Lika és Krbava. Kramberger Ernőtől és Orlić Dömétől, fordította Hodinka Antal
Lika és Krbava.
Kramberger Ernőtől és Orlić Dömétől, fordította Hodinka Antal
Kramberger Ernőtől és Orlić Dömétől, fordította Hodinka Antal
Nagy múltú történeti föld az, a melyet röviden vázolni szándékozunk. Már ősi lakói, a japodok, magukra vonták a rómaiak figyelmét, a kik meg is hódították és 600 éven át birták is ezt a terűletet. Azután a horvátok vették birtokukba. A vidék vad és nyers. A nagy Kapela „Gvozd havas” („Gozd”) néven híres a történetben. A természetes erődöket alkotó hegylánczok gyűrűszerűleg öveznek egyes termékeny völgyeket, a melyekben jókora folyók erednek és titokzatos mélységekbe vesznek el; háború idején minden völgy könnyen eltartja a lakosságát, a hegylánczok pedig természetes búvó- és rejtekhelyeket, védő torlaszokat és könnyen védhető szakadékokat nyújtanak. Ősidők óta kemény derekú nép lakja e földet. A likaiakon ugyan még senki sem végzett koponyaméréseket, még senki sem állította össze családfáikat, de történetükön mégis bizonyos közös vonás észlelhető. A rómaiaknak eleintén félelmes ellenségei voltak; azután pedig hogy Augustus leigázta őket, századokon át a legjobb csapatokát szolgáltatták az örök városnak, és egész sorát a legkitűnőbb császároknak, a kik visszaállították a legiók meglazúlt fegyelmét, és Palmyrától Galliáig és Britanniáig hordozták győztes fegyvereiket. Ez a horvátoktól ősrégen megszállott föld és ez a kemény égalj, a hol Aeolus összes gyermekei vad harczban állanak egymással, úgy látszik, mindenkor csak a legerősebb és legfejlettebb szülötteket hagyták életben. Mig a mai Szlavonia egész a XI. századig olyan, mint a sír, a melynek történetét sűrű homály födi; míg a Tengerpartot a keletrómai, pápai és nyugati politika, mint valami ingadozó hajót, össze-vissza rázza. Lika és Krbava lakói és sziklái szilárdan merednek elé a történet hullámzó tengeréből, mint olyan támasztópont, a melyre hatalmát fölépíteni Zvonimir király bátran megkisérthette. Ez az ősi horvát nemzetségek: a Karlovićok, Šubićok, Gušićok, Mogorovićok, Tugomirovićok s később a Frangepánok hazája; itt voltak a bužini, bočači, hotuči, lapaci és podgoriai ősi horvát župák (megyék); az utóbbi, mely a Velebit alján a tengerpart mentén terűlt el, már 1070-ben, Péter Kriesimir király idejében élőfordúl. Itt volt az első szilárd gát emelve a törökök berohanásai ellen. De a hosszas véres küzdelemben a régi horvát urak is részint elűzettek, részint megölettek, részint megfoszttattak birtokuktól, úgy, hogy a lakosság végső nyomorba sülyedt. A törökök, miután ezen természetes erődök uraivá lettek, onnét bizvást küldhették égő csóvákkal szágúldó lovasaikat Horvátországon át Krajnába, Karinthiába, Stiriába, sőt velenczei terűletre is, le egészen Coneglianóig. Hunyadi Mátyás külországi ügyekbe bonyolódott s Horvátországgal keveset törődött; a gyönge Ulászló és II. Lajos pedig nem voltak elég erősek arra, hogy megvédjék Horvátországot, a mely ennek következtében már I. Miksa idejében a hatalmas Habsburgoknál keresett oltalmat. Midőn aztán Lika és Krbava a török iga alól fölszabadúlt, a törökök uralma alól menekűlő, valamint a török uraik által ott hagyott szerbek védelmet, menedéket és új hazát találtak ezen a félig-meddig elnéptelenedett horvát terűleten. Vitézűl is küzdöttek érette a horvátokkal együtt az egyre tartó apró csatározásokban, sőt a birodalom külső háborúiban is részt vettek. Mindannyiuk katonai erényei és hibái azonban csak a horvát névvel kapcsolódtak össze. A határmenti apró harczok nagyon hozzájárúltak e hegyes tartomány nyers, de igen tehetséges fiainak ez elvadításához, úgy, hogy az ottan soká paczkázó rablóvilágot csak nagyon erős eszközökkel lehetett kiirtani. Most e megye az ország legjobb közigazgatású megyéihez tartozik.
Ogulinból a József-úton Modrus fölött, a Kapela hegyláncz szép erdőségei között a hegynyeregre érve, a hol az út a Nagy-Kapelát elválasztja a Kis-Kapelától, 877 méternyi magasságból nagyszerű a kilátás a pompás hegyvidékre. Az út óriási kanyarulatokat téve ereszkedik lefelé előbb az erdőszélen, majd a meredek hegyoldal gyepes és sziklás lejtőjén, két felől hatalmas erdők kőzött, mig végűl leér a mélységbe, a melyből Jezerane (505 méter) házai és temploma fehérlenek elő. Az út poroszkáló lépésben egy óráig tart. Feleúton nehány ház kandikál ki a sziklák közűl. Ez Razvale, mely télen jó menedéket nyújt némely útazónak.
Likai férfi.
Mašić Miklóstól
Jezerane mellett Lika-Krbavába lépnünk. Ahhoz tartozik az egész vidék a Kis- és Nagy-Kapela déli oldalától, tehát Jezeranétól nyugati irányban a tengerparti Zengg városáig; továbbá a Tengerpart onnét lefelé délnek Szent György (Sveti Juraj), Jablanac és Carlopago városokkal; úgy szintén onnét keletre egészen Dalmácziá és Horvátország határfolyójáig, a Zermanjáig, és tovább éjszakra az Una forrásáig Bosznia határán. E vidék összesén 6211.4796 négyszögkilométer 190.978 lakossal.
