A Bécsi erdő (Wienerwald). Rudolf trónörökös főherczeg Ő cs. és kir. Fenségétől
A Bécsi erdő (Wienerwald).
Rudolf trónörökös főherczeg Ő cs. és kir. Fenségétől
Rudolf trónörökös főherczeg Ő cs. és kir. Fenségétől
Kezdőbetű: Dörre Tivadartól
Alsó-Ausztriának egyik főékessége, jellemző vidéke a Bécsi erdő. Az osztrák Alpesek lánczolatuknak egész hosszában mindenütt meredeken hanyatlanak alá az előttük terjedő alacsony és gyéren erdős területre; csupán keleti végök, az úgy nevezett Schneeberg-csoport elé telepedett egy messze terjedő, hegy- és dombsorokkal rakott igen sajátszerű vidék, melynek voltaképi tipusa valóban roppant terjedelmű s buja tenyészetű erdőségeiben áll. Szóval a Bécsi erdő növénytani, tájképi, valamint történelmi tekintetben is a legérdekesebb vidékei közé tartozik alsó-Ausztriának.
Az Alpesek tövétől, a magas és középhegységi tipusból lassanként kies dombvidékké szelidűlve s éjszak felé mindinkább keskenyedve, elválasztja a tullni síkságot – az úgy nevezett Tullnerfeldet – a Bécsi medenczének sokkalta nagyobb lapályától s meredek oldalaival hirtelen hanyatlik alá a Duna partjaira. Némely részei a Bécsi erdőnek hasonlók a köröttük fekvő vidékekhez; így legdélibb hegyvonalaiban az Alpesek nyúlványaira ismerünk; legnyugotibb részei a nyugoti alsó-ausztriai s egyszersmind a felső-ausztriai hegyaljának a jellegét tárják felénk, míg középső része és keleti lejtői olyan különszerű tipust mutatnak föl, mely tájéki tekintetben igen gyakran a keleti Kárpátok erdős tájaira emlékezteti a vándort. A Bécsi erdőnek feltűnő sajátsága, hogy igen gazdag völgyekben, hosszan elnyúló, itt-ott magasabb kúpokká emelkedő hegyhátakban, hogy igen sok benne az apró patak, míg jelentékenyebb vízfolyásai nincsenek, s mindenek fölött hogy el van lepve rengeteg erdőséggel, míg ellenben erdőtelen, nyilt részei elenyészőleg csekély területek. A Bécsi erdőnek legfőbb dísze a mindenféle fákban bővelkedő pompás erdőállomány s a növényzet buja tenyészete; festői szirtfalak s nagy kőomlások alig fordúlnak elő benne; csupán Baden és Mödling közvetlen közelében, a hegyvidék legkeletibb szélén, találunk két völgyet, mely sajátságos sziklaképződményei által is feltűnik.
A voltaképi Bécsi erdőt éjszakról Tulln lapálya meg a Duna, keleten a Bécsi medencze síksága, délről a Triesting meg a Gölsenbach, nyugatról a Traisen folyó határolja. A Bécsi erdő neve alá foglalt e nagy területen belűl három kisebb s egymástól meglehetősen elütő csoportozatot különböztethetünk meg tájaik jelleme szerint.
Az első csoport az a pompás erdőség, mely a Tullni mező, a Duna, a Bécsi medencze éjszaknyugati síksága, a Schwechat folyó, az Aubach és a Tullnerbach között terjed. A második csoportba foglaljuk azt a területet, melyet a Schwechat, a Bécsi medenczének Badentől délnek eső síkja, a Triesting, és felső folyásukkal az Aubach és Tullnerbach fognak közre. Végre a harmadik csoportba azok a gyérebb erdőségű nyugati lejtők tartoznak, melyeket a Gölsenbach, a Traisen folyó, a Tullni mező meg a Tullnerbach határolnak.
