Az Alpesalji vidék. Becker M. A.-tól
Az Alpesalji vidék.
Becker M. A.-tól
Becker M. A.-tól
Ha a Bécsi erdőnek, mint természetes alkata is mutatja, a Triestinget meg az evvel nyugatra egyközűleg folyó Gölsen patakot veszszük déli határáúl: azt az egészen eddig terjedő hegyes vidéket, melynek változatos és mind magasabbra emelkedő hegytetői és minden irányban szétágazó völgyei keletre, nyugatra mindinkább szétterűlnek egész Alsó-Ausztria déli határáig, Alpesalji vidéknek nevezhetjük, melyhez azonban minden esetre hozzá kell foglalnunk azon Alpesek egy részét is, melyek e hegyes vidék környékén Alsó-Ausztriába benyúlnak. E terület pontosabb körűlhatárolásához a rajta eredő folyók és patakok folyása adja kezünkbe a legbiztosabb segédeszközt.
Keletről nyugat felé menőleg az Alpesalji vidékhez tartozóknak vesszük: a Piesting felső völgyét forrásvidékével és mellékvölgyeivel együtt, a Schwarza, valamint a Pütten patakok egész folyását és mellékpatakjaikat egészen odáig, a hol a Lajtában egyesűlnek, meg a Rába mellékfolyóit; a Traisen felső vidékét a Gölsenbachhoz ereszkedő Hallbachvölgygyel; a Bielach és a Melk felső vidékét; az Erlaf és az Ybbs felső vidékét is Alsó-Ausztria délnyugati szélén az Ennsbe folyó Raming patak jobb parti vidékét is.
A ki nyugatról érkezik Bécs felé, az a Bécsi erdőben, annak zöld mezőiben, erdőkoszorús magaslataiban és festőien csoportosúló helységeiben, mint a főváros szép környékében gyönyörködik; az alsó-ausztriai Alpesaljii vidékről pedig, mely a jelenkori közlekedési viszonyok által épen úgy Bécs szomszédságához tartozik, méltán elmondhatjuk, hogy oly változatos és annyi tájképi sajátsággal és természeti szépséggel van megáldva, a mennyi ilyen kis területen alig található máshol: Vannak itt bájos vögyteknők, a melyekből a havasokat látni, hatalmas csúcsok, a melyekről az egész környéken végignézhetünk és messzire kilátunk; nesztelen völgyzugok, a melyeknek erdei magányát gyakran órajárásnyira sem zavarja emberi lak, majd élénk forgalmú, sűrű népességű nyilt völgyek; mély sziklahasadékok, a hol a hegyi patakok zúgása visszhangzik, és a havas hegység mélyedéseiben, erdők ölén, rétek között hegyi tavak tükre, havasi kunyhók és hegyi legelők a havasi gazdaságra alkalmas magaslatokon.
Nem állíthatjuk, hogy mind e tájképi szépséget könnyen és kényelmesen élvezhetnék már mai napság is a természet kedvelői, mindamellett, hogy a vasútak a völgyekbe már messzire benyúlnak, s mindamellett, hogy a turista-egyesületek is szorgalmasan buzgólkodnak. De tagadhatatlanúl javúl a helyzet; évről-évre mindinkább tágúlnak a közlekedés korlátai és szűnőben van a lakás- és élelemhiány miatti panasz.
A fönt megkisérelt fölosztás szerint tartsunk most szemlét e vidék egyes részei fölött és, a mennyire terünk engedi, jelöljük meg futólag azokat a sajátságokat, a melyek e tájak képét elénk idézik és érdekessé teszik.
Azon hegyhát keleti oldalán, a mely a Schneebergtől éjszaki irányban az Unterberg felé húzódik, hosszabb s rövidebb kanyargós völgybarázdákban gyűlemlenek össze a Piesting forráspatakai, a mely folyócska további részét Kalter Gangnak is nevezik. Az Unterbergről, mely 1341 méter magas és a legkedvezőbb kilátó helyek egyike, meglepő látványt nyújtanak e legyezőalakúan összefutó völgyek. Az a hely, a hol egyesűlnek, mind természeti szépségénél, mind történeti jelentőségénél fogva egyik legnevezetesebb vidéke Alsó-Ausztriának. Gutenstein, mely 1186 után a Babenbergi fejedelmek birtoka volt, kik közűl valószinűleg az utolsó előtti, VI. Lipót, építtette a várat, az első Habsburgok korában mint Szép Frigyes kedves mulatója, a halála helye (1330) lett ismertté; azé a Frigyesé, a ki bajor Lajossal sikertelenűl küzdött a német koronáért, majd Trausnitzban fogva volt és a mauerbachi karthausi kolosort alapította. A sziklakúpon épűlt régi vár most festői rom; a völgy rétjén álló s szép kerttel környezett új vár a Hoyos grófok birtoka.