Jezerane kis falu egy szűk, 13 kilométer hosszú és a Stajnica karszti pataktól öntözött völgyben, egy felől a Nagy- és Kis-Kapela, más felől a Slimešce, Jelvica és Vršak csúcsok között. Rendes körűlmények közt a völgyfenék elég jó réti szénát terem, sőt a patak a völgy alján szétszórt, vagy többé-kevésbbé összeépitett tanyákhoz tartozó nehány szántóföldet is termékenyít. De ha a hegységben esett nagy hótömeg hirtelen olvadásnak indúl, és a tartósan melegebb időjárás a hóval és jéggel szinűltig megtölt karszttölcsérekben, mélységekben, hegynyílásokban és völgyhorpadásokban fölgyülemlett havat és jeget megolvasztja: akkor néha megesik, hogy a Kapela alján levő üregek nagy mennyiségű vizet öntenek ki magukból. E vízömlés heteken át tart és akkor a völgy a szegény lakosság kárára és nyomorúságára pompás tóvá változik, mely a házakat a tetőig, sőt olykor egészen is elborítja. Csak Jezerane, mely nehány más faluval magasabban fekszik, kerűli ki a veszedelmet. Néha hónapokig is eltart, míg a víztömeg a mélyen fekvő nyílásokban elvész, a melyek a Stajnica patak vizét is elnyelik.
A jezeranei (505 méter) és a hozzá legközelebb fekvő križpoljei völgymélyedés között terűl el a jelvicei és kamenicai magas fönsík, és odább Križpolje és Brinje között a második, kevésbbé termékeny, jobbára gyeppel benőtt magaslat, a melyen a téli viharok rettentő pusztításokat visznek véghez. A brinjei elágazó völgy termékeny, vízér is öntözi, a mely, mint a karszti folyók általában, üregből ered és megint a föld alá búvik.
Brinje hajdan mezőváros (oppidum), majd a határőrség egy századának állomáshelye; most 2.000 lakosú helység. Közepén áll Sokolac vára, melynek kápolnája még elég jó karban van.
Sokolac vára a XV. századból való építmény, és csúcsíves kápolnájáról ítélve, úgy látszik, tetszetős épűlet volt. A kápolna középső hajójában megvoltak Frangepán Bertalan és Miklós al-fresco képei. Most csak Szent Antalnak fából faragott oltára áll még. A kápolna alatt van a befalazott bejáratú sírbolt, rosettákkal és czímerpajzsokkal díszített kettős keresztfolyosóval. 1411-ben itt jegyezte el Cetin vár hatalmas ura, Nelipić János, Katalin leányát Frangepán Miklós fiával, Jánossal. Ugyanazon évben Frangepán Miklós vendégéűl fogadta benne Zsigmond királyt. 1435 január 12-én pedig e várban összejött mind a kilencz Frangepán testvér: Miklós, István, Bertalan, Dujmo, Márton, Zsigmond, András s a két, idősb és ifjabb János. Brinjének több kolostora és temploma volt, de a török háborúk idején mind elpusztúlt. A hatalmas Frangepán Miklós horvát bán halála után Sokolac vára gyakran cserélt urat, míg végűl I. Ferdinánd katonai czélokra fordította.
Sokolac vár romjai.
Csikoš Bélától
Kis távolságra dél felé ritkás erdővel benőtt, egyébként nem épen barátságos vidék következik, a melyen egészen Prokike faluig csak egyes elszórt tanyaházak találhatók. Mindannyi szűkölködik vízben. Az állatok itatására szükséges vizet kátyúkban és gödrökben fogják föl. Nem sokkal jobb a helyzet a Kamnica magaslaton alúl levő térségen, a melyen Žuta lokva mellett egy mély, de kis völgyteknő van. A Senjsko bilo nyúlványai itten ereszkednek le a brlogi és a kampoljei szép völgyek felé. Brlogtól belátható a mintegy 50 holdnyi rétségből álló gušići mező: Brlog, Gušić és Otočac urai a Gušić grófok (knez) voltak, az ősi Gušić nemzetségből, mely már Péter Kriesimir és Zvonimir királyok idejéből származó oklevelekben előjön. Gušić György és Mátyás már a XII. századbeli okíratokban is szerepelnek. Egy más Gušić György és Máthé, aláírták az 1492-i oklevelet, melyben a horvátok elismerték a Habsburg-ház trónöröklési jogát Horvátországban, míg Gušić Gáspár az 1527-i cetini hódoló okíraton szerepel. A nemzetség bárói ágon ma is virágzik. Várukat 1575-ben a törökök szétrombolták.
A brlogi völgy végén a Marasovac és a Grabna hegyek nyúlványai egészén egymás közelébe érnek és a medenczét teljesen körűlzárják, de csakhamar ismét eltávolodnak egytmától és a szép kompoljei völgyet alkotják. Az Oštrovica vrš lábánál fekszik Kompolje falu. Igen kevéssel odább látható a Gacka medencze mélyén a hegyektől teljesen elzárt Otočac.
Otočac régi neve Otočić (kis sziget), mert a Gacka folyó ottan szigetet alkotott, a melyen az egykori vár és a szent Fábián meg Sebestyén kápolnával biró szent Mária templom romjai még most is láthatók. IV. Béla király 1244-ben Otočacot a vegliai Frangepán családnak adományozta. Frangepán Zsigmond II. Pius pápa engedelmével Otočacban. püspökséget alapított, a mely 80 évig fönnállott. A török hadjáratok idején a lakosság védelmére a helység fölött emelkedő dombon három toronynyal biró várat, a „fortica”-t építették. Otočac jelenleg még az otočaci 79-ik gyalogezred hadkiegészítő kerűlete és székhelye a szolgabiróságnak s a járásbíróságnak, a magyar királyi erdőhivatalnak és az otočaci közbirtokosságnak. Van felsőbb fiú-iskolája, leányiskolája és egy asztalos-, esztergályos- és bodnár-szakiskolája. Lakossága római katholikus és görög-keleti; mindkét felekezetnek saját temploma van. Otočac fontos kereskedőhely a vidékre nézve, a hová a szomszédos községekből és a közel fekvő Boszniából minden szerdán nagy mennyiségű gabonaneműt szállítanak és nagy számú marhát hajtanak. Az otočaciak testi fejlettségükre nézve korántsem oly nagyok és erősek, mint a gospići és a Gospić környékbeli tulajdonképeni likaiak. Éghajlata általában sokkal enyhébb, mint Likának jóval magasabban fekvő vad vidékeié. Otočactól délkeletre terűl el a szép és termékeny Gacka-völgy folytatása, mely a Kis-Kapela és a Velebit között fekvő hullámzó síkság. A Gacka a Koren hegy lábánál Leščétől nem messzire, több forrásból fakad oly bő vízzel, hogy már ottan malmot képes hajtani. Rövid útjában Otočacnál hat mellékfolyót vesz föl magába. Ugyanott két ágra szakad. A rövidebb balra térve délnyugati irányban a Pakalj hegyláncz mellett foly tova, majd egy tavat alkot, és szűk mederben fut odább az alsó Švica 60 méter magas sziklafalai hosszában, a hol aztán az addig nyugodt, lassú víz tíz-tizenkét esésre oszolva nagy zuhogással omlik a falról a mélybe. E zuhatagok fölött az ügyesen alkalmazott zsilipek által szabályozott folyó mintegy tizenkét fűrészelő és őrlő malmot hajt. A fönt említett, szép gyöppel benőtt mély medenczében a folyó egyik ága rövid, szűk csatornát alkot, melynek végén köralakú üst tátong; itt a víz a fölmeredező sziklákon megtörik és feneketlen mélységbe esik. A másik ág a gyönyörű, magas hegyektől övezett Švica-völgyben halad a legmélyebben fekvő helyre, melynek hegyalkotta pereme éjszakon eléri az 502, délen a 609 métert, mig a nyugati hegylejtők 700 méterre emelkednek.