Egyébiránt e terület nemcsak tájképileg osztható föl különböző kerületekre; növényzeti tekintetben is nagy eltérések vannak itten, melyek két különböző flórának egymás mellé sorakozásából s részben összefolyásából származnak, minélfogva a Bécsi erdő növény-földrajzi tekintetben is a legérdekesebb vidékei közé számítandó Közép-Európának. A nyugati rész a balti flóra alpes-alji, a keleti rész ellenben a pontusi flóra pannoniai vidékéhez tartozik. Ama határvonal hosszában, mely ezt a két flórát elválasztja, imitt-amott együvé kerűlnek e két vidék jellemző növényei úgy, hogy akadnak helyek, a hol együtt találjuk a pontusi csertölgyet a balti hajszálmagár-réttel, a hangával meg a fekete áfonya-bozóttal. A Bécsi erdő keleti részének legérdekesebb fája a sugár fekete-fenyő, mely a pontusi növényzet területéről egész idáig, az Alpesek aljáig hatol s itt éri el a tenyészeti körének legnyugatibb határát. A mily föltűnően gazdag azonban a Bécsi erdő növényzete fajokban s a mennyire érdekes ez a terület a füvészre nézve, ép oly kevéssé mondható itt nagyszerűnek az állatvilág. E század elején lőtték le benne az utolsó medvét és hiúzt, a vadmacska is kipusztúlt; csak néha-néha, nagy telek idején téved ide Magyarországból a Wechselen át egy-egy elzüllött farkas. Borz, róka, vidra, nyuszt és más közönséges apró ragadozó meglehetős számban éli itt érdektelen életét. A hasznos vadak közűl a szarvas meg az őz még az egész területen mindenütt találkozik, egyes helyeken még igen jelentékeny számmal is; de sem testi nagyságára, sem agancs-kifejlődésére nézve nem hasonlítható Alsó-Ausztria dunai ligeteinek rőt vadaihoz; ez a szarvas már nem a kelet, hanem egészen a hegyvidékek vadja. A Bécsi erdő sűrűségeiben olykor-olykor egy-egy vaddisznó is látható, de az is a császári vadaskertből szökött meg; gyakrabban lőttek azonban Baden és Allaud környékén zergét, mely a szomszéd Schneebergről vetődött ide az előhegységbe.
A madárvilág itt is, mint a legtöbb nagy erdőségben, szegényűl van képviselve, fajokban úgy, mint az egyedek számában. Ez annál inkább szembe ötlik, mert itt még ama nagy orvmadarakkal sem találkozunk, melyek a keleti őserdős hegyeket oly nagy számban lakják. Sast csak nagy ritkán látni e helyütt, sőt még holló sincsen. A madarak e gyér voltát az magyarázza meg, hogy tavak, mocsarak, síkságok sincsenek; az Alpesektől pedig sokkal távolabb esik e vidék, semhogy a havasi madárfajok ide is ellátogathatnának. Legtermetesebb madara a Bécsi erdőnek a siketfajd, s ez is kevés számmal kerűl a legdélibb hegyekben St.-Corona és Fahrafeld körűl.
Bármily nagyoknak találja is itt a vándor az erdőségeket, bármily végtelennek a hosszú hegyháton végig húzódó szálas rengeteget, a Bécsi erdő azért erdészetileg mégis mindenütt jól művelt, kocsi-, sőt országos útak által átszeldelt terület, egy óriási természetes park, a bécsi ember számára egy vadon Prater, melynek báját egy világvároshoz való közelsége s a zöldelő tájak szelid kiessége még inkább emeli. Olyan ősvadonokat, a minőket a Kárpátoknak igen hasonló jellegű rengetegeiben még ma is találunk, a turista-ösvényektől keresztűl-kasúl szeldelt, falvakban és vendéglőkben, barátságos nyaralókban és apró gyógyhelyekben bővelkedő Bécsi erdőben már régtől fogva hiába keresnénk.
Sok olyan dolog is eltűnt már, a mi néprajzilag volt érdekes. A hajdani erkölcsök és szokások s az erdővidéki parasztoknak oly festői viselete nehány olyan völgybe szorúlt, melyeket még nem érint a vasút. Minden egyebet elsimított a közeli nagyváros egyenlősítő hatása. A kolostorok-, templomok- és kastélyokhoz, s tisztes ódon színezetöket maig is megóvott községekhez fűződő történelmi hagyományok a középkor idejébe varázsolnak vissza bennünket s Alsó-Ausztria küzdelmekben gazdag történetének képeit idézik lelki szemeink elé.
