Az ipar. Keleti Károlytól
Az ipar.
Keleti Károlytól
Keleti Károlytól
Mint a gazdag alakzatú bérczes Felvidék és a buja talajú Alföld síksága, hullámos dombok által elválasztva egyúttal összekötve, együtt alkotják meg Magyarország földrajzi tagozatát: úgy simúl e földrajzi viszonyokhoz és változik szerintök az ország iparossága.
De az ország történelmével is egyenközűen fejlődik és halad, hanyatlik és emelkedik újra a magyar ipar. Őskeleti hagyományokból fejlődött kezdetleges kézműipara az Árpád-házbeli utolsó s a vegyes házakbeli nagy királyok alatt Európára kiható magas színvonalú műiparrá vált. Az olasz renaissance nemes alkotásai hazánkban is visszatükröződtek s dús gyümölcsöket hoztak Mátyás fényes udvarában, annak példája után pedig szerte az országban. De az ozmánok elleni hosszú háborúskodás, később a török hódoltság, visszaszoríták az ipart is századok előtt meghaladt kezdetlegességébe. A török járom alóli fölszabadúlásra következett hosszú tespedés ipari tespedés is vala, mely legfájdalmasabban az által hatott, hogy a nyugtalanított nemzetnek nem lehetett e foglalkozások iránt érzéke, mívelésökre kedve és ereje. Mikor a nyugoti nemzetek óriási haladást tettek ép az ipar terén s a mikor a legújabb kor nagyszerű tudományos vívmányai gyökerestől fölforgatták a régi iparrendet s a világ oly óriási ipari termelést fejtett ki, melyről csak egy századdal előbb álmodni sem lehetett, akkor az ipar e nagy mozgalmában országunk részt nem vehetett.
A múlt század vége felé fölocsúdott ugyan a törvényhozás és a gazdasági kérdésekre is kezdett figyelmet fordítani; de az 1790/1-diki országgyűlés kereskedelmi bizottságának alapos munkája csupán papiron maradt és csak a jelen század folyamában valósúlt meg valamennyire egyik-másik akkor fölvetett eszméje. Ipar tekintetében Magyarország kormánya és társadalma egyaránt sokáig maradt tétlen s csak a 30-as és 40-es években mind hatalmasabban érvényesűlő reformkérdések között kezdett a nemzet anyagi érdekei iránt is érdeklődni s iparkodott százados mulasztásait annál lázasabb tevékenységgel pótolni és helyreütni.
Az ország összes szükségletei iránt éles szemmel biró nagy Széchenyi István e téren is vezérűl szerepelt. Lángelméje csakhamar fölismerte, hogy az egyoldalú mezőgazdasági termelés nem felelhet meg egy haladó ország érdekeinek. A mint fokozhatónak tudta és fokozni akarta az őstermelést, melynek aránylag csekély mívelése mellett is, fogyasztók hiányában, könnyen önzsirjába fúladhat vala a nemzet, ép úgy szükségesnek, mellőzhetlennek látta az ipar fejlődését. Elsőben is a mezőgazdasággal kapcsolatos iparágaknak részben megteremtésére, részben fejlesztésére fordítá figyelmét. Az ő sasszeme látta meg először a kincset, mely aczélos búzánkban rejlik, ha kellő rendszer mellett fejlesztjük belőle a hófehér lisztet, melyből a puha, pehelyszerű, nyújtható tészta, a habként foszló gyönyörű fehér kenyér készűl, minőt Európa egyik állama sem képes hasonló jó minőségben fölmutatni. Az ő kezdeményezése folytán honosúltak meg az országban a műmalmok s alakúlt meg a pesti hengermalom-részvénytársaság, melynek Angliából hozott szerkezete, az e téren épen hazánkban foganatosított nagy tökéletesedés mellett, még ma is híven szolgálja a malomipart.
Egy budapesti gőzmalom belseje.
Greguss Imrétől
Ugyanily nézeteknek és Széchenyi buzdításának köszöni létrejöttét az első czukorgyár, mely, ha nem birt is megállani a későbbi gazdasági viszontagságok között, fényes példáúl szolgált a követőknek s megalapítója lőn a mai, sok tekintetben szomorú közgazdasági állapotok között is virúló hazai czukoriparnak.
Hasonló irányban indúlt meg s a hazai nyers termények nemesbítését tűzte ki czélúl a szesztermelés, mely nagy tőkék befektetése és magas értelmiség kifejtése mellett a tökélynek oly magas fokára emelkedett, hogy Európa legmíveltebb államai versenyezhetnek ugyan vele, de telepei nagyszerűségét és tökéletes berendezését le nem győzhetik.
Nem kevésbé a mezőgazdasággal foglalkozó népesség mellékkereseteként, mint egyúttal különálló nagy mérvű és nagy fontosságú iparág alapjáúl terjesztetett a már múlt században kezdeményezett selyemhernyó-tenyésztés, nagy terjedelmű eperfa-ültetésekre bírván a gazdaközönséget, míg motólák és fonóműhelyek fölállítása után végre egy selyemgyár is létesűlt. Ez iparág, noha mostoha körülményekkel küzdve, több ízben hanyatlásnak indúlt, újabban ismét föl kezd virúlni és minden jelenség azzal bíztat, hogy a selyemiparral nagyszerű újabb hazai ipartermelésnek állunk küszöbén.