Likai táj.
Mašić Miklóstól
Otočactól nem messze emelkedik a többi hegység előörséűl, az országúttál délre a 648 méter magas Prozor hegykúp. Ezt a hasonló nevű falu fölött lévő hegyormot a román heverő prozori vár koronázza, melyet a zenggiek építettek 1619-ben védelműl a törökök ellen. A környéken 1467, 1543 1589 és 1655-ben csatározások történtek a törökökkel. Itt volt 1663 szeptember 16-án az ütközet, melyben Zrinyi Péter teljesen megverte Čengić Ali basát és megakadályozta Brlog tervezett fölgyújtását. Prozor mellett a Kis- és Nagy-Vital dombon nagy mennyiségű római és görög pénzt, továbbá oszlop- és urnatöredékeket találtak, a Čovic mezőn pedig, Vital közelében, egy Herkules-alakkal diszített oszlopot. Azonkivűl egy, valószinűleg Perušićen át a Likába vezető római út nyomai is mutatkoztak, a melynek egyik ága, Jablanac mellett a Tengerpartra vitt. Kelet felé a fönsík messze elnyúlik, egészen a Krbava völgyig érő és azt nyugat felől határoló úgy nevezett Ljubovón levő még magasabb dombokig.
A Gacka-vögyből Gospićba vezető úton odább délfelé haladva Quartebe, már a síkon fekvő, jobbára katholikus lakosságú kis falucskába érünk, a hol a tulajdonképeni Lika fönsíkja kezdődik. Közelében 602 méter magas dombon egy vár romjai láthatók. Kurtega nevű török parancsnoka megadta magát a magyar keresztény seregnek és meg is keresztelkedett. Utódai ma is élnek, és más török helynevekkel együtt a török időkre emlékeztetnek. Mondják, hogy itt egykor nagy kereskedő város állott. Es csakugyan a Gospićba és onnét tovább Dalmácziába vezető út mentén nagy üres kőkoczkák láthatók, melyek ketteje 1/2 és 1/4 akkori mérő szerinti ürmértékű s gabonamérésre, a harmadik pénzkimérésre szolgált. E köveket quartoknak (negyed) nevezik; innét vette a falu Quarte nevét. Az utóbbi kövön alig olvasható fölírat van, a melyről Fras Ferencz 1850-ben, úgy látszik, nem eléggé hű másolatot vett. De találtak más régiségeket is, egyebek között mozaik maradványokat és ólomcsöveket, a melyek elegendőképen bizonyítják, hogy itt egykor római telep állott. Quartével határos Perušić, kies helyen fekvő barátságos helység, melynek postaállomása is van. A törökök idejében ezek fő helye volt, a határőrség fönnállásakor pedig kapitánysági székhely. Jelenleg szolgabiróság és járásbiróság székel benne. A török idők maradványa kicsiben űzött vasveretű fapipa-ipara. Bizonyos Nećimović Mato, gúnynéven „Medić Luladjija” a legügyesebb mester benne, de évenként alig 100 pipa készűl.
A Gacka folyó vízesése.
Csikoš Bélától
Félórányira nyugatra a helységtől egy dombon romok láthatók, a melyekből az egykori török vár gömbölyű tornya még kivehető. Malkocs bég, boszniai basa, 1553-ban törököket telepített le Perušićban, és 1555-ben megerősítette a várat, a mely ekképen Udbina mellett Lika legfontosabb helyévé lőn. Nem csoda tehát, hogy falai alatt keresztények és törökök között véres összeütközések történtek. A törököket 1569-ben a zenggiek verték meg, 1642-ben pedig Frangepán Gáspár, végre 1685 julius 22-én Leslie és Herberstein tábornokok egészen elűzték őket. De azért a legtöbb török család ezután is ott maradt, sőt a Lika és Krbava fölszabadulása körűl nagy érdemeket szerzett Mešić Márk rábeszélésére meg is keresztelkedtek. Mešić Márk pap 1640-ben Brinjében született, és 1713 február 2-án Carlopagóban húnyt el. Holttestét a nagy számban összesereglett nép Mušalukba kisérte, a hol Likának ezt a néphősét eltemették. Frangepán Farkas tábornokon kivűl († 1652-ben) egyetlen horvátnak sincs nagyobb érdeme Lika fölszabadításában, mint Mešićnek. Ugyancsak neki köszönhető az elpusztúlt és kirabolt terűlet újból történt benépesítése is. A perušići, budaki, bilaji és ribniki török imaházakat (džamija) keresztény templomokká alakították át, és csak magában Perušićban 252 mohamedán férfi keresztelkedett ki. Akkor még 55 mohamedán ház maradt. Csak nehány öreg anyóka nem akart semmi szin alatt sem kitérni. Sok nagy tekintélyű török család: a Jurišić-ok, Kreković-ok, Murgić-ok, Hečimović-ok, Domazetović-ok, Karić-ok, Turić-ok, Milković-ok, Kammović-ok, Mirković-ok, stb. ma is virágzanak. Budakon, Noviban (Gospić mellett), Kanižán (ugyanott), Udbinán és másutt szintén sok török tért át a római katholikus vallásra. Perešić lakossága, számra mintegy 700, ma is római katholikus. Malkocs várától kissé éjszaknyugatra van a községi iskola, a papi lak és a templom, mely egész Likában a legszebbek egyike. Belseje bazilika-szerű, kórusmagasságú oldalcsarnokkal. A templomtól köröskörűl szép a kilátás, úgy a Grabovača hegységre (772 méter), mint a mélységre, a mely Horvátország egyik legszebb barlangját, a Samograd barlangot rejti magában, a hová lassan emelkedő úton körűlbelűl egy óra alatt érhetni el.