E bevezető szavak után tegyünk egy rövid sétát a suttogó erdőkön át a Dunától az Alpesek tövéig. a bécsi ember az egész Bécsi erdőnek azt a részét ismeri legjobban, mely a Duna, a Tullnerbach és a Wien folyó között terűl. A kies tájképeknek, az elbájoló hegyi útaknak mily hosszú sora tárúl itt elénk, mily mozgalmas, tarka élet nyüzsög itt a szép júniusi vasárnapokon, s mily eleven csoportok vonúlnak a város poros, szénfüstös légköréből e dús lombok alá, az erdők tiszta levegőjébe, a hol a sűrű tölgyesek a bükkösök szélén azok a számtalan, többé vagy kevésbé ízlésesen épült nyaralók mosolyognak rózsakertjeikkel s az elmaradhatatlan leanderfácskákkal, míg a hivogató vendéglők üde pázsitos téreikkel, árnyas lugasaikkal csalogatják a meleg verőfényben eltikkadt kirándúlót egy kis pihenőre. A derült nyári élet, a természet valóban elragadó szépségeinek mennyi emlékét rejti, foglalja magában már puszta neve is Hütteldorf, Haltersbachthal, Hadersdorf, Purkersdorf, Gablitz, Hainbach, Dornbach, Weidling am Bach falvainak s azoknak a többi helységeknek, melyeket minden bécsi ember teljes joggal tart a maga örökölt, ősi tulajdonának.
Mily festőileg szépek a Bécsi erdőnek a Dunára néző meredek oldalai, hol a sűrű tölgyerdőkkel borított halmok hirtelen eséssel hanyatlanak a szürkészöld ligetes szigeteket ölelő folyam partjaira; mily szép fekvése van a hegy és folyam közé szorúlt imposans Klosterneuburgnak, ennek az osztrák Escorialnak; s odább ismét Kahlenbergerdorf mellett, Nuszdorf, Grinzing fölött és Dornbachnál mily gyönyörűen nyúlik el az erdő zöld rétszőnyegek, vadrózsabokrok és terjedelmes szőlős kertek között, melyek egészen Bécs házaihoz érnek le. A Bécsi erdő legismertebb kilátóhelyei, a Kahlenberg meg a Leopoldsberg, e szép magaslatok, melyek neve oly szorosan egybefügg a tartomány történetével.
Gablitz és Kehrwiese nevű dombhát.
Hasch Károlytól
Mily pompás kilátás tárúl kitt amaz ezer meg ezer kiránduló szeme elé, a kik itt minden évben el-eltöltenek nehány vidám órát a szép tavaszi napokon! Dél és nyugat felé, a meddig csak szemünk ellát, nincs egyéb, mint erdő, mint lomb-tenger; hegygerinczek és kúpok emelkednek egymás fölé, minél távolabb, annál magasabbra, míg végtére messze-messze elérik az égnek meredő Alpesek tövét. Ha éjszaknak fordítjuk tekintetünket, ott látjuk a merészen aláhanyatló hegyoldalak alatt a Dunát, mint valami ezüst szalagot, számtalan berkeivel és szigeteivel, a mint kanyarogva kelet felé hömpölyög, s elválasztja a téres Morva-mezőt a Bécsi medenczétől, míg végre egy részről a Kárpátok végső nyúlványai, más részről a Hundsheimi hegy között eltűnik. És mily szép helyen fekszik maga Bécs a hegyek tövében, ligetek, hullámzó vetések, kertek és kies tájak között; hogy ragyognak a tiszteletet parancsoló Szent István torony s az impozáns város nagyszámú többi templomának és palotájának kupolái, tetői és oromzatai Bátran állíthatni, hogy Európa millió lakosú városai között egynek sincs ily szép, változatos környéke s egynek sincs a közelében oly nevezetes kilátóhelye, a minő Bécs mellett a Kahlenberg.
Végig tekintve az elragadó látványon, lelkünk visszaszáll a régen múlt időkbe, mikor e hegyek tövében még csak egy kis vár állott, egy falakkal védelmezett városka, a régi Bécs, melyből aztán lassanként a mai főváros keletkezett. A város fejlődésére nem maradt hatás nélkűl Lipót őrgrófnak az az elhatározása, hogy sváb Frigyes herczeg özvegyével, Ágnessel kötött házassága után lakóhelyét Melkből abba a várkastélyba teszi át, melyet a Leopoldsbergen 1101-ben kezdek építeni.
