A Kulpa vidéke. Senova Milántól, fordította Hodinka Antal

Teljes szövegű keresés

A Kulpa vidéke.
Senova Milántól, fordította Hodinka Antal
A Kapela hegység hosszú lánczolatától éjszakkeletre széles karszt lépcső ereszkedik le a Szávához. Éjszaki szélén a krajnai határ hosszában foly a Kulpa, a mely jobb oldalról a lépcső nedvességét levezető Dobra, Mrežnica, Korana és Glina folyókat szedi magába, míg baloldali mellékfolyói más alakulatúak és jelentéktelenebbek, mert ott a hegyek közelebb érik a partot. A Veliki (Nagy) Risnjak hegy alatt, ott, a hol annak éjszaki oldalfala mélyen lehanyatlik, mintegy 8 kilométernyire benn az erdő ölében fekszik a Kupeško jezero (tó), a melyből a Kulpa ered. Tulajdonképeni forrása azonban a Risnjak délkeleti oldalán tör elő, s Velika voda néven ismeretes. A forrásból támadó ér Crnilug mellett alá búvik és a Kupeško jezeróban jő ismét fölszinre. A tó jéghideg vize sötétzöld. Ha a közeli hegyeken erős zápor esik, olyannyira megdagad, hogy a viztömeg egész a fenékig fölkavarodik; s a mint a mélységből előtör, hatalmas köveket ragad föl magával. Rövid éjszaki irányú futás után egyik ága elvész a Limba barlangban, de csakhamar két kőnyíláson ismét előtör, a Studence patakokat alkotva, a melyek később egy mederbe folynak össze. A Kulpa tehát föld alá búvó folyó, a mely balpartján eltűnik, mint a Korana. Sűrű erdőben levő meredek partjai közűl Osivnicánál, Horvatskótól egy kilométernyire egy 300 méter széles mezőségre ér, a hol a Čabrankával egyesűl. Ez éjszakról, a gyönyörű Čabranka völgyből jön, útjában nehány föld alá buvó patakot véve föl. Az így megnagyobbodott Kulpa délkeletre fordúl. Balpartja magas, alámosott sziklákból áll, melyek a krajnai határtól kezdve meredeken esnek alá. A jobb part erdősebb. Ezen a jobb parton emelkedik délnyugat felé mintegy 7 kilométernyivel odább a magas Drgomalj. Érdekes e szűk völgy Gašparci mellett, a hol a krajnai hegyek és a Drgomalj összeszorúlnak és a két nagy ívet alkotó Kulpát annyira összeszorítják, hogy a mikor a szorúlatba ér, úgy tetszik, mintha onnét nem is tudna többé kijutni. Odább hatalmasabb szintér tárúl föl. A Kulpa széles mezőre ér; délről a magas, zöld Skrad hegység alját, éjszakról meg a Kuželjski Vrh és a Podstene meredek szikláit mossa. Itt veszi föl a természeti szépségekben bővelkedő Kupicát. Brod na Kupi (Kulpa melletti Bród) nyájas helységnek csinos fehér házikói a folyó partján sorakoznak egymás mellé, rendben, mint a hegyvidék minden falujában. Jóllehet a helységet köröskörűl magas hegyek övezik, égalja mégis igen szelid. Fönn a magasban, messze távolban fekszik Skrad helység, ahonnan szép a kilátás a Kulpa és a Kupica völgyeire és a krajnai hegységre. Skrad egyébként a hegyvidékről a Tenger-partra vezető fontos hegyi-vasút állomása.
Bródon túl a folyó ismét gutensteini és felső triaszkori mészkőfalak közé szorúl és ebben a mély szorúlatban halad nagy fenyvesek között Severinig, a hol legott megváltozik a képe. Severintől kezdve partjai nem magasak, hanem rendkivűl meredekek. Az egykoron négy tornyú Severin vára, mely a partról a kanyarodó folyóra lenéz, a Károlyvárost Fiuméval összekötő Lujza-út mellett fekvő hasonló nevű kis falu végén emelkedik. A parkkal és állatkerttel körűlvett várdomb alatt, a folyó partján van a Sopot nevű barlang, melyből, valahányszor a hegységben eső esik, hatalmasan ömlik a viz, a mi a Karszton jellemző jelenség. A lukovdoli esperességhez tartozó Severin váráról első izben 1486-ban történik említés, mint Frangepán Bernát gróf tulajdonáról. Száz év múlva a Zrinyiek birtokába jutott, de a XVI. század végén ismét visszakerűlt a Frangepánokhoz. Abban az időben a vár és az egész vidék sokat szenvedett a be-berohanó törököktől és a rabló oláhoktól (vlah), a kik a Dobra mellett, Gomirje körűl telepedtek volt meg. A Frangepánok kihalása után Severin az Oršíć család kezébe kerűlt. A bárói, majd grófi rangra emelt Oršićoktól 1823-ban Vranicany Ambrús vette meg. A Vranicanyak 1891-ig birták; azóta több kézen ment át. 1776-tól 1786-ig a hasonló nevű megye székhelye volt.
A vidék nyugat felé tele van szőlőkertekkel és erdőkkel, dél és kelet felé köves és puszta. A körűl fekvő erdőkben egykoron sok volt a vad, különösen az őz; egyik utolsó birtokosa, Vranicany Manó, 12 medvét ejtett el. Severintól valamivel odább kezdődik a Kulpa középső folyása. A folyó a Kapela előtt éjszakkelet felé szétterpeszkedő alacsonyabb karsztlépcsőzetre ér, a mely 70 kilométer hosszúságban Bihácstól éjszaknyugati irányban egészen a krajnai határig terjed. Ezen a terűleten számos domb és hegy van, az egész köves vidéken egymást érik a kisebb-nagyobb töbörök és sülyedések, ellenben fa és forrás alig akad. A folyók éjszakkeleti irányban szelik át útközben itt-ott csaknem függőleges kőfalpárkányokon törnek keresztűl; és mert kevés a forrás, kevés a mellékfolyójuk is.
Az említett egyes dombhátaknak csak a gerinczök erdős; a töbörök és sülyedések peremei páfránokkal vannak benőve. A szegényes lakosság nagy fáradsággal míveli ezt az egyenetlen, köves talajt, a mennyiben a karszti lakók példájára a töbörök alját, a hol némi kevés föld gyülemlik meg, kőkerítéssel körűlfogja és ezen az alig nehány négyszögméternyi terűleten tengerit, babot és krumplit ültet vegyesen. Csak nehány folyónak áradmányos völgye termékenyebb valamivel. Ezeket azonban gyakori vízáradások öntik el, mert a föld alá búvó folyók szűk torkai nem képesek az egész víztömeget elnyelni. Már a délkeleti irány felé hajló dombok gyakran irányváltoztatásra kényszerítik a Kulpát is, mellékfolyóit is. Severintől kezdve hozzászegődik a Lujza-út, a mely Fiuméből kiindúlva a köves grobniki mezőn (Grobničko polje) át 927 méter magasságra hág s azután lassan Károlyvárosba ereszkedik le. Hoszsza 132, szélessége 8 méter. Az 1803–1809. években báró Vukasovics Fülöp tábornok építette, a hogy a közmondás mondja: pénzzel és a tengerpartiak munkájával (pomoću novaca i primoraca).
A Kulpa mellett fekszik Horvátország és Szlavonia leghosszabb faluja: Prilišće, a mely csupa szépen épűlt kőházakból áll. Szemközt meglehetős meredek lejtőn van Marindol, mely közigazgatásilag Sichelburghoz (Žumberak) tartozik. Marindolt a XVI. század első felében Lenković János zenggi kapitány a Velebit túlsó feléről menekűlt uszkókokkal telepítette be. A lakosság fele görög-keleti vallású; ezek nyelve a čakavi nyelvjárásnak és a szlovén nyelvnek csodálatos keveréke.
Odább, a folyó mentén lefelé, a karszt jelleg megszűnik, a két part lejtősebbé válik s zöldelő rétek és mezők váltakoznak rajtuk. Lipnik falutól délre a Kulpa széles lapos mezőre ér. Krajna felé még itt is határfolyó. A parti síkságot mindkét oldalon alacsony, jórészt megmívelt, részben erdős dombok szegélyezik. A XIV. században Lipnik egy župának a főhelye volt. Valamivel alább a síkon emelkedik Ribnik ősi vára. Róbert Károly idejében és a XIII. századtól a XIV-ik végeig a Baboneg grófok birták. Azután rövid időre a Prodavić családhoz kerűlt, a melytől 1394-ben Frangepán Miklós gróf vette meg. A Frangepánok 1577-ig, ozalji Frangepán István haláláig birtokolták, a ki a Zrinyiekre hagyta. Övék volt aztán egészen 1702-ig, a mikor az 1691-ben Zalankemennél elesett Zrinyi Ádámnak özvegye elhúnyt. Ekkor a Petazzi családhoz és ettől 1809-ben báró Vukasovics Fülöphöz jutott.
A krajnai Möttlingen alúl a Kulpa egy hegyszorosba kerűl; ennek következtében a Möttling fölötti síkságot gyakran elönti. Partjai a szorosban ismét kősziklásak és meredekek; a víz maga örvényeket és zuhatagokat alkot. A közelben van a régi Brlog vár és a fölötte emelkedő ormon a szép kilátásáért sűrűn látogatott Szent Fülöp kápolna. Belátható innét az egész uszkók hegycsoportozat a Sveta Gerával, Sichelburg egy része és Krajnának egy darabja Möttlinggel és az egy telken épűlt hármas templommal (Tri fare). Kelet felé a kékes Kulpa sötétzöld erdőségbe tűnik el.