A Samograd tulajdonképen öt teremből áll; az utolsóban halban bővelködő tó van. A barlangban emberi csontokat, téglákat és szénmaradványokat találtak, jeléül, hogy a török elnyomatás idején rejtekhelyűl szolgált. De entomologiai szempontból is figyelmet érdemel; ugyanis szem nélküli bogarakat, nevezetesen a ritka Anophthalmus Kiesewetteri-félét lelhetni benne.
Perušić mellett emelkedik az Orlović szikla is (szintén barlanggal), a melyen a vitéz Orlović György a törököktől 1521-ben szétrombolt Beć várát építette.
A Perušićból Studencibe vezető úton van a Sitvukova pećina, a második barlangos szikla; míg Studenac mellett, nem messzire Perušićtól, a Budina pećina nevű jégbarlang van. A falakat egészen jég borítja; mintha csak carrai márványból faragták volna ki; a padlat pedig olyan, mintha kristályból volna kirakva. Az egyik cseppkőoszlop tíz méter magas és két méter vastag. A barlangban jeges vízzel telt medenczék is vannak.
Mesić Márk.
Bukovac Balázstól
Gornji- (Felső-) és Dolnji- (Alsó-) Kosinj, Lipovo polje, Krš, Mlakva és Bakovac egy községet alkotnak 6561 római katholikus és görög-keleti vallású lakóval, a kik jól mívelt szántóföldjeik terméséből élnek. A talaj aránylag termékeny, mert a Lika folyó áradásai sok iszapot raknak le rá, és az égalj is jóval enyhébb, mint felső Likáé.
A Kosinj vidéki hegyek hallstatti rétegekből és krétakőből állanak; Zengg körűl a tenger melletti hegyekben némi melaphir, a Lika folyó völgyében pedig alluvialis lerakodások is találhatók. Gornji-Kosinjtól nyugat felé egy 18 kilométer hosszú hegyszakadék nyílik, mely a Velebit törzsét ketté osztja és Jablanacnál egész a tengerig ér. A vadregényes vidéken út vezet Mrkvištébe (1276 méter) a hol a hegyszakadékot 700 méter magas sziklafalak határolják. A Bakovac rét végén van a Fekete forrás (crno vrelo), akárcsak valami sziklába vájt mélység. Szélessége 6, mélysége 36 méter, ezért lent egész feketének látszik a vize. A mezei munkások vízért kénytelenek ebbe a mély nyílásba leszállani.
A Fekete forrásból ered a Bakovac folyó, mely Kršnél a Likával egyesűl. Nagy esőzések alkalmával a víz oly erővel tör föl a forrásból, hogy az útjában álló szikladarabokat hat méter magasságra is földobja és a sziklákra épített pásztorkunyhókat alapjukban megingatja, úgy, hogy a nyáj ijedten szalad szét. Olyankor halakat is vet fölszínre, többek közt a ritka Paraphoxinus croaticus-t, mely a Lika folyóban is előfordúl, jeléűl, hogy a Fekete forrás összeköttetésben van vele. Említésre méltó a Butinska jama nevű időközi forrás is.
Perušićtól délnek fordúlva, csinos szorosba jutunk, mely Osik faluba visz. Innét érhető el a domboktól és alacsony hátaktól keresztezett fönsík. Egyik lejtőn még állanak az egykor hatalmas budaki grófok ősi várának romjai; Budak falu (Mušaluk mellett) is őrzi emléküket.
Az igazi Likába, értve azt, a mit régen így hívtak és a mit a likai ma is ért alatta, éjszakról Perušićon át Gospićba jövet azon a hídon lépünk, be, a mely Budak mellett tágas ívben visz át a Lika folyón. Magas fönsík az, a melyet nyugatról a Velebit, keletről a Vrebačka staza és a kopasz Plješevica határolnak. Középmagassága több mint 570 méter, terűlete 700 négyszögkilométer. Ezen a térségen három közigazgatási kerűlet van 9 községgel és 63.470 lakóval, a kiknek nagyobb fele római katholikus, kisebb részük görög-keleti.
A fönsíkot a Lika folyó hasítja. A Lika partjai itt-ott laposak, de igen nagy darabon meredekek és magasak, mert a parti sziklák néhol, példáúl Kaludjerovácnál, olyannyira összeszorúlnak, hogy a víz föltorlódik és csak ügygyel-bajjal képes útat törni magának. Szárazság idején a Lika lomhán folydogál, esőzések alkalmával szilajúl rohanó vízzé változik.
A fönsíkot határoló vagy rézben átmetsző hegység tele van töbörökkel, mélységekkel, szorosokkal, medenczékkel, tölcsérekkel, barlangokkal és nehezen áthatolható szorulatokkal. Gyakran nagy terűleten hangánál egyéb nem nő (Calluna vulgaris), a melynek horvát nevétől (vriesak) az ilyen helyeket a nép vrištinának nevezi.
De az ember a természettel vívott harczában még itt is győzedelmeskedik és a talajt nagyobb termékenységre kényszeríti. Az elhintett nyirfamag alig hogy kikelt, már is üde nyírfaligetek virúlnak a puszta síkon, többnyire a házak körűl. A hanga virágzásakor a vrištinákat egészen ellepik a méhek; a méhészet ugyanis igen fejlett; a karszttöltésekben vad méhek is tenyésznek. A likai méz igen zamatos és fínom, s azért nagyon keresett; sokat is szállítanak belőle a külföldre. És ha tán sok is a kevéssé vagy egészen terméketlen föld, mindamellett a hol csak egy kis termőréteg akad, mindenféle gabonanemű, hűvelyes vetemény és zöldség megterem benne. A nedvesebb terűleteken, ott tudniillik, a hol a folyók inkább lapályon, mint gyakran igen mély kőmedenczékben folynak, zöldelő rétség is akad. Egyébként a likai ember a síkon is meredező sziklák közt, továbbá hegyoldalakon és lejtőkön gyűjtögeti össze csekély, de illatos, puha szénáját. A folyók és patakok vize szép tiszta és hideg, a melyben sok a pisztráng és a rák.