Alább a Piesting völgyében, melynek mindkét oldalán a feketefenyő az uralkodó fa-nem, ősrégi helységek és újkori ipartelepek váltakoznak egymással. Az előbbiekhez tartoznak Pernitz mezővároska, a melynek szláv neve igen régi eredetre vall; azután Waldegg, Wopfing és még két falu, Piesting és Wöllersdorf, Staudigl énekes szülőhelye, a hol a völgy Bécs-Ujhely síkjára nyílik; az utóbbiakhoz tartozik különösen az ődi fémárúgyár. A völgy legérdekesebb tájképe azonban a Starhemberg-féle kastély romja, mely Alsó-Ausztriában a legnagyobbak egyike és történeti jelentőségénél fogva is kiváló. Ennek jellemző párja a közeli Hernstein kastély, melyet Lipót főherczeg számára Hansen Theophil a jelenkori művészet minden eszközének fölhasználásával épített, s hova a bal völgyoldal magaslatán át kényelmes út vezet. A Piesting mellékvölgyei közül az Ődnél végződő Miesenbachthal különösen figyelemre méltó, mert tele volt sok szép tájképi részlettel és még most is sok van benne, ha ugyan az erdőirtás tovább nem terjedt. Ez a völgy Gauermann Fr. tájképfestő szülőhelye, kinek innen valók a legszebb vázlatai.
Mindjárt Starhembergen alúl a völgyoldalon át régente egy – most kocsiúttá kiszélesített – ösvény vezetett Alsó-Ausztria egyik legnevezetesebb völgyébe, melyet a köznép Neue Welt-nek nevez; a geologus jól ismeri e kifejezés valódi jelentését; a történetíró meg számos emléket sorol föl annak bizonyítására, hogy e völgyben már a rómaiak korában római gyarmatnak kellett lenni, még előbb pedig valamely művészi hajlammal bíró néptörzsnek kellett laknia. A Neue Weltben, déli lakott szegélyét nem számítva, két nagyobb rendes falu és sok magános tanya van. A Neue Welt éjszakkeletről délnyugatra húzódó jó tágas völgymedenczét képez; folyóvize, – mely most már csak kis patak, ha csak a vadvizek föl nem duzzasztják, – egy szűk szoroson át foly ki a bécs-ujhelyi síkságra. E szoros fölött a magasban ritkás erdőtől fedett, meredek hegyen van Emmerberg vár omladéka, a mely hajdan Stájerország asztalnokainak székhelye volt. Az átellenes oldalon a völgy egész hosszában végignyúlnak a hohe vagy lange Wand (legmagasabb része 1.045 méter) meredek sziklafalai; a délnyugati halmok fölött pedig rendkivűl festői kilátás nyilik a Schneebergre és annak nyúlványaira.
Az ődi völgy.
Schindler Jakab Emiltől
A Schwarza és a Pütten, a melyek egyesüléséből a Lajta folyó, a monarchia e nemzetközi határvonala származik, mind saját természetükre és fejlődésükre nézve, mind környékükre nézve észrevehetően különböznek egymástól. A Swchwarza mindkét oldali összes mellékvizével együtt a mész-öv szülötte és egész tekervényes folyása ez öv határain belűl van. A Pütten – vagy ennek inkább a forrásvidéke, mert magát e folyót csak ott kezdik Püttennek nevezni, a hol forráspatakjai már egyesűlnek és éjszaki irányba térnek – a pala- és grauwacke-öv szülötte és mellékvizei is ugyanazon övben erednek. Azért a talaj szerkezeti különbségét a két folyó minden sajátsága, ú. m.: vizük színe, folyásuk sebessége, völgyi útjuk alakja és szépsége és környékük képe egyiránt visszatükrözi.
A Schwarza felső völgyét, a mely nyugatra kanyarodva vonúl éjszakról délre, csekély magasságú hegyoldalak szegélyezik; részint erdősek, részint szántóföldek és kedves tájképi látványt képeznek, de a szemlélő kevés említésre méltót vesz észre rajtuk. Csak két helyen tágúl ki a völgyfenék annyira, hogy benne jókora helységek keletkezhettek; ezek egyike a völgy legfelső részében a régi Rohr község, másika a még régibb Schwarzau mezőváros a völgy legalsó részében. E két helység között csak magános tanyák vannak, igaz, hogy nem csekély számmal és itt-ott egymás tőszomszédságában.
Schwarzau alatt kezdődik a Schwarza középfolyása, ott, a hol balról a Voisbach, jobbról a Preinerbach siet beléje; ott kezdődik egyszersmind vidékének, sőt az egész Alpesalji vidéknek legszebb része, nagyszerű és kies tájképek egész sorozata. Ilyenek különösen a hegységi tájak legszebb díszében pompázó egyik oldalvölgy, a Nasswaldbachvölgy és annak mellékvölgyei; azután a kis és a nagy Höllenthal hatalmas sziklaüstjei; végre magának a Schwarzának a medre, mely a Schneeberg és a Rax hatalmas hegycsoportjai között nagyobbára magas, meredeken tornyosúló sziklák közé szorúl; zöld csillogású vize messzire hangzó eséssel rohan a szoroson át, melyben a morajló víz mellett alig-alig fér el egy országút. E völgyszoros egyetlen kitágúlását a Kaiserbrunnen házcsoportja jelöli, a mely most Bécsre nézve igen fontos, mert az ivóvizét szolgáltatja. Hirschwangnál völgyszorosából a Schwarza Reichenau felé a gyönyörű völgybe lép, mellesleg mondva, az egyetlen völgybe, a melyben a nyaralók építésénél teljes mértékben fölhasználták a jelenkori építő művészet eszközeit. Az egész Alpesalji idéken nincs egy völgyben sem több, sem kevesebb nyaraló és falusi lak. Azonfölűl Reichenau történeti nevezetességű hely; a középkor vége felé a „nyájas” Ottó herczeg által 1327-ben alapított stájerországi neubergi cziszterczita-klastrom javadalmának egy részét képezte; a középkor elején pedig a karinthiai márkához tartozott és (a Preinon meg a Gescheiden át) a Mürz völgyébe vezető legrégibb kereskedelmi út egy állomása volt, míg a Semeringen át vezető út létre nem jött. Mostanában a semeringi pálya szállítja a völgybe a nyaralókat; a völgy nyílását egy hatalmas útvezeték hídalja át, melyen a vaspálya a Schwarza völgyének jobb oldali lejtőjére jut és fölkapaszkodik a hegyek közé. A folyó maga Gloggnitzon alúl levetkezi havasalji jellemét, a völgyfenék kitágúl, és a meredek hegyoldalakat szelid lejtők váltják föl. De egy mellékpatakja, a Sirning, a mely balról folyik beléje, a keleti Alpesalji vidéknek valóságos paradicsomába, Puchberg magas völgyébe vezet bennünket, a melyet a maga teljes ámulatos nagyságában látható Schneeberg lejtői és nyúlványai szegélyeznek. A föld a bámulatosan megkapó helyzetű és alakú zugának vázolása nem tartozik e sorok keretébe. De kétségtelenűl méltó arra, hogy legelőször említsék és mutassák a természet azon barátainak, a kik az ország tájképi szépségeit akarják megismerni.