Brlog vára a Zrinyiek tulajdona volt, a kiknek magvaszakadtával I. Lipót lefoglaltatta és udvarbirákkal kezeltette. Utóbb Herberstein János Herbert szerezte meg, majd Pernanski (Pernai) János és a Petazzi család. Nagy része csak a XVII. században épűlt, mindamellett ma már jóformán egészen romokban hever. Kerchelich „elegans castellum”-nak mondja.

Ogulin.
Iveković Ottótól
A vár alatt a vízparton tátong az 500 méter hosszú Brlovka barlang. Csak a víz felől hozzáférhető kettős bejárata egykor be volt falazva és cserjével benőve. A barlang ugyan csak két embernyi magasságú, de több kisebbszerű tó van benne. Bejáratánál lándsákat, fegyvereket, egy vaskeresztet, aranyozott gyűrűket és több effélét találtak; sok emberi és állati csont is hever benne. Tudvalevő, hogy a Kulpa és Korana vidékének lakossága a talaj különösségeit védelműl használta a törökök ellen. A menekűlő népség ilyen két, sőt több ki- és bejárattal biró barlangokba húzódott ingóságaival együtt és ott várta meg a portyázás végét. Valószinűleg így keletkezett a monda e három vár föld alatti összeköttetéséről. Ez események emlékét a szájhagyomány a szép Mara meséjében tartotta fönn, a ki a titkos kijárón a folyóhoz ment, hogy annak tiszta vizében megmosakodjék, de a törökök észrevették, benyomúltak a barlangba és fölkonczolták a menekűlteket.
Csak Ozalj mellett lép ki a Kulpa az erdős, szűk szorosból. A karszt ismét eltűnik és Gornje Pokupjétól kezdve 30 kilométer hosszúságban és 25 kilométer szélességben erdős és szőlővel betelepített dombok szegélyezik a sík mezőt.
Az utolsó zuhatagát itten alkotó Kulpa kékes víztükre fölött emelkedő meredek sziklán ül az ősi Ozalj vára. Mély árok választja el a szomszéd hegytől, a melyen Szent Vitusnak régi, már 1334-ben említett temploma áll.
Ozalj egyike Horvátország legépebben fönmaradt várainak. A régi vár, melyet Zrinyi Miklós, a szigeti hős, új épűletekkel megnagyobbított, már IV. Béla király uralkodása elején a koronához tartozott. 1244-ben a Babonegek kapták. A midőn ezek Róbert Károly ellen összeesküdtek, a Prodanićok szerezték meg; majd visszaszállott a koronára; végre 1399-ben Zsigmond király a Frangepánoknak adományozta, a kik 1550-ig birtokolták. Tőlük ismét visszakerűlt a Zrinyiekhez. Ekkor, mint a horvátországi legnevezetesebb főurak találkozó helye, pompásan volt berendezve. Itt készítette, mint Vitezović írja, Zrinyi Péter gróf az „Adriai tenger szirenájá”-nak horvát fordítását (Adrijanskoga mora Sirena); itt élt szellemes neje, Frangepán Kata, és gyakran időzött benne a dúsgazdag Frangepán Ferencz Kristóf márki is. A néphagyomány azt tartja, hogy, a Zrinyi-Frangepán-féle összeesküvést 1671-ben Katalin árúlta el, a kit ezért az egyik ablakon kivetettek a Kulpába. Az ablakot most is mutogatják. Az összeesküvés elnyomása után Herberstein megjelent a várban és mindent elhurczolt onnét úgy, hogy az épűlet üresen maradt. Mindamellett 1702-ig a Zrinyieké volt, és csak ekkor kerűlt a Petazziak, Perlasok, Batthyányiak és végűl a Thurn-Taxisok birtokába.
A Kulpa a gornje pokupjei völgyben Trg falu mellett nagyot kanyarodik. Trgnek ősrégi temploma van glagol fölíratokkal. A Kulpát a Dobrától elválasztó alacsony dombokon áll Svetice, régi pálos kolostor, a hol a Frangepánok és Zrinyiek idejében gyakran megfordúltak glagol irást ismerő papok, valószinűleg a Tengerpartvidékről való benczések. A kolostorban hajdan sok műkincs volt. 1660-ban Belostenec István, a latin-horvát szótár ismert szerzője, volt a ház főnöke; ő végezte be a kolostor és a templom építését. 1699-ben mindkét épűletet megrongálta a földrengés s csak a Šubić-Peranski család síremlékeit kimélte meg. A pálos-rendnek II. József idejében történt föloszlatása után a kolostor egy ideig fogoly törökök fogházáúl, később lelkészi lakúl szolgált.
A Dobrának a folyása, mely Svetice mellett egyesűl a Kulpával, ezéhez hasonló; evvel egyközűleg, csakhogy 7–10 kilométerrel alább délnek, Skrad falu mellett három, mély szakadékban levő forrásból ered és csak Komorske-Moravice mellett, a honnét a hegységen át vezető fiume-károlyvárosi vasút kiindúl, lép tágasabb völgybe. Ezen a völgyön visz a vasút Ogulinból Komorske-Moravicébe. A Dobrának felső folyásán lassan lejtősödő, magas a partja; a part mentén, halad a vlahok lakta Lujza-út. Az oda telepűlő vlahoknak Zrinyi Miklós és Frangepán István (1544) hatalmas oltalmazói voltak. Úgy látszik, a Velebit vidékéről menekűltek ide, midőn a törökök a XVI. század elején berontottak Likába. Népies nevük pásztort jelent. Typusuk még most is meglehetősen különbözik a szomszédaikétól; a što-nyelvjárást beszélik, a körülöttük lakók pedig a kaj-kavit és a ča-kavit.
Felső folyásán, Vrbovsko mellett a Dobra medre nagyon megszűkűl, de a mint Vrbovsko alatt elhagyta a vasúti alagútat, rétségre ér és kiszélesedik. A szomszédos dombokon épűlt Vrbovsko a Lujza- és Karolina-útvonalak kereszteződési pontján van. Az utóbbi útvonal Károlyvárosból Ravna gorán, Mrkopaljon és Fužinén át Portorébe (Kraljevica) vezet; alapját III. Károly vetette meg. A Vrbovsko-katlan közepén a Dobra mellett nagy deszkagyár van, a melynek készítményeit, szekrénykéket és skatulyákat, messzire, még Olaszországba is szállítják. Vrbovskón alúl a Dobra ismét összeszorúl és kis zuhatagokban ömlik az alantabb fekvő síkra. A károlyváros-fiumei vasút egy alagúton és egy viadukton át a balpartról a jobbra kanyarodik át. Gomirjeben sötétlő fenyves erdőben áll a gomirjei görög-keleti kolostor, a mely a vlahok bevándorlása idején épűlt. A mint Lenković György tábornok 1600 körűl Korenicából telepeseket hozott ide, mindjárt a következő 1601 évben a kolostor alapkövét is letették, melynek Frangepán György sok jószágot adományozott. Gomirje mellett a Dobra völgye mind jobban kitágúl s a Klek és a Smolnik kiágazásai mind messzebb hátrálnak a folyótól.
A Klek alatt meredek kúpon emelkednek Vitunj vár romjai. A várat már 1449-ben mint a Frangepánok tulajdonát, de 1576-ban már mint romot említik. Közelében ered a Vitunjica, mely a legnagyobb valószinűséggel összeköttetésben van a Biela lasica (1345 méter) hegy alatti völgyben vezető Rudolf-út mentén folyó Jasenak patakkal. A Vitunjica mindjárt a forrásánál malmokat hajt. Ott, a hol a Dobrába szakad, ez utóbbi az ogulini völgybe lép. A Klek, ez a sajátságos alakzatú hegy, igazi példánya a Karszt magánosan álló hegyeinek, a Nagy-Kapela éjszaki előőrsét alkotja s Ogulin fölött 1182 méternyi magasságra emelkedik. Tetejéről belátható Krajna keleti része, nyugat felé a Nagy-Kapela, délre a Velebit, keletre a Plješevicától Zágrábig terjedő vidék és különösen a Dobra völgye. A Klek különös érdekességű növényvilágáról, mely már számos híres fűvészt vonzott oda, messze földön ismeretes hegy. Frigyes Ágost szász király is megmászta. Egyebek közt a következő növények teremnek rajta: Hedraeanthus Croaticus, Primula Kitaibelii, Cerastium lanigerum (= C. dacalvans), Draba ciliata, Dentaria polyphylla, Dianthus Sternbergii, Achillea lanata, Astrantia Croatica, Laserpitium verticillare, Doronicum Croaticum, Patentilla caulescens, Rhododendron hirsutum, Rosa alpina, de híressé főleg a Pedicularis Schlosseri nevű növény tette. Egyébként alig van Horvátországnak hegye, melyről a monda annyit regélne, mint a Klekről. Ennek a tetején seprőn nyargaló boszorkányok, de hegyi tündérek is összejöveteleket tartanak, és Kraljević Marko is ottan nyugszik.
Egyre nagyobbodó esése következtében a Dobra mély ágyat vájt magának, a melyet mindenfelől magas sziklafalak zárnak közre. Szárazság idején medrében szigetet alkot, ellenben esőzések alkalmával magas partjain is kiönt. Ogulin mellett 30 méter magas vashíd köti össze a két partját. A Dobra vizét már a síkon, Ogulin előtt elnyeli a Filipovićev vir (vízgödör), magasabb vízállásnál pedig a Badanj és a Medvedica nyílások nyelik el a fölös vizét.