A budaki hídról nyugatra láthatók a még mindig jobbára kopasz pazarištei hegyek fogazott csúcsai s mögöttük a Velebit magas orma. A Velibit éjszaki oldala szépen be van fásúlva, csak a csúcsa körűl kopasz és olykor egész júniusig hóval födött. Már messziről kivehetők a hosszan elnyúló és csak Carlopago körűl alacsonyodó hegység vadúl szétszakgatott, kihegyezett és kifogazott falai és tátongó mélyedései. A Gospićból Carlopagóba vezető úton levő hegynyereg Oštarije mellett két részre, egy kelet-délkeleti és egy éjszak-éjszaknyugati félre, osztja; amaz Zenggig, emez a Zermanjáig nyúlik. Keleti lejtői kevésbbé meredekek és erdősek. A Velebit a horvát hegyvidék délnyugati szegélyét alkotja és 1010 méter középmagasságra emelkedik. Kelet-délkeleti felének legmagasabb csúcsai a Visočica (1619 méter), a Višeruna (1623 méter), a Sveto brdo (Monte santo, 1753 méter), a Vaganski vrh (1758 méter), a Mali (1738 méter) és a Veliki Malovan (1760 méter). Ez utóbbi Horvátország legmagasabb orma; közelében van a. Babino jezero tó. Alacsonyabb tetők: a Goli vrh (1639 méter) és a Počiteljski vrh (1551 méter). Ez a rész alkotja a határt Horvátország és Dalmáczia között, mig az éjszaknyugati Gospić és Carlopago között emelkedik. A két fél között mély medenczék, szakadékok és bevágások vannak. Az éjszaknyugati fél legmagasabb csúcsai: a Jadičova planina (1417 méter), a Šatorina (1623 méter), a Velebitska Plješevica (1653 méter) és a Rajmać (1699 méter).
A fönsík belsejéből mindenfelé jó országútak vezetnek, de természetesen mindannyi magas hegyeken, szorosokon és nyergeken át. A tengerpartra, nevezetesen Carlopagóba csak Oštarije mellett (927 méter) juthatni a Velebiten át. Egy másik országút a Veliki Halan-on át (1412 méter) vezet Štirovačából (1102 méter) Jablanacba s onnét tovább a tengerpartra. De mindkettőnél fontosabb közlekedési vonal a 975 méter magasságig emelkedő krbavai országút, mely Gospićból Kulán és a ljubovói magaslatokon át Bunićba (665 méter) viszen. Végűl 1832 óta új országút is van a Mali Halan-on át 77 kilométer hosszúságban, mely a Velebiten át Zárába vezet. Ez az új országút Sveti Rok (Szent Rókus) mellett egyesűl a régi dalmácziai útvonallal, a mely Žuta lokvából Otočacan és a Gacka völgyén, továbbá Krš, Perušić, Gospić, Medak és Ričica helységekben át a dalmácziai Zermanja völgyébe vezetett.
Azon régi országút mellett, mely egykor egyenesen, most ivekben kanyarog föl a tenger part felől a Velebitre és Carlapagóból a likai fönsíkon át Dalmácziába vezet, fekszik Lika fő helye, Gospić, egykor a likai 1-ső határőrvidéki I. Ferencz József gyalogezred székhelye. A helység a Novčicának, a Lika egyik mellékágának mindkét partján terűl szét. A folyócska Novi mellett ered, a melytől nevét is kapja, s miután Kaniža falu közelében, Gospićtól mintegy két kilométernyire nyugatra a Bodanicával egyesűlt, rövid útat téve Lipe mellett, Gospićtól nem messzire a Likába szakad. Gospić csinos kis városka, a melynek egyemeletes házai, – de van néhány kétemeletes is, – két tere körűl futó fő útczáiban zárt sorokban állanak. A többi útczákban és a piaczon földszintes, a város szélen pedig parasztházak vannak.
Gospić 565 méternyi magasságban fekszik a tengerszín fölött, és pedig kedvezően; köröskörűl egy órányira hegyek veszik körűl, kivéve nyugat felől. Lakosainak száma 2631, a kik részint római katholikusok, részint görög-keletiek. Kereskedőkön és kevés kézmívesen kivűl sok benne a hivatalnok. Ez a megye székhelye; itt székel a főispán, itt van a törvényszék, a járásbíróság, a szolgabíróság, a városi előljáróság és a csendőrparancsnokság. Van főgymnasiuma, felsőbb leányiskolája, népiskolája, egy internatusa szegény gymnasiumi tanúlók részére, egy tartományi fenyítő-intézete, honvéd laktanyája, posta- és távíróhivatala. Szebb épűletei: az új stilben épűlt törvényszéki palota, a felsőbb leányiskola és a népiskola épűletei, a faragott kőből épített gymnasium, az internatus és a honvédlaktanya; de az emeletes magánházak is kivétel nélkül újdivatu külsejűek, szintúgy kiválnak a határőrvidéki intézmény fönnállásakor épűlt kincstári épűletek is. Télen Gospić teljesen el van zárva a világtól. A nagy hó a postai közlekedést a szomszéd ogulini vasúti állomással olykor két hétre is teljesen megszűnteti.
A Plješevica.
Csikoš Bélától
Gospićnak 1894 óta vízvezetéke van; a tiszta, egészséges víz Brušaniból, hegyi forrásokból jő; a vízvezeték 14 kilométer hosszú. Gospićon a Novčica partján egykor vár is állott, a melyet 1804-ben hordtak le, mikor a görögkeleti templom melletti hidat építették a Novčicán; később a hídfőnél meghagyott vártornyot is lebontották. A törvényszék palotája előtti kis téren, a katholikus templom mellett van Zastavniković Gedeon tábornoknak barátai által emelt emlékoszlopa. A városka történetéről alig van mondani való.
A keresztények és a törökök háborúiban Gospić gyakran szerepelt. S midőn aztán Mešić Márk, a vitéz pap, Likát fölszabadította a török uralom alól, sok mohamedán megkeresztelkedett és tovább is a városban maradt.
1692-ben gróf Sinzendorff Adolf 80 ezer forinton megvette az egész Likát és Krbavát, de a katonai parancsnokok, a kik vele szemben kényelmetlenűl érezték magukat, bujtogatni kezdték ellene a népet. S a mikor a gróf tarolni kezdte a Velebit erdőségeit s a levágott fát árúba bocsátotta a velenczeieknek, Edling zenggi kapitány lefoglalta azt, a likaiak pedig ugyanakkor föllázadtak a tized behajtása miatt. Sinzendorff erre visszakövetelte és vissza is kapta a vételárt. 1694 óta Gospićon lakott gróf Coronini Antal; a ki a kamara nevében Likát kormányozta. Ezen időtől fogva Gospić a határőrvidék későbbi szervezése után is ezredparancsnoki és ezredtörzskari székhely volt; utóbb ott székelt a hadosztályparancsnok is, a ki mindenkor tábornoki rangot viselt. A határőrvidék föloszlatása után a polgári kormányzat kezébe ment át.