A „Hintere Wand” nevű sziklafal Miesenbach mellett.
Hasch Károlytól
A déli határon egy hatalmas hegyháttal lépnek be Alsó-Ausztriába a középponti Alpesek, a mely hegyhát nyugat-keleti irányban tömeges ágakat bocsát ki magából. Az Alpesek e részét közös névvel Wechselnek nevezik, de sorban emelkedő kúpjai közűl az elsőnek Schöberlberg (1.582 méter), a másodiknak Hoher Umschuss vagy Hochwechsel (1.738 méter), az utolsónak Niederwechsel (1.668 méter) a neve. Az éjszaki ágazatai között előtörő sok patak mind a Püttenbe ömlik. E völgyek közűl a délit jobbról maga a Wechsel magas háta, balról az Arabichel (1.570 méter), a Kampfstein (1.466 méter) és ezek ágazatai kerítik; váltakozva Pischinggraben, grosse Klause, Pestlinggraben a neve; völgyének feneke csaknem mindvégig keskeny és mélyen bevágódik, csak egy helyen tér el benne egy nagyobb helység, ott, a hol a Mariensee gyönyörű helyzetű tavacskája van. A völgy két oldalán azonban meglehetős szelíden, lépcsőzetesen emelkedő hegyoldalak vannak, rajtuk számos magános majorság, a melyek egy községet képeznek, közös templommal és iskolával. A legfelső fokozatokon a Wechsel magas háta felé a nagybirtokosok terjedelmes havasi legelői és azokhoz tartozó majorságok vannak.
A Pestlinggrabentól éjszakra van a tőle nagyon különböző Kirchbergi vagy Feistritzi völgy, melyet bal felől sokkal alacsonyabb hegyek szegélyeznek; ennek a vize szintén a Püttenbe szakad. Itt is szeliden emelkednek két felől a hegyoldalak és helyenként magános majorságokkal vannak megrakva; de a völgyfenék szélesebb, a legfelsőbb forráspataktól kezdve egész hosszában mindenütt elég hely van benne nagyobb házcsoportok számára s csakugyan már a középkor elején épültek is benne helységek. Festői szépség és kedvező éghajlati helyzet tekintetében, – pedig ez utóbbi épen ugy számba jön, – nem sok völgy hasonlítható hozzá. Kirchberg am Wechselnek nagyobbára lépcsőzetesen emelkedő házai és lassanként omladozó St.-Wolfgang-temploma, továbbá a Feistritz kastélynak külső és belső szépségei és a Molzegg magaslatáról az esti fényben tündöklő völgy sötét hegységi erdeire nyiló kilátás mindig kedves emléke lesz a természet kedvelőinek.
A „Neue Welt”.
Ameseder Edétől
Kirchberg völgyével egyközűen, tőle éjszakra, ez harmadik völgy húzódik a Pütten felé, melyet szintén alacsony hegyek szegélyeznek; rövidebb, mint a másik két völgy és tájképi szépségei sem vetekedhetnek azokéival, mégis talán a legnevezetesebb közöttük, mert már igen régi időben elhatolt ide a művelődés és még a mai korra is átszármaztak régi történetének némi emlékei. A Hassbachvölgy ez, melynek patakja – eredetileg Habichtsbach, azután Hausbach volt a neve – a vele egynevű falunál egy váromladék tövét mossa, a melynek birtokosai a Babenbergiek korában Ausztria legrégibb és leghatalmasabb hűbérurai közé tartoztak; Hassbachon alúl van Steyersberg ó kastélya, a melyben még most is laknak és még most is ugyanazon nemes család (Wurmbrand) birtoka, a melyé a középkorban volt; végre a völgy kijárata közelében sűrű ligetek keretébe van foglalva az idylli Kirchau, melynek kis templomát már egy XI. századbeli okirat is megemlíti.
Pásztorház a Rax-alpesen.
Hasch Károlytól
Az Alpesalji vidéknek imént leírt része a Püttentől balra van; e patak jobb oldalán is vannak hegyek, a melyek tájképi tekintetben nem kevésbé érdekesek, mint az előbbiek, de kevésbé ismervék és azért részletes megtekintésre méltók.