E hegy aljában ő már a rómaiak ideje óta fönnálló telepet s abban egy Szent Mártonnak szentelt templomot talált. Óhajtása volt, hogy, mint Melkben, úgy itt is egy szerzet legyen a közelében a keresztény vallás és erkölcsök ápolására, s azért a St.-Martinhoz legközelebb eső magaslaton társas káptalani templomot s világi kanonokoknak szánt lakásokat építtetett. Így keletkezett Klosterneuburg. Ugyancsak ekkor kezdték építeni a fejedelmi udvart és azt a női kolostort, melyet a szájhagyomány szerint Lipót neje, Ágnes, alapított, kinek a széltől elkapott s a völgybe levitt fátyola jelölte ki a nép költői fölfogású mondája szerint azt a helyet, hol Klosterneuburg büszke kolostora épűlt. A Kahlenberget azonban egy még sokkalta nevezetesebb esemény fűzi Ausztria történetéhez: Bécs fölszabadítása; a nagy keresztény sereg innen a Bécsi erdőből rohant elő, innen támadt rá az ostromló török seregre, győzelmével megadva az első nagy döntő csapást az oszman uralomnak és terjeszkedésnek.
Kilátás Bécsre a Kahlenbergről.
Onken Károlytól
Eleget időztünk a Bécsi erdőnek e legéjszakibb nyulványainál; most a rengeteg belsejébe hatolva, mindenfelé ugyanazt a típust látjuk: bükkerdőségek, sűrű fiatalosok, magános tölgyek, fenyő majd semmi, alacsony, többnyire szelíden emelkedő hegykúpok, buja rétekkel, dús virágszőnyegekkel s apró patakokkal díszlő völgyek és hegyszakadékok: íme, ezek jellemzik e kies dombvidéket a Wien patak völgyétől éjszak felé. Minden részre festői ennek a nem nagyszerű, de végtelenűl kies vidéknek. Mily gyönyörű fekvése van annak a sok falunak ott az erdők és rétek között, mily élvezetes a kirándulás pl. Klosterneuburgból Weidling am Bach-ba, vagy Dornbachtól befelé a Tulbingi Kogl-ig, vagy Gablitzon át a Troppbergig s aztán le Riedbe; vagy milyen szép a Mauerbach völgye Weidlingautól fölfelé Hadersdorfon keresztűl azok között a sok kertek és nyaralók között, melyeket az erdei levegőt élvező nyári vendégek tarka serege élénkít. Mauerbach maga is igen régi helység; itt volt Alsó-Ausztriának első karthauzi kolostora, a melyet 1313-ban I. Albert fia, Szép Frigyes herczeg alapított, s mely 1782-ben, viszontagságos, részben igen nehéz mult után eltöröltetett. A még meglevő épületek most részben földesúri lakásúl szolgálnak, részben Bécs város egyik ápoló intézete van bennök elhelyezve. Sieghardskirchentől délnek, halmokban s mély ölű völgyekben bővelkedő vidéken fekszik Rappoltenkirchen régi község, mely a XIV. században az osztrák herczegek tulajdona volt. Midőn IV. Rudolf elhatározá, hogy udvarában öröklő hivatalokat állít, Rappoltenkirchen kastélya és az ahhoz tartozó jószág a fővadászmesteri állás javadalmazására lőn kiszemelve, mely állásra a herczeg Kreutzbach Frigyest nevezte ki.
Tájképi tekintetben legtöbb vonzó pontja a Wien aránylag jó tágas völgyének van. Weidlingau és Purkersdorf igen kies fekvésű helységek, s még odább, a nyugati vaspálya mentén is, a hol az éjszaki részekben túlnyomó, csaknem kizárólag lomberdős dombvidék az egyes tűlevelű fákban jelentkező középhegységi tipusnak kezd helyet engedni, egész sorát találjuk a festői tájképeknek. Preszbaum és Reckawinkl felől igen élvezetes kirándulásokat tehetni s a vasútmenti Neu-Lengbach, mint szintén az erdőség közepén fekvő Alt-Lengbach nemcsak igen szép, de egyúttal régi helységek.
Az alt-lengbachi várkastély évszázadok óta romban hever. Tulajdonosai a XVI. század óta Neu-Lengbachban laktak, melynek négy völgy fölött uralkodó magaslatra épített vára még ma is a legjobb karban fönnmaradtak közé tartozik. Az a nemzetség, mely e helységről vette nevét, az osztrák udvari nemesség legrégibb és legelőkelőbb családjai között foglal helyet. Lengenbach urainak 1120-tól egész a XIV. századig tartó történeti szereplése okmányilag kimutatható. Neu-Lengbach tőszomszédságában vannak Alt-Lengbach, Unter-Thurn, Anzbach és Raipoltenbach várainak omladékai.