Az osztrák tartományok kormányaival folytatott hosszú vámharczok, II. József azon, bár jóakaró intentiói folytán, hogy a vámtételek az örökös tartományok iparosságának kedvezzenek, míg Magyarországnak csak a nyers termelés maradjon, mind élesebbekké fejlődtek s végre a védegylet megalakúlására vezettek. Ez egyletben az ország legtekintélyesebb férfiai azon elvet vallották, hogy védjük meg házunk küszöbén a magyar ipart, melyet a vámpolitika meg nem véd. Bármennyire hibásnak vallja is a fejlettebb nemzetgazdasági tudomány e szűkkeblűnek látszó eljárást, – noha mai visszafejlődése a velünk forgalmi viszonyban álló országokban még sokkal megszorítóbb rendszabályokat is szentesít, – az mégis tetemes fejlesztő hatással volt a magyar iparra nézve. Ez időben keletkeztek a védegyleti elvek terjedése s a „gyáralapító társaság” hatása alatt oly iparágak, melyek az országban akkoráig alig üzettek és akkor vettetett meg alapja számos maiglan is virágzó ipartelepnek, melyek a fonó- és szövő-, a papir- és egyéb ipar terén mintegy első, sokat igérő hajtásaiúl jelentkeztek az immár terebélyes fává nőtt hazai nagyiparnak. Ezzel ép úgy, mint az időközben fejlődött és hanyatlott, de mindenesetre nemesbűlt és tökéletesűlt kisiparral alább nagy csoportokban és legalább vázlatosan külön fogunk megismerkedni.
Régebben, mikor még kizárólag a víz szolgáltatta a nagyobb mozgató erőt, Kárpátaink völgyeiben láttuk emelkedni az egyes ipartelepeket, fölhasználva az ottani patakok, apróbb folyók zúgó vizeit, és a hol tüzelésre volt szükség, a hegyhátak és hegyoldalak gazdag faállományát. Ugyane hegységek és dombvidékek tárták ki dús érczkincsöket, melyek alapját képezték a honunkban korán fejlődött, bár nagy részt idegenek által mívelt bányászatnak. E völgyekben látjuk emelkedni a füstölgő kohókat; ide telepszenek az üveghuták, foly a szén- és hamuzsirégetés, emelkednek a kalló- és törőmalmok, stb. és fejlődik oly tevékenység, mely a magyar fölvidéknek és az erdélyi bérczes területnek megadja a kiváló iparos jelleget.
Az Alföld az országnak mindenha gazdag mezőgazdasági területe marad. Rajta a mindennapi iparszükségletet kielégítő kézművességen kivűl nem látunk ipart fejlődni. A síkon tunyává vált folyók nem szolgáltatnak többé hajtóerőt, a népesség nem elég sűrű, de nem is elég szegény, hogy az iparnak szolgálatába szegődjék. Csak a mezőgazdasággal kapcsolatos, általa istápolt, tőle meg nem válható malom- és szeszipar, a czukor- és sörgyártás vonúl a terjedelmesebb sík vidékre. De ez is csak, mikor a kor haladásával a gőz foglalja el az első helyet a mozgató erők között és ennek fejlesztésére a kő- és barnaszén kezd felhasználtatni, melynek lelőhelyei nem a legnagyobb hegységekben, hanem a két nagy medenczét körűlzáró apróbb hegy- és dombvidéken tárúlnak fel a leggazdagabban.
A mint a gőz reformáló hatása alatt termelési arányaiban átalakúl az ipar másutt is, nálunk is, ennek és a közlekedési eszközök tökéletesbűlésének hatása alatt alakúl át az ipar földrajzilag is. Többé nem a bár olcsó, de az év számos szakában elégtelen vagy épen teljesen hiányzó vízi erő, nem a tüzelő anyag: fa és kőszén közelsége határozza meg az ipartelep helyét. Ma a közlekedési góczpontok, melyek egyúttal népességi góczpontokká váltak, a városok, szívják magukhoz a nagyipart. Sem a földolgozandó nyers anyag, példáúl a gépgyárnál a vas, porczellángyárnál az agyag, posztógyárnál a gyapjú; sem a tüzelő szer, fa vagy szén, az annyira olcsóvá vált közlekedésnél nem esnek annyira latba, hogy egyéb kedvező tényezők mellett a vitelbéri csekély különbözetet meg ne birná a verseny. Egyik leghatalmasabb ily tényező pedig bármely, még oly elmés gépekkel és munkaeszközökkel fölszerelt gyáriparnál is a kellő számú, értelmes és képzett emberi munkaerő. Ezért pang a népesség a vidéken és szaporodik nagy mérvben a városokban. Ezért vonúl a nagyipar a nagyobb és megfelelő elemekkel rendelkező vidéki városokba, találja meg messze kiható középpontját a fővárosban. És ezen korán sincs mit búsulnunk, hanem ezt egyik legörvendetesebb következményeűl tekinthetjük mai iparos haladásunknak, melylyel voltaképen Magyarország is egyenrangúan belépett Európa iparos életébe.
Reánk magyarokra nézve pedig e legújabbkori iparos jelenség nagy nyereséggel jár. A hegységek völgyeit lakó, nagy részt idegen ajkú népesség egy része az ipar irányát követve, a városokba áramlik. De városaink, középpontjai az értelmiségnek s az ipar haladásának. Csak a városok nagyobb és értelmesebb néptömege képes magába olvasztani az idegen jövevényt, ki szakismeretével vagy tőkéjével önhaszonból és minden mellékczél nélkűl fordúl a magyar ipar felé, de már első nemzedéke magyar honpolgárnak vallja magát, megtanúlja zengzetes nyelvünket és leghűbb polgárává lesz édes hazánknak. Iparunkkal nemzetünk nemcsak anyagilag gazdagodik, de öregbedik erkölcsileg, nemesbűl szellemileg is. Megváltozhatik az ipar eddig vázolt történelmi fejlődése, de nem szűnik meg hozzá simúlni az ország politikai és szellemi fejlődéséhez. Ha földrajzilag változott, ennek csak hatalmas fejlődést köszönhetünk.
És ezzel el is hagyhatjuk az ipar közelmúlt fejlődésének kutatását, és mellőzhetjük földrajzi tanulmányozását, hanem áttekinthetjük jelen állapotában leginkább azon keretben és tükörben, melyben azt az 1885-diki nagy országos kiállítás mutatta be műveiben és művelőiben saját magunknak úgy, mint az érdeklődő külföldnek.