Kirchberg am Wechsel völgye.
Onken Károlytól
A népnyelv a tartomány e részét jellemzője Bucklige Weltnek nevezi. E nevet mi is igazolhatjuk, ha tekintetbe veszszük a mindenfélekép kanyargó számos völgybarázdát, a melyek keresztűl-kasúl szeldelik. A Bucklige Weltnek, mint a középponti Alpesek tagjának, főalkotó részei az őshegységhez tartozó kristályos pala és a grauwacke. Csak legszélső nyugati szegélye képződött mészből; azok a hegyek, a melyekről Pütten és Seebenstein régi várai meg az úgy nevezett Türkensturz újabb omladéka tekint alá a völgybe.
Míg délnyugaton a Wechsel tömege, addig éjszakkeleten a Kaiserwald hosszasan nyúló hegyhátai határolják a hegyes vidéket; a Kaiserwald gerincze Magyarország határát képezi. Legtetején (746 méter) áll a messzire kilátszó Sz.-Rozália-kápolna – így nevezik, holott a lorettói szűz Máriának van szentelve –, a hegylánczolatnak pedig Rozália-hegység a neve.
Ilyen könnyen megközelíthető helyről, mint e kápolna, ritkán nyilik ilyen tág körű kilátás; kivált a középtér festői csoportjain akad meg szemünk, akár a magyar föld felé tekintünk a Rába és a Duna közére, a Fertő-tó tükrére és a hullámosan szétterülő dombvidékre egészen a Bakony-erdő halvány emelkedéséig, akár nyugatra nézünk a Bécsi erdő hegyhullámaira, a hatalmas Schneebergre és hegységi környezetére, a Raxra, a Sonnenwendtsteinra, az Otterra és a Wechselre, avagy köztük a Bécsi medencze napfényben tündöklő számos helységére. A Rozália-kápolnától legjobban látni a Bucklige Welt azon sajátságát, a mely azt oly különös jellegűvé teszi.
A kápolnán alúl, a Marksteinnál a határhegység nyugat felé ágazik el és fennsíkszerűen terűl átlag 670 méter magasságban a tenger színe fölött; néhol kiszélesedik, máshol összeszorúl a szerint, a mint mérhetetlen korszakokon át völgybarázdáit számos vízerei kivájták-vésték; előbb délre fordúl, azután nyugatra és végre hirtelen kanyarúlattal éjszakra. E magas hegyhát és minden irányban szétterjedő völgyei a Bucklige Welt legéjszakibb és – különös – legnépesebb részét képezik. Rajta vannak a vidék legnépesebb községei, csupa ősrégi helységek, melyek nevén meglátszik az első német gyarmatosok egyszerű észjárása: Hochwolkersdorf neve egy Wolfgertól származik, a ki ott az első gyarmatos volt; Wiesmath neve a gazdaság egy ágától, a mely az első telepeseket oda édesgette; Hollenthon neve egy odvas fenyőtől (hohle Tanne), a melynél az első ház épűlt; Lichteneggé nyilt helyzetéről, a honnan oly tág látókör nyílik; a történettel foglalkozókra nézve pedig különösen érdekes, hogy mind e községek templomai hajdan erősségek voltak, és meglátszik mindeniken, hogy nemcsak isten tiszteletére, hanem a lakosok vagyonának és életének védelmére is szolgáltak; menedékhelyei voltak az ellenségtől szorongatott népnek.
E népes hegyháton igen megfogyott az erdőség. A hegykúpokat kivéve, a melyeket vegyes fenyves (feketefenyő, lúczfenyő és jegenyefenyő) borít, mindenütt csak szántóföldek, legelők vannak, melyeket gondosan, de kezdetleges gazdasági elvek szerint művelnek. De a hegyhátról kiinduló völgyek oldalain helyenként még korlátlanúl uralkodik az erdőség – tűlevelű és lombos fák vegyest – és csak ott enged tért a szántóföldnek, a hol egy-egy majorság, vagy egy-egy kis helység keletkezett.
Seebenstein régi várkastély.
Darnaut Húgótól
E völgyek közűl csak az az egy mutat más természeti tulajdonságot, mely a magas hegyhátnak a belső oldalán gyűjti össze patakjait s vizét előbb éjszakra, azután hirtelen kanyarodással nyugatra ömleszti a Pütten felé. Régi idők óta In der Schlatten vagy Schlattenthal a neve, a mi az ó német nyelvben oly völgyet jelentett, a melyben jókora terjedelmű nádasok vannak. Tehát a völgy valaha mocsaras volt, sőt azt gyaníthatjuk, hogy a felső medenczéje egészen telve volt vízzel, a mi a nádas buja tenyészését előmozdította. Mégis bizonyos jelekből azt látjuk, hogy itt már korán megindúlt a poshadó vizek levezetésének és a kiszárított talaj mívelhetővé tételének munkája. Már igen régi korban be voltak itt telepítve a hegyoldalak s meg volt rakva a völgy feneke tanyákkal és malmokkal. 1144 táján a völgy lakosainak már régi egyházas helységök volt Bramberg (most Bromberg) a völgy kanyarúlatánál; a XIII. században a felső völgy baloldali lejtőjén a nemes Sticklberger család nagy földbirtoka volt, a mely az egész völgyön és a hegyháton fölűlemelkedő legmagasabb hegykúpig (879 méter) terjedt, a hol a jegenyefenyő-sűrűségből még most is kilátszik váruk omladéka. Az alsó völgyben Schlatten urai laktak – kastélyuk helyén most az iskolaépület van –, s mint a Sticklberger családnak, nekik is volt számos jobbágyuk, a kik a völgyben laktak s földművelésből éltek. Most pedig a Schlattenthal alsó része a legélénkebb völgyek egyike és határát az egész környéken a legjobbnak tartják ott. A két lejtőn szétszórt majorságokon kivűl három nagy helység jelzi a fokozott emberi munkásságot a hegység e félreeső részében: a már említett régi Bromberg a völgy nyugatra kanyarodásánál; a még régibb Thernberg, melynek a vára messzire kilátszik ott, hol két oldalt alacsonyodni kezdenek a hegyek, és végre a valószinűleg legrégibb Scheiblingkirchen a Schlattenbachnak a Püttenbe szakadásánál.