A Dobrában, Mrežnicában és Munjavában található az egész világon ismeretlen Telestes polylepis nevű halfaj (horvátúl svjetlica). Azonkivűl a Dobrában előfordúl a márnának egy faja (Barbus Peteny), továbbá van benne pisztráng (Phoxinus laevis) és két pettyű keszeg. (Alburnus bipunctatus).
Ogulin vára alatt több barlang, és egy 250 láb hosszú folyosó is van, a mely egy föld alatti tóval bíró barlanggá szélesedik ki. Egy másik folyosó 600 láb hosszú és szintén tóban végződik. A Dobra 1838-ban nagy árvizet okozott. Akkor a víz fölért a plebánia-templom fő oltáráig, sőt az Ogulintól jó messzire folyó Mrežnicába is átömlött.
Ogulin a XVI. században jő elő első izben, mint a szerencsétlen Frangepán István birtoka, de a vár építéséről hiányzik minden adat. Nevét egyesek bizonyos Ugolino nevű olasz építőmestertől származtatják, ez azonban igen valószinűtlen. Frangepán István a Zrinyi fivéreknek hagyományozta. A határőrvidék keletkezésekor Ogulin fő tiszti székhely lett. Őrségét Krajna látta el zsolddal, mint a károlyvárosit Karinthia. Lakosságát a XVI. és XVII. századokban a törökök folytonos rettegésben tartották; a veszedelem mindúntalan szemük előtt lebegett. Ők maguk a falevelen reszkető vízcsöpphöz hasonlították magukat, a mely minden pillanatban leeshet.
A Frangepánok és a Zrinyiek magvaszakadtával Ogulin a hasonnevű ezred törzsének és hadkiegészítő kerűletének fő helye volt, a határőrvidék föloszlatása után pedig, és jelenleg is Modruš-Fiumemegye székhelye.
A határőrvidék fönnállása idejéből valók a csinos kincstári épűletek, míg a kéttornyú, zsindelytetejű vár, – most börtön, – jóval régibb keletű. A hagyomány egy Gjula nevű nemesi születésű leányzóról emlékezik, a ki szerelmében csalódva, a szikláról az alant zúgó Dobrába ugrott. A hely most is az örvény felé kinyúló rácscsal van körűlkerítve. Róla a Dobrát is „Gjulá”-nak nevezik Ogulin vidékén.
Ogulinból indúl ki a 70-es években épűlt Rudolf-út, mely Jasenákon át a tengerparti Noviba vezet. A folyó azután, hogy a Gjula sziklakapuban eltűnt s körűlbelűl négy kilométernyi föld alatti útat tett, a Krpel hegy túlsó oldalán, Gojak mellett, 184 méternyi magasságban ismét napfényre jut. Kevéssel alább a bő Bistra patakot veszi magába, a melyről kitűnt, hogy voltaképen a Mrežnicának egyik föld alatti ága. A károlyváros-fiumei vasút Generalski Stol állomása közelében, a mély sziklamederbe bevágódott Dobra partján fekszik Lešće kis, de forrásokkal biró fürdő, a hol nehány római és őstörténeti régiséget is találtak. A forrás hőfoka 36°C, alkotó részei közt nagy mennyiségű magnesium-sutfát és calcium-carbonát fordúl elő. A Dobrától, melynek folyása Gojaktól kezdve hasonlatos a Kulpáéhoz, valamivel éjszakibb irányban, mint Lešće, fekszik egy termékeny völgy bejáratánál Bosiljevo vára. 1334-ben történik róla az első emlékezés, de a hely már a század elején a Frangepánok birtoka volt. Ez a vár is sokat szenvedett a törököktől. Egy ideig a Zrinyieket is uralta. 1671 után Herberstein foglalta le. A XVIII. század elején az Erdődyek és az Auerspergek tulajdonába ment át. 1820-ban gróf Nugent Laval tábornagy vette meg, a ki alaposan helyreállítatta és műtárgyait, meg családi kincseit helyeztette el benne ép úgy, mint Tersattóban.

A Dobra föld alá bújása.
Iveković Ottótól
A várépűlet még egészen jó karban van; szabálytalan alakja, a hozzá toldott tornyok, a lépcsők, a különböző alakú mellvédek, mind azt bizonyítják, hogy az egymást követő várurak mindúntalan toldták-foldták.
A vár fölött emelkedik a meredek Družac hegy, alant pedig szép fenyűerdő terűl el egy csinosan tartott forrással. Lipa mellett a Dobra négy kilométernyire közelíti meg a Mrežnicát. Ezen a tájon sem a Kulpának, sem a Dobrának, sem pedig a Mrežnicának nincsen mellékfolyója. Lipa régi vára előbb a Cillei, majd a hatalmas Blagaj grófok tulajdona volt. Most nyoma sincsen. Hanem Lipától nem messzire, a Dobra mellett emelkedik a csinos Novigrad vára, mely a brosiljevóival egy időben épűlt.
A Dobra Stative mellett, a hol a Lujza-út egy hídja hajlik át rajta, még egyszer összeszűkűl, azután körűlfogja a Károlyvárostól éjszaknyugatra emelkedő dombot és a Kulpába szakad.
A Korana a plitvicai tavak lefolyásából támad és előbb éjszakra tart, majd kettős kanyarodással a boszniai határ felé hajlik. Itt két helyen is áttöri az alacsony hegyhátakat, a melyek éjszak felé és a Kis-Kapelával egyközűleg vonúlnak.
A plitvicai legalsó tavakhoz hasonlóan a Korana is egész Ljeskovacig sziklába vágott mély mederben fut tovább, de azért vize megtartja kékes színét. Simáknak látszó magas partjai száz meg száz helyen ki vannak lyukgatva és a nagy esőzésektől megdagadt folyó ezekbe a lyukakba ömleszti vizét.
Balpartján áll a romban heverő Drežnik vára, mely már a XIV. században egy hasonló nevű Župa székhelyeűl szerepel. 1323-ban Róbert Károly Frigyesnek, Zengg, Veglia és Modrus grófjának adományozta, és a Frangepánoké is maradt egész 1578-ig, midőn a törökök birtokukba ejtették és 1620-ban az előbbinél jóval nagyobb mértékben megerősítették. Csak 1788-ban kerűlt ismét vissza Horvátországhoz, még pedig mint kincstári tulajdon; a kincstár aztán 1869-ben egy magánzónak adta el, a ki leromboltatta.

Cetin vár romjai.
Iveković Ottótól
A bosnyák határvidék népsége a törökök előnyomúlásakor, mert kevés védelemre talált, elhagyta lakóhelyét, a hol aztán bosnyák menekűltek vagy török katonák telepedtek le. Ezért a határmenti nép egészen elüt a felső vidékek lakosságától. A határőrvidék nagy befolyást gyakorolt a népszokások és erkölcsök fejlődésére.
Ljeskovac alatt a Korana elhagyja magas kőpartjait; mindkét oldalán szép, de mocsaras rétség terűl el, melyet a Korana és néhány kisebb mellékága öntöznek. Ezen harmadkori völgyben lignittel kevert és iszapréteggel födött agyag fordúl elő; a völgyet Sturlić és Furjan régi várak mellett erdőborította krétarétegek határolják. Furjantól szép a kilátás a Boszniában levő Sturlić várára és két džamiára.
Jóval odább a Korana éjszaki irányából nyugatra kanyarodik. E helytől éjszaknyugatra fekszik az ősi Cetin vár, mely csak 30 évvel ezelőtt is még teljesen ép volt. Három kapu vezetett az erődbe; a belsejében levő magas tornyot a törökök drengjulának nevezték. A drengjulához, a várnak ehhez a legrégibb részez egy magas, négyszögű torony támaszkodik. Zsigmond király idejében Cetin Frangepán Iván gróf tulajdona volt. Midőn 1526-ban a Jagello-ház kihalt, Horvátország nagyjai 1527 január 1-én összegyülekeztek Cetinben és Habsburgi Ferdinánd főherczeget királylyá választották. 1586-ban a vár többé nem volt képes a törököknek ellenállani, azért saját urai elhagyták és szétrombolták. A XVII. század elején erős török erőd állott a helyén, a mely egész 1790-ig föntartotta magát; akkor gróf Wallis bevette. Wallistól nyerte nevét a közeli Vališ selo falu. 1813 óta Cetinnek saját várparancsnoka volt. 1870-ben még állott az erős fallal körűlkerített vár, de aztán lebontás végett eladták és ma már rom.
Cetin alatt a Korana ismét sziklafalak közé szorúl. Ott, a hol a Slunjčicát magába veszi, fekszik egy szikla-katlan lejtőjén Slunj (Sluin) falu, és mellette az összeomlott slunji vár; mely egykor szintén a Frangepánok birtoka volt. Két csinos híd vezet át a Koranán és a Slunjčicán. A helyet, a hol ez amabba ömlik, „Rastoké”-nak (torkolat) nevezik. A Korana 12 méterrel mélyebben fekszik; ilyen magasságról zuhan le belé nagyszerű zuhatagokban a Slunjčica, igazi képét nyújtva a karsztvidéki folyónak. A Slunjčica mint Dabanski patak nevű csermely ered a Kis-Kapela déli oldalán. Egy vízhordta mezőn átjutva a hegység lábához ér és a föld alá vész. Csak miután 10 1/2 kilométernyi útat tett a Kis-Kapela mélyében, kerűl ismét napfényre Jesenica néven a hasonló nevű vár mellett a Malo és Veliko jezero tavak útján. Az 1554 óta ismert jesenicai vár is osztozott a vidék többi várainak sorsában. A Jesenica egyik szigetén épűlt négy saroktoronynyal. További 6 kilométernyi futása után a folyó különböző helyeken ismét elvész, eltűnik a mélységben, hogy 14 kilométerrel odább, Slunjtól nem messzire egy barlangból mint Slunjčica jőjjön elő. Slunj a horvát Tivoli, mert fekvése, mély kőágyakban szaladó patakjai és pompás vízesései élénken emlékeztetnek a Róma melletti Tivolira és az Anio zuhatagjaira. A hegyhát hosszanti völgyeiben levő töbörök és tölcsér alakú mélyedések összeköttetésben állanak a föld alatt futó Slunjčicával. S mikor aztán a szomszéd Nagy-Kapela bérczeit takaró hótömeg olvadni kezd, vagy ha bő tavaszi és őszi esőzés áll be, akkor a Jesenica megdagad, s föld alatti ágya nem levén képes befogadni a nagy víztömeget, fölszorítja ezekbe a tölcsérekbe és a különben vízben szűkölködő vidék víz alá merűl. Igy Močila falu környékét minden tavaszszal elönti a víz, holott nyáron 2–3 órai távolságból kell szállítani az ivó vizet.