—
Az iparnemek helyes csoportosítása mindeddig sem sikerűlt, bár e tekintetben már nemzetközi törekvésekre is hivatkozhatunk. A jelen áttekintés szempontjából ez egyébiránt csekélyebb fontosságú s így nagy eltérések nélkűl csatlakozhatunk azon beosztáshoz, mely országos kiállításunkon alkalmaztatott. A bányászatról és kohászatról e munka külön fogván szólani, legott szemle alá vehetjük az azokkal rokon vegyészeti ipart.
Ha nem is mindenben, de fejlettebb irányában ez olyan új iparág, melynek számos terményét még e század derekán alig ismerték. Szedtek ugyan az országban régebben is gyógyfüveket, mézgát és festőszereket; de a mai gyógy- és illatszerek gyártását nem ismertük. Mártottak hajdanában is gyertyát s főztek szappant, melynek híre Debreczen és Szeged derék szappanosai révén az ország határán túl is terjedt; de a most gyárilag készűlő stearin- és egyéb gyertyák, az ugyanily módon termelt illatos szappanok és legfínomabb illatszerek gyártásától messze állottunk. A gyújtó- és robbanószerek közűl, bár magyar találmány volt, általánosabban alig ismertük a kénes gyufát, valamint a közönséges lőport; ma a legfínomabb salon-gyufa, meg a svédnek utánzatai, a glycerin és dynamit egész gazdagon fölszerelt gyártelepeket foglalkoztatnak.
De nemcsak a főváros körűl csoportosúlnak e termékeny iparág telepei. Tömeggyártást kivánó savak és vegyészeti segédanyagok gyártására a távol Máramarosban is alakúltak gyárak, alapúl véve ott a kifogyhatatlan sókincset s a sóbányák hulladékát; míg az ország éjszak-nyugati határán egyre fokozódó termelőképességgel biró telepek a robbanószereknek szolgáltatják mind nagyobb mérvben szükségelt terményeit.
A cserző anyagúl szolgáló cserhántás a tannin készítésével egészen új használati tervet állapított meg az erdészetben; a festő anyagok gyártása rég elejtette a csüllenget és egyéb növényeket, hanem kátrányból és más bányászati termékekből állítja elő az anilin festéket s termeli azokat széltiben az országnak gyárilag is. A vegyészeti iparhoz kell sorolnunk végűl a kőolaj-fínomítást, mely csak legújabban meghonosítva, Budapesten és Fiuméban tekintélyes gyárak alapítására vezetett, melyek csak adóban is milliókat jövedelmeznek az államnak, míg termékei messze a haza határain túl is kész piaczokat találnak. Ez iparág annál inkább figyelmet érdemel, mert nyers anyaga külföldről kerűlvén, épen fínomítása foly az országban, jól fizető munkát szolgáltatván számos alkalmazottnak.
Hogy keményítő, élesztő, borkő és borszesz szintén bőven termeltetik az országban, az fejlődött malom- és szesziparunk, meg terjedt bortermelésünk mellett szinte magától értetik.
Magyarország mezőgazdasági és szőlészeti viszonyaival függ össze az élelmi és élvezeti czikkek iparágának gazdag fejlődése. Aczélos piros buzánk volt alapvetője malomiparunknak, mely megtámadva és szorongattatva a tengeren túli és orosz nagy verseny által, mindamellett domináló helyzetet foglal el egész Európa, de még Dél-Amerika fogyasztó piaczainak is ellátásában. Innen-onnan oda jutunk, hogy malmaink egyúttal legjobb és legbiztosabb vevői kenyérterményeinknek, melyeknek fölöslege mind apadó mérvben kerűl külföldre nyers állapotában. Igaz, hogy csak legfínomabb lisztünk talál már vevőre külföldön, s azt a mi malomipari kezelésünk külföldi utánzása sem birta kiszorítani Anglia gazdag városaiból; de annál fokozottabb mérvben fogy a feketébb liszt a nemzet élelmezése körűl. E téren közel 200 millió frt értékű kenyértermény s abból készűlt liszt és tészta fogy el az országban, míg közel 50 millió frt értékű liszt-fölösleg kifelé vándorol. Összes malmaink körűlbelűl 22.9 millió métermázsa gabonát őrölnek egy évben, mely mennyiségből közel 14.5 millió métermázsa gőzmalmokra esik, anyagának közel 14 millió métermázsája buzából kerűlvén. Csupán a 11 budapesti gőzmalom 600.000 métermázsa lisztet képes évenkint előállítani, 3.000 munkást foglalkoztat és másfél millió métermázsa kőszenet fogyaszt.
De nemcsak lisztet adunk már el, hanem a hazai fogyasztáson túl fenmaradó tésztaneműinkből is jut már kivitelre, bár e téren még sokkal többet termelhetnénk, mint a mi tényleg eladásra kerűl. Mindamellett napról-napra emelkedik tésztagyáraink száma és közel az idő, midőn a híres angol teasütemény is nem hogy beözönlenék az országba, de sokkal ízletesb alakban fog mind nagyobb mennyiségben fog Magyarországból kiszállíttatni.
Csekélyebb mennyiségű eleddig, de szintúgy emelkedő irányzatot követ a húsfélékkel foglalkozó élelmezési ipar. Itt ugyan különbséget kell tennünk a nyers hús fogyasztása és a – többnyire élő állatok alakjában folyó – húskivitel, meg a húsanyagot feldolgozó iparágak között. Népességünk húsfogyasztása még nagyban fokozható és állattenyésztésünk állapota is megengedne nagyobb állatkivitelt. Már is a jó hírnévre tett szert az ország számos vidékén folyó szalámi-gyártás és mindegyre nagyobb gyáripari alakot ölt a conserve-termelés. Ez utóbbi csinos pléh-szelenczékbe zárva többféle nemzeti ételt is hoz forgalomba, így nevezetesen az országszerte ismert és kedvelt „gulyás-húst”, mely több gyárnak hozott már hizelgő elismerést a hadsereg részéről, a melynek élelmezésében mind fontosabb szerepet van hivatva játszani.
