a takácsmesterségben valamikor általános volt és még ma is igen gyakori. Mindazonáltal ez iparágban is föltartóztathatatlan a gazdasági és társadalmi szempontból magasabb fokon álló gépmunkára való átmenet. Nagy érdemük éjszaki Morvaország vezérlő vállalatainak, hogy meg tudták ragadni a kellő pillanatot, a melyben tetemes áldozatok és nagy erőfeszítés árán sikeresen végre volt hajtható a háziból nagyiparra való áttérés. Elől járt a czérnafonás ipara. A nagyobb vállalkozók ugyani századunk közepe táján érezték a külföldi szövőgyáraktól való függésüket s ezen úgy igyekeztek segíteni, hogy maguk is állítottak szövőgyárakat. Az új gyárak gépeit eleintén csak vízerő hajtotta, de azért mindjárt nagyobb berendezésűek voltak. A siker igen szép volt s még csak növekedett, mikor az éjszakamerikai háború következtében a gyapotbehozatal tetemesen csökkent. Ma már a lenfonás az országnak kivitelre dolgozó iparágai közé tartozik és, mint a pamutfonás, a legmagasb műszaki tökéletességre jutott. Gyárszerű festő-, színnyomó-, fehérítő- és kikészítő-műhelyek berendezése nagy mértékben fokozta a morva pamutszövet-ipar föllendűlését, a mely folytonos haladásával régi jó hírnevét a külföldön is fönn tudja tartani.
A szövőipar körébe vág még a harisnyaszövés és -kötés is, melyek részben háziipar természetűek, nemkülönben a tricotszövetek gyártása, a szintén háziiparral kapcsolatos ruhavarrás és a fez-gyártás, valamint az egyetlen, de kitűnő berendezésű üzlettel képviselt Bobbinet-csipkeszövés.
A kalaposság 1865-ig nemcsak Morvaországban, hanem egész Ausztriában is kizárólag kézműipar volt, s e miatt sem a honi területen nem tudott nagyobb virágzásra jutni, sem a külföldnek már gépekkel dolgozó versenyével mérkőzni. Csak mikor 1865-ben a Hückel J. fiai czég, melynek megalapítója, id. Hückel János, 1837 óta szintén csak kézimunkával folytatta e mesterséget, Neutitscheinben a legújabb angol és amerikai gépekkel szerelte föl és gőzre rendezte be gyárát, indúlt a morvaországi kalaposipar addig nem is sejtett lendűletnek. A nevezett czég évről-évre bővíteni volt kénytelen gyári helyiségeit, s ma már a földkerekség összes művelt államaiban vannak vevői. E morva gyár az egész európai szárazföld legnagyobb ilynemű ipartelepe, a mely jelenleg körűlbelűl 1.200 munkást foglalkoztat.
A bőripar is rendkivűl nagy műszaki haladást mutat és tetemesen megerősödött, mióta kézművesség fokáról gyáriparrá emelkedett. Fő helyei Brünn és Trebitsch, a hol a bőrnek kész árúkká való földolgozása, nevezetesen a czipővarrás is úgy gyári, mint tömeges megrendelésre dolgozó házi munka alakjában szintén virágzik. Prossnitzban és Wallachisch-Kloboukban is igen sok lábbeli készűl háziiparilag. De az irhakészítés és a keztyűgyártás is örvendetes emelkedésnek indúlt.
Az üvegipar is néhány jeles gyárral van az osztrák czégek közt Morvaországban képviselve.
A hajlított fabútorok gyártása, mely századunk közepe óta honosúlt meg Morvaországban, ettől fogva virágzó iparággá fejlődött és számos munkást foglalkoztat oly vidékeken, a hol egyéb keresetforrás híján ez úton a meglévő nagy fakészlet a legjövedelmezőbben értékesíthető. E kiválóan morva gyáripar nemcsak a belföld polgári házait látja el tartós és olcsó bútorokkal, hanem a világkereskedelem számára is elsőrangú kiviteli czikkeket szállít.
Ha nem tagadható is, hogy Morvaország vegyészeti czikkeinek nagy részét még ma is külföldről kapja, azért már mégis számos honi vállalat igyekszik e téren is a behozatalt csökkenteni. A világító eszközök termelése körébe vágó gáz-, gyertya-, kőolaj- és gyújtószer-gyárak mellett említendők e helyütt a vérlúgsó-, enyv-, keményítő-, hamuzsír-, csontliszt-, műtrágya-, gyógyszer-gyárak és egyéb vegyészeti czikkek gyárai. Az újabb időben keletkezett zsírkivonó-gyárak is nevezetes haladás jelei a hulladékok értékesítésével foglalkozó iparágak sorában.