A Slunjčica vizesése.
Csikoš Bélától
A Slunjčica másodszor már mint nagy és bő folyó kerűl a föld fölszínére, és Slunj mellett a Koranával egyesűl.
Slunj régi várát III. Béla király 1193-ban vegliai Frangepán Bertalan grófnak adományozta, s az ő családja birta 1582-ig, a mikor rövid időre a törökökhöz kerűlt, majd visszajutott a horvátokhoz, mig a XVII. század elején a törökök ismét magukhoz ragadták és egy ideig meg is tartották.
1746-ig a felső-horvátországi határőrvidék a likai, a tengerpartvidéki és a károlyvárosi ezredekből állott. Ekkor a szász-hildburghauseni herczeg tábornok négy ezredre osztotta föl, ú. m. a likaira, az otočacira, az ogulinira és a slunjira. Ekként Slunj ezredparancsnoki székhelylyé lőn, de a parancsnokságot már 1775-ben Károlyvárosba tették át és a várat egészen magára hagyták.
A Korana azután, hogy a Jesenicával egyesűlt, egy darabon még nyugatra tart, de csakhamar éjszakra fordúl és ezt az irányát majdnem egészen Károlyvárosig megtartja. A terűlet, a melyet átszel, egészen hasonló ahhoz, a melyet a Kulpa, a Dobra és a Mrežnica öntöznek. Mint ennek, úgy amannak is magasak a partjai, a mellékfolyók hiányzanak, a tájék föl van perzselve, a kövek kivájva, a talaj tele sülyedésekkel és tölcsérekkel, erdő nincsen, vagy csak kevés, a partokon páfrán tenyészik; a lakosság szegény, fő foglalkozása a juhtenyésztés; minden pénteken behajtanak bizonyos számú juhot Károlyvárosba eladásra.
A Korana jobb partján meredek kőfalon áll Blagaj régi vára, mely már a XIII. század elején a hatalmas Blagaj család tulajdona volt, és az is maradt 1584-ig. Ekkor a hősies védelem daczára a törökök kezébe jutott, s a Blagaj grófok kivándoroltak Krajnába. A határőrvidéki intézmény fölállításával itt őrizték a hadipénztárt. 1865-ben még elég jó karban volt; jelenleg teljesen rom. Valvasor azt állítja, hogy a vár alatt hajdan hőforrás bugyogott; ez most; úgy látszik, beomlott. Blagaj mellett a Korana 3 kilométernyire közeledik a Glinához. Veljun mellett három széles, alacsony esése van. A skradi magaslat, melyen hasonló nevű vár áll, keveset változtat az irányán. Az egész vidéken, melyet a várról szintén Skradnak neveznek, összesen mintegy 1500 görög-keleti vallású ember lakik, a kik a puszta kő világban teljesen elzárva és elhagyatva nyomorúságosan éldegélnek. A vár még a régi jobb idők maradványa. A XIV. század elején a Cillei grófoké volt, azután a Frangepánokhoz kerűlt. A XVI. század végén a törökök az egész környékkel együtt földúlták; azóta rom, a vidék pedig pusztaság.
A Korana most délnyugatra hajló magános mészkőhátak közt tör magának útat, azután éjszakkeletre a Petrova gora felé fordúl, a hol a vidék képe teljesen megváltozik. A Petrova gora ugyanis, mely a hagyomány szerint az utolsó nemzeti királytól, II. Svačić Pétertől kapta nevét, földtanilag merőben különbözik a szomszédos, nyugat felé vonúló mészkőhegyektől. Nagyrészt harmadkori törmelék-rétegekből áll, a mi külsejére is nem csekély befolyással van. A Korana jobb oldali mellékfolyójának, a Radonjának, és a Radonja mellékágainak, a Rijekának és a Voišnicának egész rendesen kifejlődött folyamrendszere van. A Petrova gora legmagasabb csúcsáról, a Petrovacról, sugár alakban kisebb hegyhátak ágaznak szét, a melyek közt kisebbszerű völgyek vannak.

Plaški.
Csikoš Bélától
A talaj lágy volta következtében a hegy folyton apad, úgy, hogy a patakok már egész sereg kisebb völgyet vágtak. Nagyban fokozza a különbséget az is, hogy a Petrova gora erdős. Veliki Petrovac nevű legmagasabb csúcsán (507 méter) egy régi vár romjai láthatók, melyet a népmonda még most is Svačić Péter királylyal hoz összeköttetésbe. A vártól délre eső mezőségen vannak a Szent Péter kolostor romjai. Ez a nagyszabású klastrom 1309-ig a templomos vitézeké volt, azután a pálosoké, kik a XVI. század végén odahagyták, mert a törökök folytonosan ismételt becsapásainak nem tudtak ellenállani. Itten tör elő a Radonja hegyi patak, mely az ősi budački vár közelében a Koranába szakad. Budački várához szomorú emlék fűződik, mert itten volt 1575 szeptember havában az a szerencsétlen ütközet, a melyben Ferhád boszniai basa Auersperg Herbart tábornokot teljesen tönkre verte, s fiát, Farkas Engelbertet, elfogta. A Radonja beömlésétől kezdve a Korana elveszti a karszti folyó jelleget. Barilović vára mellett, mely egy, a Korana fölé hajló hegyen emelkedik, a sziklás partot lapályosabb, szépen zöldelő mezőség váltja föl. A még jó karban levő vár alatt, mely valószinűleg a XV. századból való, föld alatti tavakkal biró csínos cseppkő-barlangok vannak. E tavakban gyülemlik meg az a víz, mely esőzések alkalmával a föld üregeiben szokott elveszni. A Radonja torkolatától a Korana éjszaknak fordúl, és ez irányban folyik tovább mindaddig, míg a Kulpával nem egyesűl. Balpartján, az egykor Goricának nevezett Martinšćak hegyen van a már 1334-ben említett Szent Márton kápolna. Itt állott hajdan a nyomtalanúl eltűnt Belaj vára. Mint a környék többi várai, egykor nemesi tulajdon volt, majd a törökök ellen szolgált védhelyűl, végűl a század elején a katonai hatóság lerontatta, köveiből malmot építettek. A Korana, elhaladva a Vinica domb mellett, a melyből szép fekete márványt törnek, a Kulpa síkjára ér, a melyen Turn és Mostanje helységek mellett a Mrežnicával egyesűl, s azután Károlyvárosnál a Kulpába szalad.
A Mrežnica a Kulpa legnagyobb mellékfolyója. Két forráspatakból ered és a karszti föld alá búvó folyók valóságos példányképéűl szolgálhat. A Nagy-Kapela Drežnica falutól éjszakra két párvonalos ágra szakad, a melyek a Jesenica patak forrása körűl egy körűlbelűl 40 kilométer hosszú kettős medenczét alkotva, ismét egyesűlnek. E medencze éjszaki felén, a Javornik alján ered a Drežnica patak, mely vízhordta, lapályos földön folyik tova, a medencze keleti felén a föld alá vész és csak 11 kilométernyi föld alatti út után, Zagorje helységnél, Ogulintól délre kerűl ismét fölszinre mint Zagorska vagy nyugati Mrežnica. E másodiknak forrása elég bő vizű arra, hogy malmokat hajtson. Folytonosan kanyarogva a II. Józsefről elnevezett Carevo poljére (királyi mező) jut, majd megkerűli a Veljun dolomit-hegyet és Oštarije falu alá ér, a hol a XIII. században szép templom állott, melyet később a törökök szétromboltak. A Mrežnica és az ettől csak 1 1/2 kilométernyire eső Dobra között az ogulini lapálynak egy alacsony emelkedése a vízválasztó.
A Mrežnica a károlyváros-fiumei vasút közelében, a Krpel hegy alján hét ágra szakad és két tölcsérbe zuhan le. Az egyik, t. i. a nyugati tölcsér, a Dobra folyó vidékéhez tartozó Bistrac patakkal áll összeköttetésben. Ekképen sajátságos elágazódás jő létre. A keleti tölcsér vize ugyanis csak 1.1/2 kilométernyi útat tesz a föld alatt és azután a hegy túlsó oldalán a Tounj falu mellett levő vár alatt a magas vasúti töltés alján mint Tounjčica kerűl ismét elő. Föld alatti útjában valahol a Skradnik hegynyereg alatt a Munjava patakot veszi föl magába. Ogulintól kezdve az említett vasútvonal a Mrežnica mentén vezet, majd átmegy a nevezett nyergen és Tounjtól kezdve ismét a Mrežnica mentén halad. A nyugati Mrežnica, miután nagy ívet kanyarított kelet felé, Kjuč vára romjai mellett egyesűl a keletivel.