Gospićtól délkeletre a csöndes fönségben emelkedő Velebithez hol közelebb, hol távolabb több helység fekszik. Ott van Bilaj, a törökök által egy kőhalmon épített várával, mely immár romokban hever. Továbbá Vrebac, hol sok őskori és római régiséget találtak, a melyekből következtethető, hogy ottan nagyobb római telep állott. Vrebac környékén van Horvátország legnagyobb barlangja, a Pčelina (Méh odú), melynek hoszszát 3 kilométernyinek mondják. Több nagyszerű terem, vízmedencze és egy föld alatti tó is van benne. Meglepően szép egy 10–12 méter hosszú sárgásfehér cseppkő-függöny, melynek számos, itt-ott 1 méter hosszú redője van. Az a 30 méter magas és 4 méter vastag cseppkő-oszlop is látványosság számba mehet, a mely csodálatosképen egymásra rakódott négy részből áll.
Bilaj és Medak között kőmező terűl el. Fönn a hegységben fehér kősziklán egy kis kápolna áll, a melyhez keskeny ösvény visz föl, és onnét tovább lekerűl Dalmácziába. Az erdőségek és a hegyi rétek miatt gyakori volt a viszálykodás, mert a fában és fűben szűkölködő dalmaták átjöttek és titkon fát vágták és füvet kaszáltak maguknak.
A dombok és a magasabb hegyek váltakozva mogyoró bokrokkal és fákkal vannak benőve. A Medaktól éjszakra terjedő hullámos mezőségen emelkedik a kúpalakú magas Zir hegy. Medaktól délkeletre a hegyek mindjobban összevonúlnak, a sík hovatovább mindinkább völgyalakúvá lesz és Lovinac mellett a Ričica patak medenczéjét alkotja. Ez a Resnik planina 400 méter magas szikla falai és a Velebit alacsonyabb nyúlványai által alkotott völgy a likai síkság folytatásaként 18 kilométernyire terjed a Zermanja irányában. Lovinac falu az 1751-iki lázadásról híres. Mint egy ember kelt föl akkor a vesszőzés behozatala és a szigorú kormányzat életbe léptetése miatt fölbőszűlt nép. A fölkelést erőszakos és sulyos eszközökkel hamar elnyomták ugyan, de a szigor rosz vért szűlt. Bűntetésűl Lovinac nevét Szent-Mihályra, és a fölkelésben szintén részt vett Bruvno faluét Szent-Péterre változtatták; csak jóval később kapták vissza ősi nevüket.
A Srnopas, Goli vrh és a Risnjak közé ékelt terűleten aztán már nincs is tulajdonképeni nagyobb falu. A Risnjak lejtői kopasz, rétegenként egymásra rakódott sziklatömegek, a melyeken egy fű szál sem látható. Csak a tiszta vizű Ričica patak tesz némileg megnyugtató hatást. A puszta követ csak Gračacnál váltja föl ismét zöldelő gyep. Gračac, felső Lika fő helye, a kőmederben folydogáló tiszta Otuča mellett, a mely Bruvno közelében, Gračactól éjszakra napfényre kerűlvén, alighogy kilép a völgyből, ismét a föld alá bújik. Gračac 560 méter magasan fekszik a tenger színe fölött, a Resnik és a Kokirna hegyhátak alján. Éghajlata jóval enyhébb, mint Gospićé. A városka elég csinos; van járás- és szolgabirósága, a melyek még a határőr vidék fönnállása korából származó, tetszetős épűletekben vannak elhelyezve. A lakosság római katholikus és görög-keleti vallású, mint az egész kerűleté, úgy azonban mégis, hogy a görög-keletiek többségben vannak. Valamikor itt laktak a Knežević bárók, a kiknek várkastélyát 1805-ben a kincstár megvette.
Gračacon túl, a hol 1809-ben az osztrák csapatok megverték Marmont, a későbbi franczia tábornagy seregét, az út a likai síkság utolsó szögletén halad végig, azután kanyarogva emelkedik Cerovciig 800 méter magasságra s a Velika Popina nevű puszta síkságon túl Dalmácziába száll le. 603 méter magasságban átlépi a zermanjai szorost, azután meg leszáll 299 méternyire a szép Zermanja-völgybe, a mely fekvésénél fogva enyhe, kellemes éghajlatú, úgy, hogy az ellentét e közt és a szomszédos Velika Popina zord éghajlata közt valósággal meglepő.
Míg ugyanis a Velika Popinát még vastag hó fedi és a metsző hideg szinte dermesztő, addig a Zermanja völgyében a fák és bokrok rügyeznek, leveleznek, sőt virágzanak. Megterem itt a szőlő, az olajbogyó, a füge, a mandola, a mesterségesen öntözött földeken a kukoricza is, – mind oly nemes fajú gyümölcs, a mely a Likában elő sem fordúl; a Zermanja tiszta vizében pedig ízes pisztrángok és ángolnák tenyésznek. Az éjszakról délnek elnyúló hosszú és keskeny völgyön végesvégig elláthatni az országútról, a mint a szorosból kilép és ide-oda kanyarogva lefelé száll.
A Zermanja, mely mindjárt forrásán alúl már malmokat képes hajtani, Obrovac közelében az Adriai tengerbe szakad.
A kerűlet lakossága, valami 5200 lélek, nagyobbára görög-keleti vallású; növésére nézve jóval alacsonyabb, mint egyebütt Likában.
A völgy éjszaki szögeletében láthatók Rakovnik, a déliben Palanka falu mellett a XIII. század óta ismeretes Zvonigrad várak romjai. Ez utóbbinak birtokosa a XIII. században a brebiri Šubić grófnak egyik rokona, Višan gróf volt, az akkor tájt igen elterjedt pataren vagy bogumil eretnek felekezet buzgó követője. Mint Horvátország ezen része egészen, akképen e két vár is a törökök zsákmánya volt a XVI. században. Palanka Horvátország legdélibb pontja. A dalmát határon, a Vučjak hegyen domborúl a népdalok ünnepelt hősének, a török harczokban győztesen vitézkedett Smiljanić Illésnek elhagyatott sírja.
Az embereklakta föld legvigasztalanabb részén, a puszta és köves Velika Popina mezőn visszatérve, éjszaki irányban a Kupirovo (796 méter) szoroson keresztűl a bosnyák határra, az úgynevezett cordonra érünk. Ez Lika-Krbava megyének legszélsőbb pereme, a hol még most is áll a törökök elleni védelem czéljából emelt nehány őrház és čardak. A vidék kellemes; minden fordúlónál új még új kilátás tárúl elénk; az egész, körűlbelűl 90 kilométer hosszú vonalon az Una mentén éjszaknak haladó igen jó karban tartott országút vezet keresztűl.