Berchtold Lipót gróf.
Guillemardnak a bécsi cs. kir. udvari művészettörténelmi múzeumban levő érme után, Siegl Károlytól.
A vegyészeti iparágak közt azonban a czukorgyártást illeti meg a legkiválóbb hely. Markgraf berlini gyógyszerész azon fölfedezését, mely szerint a fehérrépa czukortartalmú, Morvaországban mintegy 60 évvel ez előtt értékesítették először gyakorlatilag, a mikor a czukorgyártás Német- és Francziaországban már századunk eleje óta meg volt honosítva. Emitt a szárazföldi védvám az akkori termelési körűlményekhez képest roppant nagy föllendűlését idézte elő az iparnak, s habár kevéssel utóbb a nádczukornak a gyarmatokból való kedvezményes kivitele miatt a répaczukorgyártás nagy válságokat élt is át: egészben véve mégis csak a franczia kormány részéről eleinte nyújtott pártolás vetette meg az iparág egészséges továbbfejlődésének az alapját.
Az első osztrák gyárak Csehországban keletkeztek, még pedig tetemesen elősegítve I. Ferencz császárnak 1831 január 14-ki rendelete által, mely a belföldi nyersterményekből való czukorgyártást tíz évre minden kereseti adó alól fölmentette. A czukorgyártásnak Morvaországban való állandó megtelepedése, rövid éltű kisebb, korábbi vállalatokat nem számítva, 1836–1837-re esik. Akkoriban keletkeztek a még ma is fönnálló raitzi, tišnovitzi, seelovitzi, austerlitzi és napagedli gyárak. A belföld határain jóval túl terjedő nevezetességre tett szert ezek közűl a seelovitzi, melyet Albrecht főherczeg jószágán a francziaországi lángelméjű Robert Florent alapított, s a mely hosszú időn át a legkiválóbb iskolája volt a répaczukorgyártásnak, a honnan a legfontosabb műszaki találmányok egész sora indúlt ki. Ezek közt főkép a még ma is Robert nevét viselő lepároló-készülék említendő, mely először tette lehetővé a czukortartalmú nedveknek ritkított levegővel telt zárt edényben való lepárolását; továbbá a Robert Gyulától, Florent fiától származó készülék az, a mely a czukornak a répából sajtólás útján való kivonása helyében sokkal czélszerűbb eljárással a nyers anyagnak jóval takarékosabb értékesítését biztosítja és ma általános használatban van. A morvaországi czukorgyártás műszaki tökéletesedésének nagyon javára vált a brünni gépgyártás föllendűlése, a miben igen jó támogatásra lelt a föltalálók lángeszű kisérletezése, a kik ekként mindjárt a gyakorlat terére vihették át javításaikat.
E körűlményeknek és annak, hogy a répatermesztésből a mezőgazdaságra is tetemes haszon járúlt, köszönhető a morvaországi czukorgyártás örvendetes fölvirágzása és egyszersmind az, hogy ez iparág az ország legfontosabb közgazdasági tényezőinek egyikévé vált. 1850-ig csupán a gyárak és nagybirtokossági gazdaságok által termelt répa kerűlt földolgozásra; ettől fogva azonban meghonosúlt a répatermesztés a kisebb gazdaságokban is. Bármily nehezen ment is ez eleinte, idővel oktatás, ingyen kiosztott vetőmagvak, a legújabb szerkezetű gazdasági gépek kölcsönbe adása, stb. által a parasztokat és mindinkább megnyerték e dolognak. Ma a czukorrépatermesztés Morvaországnak legéjszaknyugatibb része kivételével az egész tartományra kiterjed már, s a cs. kir. földmívelési miniszterium kutatásai szerint 1892-ben a következő termést szolgáltatta:
Terület
|
Termés
|
Összesen
| |
A Szudetek nyúlványain
|
7.435 hektár
|
hektáronként 206 métermázsa
|
1,531.350 métermázsa,
|
A cseh-morva határhegységen
|
78 hektár
|
hektáronként 174 métermázsa
|
12.680 métermázsa
|
A cseh-morva határhegység nyúlványain
|
10.220 hektár
|
hektáronként 211 métermázsa
|
2,155.400 métermázsa
|
A Kárpátok felföldjén
|
100 hektár
|
hektáronként 166 métermázsa
|
16.600 métermázsa
|
A Kárpátok nyúlványainak éjszaki részén
|
360 hektár
|
hektáronként 185 métermázsa
|
66.000 métermázsa
|
A Kárpátok nyúlványainak déli részén
|
11.200 hektár
|
hektáronként 210 métermázsa
|
2,358.000 métermázsa
|
Marshegység
|
9.510 hektár
|
hektáronként 218 métermázsa
|
2,076.200 métermázsa
|
A domb- és síkvidék éjszaki részén
|
14.519 hektár
|
hektáronként 231 métermázsa
|
3,356.640 métermázsa
|
A domb- és síkvidék déli részén
|
13.990 hektár
|
hektáronként 199 métermázsa
|
2,787.900 métermázsa
|
Összeg
|
67.407 hektár hektár
|
hektáronként 213 métermázsa
|
14,360,770 métermázsa.