Modrus vár romjai.
Iveković Ottótól
Ez utóbbi a fönt említett medencze déli oldalán ered mint Stajnica nevű patak. Kis ideig vízhordta termékeny lapályon halad, majd föld alá rejtőzik és a Kis-Kapela alatt folytatja útját, azután Dretulja néven jő ismét elő. A Dretulja egy meredek sziklafal tővében kettős forrásból fakad föl és átvágja a plaškii lapályt. Plaški vár, melynek romjai magas hegyen ülnek, egykor a zenggi uszkókok mentsvára volt, majd a törökök becsapásai ellen szolgált védelműl. A lapályon fekszik Plaški község, a károlyvárosi egyházmegyei görög-keleti püspök székhelye. A plaškii mező is gyakori áradásoknak van kitéve, mert a Dretulja és mellékága, a Vrnjika, gyakran oly nagy víztömeget árasztanak, hogy a lapály keleti felén levő víztorkok nem képesek azt egészen befogadni. Plaškitól délre, a Nagy-Kapela fő gerinczének lábánál fekszik a körűlbelűl 2.5 kilométer hosszú és széles Blata időszaki tó, mely a zirknitzi tóhoz hasonlólag árad és apad, csakhogy hosszabb időközökben, azon felűl ez időszakok nem annyira az évszakoktól, mint inkább a föld alatt összegyülemlő és a nagy nyomástól fölfelé szorított víz mennyiségétől függnek. A tó összeköttetésben van a Dretuljával.
Plaški és az említett Zagorje falu közt a régi zenggi országút mentén magas kúpon emelkedik a hatalmas, fényes múltú Modrus vár romja. A vár a II. Józsefről nevezett József-útra tekint alá, mely a messze távolban a Nagy- és a Kis-Kapelát elválasztó nyergen át Károlyvárosból Zenggbe és Gospićba visz. A Modrus nevet a latin „Mons Drusi” (Drusus hegye) kifejezésből származtatják. Már a XII. században a „comitatus Modrus” székhelye volt; 1193-ban III. Béla király Frangepán Bertalannak adományozta, a kinek utódai modrusi grófoknak írták magukat. 1460-ban, a hogy a törökök becsapásai mind fenyegetőbbekké kezdtek lenni, a modrusi püspök káptalanával együtt Udbinából ide menekűlt, de Modrus már 1493-ban a törökök kezébe esett, ennélfogva a püspöki széket a tengermelléki Noviba helyezték át.
A Dretulja hat kilométernyi föld alatti útat téve Mrežnica falunál ismét fölbukkan, mint keleti Mrežnica. Valahányszor a Dretulja megárad, a föld alatti útja fölött levő völgyek forrásainak a vize is jóval emelkedik; ugyanez a jelenség észlelhető a Slunjčica és a Jesenica folyóknál is. Ez a keleti Mrežnica Ključ felé veszi útját s ott a nyugatival egyesűl. Innét kezdve futása egyközű a Koranáéval, a melytől nehány magánosan álló haránt hegyhát választja el. Az általa keresztűl szelt vidék mindenben hasonló a Dobra és a Korana vidékéhez. A két ág egyesűlése után éjszaki irányt vesz. Vizének zöldeskék színe, meredek, szürkés partjai és a terméketlen talaj csaknem állandó jellemvonásai a karsztvidéki folyóknak. Úgy a Slunjčica, mint a két Mrežnica a Nagy- és a Kis-Kapela fő gerinczének déli oldalán ered. Innét van aztán az, hogy a Fekete és az Adriai tenger közt nem a Kapela a vízválasztó, hanem egy jóval alacsonyabb hegység a Kapela és a Velebit között. Generalski Stol mellett, melyet egykor Lipovacnak hívtak, a Mrežnica elhagyja a Karszt vidéket. Generalski Stol közelében, magas parton van az egykori Frangepán-féle Zvečaj várának még lakható maradványa. Innét kezdve a vidék egyre termékenyebb, míg végűl a régi „Mrežnica melletti Szent Péter” egyháza közelében fekvő Dugaresa falunál tágasabb völgybe jut. E faluban nagy fonógyár működik. A folyó fenekén régi kőépűlet maradványai láthatók. A Mrežnica végűl megkerűli a Vinica nyugati oldalát és, mint említettük, Mostanje mellett Károlyváros közelében a Koranával egyesűl.

Károlyváros.
Kovačević Nándortól
A Kulpa és a Korana torkolata által alkotott szögben fekszik Károlyváros. A hozzá tartozó Rakovac, Dubovac, Banija és Selce helységekkel együtt 6700 lakosa van. A lapály, a melyen szétterűl, egészen a velemerići dombokig nyúlik el, a melyekből a Vinica és a Martinšćak emelkednek ki. Ez utóbbin állott a XIV. században Szent Márton említett templomocskája, mely akkor a goricai (de Guerche) fő esperességhez tartozott. Az egész fő esperességet épen a hegyről (Gorice), a melyen e kis templom épűlt, nevezték el goricainak. Nyugatra a lapályon emelkednek a dubovaci dombok, a melyekhez Svetice és Ozalj felé alacsonyabbak csatlakoznak. Mögöttük látszanak az uszkók hegység csúcsai. Éjszakra és keletre a síkság a Jaska fölött emelkedő Plješivica nyúlványáig és a Kulpa lapályát határoló vukomerići dombokig ér, a melyek a síkot a Stupniki síkságtól és a Turmezőtől választják el.
Károlyváros egészen a legutóbbi időkig erősség és a slunji gyaloghatárezred, régebben pedig az egész károlyvárosi generalatus székhelye volt. Az erősségnek három kapuja közűl a Kulpa felé eső toronynyal volt megerősítve, míg a másik kettőnek, a nyugatinak és a délinek (rakovaci) nem volt tornya. A kapuk már le vannak bontva, sőt részben az árkokat is betöltötték, és azok helyén most csinos házak épűltek, köztük a pompás laktanya az erősség keleti felén. Az erődítmény körűl árnyas fasorok vonúlnak, kellemes sétahelyűl kínálkozva a károlyvárosiaknak. A várban két templom áll: a görög-keletiek II. József alapította Szent Miklós egyháza és a Ferencz-rendűek Szentháromsághoz czímzett temploma; ők látják el a károlyvárosi lelkészséget 1658 óta.
A mai Strossmayer-sétatéren állott egykor a Herberstein János József gróf tábornok építette Szent József-kápolna. A tábornok azt tervezte, hogy a máltai lovagrendnek egyik comthurságát szervezi itten. A kis templomot 1833-ban lebontották és Herberstein (1669–1689) síremlékét a Szentháromság templomába vitték át. A járásbiróság palotája a Strossmayer-téren egykor a hős gróf Frangepán Farkas tulajdona volt. E házban ülte meg 1641-ben Zrinyi Péter bán a lakodalmát Frangepán Farkas leányával, a híres szépségű Katalinnal, a melyen több európai uralkodó képviselője is jelen volt. Ehhez hasonló ünnepélyt ritkán látott a város.
A várban van a kadétiskola, még pedig az úgy nevezett „generalatus”-ban, a melyet Herberstein 1670-ben a Švarčán (egy közeli dombon) állott Zrinyi-féle vár lehordott anyagából építtetett. A Kulpa-kapu tornya szintén e vár köveiből épűlt. A nagyobb kincstári épűletek közűl említendők: a kaszárnya, a fegyvertár és a görög-keleti templom mögött a katonai kórház. A görög-keleti egyházközség házában van a görög-keleti tanítóképző-intézet.
A város keleti és nyugati külvárosában van a nagy Zrinyi-tér, a melyen egykor élénk gabonakereskedés folyt. Itt van az 1872-ben épűlt takarékpénztári épűlet és báró Vranicany Dragan csinos palotája. A tér éjszaki oldalán levő házak nehány évvel ezelőtt leégtek. E külvárosban van a Szent Borbála-kápolna, melyet 1684-ben a károlyvárosi puskamívesek építtettek.
A zenggi országút sarkán emelkedik a felsőbb leányiskola szép épűlete, ezzel szemben a „Zora” dalegyesűlet háza, a „Zorin dom”, s végűl Rakovac felé a honvéd-laktanya. A külvárost kocsiközlekedésre is használt, ügyesen szerkesztett vasúti hid köti össze Banijával, a honnét a híd túlsó oldalán csinos fasor vezet a vasúti állomáshoz.
A közeli Korana partján, melynek vizét hathatós gyógyító erejéről széltében dicsérik, a károlyvárosiak Kneipp-féle fürdő- és vizgyógyintézetet alapítottak; mellette van a kereskedelmi körökben jól ismert Pongrácz-féle hengermalom. Onnét öt percznyi sétaút a vár déli oldalán, a Korana balpartján fekvő Rakovac faluba visz. Ott van a királyi főgymnasium csinos, takaros épűlete is, azon a helyen, a melyen egykor a reáliskola állott, míg az algymnasium ugyanakkor benn a várban, a kolostor épűletében volt elhelyezve.
A Károlyvárost Fiumével összekötő Lujza-úton, a legszebb országútaknak egyikén, és a század elején a francziák által ültetett szép, magas platán fasoron végig haladva, rövid idő alatt Dubovacon vagyunk. A falu fölött emelkedő hegyen, tölgyfák között áll a dubovaci Máriáról (ad nives) nevezett plebánia-templom, és fölötte a régi dubovaci vár, a mely alól belátható az egész Kulpa völgye, és azontúl a jaskai és okići hegyekig, sőt egész a Zágráb melletti Sljeme hegységig is elláthatni. Dubovac a károlyvárosiak kedvelt kiránduló helye. A régi vár négyszögű; mind a négy szögletén egy-egy sarok-torony – három gömbölyű és egy szögletes – áll; ma már romokban hever ugyan, de a tulajdonos Károlyváros mindent elkövet az emlék föntartására.