Ugyancsak a részben élelmi, részben élvezeti czikkek sorába tartozik a czukorgyártás, mely immár biztos talajt talált az országban. Tagadhatatlan, ugyan, hogy épen e téren öldöklő verseny fejlett ki Európa államai között s a mesterkélt vámpolitika és kiviteli praemiumok versengése majdnem lehetetlenné teszi az ebbeli gyöngébb iparnak a megélhetést. De, a mit e verseny alatt veszt a gyártás, az a napról-napra tökéletesbűlő technika vívmányai ismét helyreütik. Fokozottabb termelés, a nyers anyag tökéletesebb kihasználása, a fűtő anyagban való megtakarítás, stb., lehetővé teszi az egyes gyáraknak, hogy bár számban megfogytak (25-ről 14-re), mégis termelésök az utóbbi 3 évben 370.000 métermázsáról 400.000 métermázsán felűl emelkedett és szilárdan állják meg helyüket. Mert hazai gyárainknak dicséretére állíthatni, hogy nagy áldozatkészséggel sietnek alkalmazni a fejlettebb tudomány minden újabb találmányát – s így folyton európai színvonalon maradnak. És a mint ez áll a czukorgyártásnál, talán még fokozottabb mértékben tapasztalható a szesztermelésnél. Ez ugyanis tökéletes berendezésénél, a telepek nagyságánál s a földolgozott nyers anyag jóságánál fogva oly helyzetbe juttatja e szakbeli iparosainkat, hogy, bár szintén óriás külföldi versenynyel kénytelenek küzdeni, megbirkóznak vele ép úgy, mint több állam ellenséges vámpolitikájával, sőt a belföldi terhes adókkal is, és versenyeznek kivitelükben Spanyol- és Olaszországban, átszállanak árúikkal a tengeren és küzdve bár, iparkodnak megtartani jól kiérdemelt hírnevüket fővárosi ép úgy, mint vidéki telepeink. E helytt nem szólunk azon kisebbrendű ezernyi ezer szeszégetőről, mely leginkább gazdasági szempontból dolgozik, valamint nem azon apró üstökről sem, melyek úgy szólván csak házi szükségletre égetik ki szőlőtörkölyüket vagy gyümölcsfölöslegüket. A magyar birodalom területén az 1885/6-dik évben 117.382 szeszfőző volt működésben, s azok mellett 2.951 községben még 244.366 magánfél termelt saját szükségletére adótól mentes szeszt. A szeszfőzők közt 23 van, melyek mindegyike 100.000 forintnál több adót fizet s az egy éven át előállított mennyiség 1,600.000 hektoliterre tehető 100 fokos szeszben.
Első rendű szerepet játszik azonban Magyarországon a borászat, mely a kor haladásával, ellentétben a szőlőszettel, helyesebb és okszerűbb pinczekezelés mellett mindinkább az ipar alakját ölti magára.
Fájdalom, hogy Francziaországban oly irgalmatlanúl pusztított phylloxera már a mi szőleinkben is garázdálkodik s mind több-több tért hódít el a mivelhető területből. Vigasztaló azonban, hogy e pusztító rovar elleni küzdelmünkben példányúl áll előttünk a gazdag Francziaország, melyben bár sok milliónyi kárt tett, meg nem törhette a gazdagabb és okszerűen cselekvő szőlőgazdák törekvéseit. Az immunitással kecsegtető amerikai venyige újra helyet foglal az elpusztúlt szőlőkben és hódítja vissza az elvesztett területeket. Nálunk ez még könnyebben megy és – bármily paradoxonnak lássék ez az állítás – a phylloxera talán még hasznos is lehet utóhatásaiban. Ugyanis nemcsak tömérdek elvénűlt szőlőnk van, mely az újítást amúgy is megkövetelte volna már régóta, de mert, habár egyre silányúló termést, de mégis csak termést hozott, megtűrték; hanem azontúl számos oly szőlőnk is van, mely nem a megfelelő, vagy számos oda nem való fajjal beültetve, nem azt a termést hozta s nem azt a bort szolgáltatta, melyet a talaj és égalj jósága mellett méltán várhatott a gazda. Végűl pedig tömérdek még a szűz terület Magyarországon, mely szőlőre alkalmas lévén, arra soha se fordíttatott, pedig homokos alkatánál fogva a phylloxerától épen megtámadhatatlannak igérkezik. Ha most a phylloxera pusztításai folytán és a tőle való félelem hatása alatt hozzá fogunk a szőlők megújításához, szűz területeknek lefoglalásához, mindkét esetben pedig a fekvésnek és talajnak megfelelő szőlőfajok ültetéséhez, képesekké leszünk a fogyasztásnak és kereskedelemnek nemcsak több, de jobb és egyenletesebb borokat is szolgáltatni.
A borászati iparnak pedig, kezdve a mások által termelt szőlők leszüretelésétől, az okszerű pinczekezelésen át a hordó- vagy palaczkozásra éretté tett bornak kereskedésbe bocsátásáig, ez a főfeladata. Ez úton haladunk már is, és még inkább reá térve, a borászati kormánybiztosság üdvös működése, a mintapincze folytonos és mind sikeresebb úttörése mellett elmaradhatatlan az eredmény, hogy Francziaország után hazánk lesz azon bortermelő vidék, mely már borfajainak nemességével és változatosságával is képes lesz Európa államai nagy részének borszükségleteit kielégíteni. Az ország szőlő-területe ugyanis több, mint 425.000 hektárra terjed és termése jobb években meghaladja a 8 millió hektolitert.