Wiesmath.
Darnaut Húgótól
Azon fönnsíktól délre, melynek legmagasabb fekvésű helységeit, Wiesmathot és Lichtenegget már említettük, egy kevésbbé magas és nem igen széles hegyhát húzódik a magyar határ felé délkeletre. Nincsenek rajta összefüggő helységek, de sok magános majorság; két lejtőjén mélyen bevágódó és sokfelé kanyarodó völgyei vannak, melyeket nagyobbára sarjerdők borítanak; csak helylyel-közzel zavarja a magányt egy-egy malom, fűrészmalom vagy kis parasztkunyhó. Tiszta vizű, sebes folyású patakjai a Rábcza felé sietnek, melyet a magyar határnál Blumauerbachnak neveznek. Hajdan e két völgyet együtt Spratzaunak nevezték, talán tajtékzó vizük zúgásáról; most csak az éjszakit nevezik így, a délinek pedig több neve van, fönt Holzau, alább Nassgraben, legalúl meg végig csak Thal.
Kilátás az Anna-kápolnától Wiessmath mellett.
Darnaut Húgótól
Ez utóbbi völgytől délre az egész vidék számos, délkeletre vonúló völgybarázdáival, melyekben sebes folyású patakok futnak alá, a Zöbernthal vagy Krumbacherthal nevű fővölgy felé ereszkedik lassanként. Természeti szépsége és tájképeinek változatossága miatt e kis vidék ékességének mondható e völgy. A Zöbernbach a Wechsel két nyúlványa, a Hartberg (930 méter) és a Spitzriegel (810 méter) közötti hegynyakon ered; keletre folyik kissé délnek, néhány helyen éjszakra kanyarodik és végre déli irányban a magyar kis alföldre jut és a Rábába ömlik; de Kőszegnél és Szombathelynél már Güns és Gyöngyös a neve. Figyelemre méltó, hogy neve, mely a középkor elejéről származó latin iratokban Sabaria (nyilván ebből származott mostani neve), egészen azonos azon gyarmat nevével, a melyet a kereszténység első századaiban partján a rómaiak alapítottak, a mely utóbb Pannonia fővárosává lett és a melynek romjain végre Szombathely városa épűlt. Nem kevésbbé nevezetes az, hogy a VIII. században e völgyzúgokban mattseei és kremsmünsteri német szerzetesek jártak, hogy a szláv lakosoknak az üdvözítő hitet hirdessék.
A jobboldali völgyoldalon mindenekelőtt Krumbach vára tűnik szemünkbe, mely erdők közűl nagy magasságból tekint alá a völgybe; ősrégi kastélyának egyes épületei különböző korból valók; valaha a Krumbach család birtoka volt, azután a Potendorf családé, utóbb a Puchheimeké, a kik grófokká lettek és csaknem az egész környék földesurai voltak – még most is sok jó és rossz monda kering ott róluk –, és végre, mióta ezek férfiága kihalt, a Pálffy grófoké.
Alább a völgyben a sűrű liget sudarai fölött Schönau falva látszik nagyon föltűnő templomával, mely szintén meg volt erősítve, mint a völgy többi egyházai; legtávolabb a háttérben egy magaslaton Kirchschlag várának porladozó falai állnak, részint erdők fölött, részint erdők alatt. A várhegy alatt a patak két oldalán van Kirchschlag mezőváros, mely a vidék legnagyobb helységei közé tartozik; sajátszerű izlésű temploma van és számos emléke a Puchheimok korából. Kirchschlagnál véget ér a völgy osztrák része.
A völgy baloldali szegélyének oldalai oly szelíden emelkednek, hogy magasról tekintve síknak látszanak, a melyen szántóföldek, rétek, erdők és kertekben álló magános házak váltakoznak; igen vonzó kép ez, kivált esti világításban, mikor jól megkülönböztethetők a világosabb színű és festőien csoportosúló helységek. Ezen az oldalon áll egy tágas teknőben a völgyfenéken fölűl Krumbach mezőváros, a mely közlekedésére és gazdasági fejlettségére nézve a legkülönb az egész környéken.
Kilátás a Lichtenegg melletti erdőirtásról.