A vár előtt hevernek a régi Szent Mihály-templom romjai. A várat, úgy látszik, Dubovac község építtette a XIV. században. A XV. században az ónodi Czudarok birták, a kik 1442-ben elzálogosították Frangepán István grófnak; a Frangepánoktól 1544-ben gróf Zrinyi Miklós, a szigetvári hős tulajdonába kerűlt. A Zrinyiek 1582-ben 14 ezer forinton átengedték Károly főherczegnek, illetőleg az államnak, de a pénzt soha sem kapták meg. Ez idő óta katonai czélokra szolgált, míg 1837-ben gróf Nugent Laval tábornagy megvette és helyreállíttatta, de halála után romlásnak indúlt.
A Korana jobb partján, félórányira Károlyvárostól van Turanj, vagy Križanić-Turanj vára, mely Mostanje faluból a Mrežnica és a Korana fölött épűlt két hídon át érhető el. A vár még egészen jó karban van; 1580-ban építtette Križanić György, kinek nevét is viseli. A XIX. században a slunji ezred tisztképző iskolája volt benne elhelyezve; jelenleg laktanya.
Károlyvárostól keletre, a Korana és a közeli Kulpa jobb partján fekszik Kamensko, hajdan pálos kolostor. Frangepán István gróf özvegye, pettaui és möttlingi Katalin grófné alapította 1404-ben. 1786-ban II. József császár megszűntette; az épűlet jelenleg lelkészi lakásúl szolgál, a templom pedig plebánia-templommá lett, és ma is híres búcsújáró hely, a melyhez a Petrova gora és a Plješivica közti vidék népsége özönével tódúl.
A pompás útak: a Zágrábba vezető országút, a Fiumébe menő Lujza-út, a Zenggbe és a hegyvidékre vívő Károly-út, továbbá az, a mely Möttling felé Krajnába megy át, mind csak Károlyváros hajdan élénk kereskedelmét mutatják, a mely úgy ki a Tengerpartra, mint Krajnába és a hegyvidékre Károlyvároson keresztűl vonúlt. Sziszekről hajókon a Kulpán fölfelé tömérdek gabonát és fát szállítottak Károlyvárosba, a honnét tengelyen vitték odább. A károlyvárosi donga- és gabonavásár nagy hirnévnek örvendett. Még 1861-ben is virágzott a bánáti és a szlavoniai búzakereskedés, melyet a Száván és a Kulpán hajókon szállítottak és a külvárosban százával álló magtárakban raktároztak, de a károlyváros-fiumei vasút megnyiltával mindez megszűnt, és a károlyvárosi vásárok elvesztették régi hirnevüket. Azóta a város és vidék népe földmívelésből és marhatenyésztésből él.
A társadalmi életre is korán fordúlt a károlyvárosiak figyelme. A XIX. század harminczas éveiben megalapították az első, „Zora” nevű horvát dalegyesűletet, a mely azóta nagy hírnévre vergődött. Ezenkivűl a „Nada” és a tűzoltó egyesűletek emelik Károlyváros társadalmi tevékenységét.
A város maga nem régi. A XVI. század második felében a törökök folytonos berohanásai ellen a Kulpától éjszakra fekvő terűlet védelmére okvetetlenűl várat kellett építeni valahol a Kulpa vagy a Korana mentén. Károly főherczeg erre a czélra a Kulpa és a Korana egyesűlése által alkotott szöget választotta, a mely Dubovac várához tartozott és a Zrinyiek birtoka volt, a kik azt 14 ezer forinton, mint fentebb mondtuk, átengedték a mondott czélra. A Károly főherczegről Károlyvárosnak nevezett vár alapkövét 1579 július 13-án tették le az egy évvel előbb a dubovaci csatában elhullott 900 török csontjai fölött. Az építés 845.000 forintba kerűlt. A vár első telepesei dubovaci polgárok voltak, a kikhez 1585-ben már bevándorlók csatlakoztak Steničnjakból és Ostrožinából, a kik a törökök elől menekűlni kényszerűltek. Az új polgárok jólléte és a vár fölvirágzása nagyon a szívén feküdt Károly főherczegnek, és ezért különös kiváltságokat adott nekik, a melyeket 1581-ben Rudolf király is megerősített. 1594-ben 16 ezer török megrohanta az erősséget, de az Auersperg parancsnoksága alatt álló őrség visszaverte őket. Ez volt első, de egyúttal utolsó kisérletük is a vár bevételére. Mert bár 1672-ben ismét ostrom alá fogták, de oly gyorsan visszaűzték őket, hogy egyetlen rohamot sem tehettek.

Zrin vár romjai.
Iveković Ottótól
1594-ben csaknem az egész város leégett, a mint hogy a tűzeset általában igen gyakori volt. Ezenkivűl a pestis ragály is igen gyakran pusztított, többek közt 1625-ben, 1645 és 1646-ban és 1691-ben. A város fejlődésének ezen akadályaihoz hozzájárúltak a földrengések és az árvizek, de Károlyváros mindannyiszor megújult és az erősség falain belűl úgy, mint kivűl egyre nagyobbodott. A falakon kivűl eső Szent Borbála-templom körűl idővel jobbára puskaművesek és kézmívesek lakta külváros keletkezett.
1763-ban Károlyváros katonai községnek nyilváníttatott, melynek első polgármestere Gutherer János tekintélyes kereskedő volt. 1778 február 18-án iktatták be ünnepélyesen az első törvényes városi hatóságot. 1781 október 10-én József császár szabad királyi várossá tette, czímert és pecsétet adván Károlyvárosnak, melyet 1775-ben meg is látogatott. Midőn I. Napoleon Horvátország nagy részét elfoglalta, 1809 november 28-án Delzonse tábornok parancsnoksága alatt 5000 franczia vonúlt be a városba, a mely 1813-ig franczia kézben maradt. 1813 augusztus 20-án a franczia őrség elvonúlása után gróf Nugent Laval tábornok megszállotta. 1818-ban I. Ferencz király a királynéval együtt meglátogatták a várost, a mely a rendek ismételt kérelmére az 1822-ben kelt királyi leírattal visszacsatoltatott Horvátországhoz és minden irányban fejlődni kezdett. 1838-ban megnyílt a „Karlovačka čitaonica” (Károlyvárosi olvasókör).
A Korana torkolatától a Kulpa keletre fordúl. Partjain lapályos, itt-ott erdővel váltakozó rétségek terűlnek el. A Petrova gora a Glina torkolatáig nyúlik, alacsony dombvidéken végződvén. A Kulpa ottani mellékfolyói: az Utinja és a Trebinja, rövidek, de folyamvidékük igen terjedelmes. A tavaszi és őszi esők annyi vizet ömlesztenek beléjük, hogy a Kulpa balpartját rendesen elöntik.
Mielőtt a Kulpa Sredičko mellett a vukomerići dombok és a Petrova gora között levő szorúlatba érne, Kupčina falu közelében fölveszi balparti legnagyobb mellékfolyóját, a Kupčinát. Kupčina falu már a XIII. században előfordúl; mindaddig csak „glagolašok”, glagol betűs szláv könyvekből miséző papok ájtatoskodtak templomában, mely Szent Magdolnának volt szentelve. „Szabados” lakosai 1413-ban nyerték „szabadosságukra” vonatkozó kiváltságukat.
Lasinja mellett a Kulpa jobb partján a Kupčina a Kulpa felső síkjára ér, mely a Plješivica, a vukomerići dombok és a Kulpa között terűl el 25 kilométernyi hosszúságban. Az uszkók hegyekről lefolyó patakok mind a Kulpának e felső síkján egyesűlnek. Partjaik alacsonyak és nem állandók; összevissza kanyarogva és egymást keresztezve inkább mocsarakat alkotnak. Igy keletkezett a sík közepén a Blatnica mocsár, mely esős időben 10 négyszögkilométernyi terűletet ellep; sőt tartósabb esőzés után 23.000 hektár is víz alatt áll. Ennek az a következménye, hogy a kipárolgás megmételyezi a levegőt.
A sík közepe erdős, a hegylejtők körűli terűlet igen termékeny. Éjszaki részén, szőlős dombok és erdős hegyek alján fekszik a csinos Jastrebarsko (Jaska) mezőváros. Jastrebarsko hajdan a podgoriai megyéhez tartozott, melynek székhelye a Jaskán felűli Szent-Anna volt. E székhely régi erődítményei még most is láthatók. Jaskának már a legrégibb időkben megvoltak a saját kiváltságai és pecsétje, amely kányát (jastreb) ábrázolt. Szent Miklósról nevezett templomát már 1312-ben említik. Kiváltságait Zsigmond, III. Ferdinánd és I. Lipót királyok is megerősítették, Hunyadi Mátyás király pedig pallosjogot adományozott a városnak. A XV. század végén Frangepán Márton tulajdonába kerűlt a város. Corvin János lehordatta a favárat, melyet a lakosok védelmükre építettek, és tornyos kővárat építtetett helyébe, mely még most is megvan. 1519-ben Bakócz Tamás birtokába kerűlt, s általa az Erdődyekhez, a kik mind máig megtartották. A XVI. században sokat szenvedett a törökök becsapásaitól, bár a vitéz Erdődy Tamás bán többször vitézűl megvédte és a támadó törököket dicsőségesen visszaverte. E török berohanások idején a Domonkos rendűek elhagyták Szűz Máriáról czímzett kolostorukat. Az 1500 lelket számláló városka termékeny síkon fekszik a zágráb-károlyvárosi országút mentén; vasúti állomása is van. Közepén emelkedik Szent Miklós régi temploma és ennek közelében az árokkal körűlvett vár.