A tényleges iparral karöltve halad már is és üdvös eredményeket mutat a cognac- és pezsgőgyártás, mely csak újabb időben honosíttatván meg, csak legújabban kezd tömeges termelésre térni, míg az édesített szeszes folyadékok vagyis a különféle liqueurök gyártása már régóta kiváló helyet vívott ki magának és a hazai szükséglet fedezésén túl külföldre, nevezetesen az aldunai tartományokba szállítja nagyon keresett fölöslegét.
A mily ősrégi az agyag-, kő-, és üvegipar hazánkban, ép oly nagy haladást tett az ország újabb időkben mindkettőben.
Zsolnay majolika-gyárából való készítmények.
Zsolnay Juliától
Az agyagipar, nevezetesen a felföldön, a házi ipar jellegével birt régebben; de a századokon át megszokott kezdetleges, bár nem épen ízléstelen alakzatokon nem birt túlemelkedni. Egész falvak voltak, melyek a legszükségesebb házi edényeket határukban található agyagból gyúrva és gazdag erdőségeik tüzelő agyagával kiégetve, egész társzekerekkel szálltak le az alföldre s vitték onnan cserébe a buzát és egyéb gabonát. E házi ipartelepek nem szűntek ugyan meg teljesen ma sem, de szerepük egy részét átvállalta a művesség, mely ízlésesebb s jobban égetett mindenféle edény mellett immár gazdag változatú, művésziesen készített kályhákat is szolgáltat; szerepök másik részét elvállalta a műipar, mely gyárilag berendezett telepeken művészies alkotásaival európai hírt szerzett a magyar majolikának, melyet főleg Pécs vidékén gyárt kifogástalan ízléssel egy elsőrendű ipartelep; míg a legfinomabb chinai és japáni utánzatokat a régi hírű herendi gyár szolgáltatja.
Az újabb kor követelte mindenféle agyag- és kőanyagcső, tűzálló kő és tégla, stb., mindenek fölött pedig az építő- és cseréptégla megszámlálhatatlan mennyiségben gyártatik országszerte, a legújabb szerkezetű és legtökéletesebb berendezésű körkemenczékkel ellátott téglevetőkben, így iparkodván megfelelni az ország, leginkább pedig a főváros évről-évre gyarapodó építkezési szükségletének. Kár, hogy a mindennapi használatban annyira nélkülözhetetlen közönséges porczellán-árúk, kőanyag, Wedgewood- s hasonló asztali edények legnagyobb része még mind külföldről kerűl. Pedig az ország különféle részein fölfedezett caolin ez iparnak is bőven és bizton szolgáltatná a nyers anyagot, s legújabban alakúlt is vállalat, mely az ország szükségletének emez ágát is hazai termeléssel készűl fedezni.
Fedezi ennek egy részét üvegiparunk is, de csodálatos, hogy ez, a mily régi eredetű az országban, eleddig nem birt annyira megerősödni, hogy az ország gazdag bortermelésének és szintoly bőséges ásványvizeinek ő szolgáltatná a szükséges palaczkokat, melyek nagy része még mind Cseh- és Szászországból kerűl. Üveghutáink, bár egynémelyikök nagy tőkebefektetés mellett korszerű fölszereléssel bir, még nem igen vonúltak ki hegységeink szűk völgyeiből s ott mintha tespednének működésökben. Csak legújabban rendeztetett be egy telep Zay-Ugróczon, e kis ipari középpontban, és kezd gyártmányaival a bécsi czégek legjavával versenyezni. Művészi kivitel, az anyag tisztasága, ízlésés metszése, köszörűlése és színezése ugyan azelőtt is dicséretére vált főleg némoly gömör- és nógrádmegyei hutának, de tömeges termelés nem fejlődött ki. Most azonban már bizton várható, hogy közelben az eddig teljesen elhanyagolt tükörgyártás is lendűletet fog venni e gazdag tagozatú iparágban.
Síngyártás a diósgyőri hámorban.
Feszty Árpádtól
Jelentékeny tért ölel fel a vas- és fémipar, melyhez, mint legnemesebb gyümölcsét, bátran oda csatolhatjuk a gépipart, a járóművek-, sőt az arany- és ezüst ékszerek iparát is. Tudva levő, hogy ez iparágak legtöbbjének legfontosabb anyaga a vas, megélhetésének legfőbb föltétele az olcsó tüzelő anyag, még pedig mai napság a fán kivűl a kő- és barnaszén. Mindez anyagból bőven telik az ország bányászatában. Hogy a barnaszén kevésbbé koxolható, ez némileg baj a kohászatnál, de a tudomány újabb haladása ezt ép úgy lehetővé tette, mint azt, hogy a vasnak sok lelőhelyén még túlságosan bővelkedő kén is kiválasztassék, melőtt a vas behatóbb földolgozás alá kerűlne.
Régi ez iparunk és tőle nyerte iparos jellegét számos vidékünk a Garam és Sajó partján ép úgy, mint Szepesben, vagy a magyar-erdélyi határhegységben. Fejlődött is ez ipar folyvást a korral s alig van terméke, mely ne a haza határain belől készűlne, bár az ország szükségleteit kielégíteni mindeddig sem bírja. De annyi a mindenféle tárgya ez iparnemeknek, hogy fölsorolásuk szinte lehetetlen. Elég megemlítenünk, hogy kevés vas- vagy rézkohó van az országban, mely egyúttal valamely más gyártmányt is vagy kovácsolt vas vagy öntvény alakjában ne készítene. Fölemlíthetjük pedig közöttük ép úgy a vas-, aczél- meg réz-lemezeket, mint ugyane fémekből készűlt sodronyokat, vasúti síneket ép úgy, mint a vasbútorokat, s legújabban a zománczozott vasedényeket.
