A dákok kora.
A dákok kora.
A Kr. e. IV. századdal a Balkán felől éjszakra hatoló művelődési és ethnologiai áramlat jut uralomra. Az agathyrsusok vagy elvegyűlnek az új jövevényekkel, vagy kiszorúlnak Daciából, a mint hogy később igen messzi éjszakon találkozunk nevükkel. II. Fülöp (359–336), Nagy Sándor, Lysimachos (313–281), a 226-ig önálló Dyrrhachium, Apollonia városok, Thasos, Erythrea, Kerkyra érmei a déli Kárpátok mentén, a már említett határszéli szorosokban százával kerűltek fölszínre, mind megannyi néma tanúi a dákok fültűntéig itt leviharzott nagy népmozgalmaknak. Petrozsénynél, a Vulkán hágó közelében 1807-ben 300 thasosi tetradrachma, Jó-Valcselnél, a Sztrigy menti útban, több száz dyrrhachiumi, apolloniai érem, a muncseli hires várnál (Gredistye) s Hátszegvidék több pontján Lysimachos aranyai, Sebeshelynél, Kudsirnál százakra menő thasosi tetradrachma-utánzat, Felső-Pian aranymosásaiban Thasos, Dyrrhachium, Apollonia veretei, Reho szintén aranymosó állomáson ezeken kivűl II. Fülöp érmei, – a verestoronyi szoroshoz közeledve Nagy-Disznód 498 Kerkyra, 2 Pharos a két siciliabeli Panormus verettel; a törcsvári szorosnál Feketehalom Nagy Sándor arany statereivel, a bodzai és ojtozi szoros közt Gelencze 200 thasosi tetradrachmával s igy tovább jelzik a határhegység felől a Kr. e. III. és II. században végbement számos becsapásokat. Az Érchegység középtáján, a Zalatna és Verespatak közti Korábia hegyen, s Déva körűl is találkozunk thasosi tetradrachmákkal. Ezekhez lassanként római consuli és családi érmek vegyűlnek, illusztrálva mintegy a birodalom terjedésével bekövetkezett kereskedelmi és politikai érintkezéseket.
A legtanúlságosabb leletek egyikét a hunyadi vasbányák melletti Cserbel szolgáltatá, hol 1873-ban egy bronz edényben Kr. e. 500–171 közti időt képviselő római érem kerűlt elő kígyófejes karpereczekkel és fülönfüggőkel együtt. Dacia többi vidékein is mutatkoznak ilyen ékszerek, így az arad-megyei Mátkaszéknél két kígyófejes ezüstdrót karperecz, föntebb Körösbánya felé Guravojnál 70 Apollonia-érem, a Nagy-Küküllő völgyén Medgyesen 53 darab ezüsttárgy közt mutatkoznak még ilyenek; sőt Offenbánya mellett, Csórán, egy ezüst táblán emberalakú domborműveket is találtak. Nagy Sándor Kr. e. 335-ben az Istroson átkelve 4000 lovas és 10 ezer főnyi gyalogos gétával harczolt, a kik rokonok lehettek a dákokkal, az itt szóban levő régiségek egykori tulajdonosaival. A Kárpátok hegyszorosaiból ismeretessé lett számos bronznemű és kincslelet tanúsága szerint Dacia emez őslakói sűrű és elkeseredett harczban állottak a bastarnokkal, kik főleg éjszakkeletről környezték Daciát. A dákok Oroles királyuk alatt meggyőzvén a bastarnokat, Illyricum és Macedonia vidékeig terjesztették rabló kalandozásaikat. Boiribesta dák király a Száva menti skordiskokkal szövetkezve a felső Dráva vidékén a noricumi híres bányatelepeket is megsarczolta.
Dák ezüst ékszerek a Magyar Nemzeti Múzeumban.
Cserna Károlytól
A Boiribesta erős egyénisége által a Krisztus születését megelőző évszázadban összeforrasztott dák törzsek ennek halála után szétszakadoztak s ezentúl egy évszázadon át időnként itt-ott tűnnek föl a történelem színpadán egészen addig, míg Decebal nem lett a dákok királya. A nemzet ekkor érte el hatalmának tetőpontját. Decebal katonai tehetségét mindjárt éreztetni tudta a rómaiakkal is; nevezetesen Kr. u. 86-ban a Duna jegén át Moesiába rontván, a római helytartót hadaival együtt fölkonczolta. A római kormány erre erős sereget küldött a dákok ellen, melyet azonban Decebal színlelt futással hegyei közé csalván, teljesen megsemmisített. Domitianus császár hamarosan új sereget küldött Itáliából Daciába s az ismeretlen fekvésű Tapaenál győzelmet aratott Decebalon. Azonban a dákok izgatására hirtelen kitört pannoniai lázadás hírére kénytelen-kelletlen békét kellett kötnie.