Jastrebarskótól félórányira keletre fekszik a nagy és gazdag Cvetkovići falu, mely 1249 óta ismeretes; később a Frangepánok birtoka volt. Úgy ez, mint a szomszéd Domagovići és Draganići faluk kitűnnek lakóik jómódúságával és legnagyobb részt tiszta fehér viseletével. Régi kiváltságaikat Kres, Kupisa és Rak fivérektől származtatják, a kiknek IV. Béla alatt a mongol és tatár betörések idejében állitólag nagy részük volt Horvátország fölszabadításában. 1813-ban, a napoleoni háborúk korában a draganići és turmezei nemesek a király külön illyr díszcsapatáúl szolgáltak.

A topuskói apátság templomának romjai.
Iveković Ottótól
A Kulpa síkjának éjszaki részét a Száva lapályától az a csekély dombhát választja el, a melyen a vasút Zágrábból Károlyvárosba menet átkel, és a mely a vukomerići dombokat összeköti a samobori hegységgel. E dombsorozat délnyugati, erdős ágai vizüket a Kulpába ömlesztik és egyúttal kelet felé körűl szegélyezik a Kulpa lapályát. E dombok alján fakad a legjobb horvát savanyúvizek egyike, a Jamnica forrás. Hőmérséke 15° Celsius, szénsav tartalma dús, mint üdítő és gyógyító italt messze vidékre szállítják. A franczia kormányzás alatt fakeritéssel látták el; később buzimi Jellačić vette gondozásába; 1830-ban már egészen föl volt szerelve. Hasonló, de nem oly dús szénsavtartalmú savanyúvízforrás bugyog föl a Kulpa jobb partján, a Jamnicával szemközt, Lasinja falunál is, de még korán sincs kellőleg berendezve.
A Kulpa maga zárja el síkságának déli oldalát, a mennyiben Sredičko mellett nagyokat kanyarodik és egyszersmind a Kulpa felső síkjáról a vukomerići dombok és a Petrova gora által alkotott szorúlatba kerűl. E szorúlatban éjszakkeletről délnyugatra hajló lépcső van a medenczében; a melyet, mivel a vizet felduzzasztotta és a Kulpa felső síkjára torlasztotta, részben áttörtek és helyére kőgátakat emeltek.
A balparton levő összes helységekben a XVI. század folyamán őrházak állottak, a melyekből a törökök berohanását részint lovas hírvivők útján, részint ágyúdörgéssel jelezték. Azon kivűl a vukomerići dombok tetején tüzeket (vituljače) raktak, melyeknek segélykérést jelző lángja Zágrábig ellátszott.
A folyó balpartja felé lejtősödő és termékeny, erdős völgyeket átkaroló vukomerići dombok zöldelő lejtői harmadkori képletű görgetegből állnak, a mi a pokupskói kőbányában látszik meg legjobban. Úgy az éjszaki, mint a déli lejtős oldalon sok a bükkerdő; itt-ott szőlőültetvények is vannak, mert a dombok 330 méternél magasbra nem emelkednek.
Petrinja mellett a Kulpa a Száva felső síkjára érve, folyását meglassítja, nagyokat kanyarodik, a Glina torkolatától kezdve kavicsszigeteket alkot és ágakra szakad. Mellékfolyói Kamenskótól a Glináig ugyanazon jellegűek, mint a Koranának a Petrova goráról lefolyó mellékpatakjai. A délről éjszakra lejtősödő hegynyúlványok között e mellékfolyóknak kelet felé erősen kifejlett folyamvidékök van; rövid, zárt, jelenleg erdős völgyeken futnak 1e, a melyekben egykor tavak voltak.
Ezen a vidéken a közép-korban több nagybirtok alakúlt. Említésre méltó Steničnjak, Horvátország legnagyobb vára. Állítólag már 1105-ben fönnállott, mint a blagaji Babonegek (Babonić) tulajdona. Utóbb a Frangepánokhoz kerűlt, majd sorban a Cilleiekhez, Corvin Jánoshoz, Nádasdy Tamáshoz és a Draskovicsokhoz, de már a XVII. század elején teljesen el volt hagyatva. A török berohanások idejében gyakran megtámadták; környékén a XVI. században török-horvátországi menekűlők telepedtek meg. Kirin várának, mely a Trepće völgyében állott, nyoma sincsen már.
A Kulpa jobboldali utolsó mellékfolyója, a Glina, Slunj közelében ered. Kezdetben karszti folyó, később a Petrova gora mellett a völgyben, melyben Klokoć és az Otmić várak romjai állanak, egészen más jelleget ölt, hasonlót a Kulpának Sredičko és Petrinja között levő mellékfolyóiéhoz.
A boszniai Velika Kladušától a topuskói fürdő mellett fekvő Vranovináig a Glina határfolyó Bosznia és Horvátország között. Számos mellékfolyóval bővűlve; majd szűk szorosokon hatol át, majd meg téres rétek és szántóföldek között kanyarog tova, útjában száz meg száz patakot és csermelyt szedve föl magába, még pedig többnyire a déli oldalról, a Zrinj hegységről (Zrinjska gora). A bosnyák hátártól aztán éjszakkeletre fordúl. Vranovinától néhány kilométernyire nyugat felé meredek sziklán emelkednek az ősi Pernik vár nagy terjedelmű romjai. A rom koszorúzta hegy belsejében egy 100 méter hosszú barlang van. A hegy alatt, a Perna pataknak, a Glina egyik mellékfolyójának partján fekszik Perna helység számos malommal. E község igen régi kiváltságait 1225-ben Bélától, mint ifjabb királytól kapta. Zsigmond király idejében egy brebiri Šubić nyerte, mint a hogy Nagy Lajos alatt egy más Šubić Zrin várát; ekként a Subić nemzetség két ágra: a zrinyi és a pernai (Peranski) Šubićokra oszlott. 1580-ban a törökök bevették és lerombolták Perna várát.
Vranovina mellett a Glina völgye meglehetősen kitágúl. A Petrova gora nyúlványai folyton alacsonyodnak, a folyó meg mocsarakat alkot. A Petrova és a Zrinj hegyek sok érczet és kőolajat rejtenek magukban. Ezt mára Zrinyiek birtokain mívelt bányákról szóló oklevelek említik, és talán erre vonatkozik az „Aranyásó Szent Péter” kolostor neve is. Épen ott, a hol a Glina kilép a síkságra, van egy hämatit- és limonitbánya Vranovina határában. A közelben lignitet is ásnak, de csak az olvasztókemenczék részére.
A buja síkon, a Petrova gora erdős dombjai alján, Vranovina közelében szép park közepén fekszik Topusko fürdő, hajdan híres apátság, melynek egykori templomából csak a tiszta csúcsíves kapu van meg. A fürdő vize közömbös, hőfoka 56.3-61.3 ° Celsius. II. András király húzamosabb ideig szokott időzni Topusko vidékén, a Glina és Petrinja között fekvő gorai várában. Topuskón templomot és kolostort építtetett, a melybe Clairvauxból cziszterczita rendű szerzeteseket telepített, kiknek első apátja Theobald volt. A czisztercziek egész a XVI. századig laktak Topuskón, rengeteg birtokokat szerezvén a környéken. A törökök közeledésére elhagyták a kolostort, melyet a félholdas hordák a pompás templommal együtt lerontottak. Topusko ekkor a Keglevicsek, majd a zágrábi püspökök tulajdonába ment át, végűl a határőrvidékhez csatoltatott. Még ma is találni ottan a római műveltségnek némi maradványaira, sőt a Sisciából Seniába vezető hadi útnak is van nyoma. Ezek a leletek keltették azt a véleményt, hogy az „Ad Fines” római telep ottan feküdt. Topuskóból egy országút Vrginmoston át a csinos Trepče völgyébe és ki a Kulpa síkjára vezet; egy másik pedig zöldelő réteken és dombos vidéken Glina városkába, melynek körűlbelűl 2000, részint római katholikus, részint görög-keleti vallású lakosa van. Ez is a határőrvidéki városok szokott mintájára épűlt. 1211-ben már előfordúl, de csak a határőrvidék, fölállításakor nyert a tiszti lakásoktól és egyéb kincstári építkezések által újabbkori színezetet.
A Glina folyó még ezután is síkon halad, míg végűl a Kulpába ömlik. A Glinából Petrinjába vezető országút áthúzódik a Zrinj hegység éjszaki ágazatain és a Gora hegységen túl a Kulpa síkságára ereszkedve, Petrinjába ér. Gora valamikor fontos hely volt. Váruk volt benne a magyar királyoknak, s egyúttal székhelye vala az 1200-ban már előfordúló Gora vármegyének, de már 1211-ben az egész megyével együtt a topuskói apátság tulajdonába ment át. A XVI. században egy ideig a törököket uralta, a kik azonban csakhamar odahagyták. Elvonúlásuk után teljesen elpusztúlt, és ma már csak kevés maradványa van ennek a nép ajkán „Miljan grad” néven ismert várnak. A gorai községi templom is védhető állapotban volt egykor; négy sarok toronynyal és lőrésekkel ellátott körfala még most is fönnáll.
