Az őskor.
Az őskor.
Nincsenek bizonyítékok arra, hogy délkeleti Magyarországon, vagyis a régi Daciában már a negyedkori (diluvialis) ember is tanyázott volna. A meglevő adatok alapján a kő és bronz eszközök használatának korát sem tudjuk egymástól határozottan elválasztani, a mennyiben a jaspist, a szarukövet és az agát-féléket épen az aranymosások vidékeiről nyerték az őslakók, s kétségtelen adatok igazolják azt is, hogy az aranyat már a művelődés kezdő fokán is alkalmazta Dacia lakossága legalább ékszerűl, s hogy az említett ásványokban szűkölködő Alföld is ismerhette és használhatta már a daciai elektron nevű ezüst-arany ötvözetet. Kőszerszámok nagy mennyiségben és nemcsak az Érchegység jellemző kőzeteiből valók jutottak szélesebb körű forgalomba, hanem a déli Kárpátok sajátos amphibolitja, phyllitje, kvarczit-fajai a gránátos csillámpalával és serpentinnel együtt igen keresett czikkek voltak a helyi szükséglet körén túl is és a Héviz közelében, az Olt partján található szivacsos bazaltból előállított kézi őrlőkövek utóbb, már a bronzipar virágkorában, az Alföldön is, le a Tiszáig közhasználatban valának.
A tordosi telep helyszínrajza és ottan lelt tárgyak Torma Zsófia gyűjteményéből.
Dörre Tivadartól
A Mezőség közepén Meleg-Földvárnál, Szent-Gotthárdon, az Érczhegység övében Csáklyán (Alsó-Fehérmegye), Erdőfalván (Hunyadmegye), a sójáról ősidők óta ismert Vízaknán s fönn a Nyárád-menti Gálfalván egymáshoz teljesen hasonló dudoros kő buzogányok is bizonyára csak rendszeres termelésből származhattak. A tokaji Hegyalja obsidianjából pattogtatott késpengék, a Fekete-tenger chondylus-kagylójából faragott gyöngyök, karpereczek, a Naxos szigetről Csáklyára kerűlt smirgel véső, a Keleti-tenger borostyánköve már magukban véve is eléggé mutatják Dacia kőkori lakosságának élénk kereskedelmét és ipari tevékenységét. A hunyadmegyei Karács aranybányájából való leletek szerint a kőszerszámokat az aranybányászatnál is használták, épen úgy bizonyos, hogy aranybányászok szerszámai voltak azok a réz szekerczék, melyekről épen az Érczhegység környéke lett nevezetessé. A Csáklyán, Bójon, Tordoson s a Déva és Körösbánya közti Tirnoviczán előkerűlt kétélű réz szekerczék valóban, kiválóan alkalmasok lehettek a kemény zöldkő-traehyt arany-ereinek fejtésére.
A kő és réz eszközök használatával egyidejűleg az aranymosás is virágzásnak örvendett és meghonosodtak az aranymívesség mesterfogásai.
Az aranyvidék lehetett középpontja Dacia legelső művelődési tevékenységének. Erre mutat az erdélyi Érchegységet a közép Maros vonalán körítő mészkőhegyeken át az aranybányákhoz vezető sziklaszorosok gondos megerősitése is: Zámtól elkezdve fölfelé, különösen Kis-Bányánál (Boicza), az algyógyi patak hármas elágazásában, odább a Tövishez, Nagy-Enyedhez lefutó hegyi patakok szurdokaiban, valamint az Aranyos folyó szűk völgyén számos természetes barlang-erődítéssel találkozunk. A bányavidék elé helyezkedő ezen várövtől a Maros lapálya felé a kiemelkedőbb kúpok, hegyfokok szintén bővelkednek ilyen erődítésekben. Ilyenek az. Aranyos völgyének torkolatánál a várfalvi, a Maros mellékén a Zebernyik hegyen a borsmezőberki, a Tamáskövén (Piatra Tomi) a bokaji, és Algyógy közelében a rómaiaktól is várnak használt, úgy nevezett Törökvár (Turják). Ide sorolhatjuk a Maros fő völgyén Déva és Arany magaslatain állott földvárakat is. E telepeken a csiszolt kő korát jellemző számos eszköz: fejsze, véső, szekercze, jáspisból és szarukőből való szilánk, vakarókés, kézi őrlőkő, csontból való ár, tű, amulettűl szolgáló medvefog, kalapács szarvas-agancsból, stb. kerűlt napvilágra. Ezekhez járúlnak az agyagvassal, szénporral, graphittal festett változatos alakú és díszű agyagedények; melyeken helylyel-közzel berakott kaolin díszítmény is fordúl elő. Leletének gazdagságánál fogva valamennyi közt kiválik a Torma Zsófia által Tordoson kiaknázott őstelep. A legkülönfélébb alakú kő és csont eszközök mellett a változatos réz és bronz tárgyak s az edényeken az Assyriára, Babyloniára mutató vallási symbolumok lepik meg itt a tudósvilágot. A mikor Herodotos a Kr. e. V. században a Maros menti agathyrsusoknak aranyban való bővelkedéséről hírt adott a világnak: akkor a daciai „elektron” a miletosi görög kalmárok útján már a világpiaczokon forgott. Az említett keleti bálványok és symbolumok rég használt forgalmi útakon az Olt, Karas és Temes mentén juthattak az ősi Daciába. Ilyen bálványokat és symbolumokat még lenn, az Al-Dunánál Kubin környéke, valamint a Nagy-Enyed melletti csáklyai telep szolgáltattak. Az agathyrsusok akkoriban a vas termelésében is igen előre haladhattak; az agyagvassal mázolt edényeken kivűl bizonyítá ezt az, hogy rangjuk megkülönböztetése czéljából arczukat, meg kezeiket és lábaikat agyagvassal festették be.
Bronzkori tárgyak az Erdélyi Múzeumban.
Cserna Károlytól
Az arany karikapénzek a velük alakra és sulyra nézve teljesen összevágó bronz karikákkal egyidejűleg csereeszközökűl szolgálhattak Daciában. A bronz ötvényhez megkivántató ón épen ritkasága miatt szintén oly keresett árúczikk vala akkoriban, mint a borostyánkő, az arany és az ékkövek, s Nagy-Britannia délnyugati sarkán a Cassiterid szigetekről szállították a Kr. e. II. évezredtől kezdve az ónt, mint a Keleti tenger mellékeiről a borostyánt, s az ezekkel üzérkedő fönicziaiak egyik főkereskedelmi útja is érinté Daciát.
Nem egyszer mázsányi tömegű nyers bronz anyag (pogácsa alakban), kész, vagy beolvasztásra szánt bronz árú kerűl napfényre a föld alól, hova belvillongások és külső támadások idején rejthették az efféléket. A legérdekesebb ilyen telep-kincsek egyikét 1870-ben Szent-Erzsébetfalva (Nagy-Szeben mellett) szolgáltatá, hol hat mázsánál több bronz-árú, nyers anyag, közte tiszta ónlemezek is találtattak: Nyárád-Gálfalvánál (Maros-Vásárhely közelében) és Ispánlakánál (a marosújvári sótelep közelében), hol tíz mázsányi bronz tömegre bukkantak, ismétlődnek ezen raktár-leletek. Nincs jártabb völgyünk, határszorosunk, hol kisebb-nagyobb tömegben ne mutatkoznának a bronz tárgyak; tömérdek sarló, a legkülönfélébb véső, lándsa- és nyilhegy, tőr-kés, kések, borotva, fűrészpenge, egyszerű és díszes ruhakapocs (fibula), tű, árak, ponczoló vésők, csigatekeredésű karpereczek, bokapereczek, kardok, buzogányok, sisakrészletek kerűltek már napfényre a délkeleti hegyvidéken.
A régibb s ennél fogva mindenben gazdagabb Erdélyi Múzeumon és a nagy-szebeni Bruckenthal-féle múzeumon kivűl igen tanúlságos gyűjteményeket bírnak ezekből a nagy-enyedi Bethlen-kollégium (Herepey Károly tanár buzgólkodása folytán), a székely-múzeum Sepsi-Szent-Györgyön, s egyes más iskolák és intézetek, így a segesvári ágostai evangelikus főgymnasium, a hunyadmegyei történelmi és régészeti társulat dévai múzeuma, stb.
A nagy gonddal ékített kardmarkolatok, csákányfejek, a Sároson (Nagy-Küküllőmegye), Vécsen (Maros-Tordamegye) talált bronz sisakok, a skythafajú nomád népek ízlésére mutató, olykor állatformákra öntött fülekkel, abroncsdíszszel jelentkező üstök a Szászváros mellett Vajdejről való, áldozati edénynyel terhelt miniatur kocsi, továbbá az Alvincz melletti Akmárról Kolozsvárra kerűlt s bronz mintára készűlt tokos vas vésők, díszes bogláros csattok az éjszaki Daciában, Kapnikbánya szomszédságában, Gauránál talált szép, csigahajlású czirádákkal ékített bronz buzogányok mind a hallstatti időszakkal egykorúlag Daciában virágzott ifjabb bronz-korszak hirdetői. Ezen leletek a skytha törzsek becsapásaira mutatnak, kik a Kr. e. VII. században Galiczia és Bukovina felől hatolhattak be Daciába s kiknek rokonságához számíttatnak az agathyrsusok is. Ekkor kerűlhettek ide a két- és háromélű, olykor tüskés, köpűs vagy horgas oldalú bronz nyilhegyek, melyeknek párjait a Keleti Kárpátoktól kifelé Szibériáig a skythák jellemző készítményeiűl tekinti a régészet s a minőket különösen Nyárád-Szent-Benedek és Nagy-Enyed szolgáltattak a nagy-enyedi Bethlen-kollégium múzeumába. Ebbe a művelődési körbe tartoznak a kígyófejes arany-, ezüst karpereczek, fülönfüggők s a térdelő szarvassal, lóval izűlő nyeles fémtükrök (Pókafalváról, Alsó-Fehérmegyéből). Ezek az őslakók a völgyekben vesszőből font és agyaggal tapasztott kunyhókban tanyáztak és csak hegyes vidékeken használtak barlanglakásokat.
Skytha régiségek a nagy-enyedi Bethlen-kollégium múzeumában.
Cserna Károlytól