Mint már említettük, a Bécsi erdőnek a nyugoti vaspályától délre fekvő vidékei az éjszakra fekvőktől meglehetősen különböznek; a wien völgye ezek közt a határ s ez a különbség a Bécsi erdő minden nagyobb fővölgyében fölismerhető. E vidék bája épen abban rejlik, hogy dombvidéki jellegéből kibontakozva, övszerűen magasabbra-magasabbra emelkedik s lassankint a középhegység alakját veszi föl, sőt végűl magas hegységi tipusba kezd átmenni.
A legkevésbbé ismert, pedig fölötte változatos tájrészletek egyike kétség kivűl a cs. kir. vadaskert. Ennek a Wien völgyére hajló lejtőin a nagy szálas bükkös erdőkben ugyanazt a tipust találjuk föl, melylyel már a Wien folyótól éjszakra eső vidéken volt alkalmunk megismerkedni. A magasabb emelkedéseken egyes szál jegenye-fenyők és meredek hegykúpok kezdik rányomni a déli Bécsi erdő bélyegét, míg ellenben a keleti részekben, az úgy nevezett lainzi pagonyban többé-kevésbé eltörpűlt tölgyekből álló erdőt találunk, mely a Bécsi erdőnek egyetlen egy más erdejéhez sem hasonlít, hanem tökéletesen a Lajta-hegység némely vidékeinek erdőire emlékeztet. A vadaskerten át igen szép kocsizás esik a Wien völgyéből az Auhof mellől. Pompás fák, ősrégi, csupán dísz gyanánt tartott tölgyek és magas bükkök között nyíló kapun lépünk be belé, aztán az úgy nevezett Püspök-réten át, a Johannser Kogl nevű, óriási tölgyekkel borított halom mellett tovább haladva, a Hittgrabenstadel kies völgykatlanán keresztűl, meredek hegyi úton föl a hirschgestemmi vadászházig jutunk, onnan pompás bükkerdőkön, majd réteken s az úgy nevezett Schlossergassel melletti tiszta forráspatakon át egy tölgygyel borított alacsony hegyhát mellett a nagy Dorothea-rétig s újra erdőrészeken á a vadaskert legnagyobb rétjeig, az úgy nevezett Penzingi rétig, melynek szegélyén a császárnénak az utóbbi években épűlt nyaralója áll. Egy tó s néhány óriási fa díszíti ezt a valóban hatalmas terjedelmű pázsittérséget. Egy egészen sík, voltakép dísztelen tölgyesen át ismét a falkerítéshez, a lainzi kapuhoz jutunk, mely csak néhány percznyire van Speising falutól.
Az így bejárt jó országút egy nagy ívet ir le, mely keresztűl vonúl a vadaskertnek mind a három pagonyán, s melyről futólag átpillantható az egész. Hogy azonban Európának, tájképi tekintetben, szerintem e legszebb vadaskertjével közelebbről is megismerkedhessünk, gyalog kell bejárnunk nagy számú völgyeit és hegyzugait, barátságos vadászházakkal díszített kisded erdei rétjeit, meredek hegyoldalait, a csaknem áthatolhatatlan sarjerdőket, őserdői fenyvesekkel borított hegykúpokat s a gyönyörű kilátást nyújtó számtalan hegycsúcsokat.
A vadaskert keleti lejtőjén egy kerek dombon terűl az ú. n. Baderwiese, melyet a park legszebb kilátást kináló pontjának tartanak. Az elénk tárúló kilátás körűlbelűl ugyanaz, mely a Kahlenberg tetejéről nyílik, csakhogy Bécs innen távolabb esik, e helyett azonban a Hundsheimerberg irányában tiszta időben szépen kivehetni Pozsony várát. Még érdekesebb az a kilátás, mely az 514 méter magas Hornauskoglról, a vadaskert legmagasabb pontjáról kinálkozik. Az eléje helyezkedett hegy-kúpok és halmok fölött ellátni innen Bécsig s be a Morva-mezőbe s egy völgyön túl még a Bécsi medencze déli vidékeire is, és a Lajta-hegységig. A mi azonban e maga nemében páratlan helyet oly igazán gyönyörködtetővé teszi, az a kilátás, mely innen a Bécsi erdőnek egész nagy területére, a mind magasabbra s magasabbra emelkedő dombokra és hegylánczokra nyílik, melyekben a világos zöld színű bükkösök sötét tűlevelű erdőségekkel vegyűlnek és váltakoznak. A közelebb eső vidékeken kivehetni a völgyeket és helységeket is, így a magasfekvésű Hochrotherdet, Breitenfurthot, a kis Laabot; a Liesing völgyében látjuk Kalksburgot, míg a perchtholdsdorfi templomnak épen csak az orma ragyog el hozzánk egy alacsony hegygerincz fölött.