Darnaut Húgótól
A Bucklige Welt legdélibb része – a Zöbernthal jobbfelőli oldalai fölött emelkedő fönnsík és annak ereszkedői – mind természeti, mind műveltségi viszonyaira nézve az éjszakihoz hasonló; itt is magas fekvésű összefüggő helységek vannak, csupán régi helység, melyek már rég jelentékenyek voltak, meg mindenfelé szétágazó völgybarázdák. Egyszersmind azon szögletet képezi, a melyben Ausztria határa Stiriáéval és Magyarországéval találkozik. Talán nem merészség, ha azt állítjuk, hogy ez a vidék legérdekesebb része, a mely nagy élvezetet nyújt a természet kedvelőinek, meg azoknak, kik a természetességéből még ki nem forgatott nép életének, régi szokásainak és történeti emlékeknek kedvelői. A népélet középpontját Hochneukirchen község képezi, melynek a templomán legjobban meglátszik, hogy hajdan vár is volt; ilyenek a szomszéd Hattmannsdorf és Gschaid község is a Schneiderriegel (794 méter) tövében, a melyről pompásan lehet látni a Wechselt és környékét. Azonban természeti szépség tekintetében az egész környéken, sőt tán az egész vidéken a legkiválóbb a Hutwisch tetőről nyíló kilátás; e tető Hochneukirchentől keletre van, 100 méterrel magasabb a fönnsíknál, 879 méter a tenger színe fölött. A kilátás innen nem azért szép, mert messzire látni, hanem azért, mert a középtér igen festőien csoportosúl és kedves változatosságú. Stájer részen egészen a Riegersburg melletti hegyekig látni, magyar részen a Fertő taván is túl, ausztriai részen pedig látni a Wechselt és környékét meg a Bucklige Weltet egészen.
A Traisen területén ismét az Alpesalji vidék mészövében vagyunk, a melyet a Pütten mellett elhagytunk. Mint a szomszéd Schwarza környékén a Schneeberg és a Rax magas csúcsai adják meg a vidék jellegét: úgy itt a völgy legfelső részében a nehezen megmászható Gippel (1.667 méter) és a magasabb, de kevésbbé meredek Göller (1.761 méter) és a kettőt összekapcsoló oromzatos magaslatok, a völgy középső fokán pedig a róluk nyíló szép kilátásért sűrűn látogatott Brennalpe (1.141 méter) és Reisalpe (1.398 méter) meg az előttük fekvő hegycsoportok azok, melyek az egészet hegységi vidékké teszik. Egészben véve vonzó tájkép tárúl itt föl előttünk, pedig egyes meredek hegyoldalai és hasadékszerű völgyszorosai össze-vissza-szakadozottak; részint kétségtelenűl azért barátságos e táj, mert nemcsak a fővölgyben, hanem még a források völgyeiben is sűrű népesség lakik, részint talán azért is, mert régi idők óta élénk magasságot fejtenek ki a számos fémműhelyekben, melyek némelyike igen jelentékeny. Ugyanis a Traisen felső környéke, valamint az Erlaf és az Ybbs jelölik azt a történeti nevezetességű vidéket, a melyet a vas földolgozása és forgalomba hozása miatt régente Eisenwurzennak neveztek.
Ott, a hol a Traisen két forráspatakja, jobbról a Hohenberger- vagy Unrecht-Traisen, balról a Türnitzer-Traisen egyesűl, a vidék hegységi jelleme, legalább a völgy baloldalán, megszűnik; de még itt is kies, változatos jelenségektől élénk tájkép tárúl föl szemünk előtt. A hegység teljes szépsége azonban a folyó forrásvidékén fejlődik ki, kivált az Unrecht-Traisen lépcsőzetesen emelkedő felső völgyében, a hol St.-Ägyd régi iparos mezőváros és környéke van, a régi Hohenberg omladozó fellegváránál, melynek közelében oly pompás kilátóhelyek vannak (Brennalpe, Reisalpe); így a Türnitzer-Traisen felső völgyében is, csakhogy itt a természet néha talán komorabb, valamint hogy Türnitz ó kinézésű mezővárosa is komolyabb hangúlatba ejt e hegységi magányban. Azonban a két említett forráspatak közének páratlanúl sajátszerű tájképi jelleme van. Patakjaink és vízereinek sokfelé ágazó hálózatában az erdőséges tetőkön csak szétszórt magános majorságok vannak, összefüggő helység nincs. A ki a Türnitzer-Höger tetejéről (1.373 méter) – a két patak közének a legmagasabb helye, csaknem a kellős közepén – körűltekint, az egy mindenfelé kiterjedő hatalmas rengeteg ritka látványát élvezi, a melynek távoli hátterében csak hegycsúcsok, délnyugaton pedig a Göller és az Ötscher között a stájerországi Hochschwab több havas csúcsai emelkednek.
Lichtenegg.
Darnaut Húgótól
Freilandtól a Gölsenbach torkolatáig, mint mondtuk, a Traisen fővölgyének csak a jobb oldalát lehet az Alpesalji vidékhez számítani; az itteni zöld hegyoldalokon és apró völgybarázdákban mind a Traisen falé, mind az evvel egyközűen folyó Wiesenbach felé igen sok tájképi szépség van. Különösen Lilienfeld völgyöble a legérdekesebb és történetileg is legnevezetesebb. A hasonló nevű újabb mezőváros közelebb épűlt a folyóhoz, a régi cziszterczita-klastrom terjedelmes épületei a háttérből tekintenek ki egy szép hegykoszorúból, melynek egyes részei gondosan ápolt erdővel vannak beültetve.