Jóllehet a cordon Gospić környékével, tehát Likának tulajdonképeni felső fönsíkjával csaknem egyforma magasságban fekszik a tenger szine fölött, mindazonáltal, mert a hegyek erdősebbek; következőleg a nedvesség is nagyobb, nemcsak a szántóföldje több, hanem az éghajlata is enyhébb, annál is inkább, mert a magas Plješevica az éjszaki szelektől védi. De a népe, bár csöppet se tehetségtelenebb mint a likai fönsíké vagy pedig a Gacka mezőé; mégis szegény és műveltségben elmaradt. Ezt folytonos hadakozásainak és a művelt világtól félreeső lakóhelyének róhatni föl, mert ezek következtében nem juthatott természettől nyert tehetségeinek kiműveléséhez. A kordunaš (cordonlakó) első pillanatra fölismerszik Lika többi lakói közűl. Józan és takarékos; kemény fejű és mégis igen engedelmes, ha bánni tudnak vele.
A cordon 27 helysége két járásra van fölosztva. Csaknem mindannyi az országút mentén fekszik, az az egynehány pedig, a mely ettől félreesik, Srb faluhoz tartozik, de sem papjuk, sem tanítójuk nincsen, lakóik csöndes tunyaságban élnek napról-napra.
Suvaja falu közelében, egy 665 méter magas hegy alatti szűk katlanban levő 200 méternyi erdős sziklából fakad az Una folyó. Vize a mély és öblös forrásmedenczéből oly erővel ömlik ki, hogy azonnal nehány malmot hajt.
Az Una 15 kilométer hosszúságban Bosznia határfolyója; magas és meredek sziklák között kanyarog tova, a melyek itt-ott eltávolodva egymástól, üde zöld völgyeknek engednek tért; majd az Unac-cal egyesűl, a melynek partjai még magasabbak és meredekebbek; végűl Jasenovácnál az iszapos és zavaros Szávába ömlik.
A megyének fontos része a krbavai fönsík melyet az idegen írók Corbaviainak neveznek. Krbava csaknem teljesen sík lapály, a melyet délről a Resnik nyúlványai, keletről és éjszakkeletről a Plješevica, nyugatról a likai középhegység határolnak. Éjszaki és keleti részében sok a barlang és a forrás. E barlangok egyikén, a Krnjakova pećincán, foly keresztűl a Krbavica patak. Tavaszi és őszi nagy esőzések idején e barlang oly sok vizet ont magából, hogy a völgyet 30 négyszögkilométernyire is teljesen elárasztja.
Az Una forrása.
Csikoš Bélától
Volt idő, mikor ez a víz egy álló esztendeig sem folyt le, sőt a nép beszéli, hogy egyszer 7 esztendeig szűntelen tartott az áradás. Mostanában a vizet okádó torkokat megvizsgálják és kitisztítják, s így az árvíz soha sem tart tovább két hónapnál.
Egyébként eléggé különös, hogy a Krbava-völgy éjszakkeleti részét futóhomok borítja, a melyet a szél fölkavarván, mezőt, rétet betemet vele, és ez által apasztja azok termékenységét. Bunić egykori parancsnoka, a később oly hírnévre emelkedett hadvezér, Loudon, hogy a bajon segítsen és Bunićot a mind jobban közeledő homoktól megóvja, erdőt ültettetett eléje egy hadirendre állított sereg alakjára. Az erdő, melynek neve „Loudonov gaj” (Loudon-liget), ma is áll még, bár erősen megtépázták. A katholikus templomot körűlvevő temető egyik sarkában nyugszik a dicső tábornok két fia; sírjukat kőlap fedi, melyen az írást már az olvashatatlanságig elmosta az idő.
Ichthyologiai szempontból nevezetes a közeli hegyek barlangjai közűl a Zelena pećina (Zöld barlang) és a benne levő kis tavacska. Áradások alkalmával rendkivűli erővel tör ki belőle a víz, és akkor olyan tömegét veti föl a halaknak, hogy sertéseket hizlalnak és trágyáznak velük, nemkülönben zsírt olvasztanak belőlük.
Ennek a halfajnak Horvátország a hazája; a nép „pijor”-nak nevezi, a tudósok Paraphoxinus croaticus néven ismerik; esőzések és hirtelen hóolvadás alkalmával más odukból és barlangokból is fölveti a víz pisztrángokkal együtt.
A Krbava-völgynek a terűlete 149 négyszögkilométer, lakosainak száma 10.878. A Krbava folyócska szeli át, a mely némely más patakkal egyetemben föld alá bujik. A völgy szélein 12 helység található, köztük az éjszaknyugati részen Bunić, a hegyhát alatt pedig Kosa (968 méter).
A kerűlet székhelye, Udbina, a völgy fölött 124 méterre emelkedő dombon fekszik. Fekvésénél fogva egykor gyakran ki volt téve a törökök támadásainak és a keresztények védelmi harczainak.
Udbinától nemcsak az egész Krbava völgye összes falvaival és a Vrebačka staza hegyei beláthatók, hanem a távolban, a Lika fönsíkja mögött emelkedő Velebit is.
A X. században Udbina a régi Krbava župának már legfontosabb helye volt, a XII. században meg püspöki székhely, a melyhez a dalmácziai Novigrad, továbbá Plaški, Drežnik és Modrus is tartoztak. A XV. században a törökök kezébe esett, a kik a püspöki palotát és a székesegyházat is földúlták, úgy, hogy a püspök vissza sem tért többé Modrušból, a hová előbb menekűlt volt. A XIII. században Krbava ura Kurják (Cyriacus) gróf volt, a Gušić nemzetségből, a Kurjaković, Karlović, vagy Torkvatović grófi család ősatyja. E család sok kiváló embert adott Horvátországnak. Krbavai Butko 1259-ben tengermelléki, Károly 1408-ban horvát bán volt. De legnevezetesebb köztük mégis Karlovíć Torquato János, 1521–1524 bán, a ki oroszláni bátorsággal védte hazáját a pusztító török csordák ellen, míg végűl kétségbeesett küzdelem után 1527-ben kénytelen volt kivándorolni. A hatalmas főúrból szegény menekűlt lőn. A szép legelők Počitelj körűl, a hol ménese volt, szántóföldjei és majorjai Komić közelében elpusztúltak, az erdők kivesztek. Az egykor dúsgazdag ember jószágai ép úgy, mint az egész Lika, sivataggá változtak.
Bunić.
Csikoš Bélától
De emléke még él Likában, bár ősi vára, Karlovića dvori Komić mellett Karlovića korita-val együtt romokban hever. 1531-ben Medvevárban halt meg; holt teste a remetei pálos-templomban nyugszik.