Nincs az az eszköz vagy szerszám az egyszerű kasza-kapától kezdve a fínom úri fegyverig, melyet az országban készíteni ne tudnának, s ha ide sorozzuk a bronz-öntvényeket is, legfeljebb a vas- és aczél-tollakat vehetjük ki. Még pedig úgy el van terjedve a fémipar hazánkban, hogy európai színvonalon álló telepeket találunk ép úgy a Kárpátok völgyeiben, mint Erdély vadonjaiban, Diósgyőr kies vidékén, mint magában a fővárosban.
Igaz, hogy e téren az állam is nagy szabású műhelyek birtokosa és kezelője, melyek közt az államvasútak budapesti gépgyára áll talán első helyen, mert itt gőzkazánok és cséplőgépek is készűlnek kitűnő minőségben. De nem csekélyebb e téren a magánosok és társúlatok, sőt, a mi örvendetes tapasztalat, néhány főurunk ipari versenye. Ha a diósgyőri állami vasmű aczélsíneket készít, nem maradnak el az osztrák-magyar vasút-társulat oravicza-resiczai vasművei sem, melyek kitűnő bessemer-aczél készítmények mellett remek vasöntvényeket is szolgáltatnak. Egyik budapesti czég nemcsak a világhírű öntött vasúti kerekeket készíti utólérhetetlen minőségben, de szint úgy szabadalma van oly őrlőkészűlékekre, melyek nagyban előmozdították a magyar liszt világhírét. De ki sorolhatná föl e virágzó iparágak minden készítményét? Egy waggongyár nemcsak a hazai szükséglet számára, de kivitelre is dolgozik. Az ország több részében vannak vasúti műhelyek, de a tökéletesen berendezett hajógyár pedig a főváros egy kies szigetén, a Duna-gőzhajózási társúlat valóban fényűző pompával berendezett hajóit építi és szereli föl, sőt a helyi forgalom szolgálatára külön, gyorsjáratú hajótypust is alkotott. De nemcsak az óriás fejlettségű, új divatú közlekedés (a vasút és gőzhajózás) nagy járó-műveit szolgáltatja a hazai ipar, hanem a mindennapi személy- és teherszállításra szükséges kocsik és szekerek is oly minőségben és mennyiségben készűlnek az országban, hogy némely czég még Párisba is szállít készítményeiből. A mellett örvendetes, hogy nemcsak a főváros dicsekszik ez iparban kitűnő telepekkel, hanem számos vidéki városban is találkoznak egészen gyárilag berendezett jeles iparműhelyek.
Még egyszer visszatérve az oly fontos gépiparra, meg kell még említenünk, hogy nemcsak erőgépek készűlnek, mint láttuk, mind nagyobb számmal az országban, hanem készűl és pedig nagy számmal a vidéken is mindenféle gazdasági gép és eszköz, mi épen Magyarország mezőgazdasági jellegénél fogva bír kiváló fontossággal. Mig néhány évtizeddel is ez előtt az újabb találmányú vető-, arató- meg cséplőgép kizárólag angol gyártmány vala s az angol gyárosok állandó raktárakat tartottak az országban; ma e gyártás nagy részt magyar kézbe ment át s az angol raktárakból igazító műhelyek lettek. Sőt állíthatni, hogy több magyar gépgyáros tanúlmányozva a hazai gazdasági viszonyokat, lényeges javításokat tett számos gépen s újakat is szerkesztett, de sokszor jobb anyagot használván, nagyobb tartósságot is biztosít, minélfogva az ország közönsége mindinkább a hazai gyártmány felé kezd fordúlni. S itt kiemelhető, hogy e gyártmányokból nagy rész az aldunai tartományokban is hódított magának piaczot, nevezetesen a magyar eke, mely annyi versenyzés mellett egyik legjobb és legkeresettebb gazdasági eszköznek bizonyúlt.
Az ó-budai hajógyár.
Rauscher Lajostól
Kevésbé vagyunk még függetlenek s támaszkodhatunk hazai termelésre a tudományos eszközök és műszerek tekintetében. Sem tudományos, sem ipari életünk nem eléggé intensiv még arra nézve, hogy sok drága műszer kelhessen el az országban s ez iparágat kellőleg foglalkoztassa. De, a hol tömegesebb fogyasztás jelentkezik, mint példáúl az orvosi, nevezetesen sebészeti műszerek terén, ott csakhamar nyomába lépett a hazai ipar a külföldinek és ez irányban néhány oly műhelylyel bírunk, mely nemcsak szabatos kivitel tekintetében felel meg a legfokozottabb követeléseknek, de néhány jeles orvosunk új találmányait is a legtökéletesebben volt képes kiállítani. A mi e műszerek legszámosabbikát illeti, t. i. az órákat, erre nézve Svájcz, Anglia és Francziaország óriási berendezésű gyáripara mellett alig képes az ország a verseny sorompóiba lépni; kisebb rendű fali- és nagyobb szabású inga- meg torony-órákon kivűl ez iparág összes tevékenysége vagy a külföldről hozott órarészek összeállítására vagy kiigazításokra szorítkozik. Annál örvendetesebb lendűletet vett ez iparág a különféle mérlegek készítésében és kiváló helyet foglal el a távirdai berendezések, általában pedig az elektromosság alkalmazása körűl szükséges készűlékekben.
Előkelő helyet foglal el végűl a hazai ipar az arany- és ezüstműves czikkek, ékszerek és díszművek kiállításában, bár e tekintetben még nagyon a külföld felé vonzza közönségünket ízlése. Némileg ugyanezt állíthatni a hangszerekről is, bár tagadhatatlan, hogy egyes gyárosok és kisebb mesterek e téren is kiválót nyújtanak, nevezetesen a zongorák és még inkább az orgonák készítésében.
Vízrebocsátásra kész hajó az ó-budai hajógyárban.