A Babenbergi fejedelmektől alapított klastromok közűl Lilienfeld volt az utolsó. Alapítója az utolsó előtti Babenbergi, VI. Lipót volt, a kit kortársai „dicsőséges”-nek neveztek; a XIII. század első felében kezdte meg működését, a melynek oly áldásos hatása volt e hegyes vidék erkölcsi és gazdasági kifejlődésére. A kolostor temploma mind külső alakjára, mind belső fölszerelésére nézve igen nevezetes; benne van alapítójának a síremléke, és szerencsétlen lányáé, Margité, a ki túlélte családja bukását és saját megaláztatását. Mint II. Ottokár király elvált neje halt meg.
A ki az alsó-ausztriai Alpesalji vidék tájképi sajátságait érdekes természeti képeinek legnagyobb változatosságában akarja megismerni, a menjen az Erlaf és az Ybbs felső folyásának vidékére, mely Bécstől már jó távol esik. Együtt említjük e két folyót, mert forráspatakjaik csaknem érintkeznek és felső völgyük, habár különböző irányú, tájképileg egymáshoz némileg hasonló, és mind a kettőnek a tájképére többé-kevésbbé ugyanazon hegy nyomja rá bélyegét, mely itt a nyugati részen épen úgy uralkodik a környék fölött, mint a keleti részen a Schneeberg. Az Ötscher ez a hegy, mely föltűnő alakjáról, a hozzája fűződő mondákról és a róla nyíló kilátásról egyiránt nevezetes. Nemcsak Alsó- és Felső-Ausztria legnagyobb részét látni a tetejéről, hanem a stájerországi alpesi felföld nagy részét, sőt még Salzburgnak egyes vidékeit is. Mindenfelé más-más kép tárúl itt föl előttünk. Dél felé csaknem mindenütt hegységet látni, helységet keveset; éjszak felé a síkot számtalan helységeivel, melyek között itt-ott ki-kivillan a Duna tükre, és messze a háttérben még a cseh-morva hegyek is látszanak.
Az Erlaf, melynek hasonló nevű mellékfolyója csak a forrásával tartozik e vidékhez, környékének szépségét már eredete közelében föltárja, ott, hol a tartomány határán a róla nevezett tavat képezi, a melyen keresztűl folyik. Medenczéje közepén vonúl át a stájer határ. A tó magassága 835 méter a tenger színe fölött, hossza 1.492 méter, szélessége 548 méter, mélysége pedig átlag 94 méter. Mindenfelől szelíd lejtőjű, részben erdős hegytetők környezik, a melyek mögött éjszakon a Gemeinde-Alpe (1.623 méter), nyugaton a Brunnstein (1.403 méter) szegi be a kedves tájképet.
Lackenhof és az Ötscher.
Zetsche Edétől
Alább a Hocheck (1.342 méter) sziklái közűl jobbról egy mellékpatak ömlik az Erlafba, a Lassing, mely 86 méter magasságú vízeséséről lett híressé. A patak vizét legfölűl kiálló sziklák kettéválasztják, de alább megint egyesűl, majd ismét megoszlik és újra egyesűlve az utolsó fokon 39 méternyiről zuhan a mélységbe. A hatást még növeli, ha fönt a faúsztatáshoz készűlt duzzasztóban a vizet meggyűjtik és hirtelen kieresztik. A természet kedvelői csak körűlbelűl 60 év ót ismerik a vízesést. Lilienfeld akkori apátja, a Tunisias és Habsburgi Rudolf megéneklője, Pyrker László gondoskodott arról, hogy megközelíthetővé tegyék.
Azonban az Erlaf mentének legnagyobbszerű része ott kezdődik, a hol balról az Ötscherbach, jobbról a Trübenbach ömlik beléje és egészen a Kienberg melletti völgytágulatig tart, a hol a folyó, a partszél alakjától és a balról beléje ömlő Gamingbachtól szorítva, irányát megváltoztatja. A völgy e szakaszának az első része az Ötscher meredek hegyoldalai (balról) és a Brandmäuer magasra tornyosúló sziklafalai (jobbról) közt van. Szakadékká szűkűl itt a völgy, a melyen a vadúl tajtékzó víz mellett nem marad akkora hely sem, a hol a lábunk elférne. Néhol a gyalogösvényt magasan a vad patak fölött összeácsolt fatörzsek képezik, a melyeket a sziklákba illesztett keresztgerendák támogatnak. Csaknem egy órajárásnyi úton mindenütt mélyen alattunk látjuk függélyes sziklafalak között a zúgva hömpölygő vizet. A nép a völgy e részét „Thormäuer”-nek nevezi. Alább a völgysikátor vad szépsége szelídebb alakot ölt, a meredek sziklát hol jobbról, hol balról sűrű erdő váltja föl, szelíd lejtőjű napsugaras hegyoldalak tűnnek elő és végre itt-ott egy-egy emberlakta majorság mutatja, hogy a vadonnak végére értünk.
Kienbergnél és a völgy alábbi részében az Erlaf két partjának a tájképe teljesen megváltozik: mindenütt nyílt, tágas a völgy és számos emberi lakhely, kivált nagy fémműhelyek élénkítik, nevezetesen a jobbfelőli völgyoldalon, mely hátrább vonúl és a melyen tarkán váltakoznak festői hatással a sziklák és az erdők, helylyel-közzel meglepő kilátás nyílik egy-egy kisebb mellékvölgyre.