A szőlős dombok között kígyódzó gora-petrinjai országútat Jellačić bán építtette, kinek ebbeli érdemeit szerény emlékkő hirdeti. A dombsor alján fekszik az alsó Kulpa síkján, a Kulpába torkolló Petrinja patak mindkét partján az egykori parancsnoki székhely, Petrinja városka. Ez is egyik példánya a volt határőr vidéken megszabott és szokott formára épűlt városoknak. A közepén lévő, fákkal és ültetvényekkel benőtt téren a tisztek és a fő őrség lakásai sorakoznak egymás mellé; ez épűletekben jelenleg polgári hatóságok vannak elhelyezve. A városnak e szívéből különböző irányokban hosszú útczák nyílnak.
Miként a vidék többi városai, Petrinja is már a XIII. században előfordúl; kiváltságait 1240-ben kapta IV. Béla királytól. A meglevő oklevelek szerint Szent István tiszteletére épűlt községi temploma már 1334-ben fönnállott. A XVI. század végén Predojević Hassan basa ostrom alá fogta, bevette és újból megerősítette. 1593-ban Erdődy Tamás bán Sziszeknél, a hol előbb a basa győzedelmeskedett a bánon, teljesen tönkre tette; úgy, hogy a törökök kénytelenek voltak elvonúlni, Három év múlva ismét megtámadták Petrinját, de sikertelenűl. 1871-ben, a határőrvidék föloszlatásakor, Petrinja önálló várossá lőn, de újabban ismét megyei hatóság alá kerűlt.

A régi vár Sziszek mellett.
Iveković Ottótól
Az alsó Kulpa tágas, termékeny síkja és a Száva lapálya a petrinjai dombok alján terűlnek el. A Kulpának a Szávába ömlésénél fekszik a hajdankorból ismert Sziszek, a görögöknél Segeste, a rómaiaknál Siscia, egykoron Pannonia fő városa. A Kulpa a körűlbelűl 7000 lakost számláló várost Ó- és Új-Sziszekre (Stari és Novi Sisak) osztja; ez utóbbit Katona-Sziszeknek is nevezik, mert valamikor a határ őrvidékhez tartozott. A két várost magas fahíd köti össze. Ettől valamivel lejebb van a vasúti híd; itt találkoznak a sunja–kostajnica–banjalukai és a bród–eszék–zimonyi vasúti vonalak. Ezeken kivűl a Száván is van egy vasszerkezetű híd a kocsiforgalom számára. 1860-ban épűlt a déli vasúttársaság steinbrück–zágráb–sziszeki vonala, Horvátország legrégibb vasútja. Mindaddig, míg nehány évvel ezelőtt a sziszek–bródi vonal meg nem nyilt, Sziszek fontos kereskedő és lerakodó hely volt. Itt rakták le és innét fuvarozták tovább az alsó és felső Szlavoniából szállított gabonaneműt, fát és dongát. Zimony és Bród felől Sziszekig rendes személy- és teherszállító meg vontatóhájók közlekedtek. 1876-ban 70 millió kilogramm árú érkezett Sziszekre, 15 millió kilogrammot pedig levittek a Száván. Újabb, időben a kereskedés nagyon megcsappant.
Sziszek barátságos városka, széles útczákkal és tágas terekkel, nagy gabonaraktárakkal, árúházakkal, rakodó helyekkel és a honvédelmi katonai kincstár épűleteivel. Vásár alkalmával igen érdekes képet nyújt, mert olyankor a legkülönfélébb elemek találkoznak benne. Láthatni ott túrmezei gazdag parasztokat és szép tarka hímzésű ingújjakkal és köténynyel, egyébként tiszta fehér ruhával ékeskedő Száva-menti nőket. Vannak hajósok, a kik egész életüket a vontató hajókon töltötték; ilyenkor, pihenés idején, lovaikat etetik, melyek a hajókat a folyón fölfelé vontatják. A bogárhajú határvidéki ember vörös sapkájában, katona köpenyében ott lépdegél aranynyal hímzett pregačát (kötény), fején meg fehér kendőt viselő neje mellett. Majd egy kormos képű czigány furakodik közéjük, teknőket, kanalakat, gerebeneket és szögeket kinálva vételre. Sőt egy-egy stoikus mohamedán is föl-föltűnik szokásos dimlijében (török nadrág), fehér turbános fejjel, csibukot szíva és kávét szürcsölgetve. Kereskedő volna a jámbor, a ki kicsiny poroszka lován árúkat hozott Bosna-Dubicából vagy Kostajnicából, de nem kinálgatja senkinek, sem föl nem dicséri portékáját, hanem teljesen tetszésére bizza mindenkinek, vesz-e, vagy nem.
Egy földnyelven, mely mögött a Kulpa a Szávába ömlik, áll a háromtornyú ősrégi sziszeki vár. Háromszögben van építve, ágyú-lövőrésekkel ellátott gömbölyű tornyokkal. Valaha „Antemurale christianitatis,” volt, melynek falai alatt kardok villogtak és ágyúk dörögtek. Most borostyán kúszik föl falaira és fon föléjük zöld függönyt; köröskörűl meg rózsák nyílnak, és a tetőkön fecskék csicseregnek; úgy áll ottan e vár, mint élő jele a dicső, a múlt század végén zivataros múltnak. A Sziszekről szóló legrégibb tudósítások az ősidőkből valók. A VI. században Kr. e. alapították a skordiskok a Kulpa és Száva összefolyásánál Segeste városát. A rómaiak minden törekvése, hogy ezt az általuk Sisciának nevezett fontos helyet elfoglalják, egészen 35-ig K. e. hiábavalónak bizonyúlt, míg végűl Octavianusnak sikerűlt bevennie. Siscia fontos és hosszú hadi útvonalak találkozásánál fekvő tekintélyes város vala, melynek saját pénze volt. Appianus tudósítása szerint Octavianus 20 ezer katonának talált benne kellő helyet. Már a III-ik században K. u. püspöki székhely volt, és ugyanazon században egyik püspökét, Szent Quirinust, vértanúként emlegetik. A püspökség a sirmiumi, majd a salonai érsekség alá tartozott. A horvátok berohanásakor Sziszek sokat szenvedett, de csakhamar ismét föléledt és egy horvát župának a székhelyévé lőn. Összes župánjai közűl Liudevit tűnik ki leginkább, a ki 819–822 közt hősiesen küzdött a frankokkal. Midőn 1093-ban fölállíttatott a zágrábi püspökség, az időközben tönkre jutott Sziszek is alája rendeltetett egész környékével együtt. 1217 óta a legújabb időkig a zágrábi káptalan tulajdona volt.

Sziszek.
Csikoš Bélától
A török háborúk idejében a káptalan elhatározta, hogy a Kulpa és a Száva összeömlésénél levő földnyelven erős várat építtet. 1544-ben Pietro da Castelnuovo, Domenico da Brescia és Pietro da Milano olasz építőmesterek csakugyan meg is kezdték az építést.
A legszomorúbb napok 1593 június havában viradtak Sziszekre, a mikor Predojević Hassan boszniai basa 18 ezer emberrel ostrom alá fogta a várat. Gjurak és Fintić kanonokok vitézűl védelmezték mindaddig, míg az utolsó pillanatban Erdődy Tamás bán megjelent, Hassan seregét teljesen tönkre tette és a Kulpába szorította. A határőrvidék fölállításakor Sziszeket is be akarták lebelezni. 1672-ben gróf Souches tábornok le is foglalta, de már 1682-ben kénytelen volt a káptalannak visszaadni. 1874-ben Ó- és Új-Sziszek egyesűlt.
Valamivel Sziszek fölött ömlik a Kulpába utolsó mellékfolyója; az Odra, mely Lomnica néven a Plješivica alján Rakovpotoknál ered. Onnét a Plješivica szőlős dombokra, kedves völgyekre és a Száva meg a Kulpa síkjaira néz át. Lejtőin csinos falvak vannak; az erdős hegység tetejéről meglátszik a kanyargó Száva, a zöld zágrábi hegység, sőt maga Zágráb is. Mívelt szántóföldek váltakoznak magasra kapaszkodó szőlőültetvényekkel, sűrű erdők zöldelő rétekkel, a mélyből pedig templomtornyok nyúlnak fölfelé, barátságos parasztházak mellől várak és kastélyok fehérlenek elő. Éjszakra a Plješivicára támaszkodva gubbaszt egy meredek bérczen, mint valami sasfészek, az összeomlott Okić vára. Nem tudni, mely időből való, de úgy látszik, a horvát uralkodók idejében már fönnállott. 1193-ban a hasonló nevű család tulajdona volt. Midőn II. Pžemysl Ottokár, a vaskezű cseh király Stiriát elfoglalta és ennek határán Horvátország felé fölépítteté Samobor és Kostel várakat, az okići grófok viszályba keveredtek a samobori várurakkal, a kiktől csakhamar elragadták Samobort. A XIII. század végén Okić vára Blagaj Radoszláv kezében volt. Később, a XV. században, gyakran cserélt urat. A Benvenuti, Frangepán, Horváthy s mások kezéből 1493-ban Bakócz Tamás bibornokhoz, majd meg az Alapiakhoz kerűlt.
Az Alapiak 1575-ben Okićból leszállottak a síkon épűlt Kerestinec nevű szép, négytornyú várukba, Okić pedig 1619-ben már romokban hevert. A XIX. század elején mindkét várat megszerezték a Pallaviciniek, kiktől a Türk család vette meg s bírja ma is. Kerestinechez szép szántóföldek, rétek és sűrű erdőségek tartoznak.
Dél felé, a merre a talaj egyre emelkedik és utóbb a vukomerići dombokat elválasztja Plješivicától, fekszik Brezovica vára, mely már 1277-ben előfordúl.
A vukomerići dombsorral párvonalosan terűl el délkeletnek Turmező; melyről külön fejezetben szólunk.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages