Az Erdővidék. Nordmann Jánostól, fordította Simonyi Jenő
Az Erdővidék.
Nordmann Jánostól, fordította Simonyi Jenő
Nordmann Jánostól, fordította Simonyi Jenő
A cseh-morva dombvidék déli lejtő fokától a Greini Erdő hegyhátja vonúl délkeletre; ez számos kúpjai miatt hegységszerű emelkedés és fokozatosan, mélyen kivájt völgyekkel ereszkedik a Dunához. Fokozatai közűl a Burgsteinwald 1.012 méter, az Ybbstől éjszakra fekvő Paulstein pedig 1.060 méter magasságra emelkedik; a Melkkel szemben levő s 959 méter magas Jauerling képezi e hegyvonalnak a keleti végét.
A felső Mannharts-Viertel-t, vagy úgy nevezett Erdővidéket (Waldviertel), a melyet éjszaknyugaton a cseh-morva hegysor ágazatai és az Isper határolnak, egészen a Dunáig hullámosan vonúló havasalji hegyek ágazzák be, melyeknek lejtőin, völgyteknőiben és völgybarázdáiban érdekes tájképek tárúlnak föl előttünk. „Isperthal” névvel azt a területet jelölik, melynek keleti sarkköve a Jauerling, a Weitenthal felé meredeken, St.-Georgen, Emmersdorf és Grimsing felé menedékesen, Aggsbachnál nagy eséssel, a „Spitzergraben”-ban pedig hirtelenűl hanyatlik alá. A nyugati sarkkövet a „Dax” és a „Gloxer mit der Nase” képezi Nöchlingen túl addig, a hol az Isper a Dunába szakad. Laimbachtól Altenmarkt felé déli irányban vonúl az Ostrong és a Mandelhupf, melyek keleti ágazatai a Weiten jobb partjánál a Hötzinggel fejezik be e hegylánczot. Éjszakra Gutenbrunnál a Weinsbergi Erdő nevű hegyben emelkedik az erdős vidék legmagasabbra; az uralkodik a körülötte levő összes középhegységi tetők fölött, melyeket csaknem kivétel nélkűl erdő borít egészen a csúcsukig; míg tisztásaikat rétek képezik; egészen kopár hely csak itt-ott van rajtuk.
E hegysorok lejtője a Duna felé a nyugati határtól kezdve egészen Persenbeugig meredek; csak a „böse Beuge” az egyetlen lapályos part egészen Gottsdorfig, de onnan kezdve megint meredekűlnek a lejtők és Aggsbachtól Spitzig mindenütt sziklák, hasadékok és fokozatos szőlőhegyek mutatkoznak. Magánál az Ispernél és mellékpatakjainál csak itt-ott meredek a hegység, többnyire keskeny szelíd gerinczekkel hullámzok föl-alá; Martinsbergnél a Weinsbergi Erdő felé és az aljban Artstetten felé hegyhátakká lapúl.
Nem tekintve a Duna nagy völgyvonalát, mely az Isper vidékének a déli alapja, e vidéket egy völgy vágja keresztűl, mely a tartományi határtól nem messze Pischingnél kezdődik, az Ostrong mellett Pöggstall és Streitwiese felé vonúl, a Jauerling tövében a „Blutergraben”-en vonúl keresztűl és végre a „Spitzergraben”-ba torkollik. E tíz óra járásnyi völgyvonalból nyugaton az Isper torkolatától kiinduló mellékvölgy ágazik ki föl egészen Pischingig, keleten pedig egy másik völgy Moostól Weiten, Eitenthal és Leiben felé le egészen Weiteneggig.
A kisebb völgyek vagy „árkok” közűl, melyeken a völgyek sajátszerű kedves kiessége ömlik el, még a Würnsdorf melletti Höllvölgyet, az Eichenvölgyet és tovább éjszakra a höllenhofi, ötzbachi és rannai völgyet említjük. Igen meglepő tájképi hatásuk van a Dunára nyíló völgytorkolatoknak; mindeniknél egy klastrom, kastély vagy falu van a folyam partján.
Az Ispervidékről azt mondják, hogy zord és barátságtalan, s éjszaki részéről nem is egészen ok nélkűl; ezzel azonban még sincs igazolva az a régebbi gúnyos mellékneve, hogy „Osztrák Szibéria”, mert itt már el lehetne szenvedni egy kis számkivetést. A déli részt azonban nem illeti a zordonság híre, csak az erdőséges éjszaki részt és a mély völgyeket, melyekben a patakok gránitba vájták medrüket. Itt néha a tenyészet négy héttel is megkésik és megesik, hogy egy-egy „kemény” évben, rendesen mikor csipős keleti szél fúj, még júliusban is fűteni kell a szobát.
Az Ispervölgy éjszaki részének komor színét az erdők és lápok párázatai meg a felhők „ködlései” (Höhenrauch) okozzák, melyeken néha hetekig, sőt hónapokig sem bír áttörni a napsugár. A köd kellemetlensége még nem volna nagy baj, ha az erdőkben nagy károkat nem okozna.
Az Isper völgye.
Rusz Róberttől
A Greini Erdőnek folytatása a Weinsbergi Erdő, mely a bőséges csapadékok következtében tele van forrásokkal; ezek vizei messzire szétfutnak innen mint patakok és folyók, példáúl a Kamp és a Krems, a „Mannhartsberg”-en fölűli egész vidékre; míg a Sarming, az Isper és a Weiten rövid folyásukkal nem mennek az Isper-vidéken túl és rendeltetésüknek itt minden tekintetben meg is felelnek.
Az Isper a Weinsbergi Erdőben két forrásból ered, melyek egymástól két órányira vannak; a két nagy patak nyolcz órányi folyás után, 24 kisebb patak vizével bővülvén, egymással egyesűl és mindjárt a Dunába szakad. A Weiten is a Weinsbergi Erdőben ered, 13 patak vizével bővül és Martinsberg felé haladtában a gutenbrunni Schwembachot fogadja medrébe; először délről éjszakra Würnsdorf felé kanyarodik, azután keletre Pöggstall felé és végre délre fordúlván, a leibeni Schlossberget megkerüli és Weiteneggnél a Dunába szakad.
A Sarming meg Zillecknél fakad a Weinsbergi Erdőben és Felső-Ausztriának határát képezi egészen a Rohreggi Erdő végéig az „Ochsenfilz”-nél.
Az Ispervidék főterméke a rozs és a zab; de az is csak déli részében enyészik és „fizet” jól, a hegyek közt ellenben későn van az aratás és mindig szűk a termés.
Alakúlatára nézve az Ispervidék a Weinsbergi Erdőről, nagyjában és egészben véve, erdőséges fennsíknak látszik, a melyen Gutenbrunn 824 méternyi, a közelében levő Martinsberg község pedig 816 méternyi magasságban van. Meredek hajlással ereszkedik a táj Gutenbrunntól lefelé a voltaképeni Ispervölgybe, a mely Rohreggnél a völgy jobb oldalán zöldelve nyílik az alján elterűlő Isper és Altenmark mezővárosok felé. Óriások gyanánt állnak a völgyfenék körűl éjszakon a Paulstein, keleten az Ostrong, nyugaton meg a Burgstein, a melyeket erdőség borít egészen le a völgyi rétekig.
Az Ispervidékre délkelet és dél felől, Spitztől és a tulajdonképeni Ispervölgyön át jutunk, onnan, a hol a folyó a Dunába ömlik, egy órányira Persenbeugon fölűl. Az Ispervölgy mélyre vájt, szinte komor árok tetejükig erdős hegyek között, a hol kanyarogva vonúl fölfelé és az út minden kanyarúlatánál gátakkal és zsilipekkel változatos tájképet tár föl, a melyek fölött és a melyeken át zúgva folyik a tiszta víz; csak a Dunától két óra járásnyira tágúl ki barátságos völgyfenékké, a melyet a nagyon visszahúzódó hegyek fognak körűl. Itt legelőször Altenmarkt tűnik szemünkbe, kissé fölebb maga Isper és még fölebb egy halmon Rohregg kastélya és erdőhivatala. E térre mindenfelől még más völgymélyedések nyílnak, a melyek átvezetnek Felső-Ausztriába és a többi helységbe éjszak felé, a merre az Ispervidék még magasabb és zordabb, mint ezen aránylag mérsékeltebb vögyteknőben, a melyben a fákat csak akkor diszíti virág, mikor künn a nyilt vidéken már hetek óta elvirágzottak.
Persenbeug.
Rusz Róberttől
Történetileg meg van állapítva, hogy itt csak Nagy Károly készítette elő a talajt a keresztény vallás meggyökereztetésére és elterjedésére, és hogy csak az ő kora óta szabadúlt meg a vándor népek bálványimádásától nemcsak a „Wachau”, hanem az Ennsnél kezdődő Ostmark többi vidéke is. Az erdőket és a völgyeket, a hol már egyes gyarmatok voltak, bajor és frank szerzetesekkel népesítette be és bőkezűen támogatta őket templomaik építésében. E templomok körűl a régibb gyarmatok falvakká és községekké nőttek, mi által azután megritkúltak az őserdők és szántóföldekké váltak oly területek, a melyek azelőtt nem voltak termők.
A messze vidékről aláúsztatott fának jelentékeny gyűjtő- és rakodóhelye Lubereck, csaknem épen Melkkel szemben; azzá vált, mióta egy igen törekvő férfiú, Fürnberg, a „Hainerau”-ban a császári mulatókastély helyén egy nyaralót építtetett, a honnan legjobban ellenőrízhette a faáru telepét, rendezését és hajóra rakását.
Éjszakkeletre a Greini Erdő mögött van Gratzen síkja (540 méter), mely összefügg Wittingau sok tavú lapályával, s a Thaya forrása és a Moldva közötti 736 méterig emelkedő halmos térség. Kimagasló borda gyanánt válik külön e foktérnek a weinsbergi pagonytól borított keleti, legnagyobb részt gneiszből álló része, melybe a Kamp és a Krems vájták völgyüket s hol messzire kiterjed a Gföhli Erdő, melynek legmagasabb emelkedése a Sandl (722 méter). a Kamptól keletre egy hegygerincz vonúl éjszakról délre, az 536 méter magasságú Mannhartsberggel. e közt és a Thaya közt van éjszakon az úgy nevezett „Wild” 531 méter magasságú fokozata. E fokozattól keletre a Morva felé többnyire üledékes terület van, a mely lépcsőzetesen emelkedik 348 métertől 474 méterig; ettől délre a 408 méter magas Rohrwand van és nyúlványa a Leopoldsberggel szemben mint Bisamberg végződik 360 méter magassággal.
A „Viertel ober dem Mannhartsberge” váza ez, a mely vidék egy részét tréfásan „Bandlkramerland”-nak is elkeresztelték. Óriási pók lábaiként fogják át az Erdővidéket az Isper, a Krems, a Kamp és a Thaya folyók ágyai.
A kis Kamp a Weinsbergi Erdőben ered a felső-ausztriai határ közelében Traunstein és Dietrichsberg között két forrásból, a melyek patakjai Rappotteinstein-nál egyesűlnek és mint nagy Kamp folynak tovább. Eleinte éjszakkeletre irányúl folyása, azután kanyarodva halad mélyen bevágódó partok között mérföldenként 25 méternyi eséssel, végre pedig a Rosenburgtól kezdve déli irányban folyik.
A Kamp mellékének legjelentékenyebb városa Zwettl cziszterczita apátságával, a hol a folyó két mellékvizével, a Zwettllel és a Kis- vagy Schönbacher Kamppal egyesűl. A Zwettl mellett van a Rosenau kastély és birtok, kissé tovább nyugatra pedig a régi és az új Engelstein kastély. A kis Kamp mentén ennek a nagy Kampba ömlése előtt a sziklából vésett Rappottenstein a leghatalmasabb várkastély; legrégibb épületrészei még a Babenbergiek korából valók; már egy 1259-i okirat is említi. Még fölebb van a kis Kamp mellett Schönbach mezőváros, melynek hieronimita kolostorát 1782-ben zárták be.
Ha még messzebbre haladunk előre és a Kamp vízválasztóján átmegyünk, a Weinsbergi Erdőbe jutunk és ebben fölfelé haladva az Erdővidék egyik legmagasabb hegyén 1.039 méter magasságban Weinsberg várának romjaihoz érünk, mely hajdan hegyi örs volt a csehek ellen. E tetőről nyugatról keletig az Erdővidék és az Ober-Mannhartsberg hegységi világának legszebb képein tekinthetünk végig.
A melki kolostor homlokzata.
Rusz Róberttől
Délkelettől délnyugatig derűlt időben tisztán látni az osztrák-stájer határhegylánczolat tagjainak körvonalait a Schneebergtől kezdve föl egészen a két Prielig és le egészen a Rottenmanni Tauernig. Tovább nyugat felé az elmosódó salzburgi hegyek közűl a Hohe Göll, a Watzmann és az Untersberg, a Sonntagshorn és a Staufen ismerhetők föl.
Ha a Kamp mentét Zwettltől lefelé követjük, részint egészen a partjánál, részint közelében számos elhagyott, vagy még ma is lakott várkastélyt látunk. Ott követik egymást: Lichtenfels, Ottenstein, Waldreichs, Dobra, Schwarzenburg, Krumau, Ründersburg, Schauenstein, Steinegg és a Kamp könyökénél Rosenburg, onnan délre pedig a Dunába ömléséig: Stallegg, Kampegg, Thunau, Gars, Burhberg, Plank, Schönberg, Gobelsburg és Grafenegg. Lichtenfelsben az annak idején hatalmas Thurzók laktak. E vártól nyugatra van egy falu, Friedersbach, melynek temploma részint gót, részint román stilú és kerek kápolnája a XIV. századból való. Alább, a hol egy híd vezet át a Kampon, melynek völgye a tájképi szépség teljes varázsával bír, a völgyfenékből egy sziklás hegycsúcson Ottenstein vára emelkedik ki. Szinte rémséges erdei magányból tűnnek elő a hajdan hatalmas és pompás Dobra várromjai. Nagy temetőhöz hasonló romhalmaza tanúskodik rég letűnt fényéről. Nagysága és terjedelme a messzire széthányt kövek zűrzavarából, díszterme pedig az íves ablakok hosszú sorából ismerhető fel. Már XII. századbeli okiratok is említik a dobrai urakat és pohárnokokat. A Kamptól nem messze van Waldreichs vára, egy négyszög alakú emeletes épület, négy sarkán négy kerek toronynyal; hajdan vízzel telt árkai most be vannak töltve és jelenleg csak újonnan hozzáépült részeit lakják. e vár már a XII. században is állt.
Krumau mezőváros a Kamp bal partján a völgyben van; szép halmos vidék környezi és a Kamp tőszomszédságában egy sziklán emelkedik Krumau (Grumbenawe) várkastélya, a mely 1731 óta lakatlan. 1051-ben Ernő ausztriai őrgróftól kapta adományképen Gobelsburgi Azzo; 1261-ben pedig a cseh Ottokár elűzött neje kapta kielégítésűl. Magánosan és valóban rossz hírű helyen emelkedik a bal parton Schauenstein váromladékának még egészen ép magas őrtornya; többi fala részint a völgy mélyébe omlott, részint rendetlen romhalmaz. A Kamp bal partjától nem igen messze van a Buige grófnétól és fiától 1114-ben alapított Altenburg benczés apátság. E klastromban sok kárt tettek már a magyarok és a kunok támadásai, de még többet ártottak neki a hussziták, a kik kegyetlenűl elpusztították. A szerzetesek a Kamp és Rosenburg közötti hegyi barlangokba menekűltek előlük. A hussziták eltávozása után Laurentin apát újra helyreállíttatta a földúlt épületeket. A klastrom későbbi részleteit 1659 és 1681 között, meg 1715 és 1756 között építették. A templom kupoláit Troger Pál festő freskói díszítik.
Azonban a Kamp mellékének és egész Alsó-Ausztriának legszebb és legtekintélyesebb várkastélya Rosenburg. A fenyves a Kamp könyökének mind a két oldalán egészen a szűk völgyfenékig ereszkedik, melyet még a szétterülő folyó is keskenyebbé tesz úgy, hogy partján csak kevés ház épülhetett, a melyek egy keskeny ösvényen közlekednek egymással. A völgy mélyéből azonban a jobb parton az erdőből egy függőleges oldalú szirt mered föl, a melyről a Hoyos gróf által helyreállított Rosenburg fokai, könyöklői, erkélyei és tornyai tekintenek alá.
Gars mezőváros és várkastély a Kampvölgy legszebb részében van, a mely itt a rossz időjárás ellen védettebb, mint bárhol egyebütt; méltán van tehát az a híre, hogy igen egészséges kis hely. Régi gót plébániatemploma a XII. századból való, a mellette levő rotunda pedig Nagy Károly korából. E templomtól lehet följutni Gars váromladékához. Gars urainak neve már 1170-ben, a garsi várgrófok neve pedig 1256-ban fordúl elő; rokonságban voltak az ország legelőkelőbb főúri családaival.
Gobelsburg-tól éjszaknyugatra haladva a szőlőktől környezett Langenloishoz juthatnánk és innen csakhamar kiérnénk Kremshez.
Grafenegg-nél, Breuner gróf pompás várkastélyánál, a melyben igen becses műkincsek vannak, a Kamp völgyéből már kiléptünk s ime egészen a Duna berkei mellett vagyunk. Végig jártuk e völgyet, a melyet eddig nem méltattak eléggé és a melynek egész mentében Zwettltől le Schönbergig föltárúló tájképei nem oly nagyszerűek ugyan, mint az osztrák birodalom alpesi tartományainak tájképei, de nem kevésbé érdekesek már azért is, mert eseményekben dús történet árasztja rájuk fényét és a Kampvölgy lépten-nyomon nagy multra emlékeztet bennünket. E völgyben a természet és a történet kétszeres varázsának aranyos bilincsébe jutunk, melyet nem örömest rázunk le magunkról.
A Krems is a Weinsbergi Erdőben ered a Kamp forrásai közelében; Ottenschlag és Kirchschlag felől gyors eséssel folyik Hartenstein várkastély felé, azután a nagy Kremsszel egyesűl. Traunsteintól, a hol forrása fakad, éjszakkelet felé indul és csak a Dunába ömlése előtt válik iránya délkeletivé, miután már majd nyolcz mérföldnyi útat tett meg.
Azon út kezdete fölött, a mely Krems városától balra a Kremsvölgybe vezet, sziklák tornyosúlnak, a melyeken a felső város épűlt; azon túl az út szőlővel beültetett domboldalak között, az úgy nevezett Jezsuita-kert mellett halad el, a mely épen oly hosszú, mint Sz.-Péter temploma Rómában; azután nagy gyári épületeket érintve Rehberg helységhez és várromjához ér, a mely egészen össze van omolva és érdektelen.
Sokkal érdekesebbek ott, a hol a szőlőtermelés a Krems jobb partján az erdőművelésnek engedi át a tért, egy XIII. századbeli dominikánus apáczakolostor romjai Imbachban és a templom, melyhez egy pompás gót épület, a XIV. századbeli Katalin-kápolna csatlakozik. Imbach pompás tájképéhez tartozik még Senftenberg helység és ennek magasan álló várromja. A Krems völgyén e romtól lehet legjobban végig tekinteni, melynek hajdani terjedelmét még egy fölvonóhíd oszlopa, az alsókapu boltozata és a vele összefüggő körfalak omladéka jelöli. Ha e magas őrhelyről letekintünk, legelőször magában a városban egy Szent-András tiszteletére épűlt XII. századbeli, figyelemre méltó templom tűnik szemünkbe, távol dél felé pedig a Duna fölé emelkedő hegyhátak és a „Wetterkreuz”.
Tovább haladva, elhagyjok a terjedelmes Gföhli Erdőn át Gföhl-be vezető országútat és egyszersmind az utolsó szőlőket is; innen kezdve a Kremsvölgy csak helylyel-közzel rétté tágúló erdei völgy, melyben most Meislinghez érünk, honnan Hartenstein romjához jutunk föl, a melyen igazán a regényesség varázsa ömlik el. ezt a várat már XII. századbeli okiratok is említik. Két pompás tornyának egyike a kaput és a hídat védte, a másik meg a völgyön uralkodott, a melyben kanyarogva rohan a Krems szilaj vize.
De hagyjuk el a Krems forrásához vezető útat, a völgy felső részének tájképei nem igen változatosak; menjünk inkább át a „Spitzergraben”-ba, a melyben legelőször is Brandhofba jutunk és onnan nem messze Ober-Ranna várkastélyhoz. Építészeti érdekű e császári kastélyban egy csaknem négyzetes, keresztboltozatos épület, melynek terjedelme 620 négyzetméter, Rannán túl és Mühldorfnál már a „Spitzergraben”-ban vagyunk, a honnan könnyen megmászhatjuk a Jauerlinget, melyről már több ízben volt szó, mikor az Ispervidéket írtuk le. A szabadon álló Jauerling tetejéről a legjobban áttekinthetjük az Ötschert s Alsó-Ausztria többi hegytetőit és Stiria, a Salzkammergut, Felső-Ausztria hegysorait meg a Dunát föl és lefelé.
Nemcsak a természet kedvelőjének nyújt élvezetet a Jauerling a róla eső kilátással, a művészet kedvelője is sok érdekes dolgot láthat lejtőin. Itt vannak mindenek előtt Maria-Laach egy mellékoltárának szép faragványai, egy arany alapon tempera modorban festett XV. századbeli madonnája és Kuefstein János lovagnak három méternél magasabb pompás síremléke. Nem kevésbé érdekes Heiligenblut késő kori gót temploma, annak becses szentségtartója és egy nem közönséges mellékoltára. Ha Heiligenblut völgyárkát a Dunáig követjük, akkor Streitwiesen romja mellett megyünk el; de csak Weiten gót ízlésű temploma kelti föl figyelmünket, melyben a kórus szép gyámoszlopai, ablakai és mennyezetei kivűl a XIV., belűl a XV. századra vallanak. Legbecsesebbek azonban és legdíszesebbek a kórus ablakainak az üvegfestményei, a melyek közűl a legjobbak a XIV. század végéről valók.
A Kampvölgy Gars mellett.
Rusz Róberttől
Ha tovább hatolunk a Krems forrása felé, ott is az Isper vidékére jutunk ép úgy, mint keleti határkövén, a Jauerlingen; Martinsbergen fölűl éjszakra zord vidék van, a melyen még most is meglátszik, hogy valaha nehéz munka lehetett itt az őserdők irtása és ritkítása s az emberi telepek térfoglalása. Ottenschlag, Grafenschlag, Jungschlag, Biberschlag, Langschlag, Reith és Bernreith, sat. helységeknek a neveiből is kitűnik, hogy az első gyarmatosok irtásain (Schlag, reuten) keletkeztek;Ottenschlagon magán, mely alatt a még csekély, de pisztrángokkal bővelkedő Krems folyik, nem látszik meg, milyen régi község és uradalom, mert sokszor kellett újra meg újra építeni e mezővárost, mely kivált a pórlázadások idején és tűzesetek miatt többször elpusztult. Kirchschlag a Krems forráspatakjától éjszakra van egy fennsíkon Martinsberg közelében; e község egy újabb irtáson keletkezett II. József császár korában.
Most pedig hagyjuk el e kicsiny, de érdekes völgyet, a hol a Krems folyó mentén és szomszédságában egészen az Ispervidéken fakadó forrásáig kies és komor tájképek hirtelen, átmenet nélkűl váltakoznak.
„In der Wild” a neve a Viertel ober dem Mannhartsberge azon felföldjének, mely a Thaya és a Kamp között van; szántóföldek és erdők váltakoznak e tájképileg csaknem egyhangú vidéken; itt-ott egy kis falu kerűl látókörünkbe, ritkán látni valami nagyobbszerű kastélyt; Göpfritzig a Ferencz-József-vaspálya melléke is meglehetősen érdektelen. Azon túl egy nagyobb erdős vidék mutatkozik; Schwarzenaunál a Thaya vize élénkíti a tájképet és egy kis darabon egy zöld gyepsziget terűl, mely után Schwarzenaun túl megint csak olyan egyhangú a táj egészen Gmündig, a hol újra folyóvizeket és szép zöld mezőt látunk. Délnyugatról jön a Lainsitz, a városka alant épűlt házai folyik el és az éjszakkeleti sarkon a Braunauval egyesűl. Egyesűlésük fölött a mezőn és az erdőben óriási gránittuskók hevernek szanaszét.
Délnyugatra Weitra felé hegyek látszanak, melyek közűl a Nebelstein 1.015 méterre emelkedik. A Lainsitz völgyében nem egy szép tájkép tárúl föl előttünk; legszebb a városfalakkal körűlövezett Weitra várkastélylyal és XII. századbeli templommal; innen délre van St.-Wolfgang, melynek temploma tiszta gót stilusban épült.
Rosenburg várkastély a Kamp mellett.
Rusz Róberttől
Gmünd a végső város a cseh határ felé. Alsó-Ausztria éjszaknyugati sarkában a Budweisba és a Neuhausba vezető régi országútak mellett csak néhány nagyobb helység van: Schrems, Heidenreichstein, Litschau és Waidhofen an der Thaya. Schrems mezőváros halmos vidéken van, mely a Hartwald rengetegében és a Haselhegy meg a Höbarthi hegy felé körszínalakúan emelkedik; azért éghajlata nem enyhe, és a táj képe sem valami elragadó, pedig – vagy talán épen azért, mert – a zavaros Braunau patak folyik rajta végig. Heidenreichstein mezővárosának egész környéke kietlen puszta, melynek talaja mindenfelé tele van kiálló sziklákkal és törmelékkővel. A földművelést még megfeszített munkával sem bírták gyümölcsözővé tenni, ezért gyolcsszövéssel foglalkozik a nép, habár az is csak szűken fizet. Még tovább éjszakra van Litschau városa ez barátságos völgyben, melyben sötét erdők közt tavak tündökölnek és a mely a fagy ellen eléggé védett. Mindazonáltal a talaj hitványsága miatt a földművelés nem nagyon jövedelmező, azért a város polgárai is vászon- és pamutszövéssel foglalkoznak. Azon körűlmény, hogy ez iparággal saját üzletet teremtettek, bizonyítja, hogy jó keresetforrást választottak. Litschau városát fal övezi, melyen kivűl félóra járásnyira, egész Hörmannsig terjed az úgy nevezett „Herrenteich”. Ha a Litschau melletti halmok valamelyikére fölkapaszkodunk, akkor áttekinthetünk Csehországba Budweisig és Chlumecig, melynek búcsújáró temploma, mintha tavak gyöngysora fölött emelkednék. Waidhofen környéke egy tágas völgymedencze, melyet a „Frauenstaffel”, az Ulrich- és a Karlsteini hegy erdős halmai és tetői, hátrább pedig a Buchberg és Thayaberg, a Lichtenbergi és a Nadelbachi Erdő kerítenek; a Thaya folyó és Waidhofen határának apróbb patakjai öntenek beléje életet, valamint a több mint 650 hold területű uradalmi tó, a melynek legnagyobb része polgárok hajdani szántóföldeit borítja. Waidhofen an der Thaya városának korát nem lehet biztosan meghatározni, mert 1328 előtti okiratai elvesztek, mikor Lützelburgi János cseh király berontásai és megrohanásai alkalmával a város csaknem teljesen elpusztúlt. A XV. században sokat szenvedett a romjaiból csak nem rég fölépűlt város csavargók és kalandozó rablók támadása következtében, mikor Csehországban teljes fejetlenség volt „a rest” Venczel uralkodása alatt.
Mint német Thaya ered e folyó Schweigersnél, mely helység temploma a XV. századból, nagy román keresztelő medenczéje pedig a XII. századból való. A Thaya kezdetben éjszakkeletre folyik Dobersbergig; ez egy hegyhát lejtőjén van, a mely a cseh-morva határ hosszában a Szudetek felé vonúl és a melynek tövében a német Thayaval a Taxen-, Schwarz- és Legnitz-patakok egyesűlnek, miután útjukban sok malmot hajtottak. A hegyhát számos ágazatai halmos erdős vidéket képeznek, a melyen a meglehetős terjedelmes dobersbergi uradalom helységei vannak szétszórva.
Dobersbergtől kezdve a Thaya keletre folyik és Raabsnál az éjszakról jövő morva Thayaval egyesűl. E mezőváros fölött a két folyó összeömlésénél egy impozáns várkastély emelkedik; a folyók mentén nyíló völgymélyedések tarkán váltakozó pompás látványt képeznek. Hatalmas kép e várkastély ott a fönnsíkból meredeken kiemelkedő kőszálon. A várkastélyba az „Umkehr” nevű udvaron át jutunk, a vár felső udvarából pedig egy csapóajtó és egy föld alatti boltozat vezet az úgy nevezett „Tendelgarten”-ba, a mely valaha dámszarvaskert volt, egy másik lépcső meg az „Ochsenmühle”-hez visz a Thaya mellé. Innen a Thaya nagy kanyarúlatokkal folyik a gneiszvidék mély hasadékaiban, melyet csak Znaimnál hagy el. Miután az Ober-Mannhartsviertelt csaknem egész szélességében átszelte, Morvaországba megy át, ott futja be útjának nagyobb részét, míg végre Lundenburg felől újra Ausztria területére lép és a Viertel unter dem Mannhartsberg határai közt marad, míg a Morvába nem ömlik.
A gneiszvidék szakadékai, azok erdős oldalai és magasan álló várkastélyai a festői Kampvölgyre emlékeztetnek bennünket. Waidhofenon alúl a legérdekesebb nevezetességek: Thaya mezőváros, mely a síkon van, mint a „Thayaforst” erdővidéke, a hol minden polgár családnak négy holdra van faszedési joga; gót templomának boltozatát négy oszlop tartja.
Karlstein várkastélya derekasan védekezett a harminczéves háborúban az ostromló svédek ellen; most csak keleti részén látszik, hogy milyen régi. Karlstein határa nem igen jó szántóföldnek; azért a karlsteiniak, valamint a szomszédos helységek lakosai, házi iparral szereznek maguknak kárpótlást; mint a schwarzwaldiak, ők is egyszerű ingaórákat csinálnak, melyek Ausztriában nagyon kelendők.
Raabs közelében komor erdei magányban egy sziklán áll Kollmitz ledőlt vára és az úgy nevezett „cseh fal” („böhmische Mauer”), mely 300 öl hosszú védőerőd volt s lenyúlt egészen a folyóig és elzárta a völgyet meg a vár bejáratát. A XIII. században a Wallsee urak és lovagok voltak birtokosai.
Egy hegytetőn áll Drosendorf, mely kicsiny, de igen érdekes város. Szent Péter és Pál tiszteletére emelt temploma és annak egyik művészi faragványokkal díszített szentélye a X. századból való; az idők folytán sok kár esett benne és kevésbé járnak bele, mint a Mária-kápolnába. Történetileg igen emlékezetes e város; 1278-ban, míg Ottokár e megerősített helységet ostromolta, Habsburgi Rudolf ráért a magyar és stiriai segítségre várni és azután döntő csatát vívhatott, melyben a cseh király koronáját és életét vesztette. Azóta és azelőtt is sok szabadalma volt Drosendorfnak; azonban a harminczéves háború nyomora következtében, de kivált 1643 június óta, mikor a várost a kincstár eladta és szabadalmaitól megfosztotta, mindinkább csökkent polgárainak a jóléte. Drosendorfban öt út találkozik: az egyik Pulkauból vezet Morvaországba és Csehországba, a másik Kremstől Iglau vidékére, a harmadik Horntól Drosendorfba, a negyedik e városból Zlabingsba, Morvaországba, az ötödik pedig e helységtől délre Waidhofen an der Thaya felé. Köröskörűl szép és változatos a táj képe azáltal, hogy Drosendorf város és uradalom határa vizekben bővelkedik, továbbá a közelében levő hegyhát által, mely vízválasztót képez az Elbe és a Duna vízkörnyéke között; végre a „grosser Saass”, „öde Stube”, „kalter Graben” és „böhmischer Saass” nevű erdőségei által és a Thaya meg a Thurmeritz völgymélyedései által.
Kis keretben kedves tájkép Eibenstein falva és várkastélya s az „Arzberg” magasra emelkedő foka.
A Thayától távolabb szintén vannak érdekes helységek, példáúl: Gross-Siegharts 3000 lakosú mezőváros, az úgy nevezett „Bandlkramerland” főhelye. Ez elnevezés nem az egész Erdővidékre illik, hanem csak arra a részére, a hol a szövőipar nagyon el van terjedve. Gross-Siegharts úgy szólván az egész „Bandlkramerland” bazárja volt. Némely házában több mint húsz szövőszéken dolgoztak, és naponként mindegyiken mintegy 18 darab szalag és „langhette” – kéken és fehéren átszőtt ingújjszegély – készűlt el; e gondosan, jól készűlt czikket és a gyolcsot még külföldre is, sőt valaha keletre is küldözték.
Raabstól éjszakra a morva határnál egy völgymedenczében van Grossau, a hol egy országos földműves-iskola van, és Geras, melynek benczés apátságát 1150-ben gróf Perneggi Ulrich és neje, Euphemia, alapította. E mezőváros, melynek eredetileg Jaross, később Jeruchs és Jerwichs volt a neve, hegyek és erdők között barátságos helyen van és klastromával együtt sokat szenvedett a XVII. században a cseh lovascsapatoktól és a svédektől. Gerastól csak egy mérföldnyire van egy másik benczés klastrom Perneggben; mind a kettő régi vár fölé épűlt, a melyeket már XII. századbeli okiratok említenek; akkor a lovagok rendjéhez tartozó urak voltak birtokosaik.
Végre Hardeggtől a Thaya mentén, melynek bal partján Morvaországban Neuheusel van, a jobb parton Kaja ősrégi romjához érünk, azután pedig Fladnitzhoz, az Auersperg-féle várkastélyhoz, melynek vadaskertjében a Karlslust nevű nyaralóhely van. Itt már a Viertel ober dem Mannhartsberge éjszakkeleti zugába jutottunk, mely iránt folytatván, Znaim városába érünk, délkeleti irányban meg Retz városához, a hol a borban bővelkedő „Retzer Boden” van, mely már az alsó Mannhartsviertelhez tartozik.
Egy völgymélyedésben van Eggenburg, a Pulkau tájékáról délre vonuló Mannhartsberg keleti nyúlványai közt, a hol kivált Limburg körűl, sok tűzkő-szilánkot és cserépdarabot találni, melyek a történet előtti időből valók. A 388 méter magas kálváriahegyről át lehet tekinteni az éjszaknyugati vidéket egészen az „in der Wild” felföldig, délnyugatra pedig egészen a Horni Erdőig; maga Eggenburg érdekes város, ha nem veszszük is számba azon fontos történeti eseményeket, a melyeknek színhelye volt rég letűnt időkben. Tőle délnyugatra halmok között van Kühnring, nyugatra pedig egy tágas zöld völgyteknőben a Kamp- és a Taffapatak melléki erdőségek közt van Horn városa.
Imbach és Senftenberg.
Rusz Róberttől
E városnak három homlokzatú három emeletes várkastélya, melyhez hajdan árkon át fölvonóhídak vezettek, még épen áll, valamint Sz.-István-temploma is. Az elmúlt időkben gondosabban építkeztek, mint a jelen korban, a mi abból a furcsaságból is kitűnik, hogy akkoriban a vakolatot tényleg borral készítették, a mint egy 1582-i egyházi számadásból látható.
Most pedig elhagyjuk az Erdővidéket, miután részleteit: az Isper-vidéket, a Kamp és a Krems mellékét, a Duna völgyét, az „in der Wild” környékét és a német Thaya mellékét minden irányban bejártuk.