Rauscher Lajostól
Nagy terjedelmű s az országban található gazdag és változatos nyers anyagnak megfelelő a faipar, kezdve a legegyszerűbb gazdasági faeszközök gyártásától az építkezés és bútorzat legmagasabb kivánalmáig. Számos a gazdasági és házieszköz, melyet az egyszerű faipar van hivatva szolgáltatni. Nagy erdőségeinkben a határt övedző Kárpátokban szint úgy, mint a dunántúli Vérteshegységben vagy Szlavonia lombos erdeiben egész községek foglalkoznak az egyszerű eszközök előállításával, mintegy házi ipar alakjában. Majdnem hasonlókép készűl sok helyett a zsindely s kerűl a Vág és Garam meg a Tisza tutajain a kereskedés színhelyére. Hasonló alakban foly másutt a kosárkötés, bár fínomabb termékei műiparilag készűlnek. Egyszerűbb házibútorokat országszerte készítenek; de vannak oly műasztalosaink, pedig nemcsak a fővárosban, kik a legújabb időkben oly fokozott követelésekkel fellépő fényűzési bútorzat minden tárgyát a legszabatosabban és a legízlésesebben képesek előállítani. Valóban csak ferde ízlés és hibás képzelődés sarkallja gazdagabb embereink egy részét, hogy ebbeli szükségletökkel a külföldhöz fordúljanak, holott a teljes épületi fölszerelést ép úgy, mint a lakberendezés egyéb szükségletét a hazai ipar ma már kifogástalan minőségben képes fedezni.
Ez iparág két kiváló tárgya a parketák és a hordók. Mindkettő fényes kielégítést nyer saját iparunkban, sőt mindkettő gazdag kiviteli czikként szerepel. Amazt néhány kitűnően fölszerelt gyári telep szolgáltatja úgy vidéken, mint a fővárosban; emezt kiválóan egyes kádármesterek állítják elő kitűnő minőségben és más országokban immár alig elérhető nagy méretekben. Támogatja ez utóbbi iparágat kiváló tölgyerdő-állományunk, főleg a volt szlavon határőrvidék erdei, melyeknek fa-óriásai szolgáltatják a világhírű dongafát. E mellett az újabb időkben oly keresetté vált hajlított fa-bútorok is egyre gazdagodó idomzatokban és alakokban mind több helyen készűlnek az országnak s a mily nyereséges értékesítői a még mind túlnyomó bükkfa állománynak, ép oly biztos piaczot leltek a külföldön is és egész Spanyolországig, sőt Algeriáig is szállíttatnak.
A bútoriparral karöltve haladott a párnázott bútorok készítése s egyáltalán a kárpitos ipar, melynek pedig a dekorativ lakberendezés körűl fényűzést szerető korunkban mind nagyobb követelésekkel, még inkább pedig a külföld versenyével kell megküzdenie, de meg is küzd dicsőségesen, míg az apró árúk czíme alatt ismert ezernyi ezer csecsebecse még legnagyobbrészt külföldről kerűl.
Az im felsorolt iparágak némi részben már az építési iparral rokonok, melyben a főváros áll első helyen és szolgál példáúl a vidéknek. Az az óriási mérvű építkezés, mely az utóbbi két évtized alatt Budapesten foly, egész új iparágakat nevelt, melyek a modern építészet minden követeléseinek eleget birnak tenni. Hogy a kőmüves-, kőfaragó-, ács-, építőasztalos-, lakatos-, üveges-, stb. munka az ország iparos népének kezéből kerűl, az egészen természetes. De tervező és vezető építészeink is immár ép oly szép számmal, mint kiváló tehetséggel, saját hazánkfiai közűl állanak ki. A régi barokk és czopfstyl letűnése után lábra kapott rideg és ízetlen kaszárnya-styl is lejárván magát, ma már az építész ismét visszanyúl a renaissance-hoz és oly alkotásokat hoz létre, melyek a XV. és XVI. század legszebb műremekeire emlékeztetnek. Az épületek ily nagyobb szabású tervezésével természetesen arányban kell állani a részletek kivitelének s ez a feljebb elsorolt kézművesek oly művészi iskolázását tételezi föl, hogy a nélkűl sem Budapest Andrássy-úti palotái, sem nagyuraink számosainak pazar fényű vidéki kastélyai, sem sok város díszes középületei úgy, a mint ma a szemlélő bennök gyönyörködhetik, föl nem épűlhettek volna.
Egészen más anyag is kerűl ma e számos épület díszítéséhez. A régi bádogosnak ma díszítő művésznek kell lennie, hogy a díszesnél díszesb czink-ékítményeket előállíthassa; a régi kőfaragó szobrászszá emelkedett; a hajdani mázoló műfestővé lépett elő, s ily arányban halad az építkezés, ilyenben a lakberendezés. És, ha van tér, a melyen büszkeséggel tekinthet az ország rövid idő alatt elért, előbb alig remélt haladására, az építőipar terén teheti ezt méltán.
Részlet a nagy-szlabosi papirgyárból.
Háry Gyulától
Kevésbé magas színvonalon áll, bár inkább csak terjedelmére nézve, a fonó- és szövőipar. Míg Angliában, Német- és Francziaországban a legtöbb milliót ez az iparág forgatja s a legtöbb munkást ez foglalkoztatja, nálunk ez nagyiparilag alig birt eddigelé fejlődni. A mi posztó- és szövetgyáraink vannak Pozsonyban, Gácson, Losonczon, stb. legnagyobb részt a hadsereg és honvédség fölszerelésére vannak lefoglalva; a kereskedelem és magánszükséglet a külföldi ipartól kapja fedezetét. Az erdélyi részek romániai határán keletkezett ugyan szövőipar, de ez a legújabb időkig leginkább csak a romániai nép öltözékéhez szükséges durva darócz posztót szolgáltatta. Újabban azonban ez iparág is fejlődésnek indúlt, és, bár nagyobbszabású ipartelepek nélkűl, ügyes kézművesek törekvése kisebb gyári berendezések mellett is a divatosabb és fínomabb kelmék előállításához lát s immár az anyaország szükségleteinek fedezéséhez is hozzájárúl. Hasonló czélból keletkezett Késmárkon len- és kenderfonó és fehérítő, így szaporodnak a kötő- és szövő-műhelyek, s így állítatott fel a főváros közelében Új-Pesten egy pamutfonó-gyár; mindmegannyi jele e fontos iparág erélyesebb felkarolásának.