|
A brünni kártolyfonál-gyár fonóműhelye.
Charlemont Húgótól
1893-ban a czukorrépával bevett terület összesen 73.501 hektárra emelkedett, a min hektáronként 189 métermázsányi átlag mellett 14 millió métermázsa termett.
Az 1893-tól 1894-ig terjedő üzleti év folyamán Morvaországban összesen 54 répaczukor-gyár volt működésben, melyek közűl 12 fínomított és 39 nyers czukrot gyártott, s ezeken kivűl még 3 fínomítóban máshonnan vásárolt nyers czukrot dolgoztak föl. A morva czukorgyárak évenként átlag 2–2.2 millió métermázsa czukrot gyártanak, a miből 1.5 millió métermázsa a monarchia vámterületén fogy el, a többi pedig kivitelre marad.
Az osztrák maláta-gyártásnak Morvaország a fő helye. Ez iparág mívelése itt a hetvenes évek elején indúlt meg csekély kezdetből. A tartomány termékeny talaja ugyanis, kivált a Hanna síkján vékony héjú, tömött magvú és édes ízével malátának kiválóan alkalmas árpát terem. Az országban 80-nál több malátagyár van, melyek közűl sok tetemes mennyiségű termeléssel dicsekedhetik és folyton bővíti helyiségeit. Ennek következtében az árpa ára állandóan magas aránylag és néha még a búzáénál is fölebb szökken. A morva mezőgazdaság ebből szembeötlő hasznot húz, minthogy egyik legfőbb termelési czikke állandóan jó vevőkre talál, s e hasznot még növeli a maláta-gyártás hulladékainak (ocsú-árpa, malátacsira) a mezőgazdaságban értékesíthető volta. A tetemes maláta-kivitel nagyobbrészt Éjszak- és Dél-Németország, Svájcz, Németalföld, Belgium, Svéd- és Norvégország s kisebb részben Dél-Amerika felé irányúl. A fönnálló vámszerződések gátolják a kivitelnek különben még könnyen nagyobbítható kiterjesztését, a mely jelenleg csupán a lassanként növekvő sörfogyasztás következtében emelkedik.
A papírgyártás ma szintén világszerte elismert magaslaton áll; pedig még 50 évvel ez előtt csak néhány kézzel merített papírt gyártó malomra szorítkozott, míg ma húsz állandóan működő nagy géppapír-műhely dolgozik. Alig van a monarchiának országa, a mely a morva őrgrófságot papír- és ezzel rokonnemű czikkei gyártásának sokféleségében fölűlmúlná. Körűlbelűl tíz nagy és számos kisebb gyárban a kézzel merített papírtól a legvékonyabb szivarka-papírig, az olcsó fapapír-lemeztől kezdve a legfínomabb díszműlapokig mindenféle papírost és fedőlemezt készítenek. Morvaország kiterjedt szövészeti ipara szolgáltatja hulladékaiban a nyers anyag egy részét, s viszont csomagoló papírok és skatulyák, burkok, stb. alakjában tetemes mennyiségű gyártmányát fogyasztja a papíros-iparnak. A farostoknak cellulosává való földolgozása óta a fa bősége, kapcsolatban a sok helyütt értékesíthető nagy vízerővel és az aránylag olcsó kőszénnel, ennek az iparágnak is szép virágzást biztosít, annyira, hogy ma már e gyártmányokból is tetemes a kivitel a legtávolibb országokba is.