Fönt a folyó fordúlatánál a Gamingbach egy kedves völgyszoros kijáratát jelöli, a melyben 1332-ben II. Albert herczeg, ama Frigyes testvére, a ki a mauerbachi karthausi kolostor alapítója volt, a második karthausi kolostort alapította. Ennek a sorsa is hasonló volt az elsőéhez. A klastrom temploma áll még, de belső részét minden ékességétől megfosztották; a régi prépostsági épület egy része most az új kastélyhoz tartozik és maradványaikról még megismerni benne a szerzetesek egyes czelláit. Az alapító holttetemét, valamint nejéét, pfirti Erzsébetét, 1797-ben Gaming mezőváros templomába vitték át.
Az Erlaf völgyéből egy út ágazik el, a mely Gamingon és Grubbergen át Lunzba vezet, meg egy másik, a mely Brettel (régen Predil) hegyén keresztűl a kis Erlaf völgyébe Grestenbe visz. Maga az Erlaf völgye pedig elhagyja az Alpesalji vidéket ott, a hol Scheibbs mezővárosához ér, a mely festői helyzetéről, érdekes templomáról (a karthausi izlés egy emléke), élénk közlekedéséről és csinos nyaralóiról nevezetes.
Az Ybbs vízkörnyékének tájképi szépségei közűl legelőször is Lunz régi községének környéke kelti föl figyelmünket. A helységtől délkeletre havas hegyektől szegélyezett medenczében van az Alpesalji vidéknek legnagyobb hegységi tava. A legalsó ez azon három tó közűl, melyeket a Seebach a Dürnsteintől (1.877 méter) lépcsőzetesen ereszkedő útján képez, melyek mindegyikén keresztűl foly. A körülbelűl 1.644 méter hosszú, 491 méter széles és átlag 94 méter mély Lunzi tó környékének hangúlata komor, mert nagyrészt sötét erdőségű hegyek környezik, hátterében két kopár havastető emelkedik, a Hetzkogl (1.581 méter) és a Scheiblingstein (1.629 méter); víztükre rendesen sötétzöld és partjai igen elhagyottak. Keleti végén a magános Seehof csak fokozza e komor hangúlatot. Mégis tagadhatatlanúl szép tájképi látvány e tó. Nemes halakban, nevezetesen lazaczokban és galóczákban való bővelködése régente közmondásos volt, és Gaming karthausi szerzetesei, a kiknek tilos volt húsételt enniök, jól tudták, hogy testi szükségleteik szempontjából milyen becses éléskamra e tó. A Seebach a tó nyugati végén foly belőle ki és Lunznál ömlik az Oisba – mely névvel az Ybbs felső részét illetik.
A lunzi tó.
Zetsche Edétől
A Lunztól Göstlingbe vezető útban az Ybbsnek egy másik mellékpatakja az Alpesalji vidék egyik legnagyobbszerű völgyét, a Steinbachthalt tárja föl előttünk. A patak mentén fölfelé néhány parasztkunyhó és malom mellett az út egy völgyszoroshoz vezet, melynek toronymagasságú, előredűlő sziklafalak között csak a tajtékzó víznek jut hely. Egy vasrúdakon függő ingó híd vezet át fölötte. E szoros mögött – melynek „die Noth” a neve – a völgy kitágúl és sok érdekes jelenséget, sötétlő erdőket, zöld mezőket, festői sziklacsoportokat és tajtékzó hegyi patakokat tár elénk. De legnagyobbszerű része a völgynek a háttere – „der Kessel” –, a hol a Dürnstein, Wandegg (1.469 méter) és Kösslberg (1.668 méter) nyúlványainak meredek, sárgásfehér sziklafalai kerítik félkörben a völgyfenéket és a sziklafalakról alázuhanó patakok egyesítik habzó vizüket a Steinbachéval. Ez érdekes látványt magános kunyhók, szénégetőtanyák és a leúsztatott fának épített gyűjtők képe egészíti ki.
Hollenstein az Ybbs mellett.
Zetsche Edétől
A felső Ybbs völgyének alábbi részében Göstlig, St.-Georgen am Reuth, Hollenstein, Opponitz és Waidhofen – e régi, történeti nevezetességű város itt az Alpesalji vidéknek a végét jelöli – környéke szebbnél szebb tájképeket tár elénk, a melyek külön-külön jellegűek, a szerint, a mint az ide eső havastetők csoportjai más-más helyzetűek s más-más alakúak, mint délen a sajátszerűen hosszan nyúló Königsberg (legmagasabb része 1.451 méter), nyugaton pedig az Enns völgyéből ide tekintő havasok.
A jelenségek e sorozatában a legkedvesebb kép, a melyhez a többi közűl talán egy sem hasonlítható, Gross-Hollenstein falva az Ybbs mellett, és ragyogó zöld rétjei, idylli házcsoportja s az egészszel összhangban egy halom tetejére épített temploma. Hollenstein tőszomszédságában e kedves képnek hatásos ellentétét képezi az oda nyíló Hammerbachthal. A Hammerbach mentén fölfelé néhány vasgyárat érint az út. A hol a völgy – a Voralpe és a Königsberg között – összeszorúl, változatos tájképek tárúlnak föl előttünk. Itt egy hegyi patak tajtékozva zuhan alá a magasságból, ott egy vad sikátor sötétlik elénk; majd sűrű bozótból magasra emelkedik egy-egy kőszál, majd szédítő magasságból furcsa alakú mész-sziklafal tekint le ránk, melyet szakadékai valami váromladékhoz tesznek hasonlóvá. A tetők között kitágúl a völgy és a terjedelmes hegyi legelőkön barátságos havasi kunyhók köszöntenek bennünket.