De, bárha a szükséges kelmék előállítását kellő mérvben nem eszközölheti is még a hazai gyártás, annál hatalmasabban fejlődött az e czikkek végelkészítésével foglalkozó ruházati ipar, a mindennemű confectio, mely ízlésés kiállításával és becsületes üzletével a külföld egy részét is meghódította és élénk kereskedést üz a dél-dunai tartományokba, meg a Balkán félszigeten át egész Ázsiáig és Afrika éjszaki partjaihoz.
Nem csekélyebb fejlődésnek örvend a bőripar, mely szemben az egész világ versenyével, magyar készítményekkel szerelte föl a szerb hadsereg egész tüzérségét, kielégíti a hazai nagy szükségletet s kezdi kiszorítani az eddig utólérhetetlennek tartott angol nyerget is. A fínomabb bőröndárúk- és legfínomabb bőrdíszműárúkért ugyan még mindig a bécsi piacznak adózunk; de egyre szaporodnak a kiváló hazai iparosok, kik e téren is győzedelmesen állják meg a versenyt.
Sokban hasonlót mondhatunk a papiriparról, mely a világhírű fiúmei, a régi keletű hermanenyczi s az újabb keletű, de annál tökéletesebb berendezésű nagyszlabosi gyárakkal az ország nagy fogyasztását mindinkább belföldi terménnyel törekszik fedezni, míg fölöslege Szerbiában és Romániában, leginkább pedig Bulgáriában szerzett elárúsító helyeket. Az utóbbi években Pelsőcz mellett (Gömörben) cellulose-gyár is keletkezett, s immár Magyarországon is a régente kizárólag használt rongy helyébe a fa és egyéb rostos anyag lépett, melyet gyáraink feldolgozva, mindinkább szembe képesek szállani az eddig itt uralkodott idegen termékkel.
Szinte fölösleges említenünk, hogy a sokszorosító iparágak szerte virágoznak az országban, s nevezetesen a főváros műipari telepei gondos és ízléses kiállítás tekintetében fényesen megállják helyöket. De termelőképességre, gépi berendezésökre s a legfokozottabb műigényeknek megfelelő munkálatukra nézve is előkelő helyet foglalnak el könyv- és kőnyomdáink, melyek közűl a magyar államnyomda galvano-plastikai munkálatokkal is szerez érdemeket, míg a fényképészet hazánkban általában európai színvonalon áll, egyes telepei meg épen művészi babérokat is aratnak.
Hogy az iparosság ím e lendületes fejlődése mellett nemcsak szerepe maradt a házi iparnak is, hanem hogy az napról-napra több tért hódít számosabb irányban, az szintén természetes. A durva fafaragás és kosárfonás külön alkalmazott mesterek útmutatása mellett, itt-ott fölállított tanműhelyekben mind művésziesb alakot ölt; a szalmafonás, szőnyegkészítés, hímzés és varrás mind tökéletesebben taníttatik, fejlődve hat vissza a szakszerű iparra s neveli számára a képzett munkásokat.
Mindent összevetve azon büszke öntudattal tekinthetünk tehát vissza a múltba, hogy annak iparbeli elhanyagoltságát nagy részt már leküzdöttük. Számos intézmény létesűlt, mely az iparos oktatást terjeszti széles e hazában. Csak ipari tanoncziskola 221 van az országban 34.600 tanulóval. A szövészeti ipar fejlesztése czéljából alakították a késmárki, eperjesi és nagy-kikindai szövészeti tanműhelyeket; a sepsi-sz.-györgyi kézi és mechanikai szövészeti és a kassai kötszövészeti tanműhelyt. Az asztalos-ipar érdekében létesűlt a homonnai, rimaszombati, zay-ugróczi műfaragó tanműhely, a huszti és zala-egerszegi asztalos tanműhely, a galgóczi műfaragó s a munkácsi faipartanműhely. Az agyag-ipar fejlesztésére Ungvártt, Modoron és Újbányán alapítottak tanműhelyeket; széles körben tanítják a kosárfonást és csipkeverést, egyes népiskolák mellé pedig külön ipari tanműhelyek állíttattak megfelelő tanerőkkel. Vannak azontúl téli tanfolyamok az építő iparosok számára s külön egy a gőzgép- és gőzkazánfűtők oktatására, melyből 5 rövid év alatt már 1.523 sikerrel végzett egyén kerűlt ki. Van 3 középfokú ipari szakiskola az országban építészeti, gépészeti, vegyészeti, fémvasipari és faipari szakosztályokkal. Magasabb fokú iparoktatást nyújtanak az iparrajziskolák, a technologiai múzeummal kapcsolatos szakelőadások és szakgyakorlatok; mindnyájának betetőzése pedig a budapesti József-műegyetem. Immár tehát azon megnyugvással tekinthetünk a jövőbe, hogy a mely hézagok még megvannak is iparosságunkban, azokat a munkára nevelt jó népanyag, sarkalva és támogatva az erélyesen fejlődő üzleti élet által, mihamarább ki fogja pótolni. Bátran remélhetjük ezért, hogy Magyarország képes lesz összes ipari szükségletét mielőbb saját termelésével fedezni, az egyre gyarapodó ipari termelés fölöslegével pedig délkeleti szomszédainkat fokozottabb mérvben látni el.