Neutitschein gyárváros.
Russ Róberttől
A papírgyártás fő helyei a Morva és mellékfolyóinak völgyeiben vannak. E tájon van az ország legrégibb s még ma is dolgozó papírmalma Gross-Ullersdorfban a Tess mellett. Munkásai majdnem pusztán a legközelebbi környék lakosságából valók; a nép lassanként oly ügyességre tett szert ez iparágban, hogy a két itteni gyár (Olleschau- és Langendorfban) a legfínomabb és legkényesebb elbánású czikkeket is a legnagyobb tökéletességgel tudja kiállítani. A heinrichsthali papír- és cellulose-gyár pedig az indiai, japáni és ausztráliai állandó és tetemes keresletnek, a hol pedig az egész világ versenyez vele, teljesen eleget tud sokféle czikkeivel tenni; míg a belföldi szükségletet inkább az aloisthali, tišnovitzi, přibislavitzi, stb. gyárak elégítik ki. Különösebb műszaki czélokra szolgáló, kivált a szövőipar körébe vágó czikkek készítésére vannak berendezve a rožnaui és heinrichsthali gyárak, míg a gross-ullersdorfi, hinterwasseri, wermsdorfi, stb. merített és levegőn szárított szűrőpapíroknak a vegyészeti iparban van alkalmazásuk.
A morva vasgyárak már több száz éves múltra tekinthetnek vissza, mert már 1496-ban említi egy okírat, Wladislaw király egy adományozása kapcsán, az akkoriban önálló jószágúl szereplő Zöptaut a hozzá tartozó Rudelsdorf és Wermsdorf helységekkel meg egy vashámorral együtt. A vasgyárak továbbfejlődését a harminczéves-háború tetemesen megakasztotta, minthogy egyik következménye a cseh-morva Szudethegység bányászatának és kohászatának majdnem teljes aláhanyatlása volt. Csak a tizenhetedik század vége felé történtek ismét újabb kisérletek a vaskohászat föllendítésére.
A vasipar fejlődésének természetes alapjai a bőséges vastelepeken kivűl az elegendő vízerő és a Szudeteknek fűtőanyagban való nagy gazdagsága valának. Mikor azonban a fát mind nagyobb mértékben kezdték másféle ipari czélokra is használni, s e miatt a fűtőanyag mind jobban drágúlt: attól kezdve az Altvater-hegység közelében valamikor virágzott kohók, a melyek faszénnel fűtöttek, lassanként pusztúlásnak indúltak.
Az idő haladtával megváltozott közlekedési eszközök a morva vasiparra is nagy hatással voltak és a termelési föltételeknek oly tetemes megváltozását idézték elő, hogy ma már a morva, kivált a Szudetekből való vasérczek helyett részben stájer, sőt részben még svéd érczeket is dolgoznak föl az országban. A régibb növényi fűtőanyag helyett ma már jóformán egyedűl kőszén és coakes van használatban. Az utóbbi évek során a vasgyárakban is korszerű átalakúlások és újítások történtek. A gyártás kiterjed kavart és öntött nyersvasra, kereskedelmi, építkezési és gépöntvényre, rúd- és abroncs-, sín- és kovács- meg szerszámvasra, srófokra és szegekre, drótra és drótszegekre, bádogokra és bádogárúkra, zománczos edényekre, továbbá vasúti és közúti hídak, gőzgépek, kazánok és gyárak, kivált czukor- és maláta- meg szövőgyárak felszerelési czikkeire, stb.
Nem tévesztendő szem elől, hogy Morvaország közlekedésügye nem haladt versenyt iparának fejlődésével. Jóllehet a monarchia éjszaki vasúthálózatának főbb vonalai már kiépültek, mi által az őrgrófságnak úgy a nemzetközi fő vonalakkal, mint az osztrák birodalom fővárosával való kapcsolata biztosítva van: de még mindig nincsenek kellő számú helyiérdekű vasútak az országban, a melyek mélyen termékenyítőleg hatnának a helyi iparra és a fő vonalakkal minden irányban összeköttetést létesítenének. S még teljesen híjával van az ország a mesterséges víziútaknak, a melyek tömegesb teherszállítást tennének lehetővé s olcsóbbságukkal Morvaország földmívelése dús kincseinek értékesítését tetemesen megkönnyítenék.