A Lika-Krbavában vívott csaták között a legvéresebb 1493-ban történt a Krbava völgyében, Udbinán alúl. 10 ezer ember esett el benne Derencsényi bán seregéből, a ki maga is fogságba kerűlt. 1526 óta a törökök voltak Udbina urai, míg csak 1689-ben Herberstein ki nem űzte őket. Udbina, mely jelenleg járási és szolgabírósági székhely, egykoron fontos pontja volt a marhakereskedelemnek, a hová likai, isztriai, fiumei, sőt olaszországi kereskedők is eljártak. A Krbava-völgy keleti részén van Pećane falu, a híres Rastić tábornok szülőhelye, s bölcsője a Budisavljević családnak, mely az egyháznak és a hadseregnek több kitűnő embert adott. Bunićtól éjszakkeletre a puszta, köves fában szűkölködő, bokorral és fűvel is csak gyéren benőtt Kamenita gorica hegyek között, melyek a Kis-Kapela nyúlványai, fekszik a Korenica nevű kedves völgy. Föléje magasan, föl a felhők közé emelkedik a délnyugat felől kopasz, éjszakkelet felől erdős Plješevica (1649 méter), jóval távolabb meg a Kis-Kapela legmagasabb csúcsa, az Ozeblin (1657 méter).
A lakosság magas növésű, vaskos, csontos, széles vállú, határozott föllépésű, öntudatos, élénk. A völgy egyike a legszebbeknek a megyében és meglehetősén termékeny is, a mit annak köszönhet, hogy a rajta átfolyó Korenica patak eléggé bővizű. A patak Vrelo falu közepén ered s több csermelylyel gyarapodva, nehány kanyarúlattal eléri a völgy déli szögletét s ott eltűnik a föld alá. Vrelo és Korenica között, a meredek Mrsinj (1250 méter) alatt fekszik a romba dőlt Mrsinjgrad fellegvár, melyet állítólag a görögök építettek. Később a Karlović család egyik ágának a tulajdona volt. A 100 méter magas sziklafalat, melynek tetején a vár van, csak egyik oldalán lehet megmászni. 1467-ben a törökök bevették, azóta pusztán áll. A Korenica körűli síkon volt 1520 május 20-án az a csata a keresztények és törökök között, melyben Beriszló (Berislavić) Péter bán életét veszté.
A Plješevicára támaszkodó hegyhátakon gazdag vadállományú szép erdőterűletek vannak. Itt székel az otočaci közbirtokosság erdészeti hivatala. Ezenkivűl van itt járás- és szolgabiróság. Bunićtól az országút délnyugati irányban a Crni vrh, Rastić, Metla, Ljubovo, Čardak, Vjelon és a Ciganusa ágai között előbb puszta, köves vidéken 975 méternyire emelkedik, majd bokrokkal gyéren benőtt terűleten kanyarog egészen Kuláig és Osikig, a hol a fő vonallal egyesűl.
Kula egyike Lika legrondább kinézésű falvainak.
Ennek a komorságával ellentétben Gospićtól nyugatra, a Lika völgyének a sarkában, a Krčmar alján elszórtan fekszik a csinos Smilján falucska, Tesla Miklós, a híres elektrotechnikus szülőfaluja. A bužimi völgyből a tiszta vizű Bužimnica patak törtet elő s a Bogdanicával egyesűl. Smiljan 1686-ban a török Zenković Rizvanaga birtoka volt, de Rukavina gróf visszafoglalta.
Bužimtól nem messzire egy barlang található, melynek bejárata az előtt be volt falazva. Hat méter magasságig érő cseppkövek vannak benne, azonkivűl egész rakás embercsont. Egy másik barlangból, mely szintén el volt falazva, s melynek oldalai állítólag ki vannak falazva, ered a Vrbas patak, mely olykor embercsontokat hord magával.
Kaniža fölött, a hol egy fából tákolt repülőhíd vezet át a Bogdanicán, épen a magas Oštra alján vísz el az út. Kaniža falu két kilométernyire van Gospićtól. Házai többnyire fából vannak építve. A föloszlatott kapuczinusok kolostorát pénzügyőrök lakják. Oštra falun túl az országút délnek fordúl. Jobbkézt kis távolságra fekszik Trnovac falu, balkézt Novi, mindkettő a felségesen emelkedő Velebit lábánál.
Novi fölött két kőhalom emelkedik, ezek egyikén hajdanán vár állott; mögöttük, a Novčica partjai hoszszában tágas rétek terűlnek el, s fönt a magasban – szép képet adva – a Visočica (1617 méter) csúcsa magaslik ki az erdőből szürke szikláival, melyeket még júliusban is csillogó hómező takar. Elől e sziklák fölött a Goli vrh, a Sadikovac és a Poreni Kuk merednek fölfelé. Az országút, mely Gospićból a Velebiten keresztűl a tengerhez vezet, épen olyan kitűnő, mint általán mind azok az útak, a melyek Horvátország déli fönsíkját szeldelik. Oštra mögött az országút hirtelen nyugatra kanyarodik és a Brušanka szűk völgyében fölfelé hág a Velebitre. A brušani-i csendőrlaktanya fölött emelkedik a meredékes Kozjak (1066 méter) hegy, melynek a lábánál ered a Brušanka.
Ez a szép, kristálytiszta hegyi patak, égerfaligetek között folydogál tova; partjain több malom áll. A bokrok alól helyenként a szép, sötétkék virágú Aconitum Anthora kandikál elő. Brušani hoszszan elnyúló falu; házai jobbára fából valók; van iskolája és temploma; a faluvégen áll a csendőrlaktanya.
A völgy szép, de szűk; az éltető napsugarak alig pár óráig világítanak be az itten fenyűvel és bükkel benőtt Velebit meredélyes, összerepedezett, komor bérczei közé. Őszszel már délután 3 órakor leszáll a nap s hűvös árnyék borúl a házakra és kunyhókra, melyekben télen már az első délutáni órákban éjjel van. Brušaniból keskeny, rosz karban levő hegyi út vezet a Velebiten keresztűl, mely Oštarije mellett 927 méter magasságra emelkedik. Itt egy 38 kőlépcsőjű alapzaton nagy kőkoczka áll fölírással. A kilátás erről a koczkáról igen szép; derűlt időben nemcsak a horvát szigetvilágot láthatni, hanem az olasz partot és az Appennineket is kivehetni. Mélyen alant fekszik Carlopago, a hová az országút a borzasztó téli viharok ellen magas védőfallal ellátott nagy ívekben ereszkedik alá a mamudovaci menedékház mellett.