Ez utóbbi tekintetben főkép a Duna és Odera közti csatorna lenne arra hivatva, hogy Morvaország közlekedési politikájának új és sokat igérő szebb jövőre való kilátást nyisson.
A Morva és az Odera közötti hajóút terve már VI. Károly császár és Mária Terézia idejében fölmerűlt, tehát akkortájt, a mikor Franczia-, Angol- és Németországban is napirenden voltak a csatornaépítések és a mikor a legtöbb mesterséges vízi út, természetesen a mai hajózás követelte nagyságnál tetemesen szűkebbre szabva, el is készűlt. Akkoriban úgy tervezték, hogy az Oderát Kunewaldtól Barnsdorfon, Kotzendorfon és Mährisch-Weisskirchenen át vezetett csatornán a Bečával és ezen át a Morvával kötik egybe, az említett folyókat pedig szabályozás útján teszik a lehetőség szerint hajózhatókká. A hajózás követelményei azonban akkor, a mikor még nem voltak vasútak, a melyekkel versenyeznie kellett volna, igen szerények valának; 10–15 tonnányi tehernél többet el nem bíró kis hajókkal érték be akkoriban, amelyek 30–40 centiméternél alig voltak mélyebb járatúak. E hajózás is csak magasabb vízállásokra szorítkozott s a tengelyen való szállításhoz mérten már akkor is jövedelmező volt, ha az évnek csak pár hónapján át lehetett is folytatni. Az akkor tervezett csatorna első sorban a galicziai sónak Morvaországba és Alsó-Ausztriába szállítására szolgált volna, ép úgy, a mint az ugyanakkor tervezett Duna és Moldva közti csatorna a halleini és berchtesgadeni sónak Csehországba szállítására lett volna rendeltetve. S mégis igen kár, hogy még ez a fölötte szerény hajózási csatorna sem készűlt el az Odera és a Morva között, mert a dúsgazdag sziléziai széntelepek föltárása óta már régen jóval kibővítették volna s azóta máig kétségkivűl óriási hatással lenne a monarchia gazdasági fejlődésére.
1872-ben ismét fölkarolták a Dunának és az Oderának Bécstől Oderbergig csatornával leendő összekötése tervét, még pedig a régitől tetemesen eltérő alakban akként, hogy 500 tonnányi terhű hajók is járhatnák; de ez a terv a hozzá kellő tőke híján mindeddig nem valósúlhatott meg.
A Duna és Odera közti csatorna lenne a Fekete tengertől a Keleti és Éjszaki tengerig érő s Ausztria-Magyarország szívén át vonúló víziút középtagja. A Morva, Bečva és az Odera mentén haladó oldalcsatornának van tervezve, minthogy a nevezett folyók 2–2.5 méternyi vízmélységű csatornává való átalakítása több okból nem lehetséges. Az egyenletes vízszínt föntartására a Vsetini és a Rožnaui Bečvának kerekszám 94.000 hektárnyi csapadékterülete szolgálna. A csatorna költségei körűlbelűl 43 millió forintot tennének a terv szerint.
Bármily kivánatos is azonban e víziút kiépítése, valamint a morvaországi vasúthálózatnak fontos helyiérdekű vonalakkal mentűl előbb leendő kiegészítése is: azért mégis helytelen dolog lenne, ha abból, hogy a tartomány ipari élete egyelőre megelőzte annak közlekedésügye fejlődését, Moravország közgazdasági állapotaira kedvezőtlen következtetést vonnánk. Mindennapi jelenség és egészen természetes ugyanis, hogy valamely területen a közlekedési eszközök nem elégítik ki időnként a közlekedés szükségeit. Mert mindennemű ingatlan beruházások közűl a közlekedési eszközökéi kivánják a legnagyobb tőkebefektetést, és épen az ilyenekből a legbajosabb a vállalat balsikere esetén a befektetett tőkét ismét visszatéríteni. E körűlmény Morvaországban is hátráltatja a közlekedési eszközök gyorsabb fejlődését, de egyúttal annak az örvendetes jele is, hogy e tartomány ipara és kereskedelme még koránsem érte el a tetőpontját, s hogy itt még nem egy szép föladat vár a munkás haladás útján való megoldására.
Szélmalom Holeschau mellett.
Charlemont Húgótól