A kép távolabbi része olyan, mint egy zöld tenger, melyen túl, nem fölötte távol, a Schneeberg deres feje s a lilienfeldi hegység festői körvonalai emelkednek. Szép időben tisztán megkülönböztethetjük rajtok a sziklafalakat, kőomlásokat s a gyalog-fenyőbozóttal benőtt hegyoldalakat. A Hornauskoglnak e szép kilátást nyújtó pontjára a Hirschgestemm melletti vadászháztól könnyen elérhetni alig több, mint egy negyedóra alatt.
Tájainak szépségén kivűl még vadállományban való gazdagsága is különös érdekességet kölcsönöz a vadaskertnek. A termetes szarvasok, a sok dámvad, a vaddisznó, mely tekintve, hogy itt parkban él, feltűnő nagynak mondható, az itt már évekkel ez előtt szerencsésen meghonosított s egészen vadon élő mufflon (vad juh), a nagyobb vadak elől bekerített ligetekbe és sarjerdőkbe zárt őzek s a hasonlóan védett helyekre nem rég ide telepített virginia-vad tarka vegyűletben népesítik itt be a szép park terjedelmes rétjeit és sötétlő sűrűségeit.
A vadaskerttől délre kezdődik a bécsi erdő keleti szegényén elvonuló meredek, itt-ott sziklás hegylánczok keskeny öve, melybe a Bierhäusel, a Parapluiberg, a Brühl, az Anninger, a Helenavölgy meg a Triesting völgyét környező magaslatok esnek. A pontusi flórához tartozó növényzetű s a Bécsi erdő többi részeitől tájképi tekintetben is elütő eme vidékek jellemző fája a fekete fenyő.
Zárdarom Ried mellett.
Hasch Károlytól
A kaltenleutgebeni keskeny erdős völgy, mely tarka, mozgalmas elevenségét az itteni kitűnő vízgyógyintézetnek köszöni, az érdekes és oly festői sziklaalakúlatoknak csak kezdete. Mennyivel szebb és sajátszerűbb még a keskeny Brühl, a kies fekvésű ősrégi Mödling városkával ott a Bécsi erdő tövében! Fölötte nevezetesek azok a magas, csorba sziklakúpok, melyek közűl nem egyet vén fenyőfák koronáznak. Az ember szinte hajlandó volna azt hinni, hogy itt egy geniálisan rendezett parkkal van dolga, melybe a sziklacsoportokat mesterségesen állította ide valami művészi kéz.
S tán még ennél is szebb a magasabb, egyes részleteiben már a havasok közellétét sejtető hegyektől körített Helena-völgy, melynek torkolatánál mint valami útonállásra való völgyelzáró fészkek állnak sziklaormaikon Rauhenstein és Rauheneck hajdani rablóvárak. A forrásairól hires kies fürdő, Baden, kertek és árnyas séta-útak között terűl el a hegyek aljától ki egészen a rónaságig.
A pontusi flórához tartozó imént említett szegélyövtől délnek terűl el egy vidék, mely a vadaskert, a nyugoti vaspálya és a Schwechat folyó közötti térséget foglalja el s az egész Bécsi erdőnek kétségkivűl legszebb részeihez tartozik. Itt ötlik igazán szemünkbe a dombvidéki és a középhegységi jelleg között levő átmenet, a lombos erdőknek a tűlevelű fákkal az elsőségért vívott harcza. A purkersdorfi erdőségnek a vadaskerttel határos, rétekben bővelkedő völgyei, a Német-erdő, a Dachsgeschleif, a Feuersteinberg s annak tövében gyönyörű üde réten terűlő szép fekvésű Paunzen minden bécsi ember előtt jól ismert kiránduló helyek. Magas növésű bükkös erdőkön keresztűl, melyekben egyes sötétlő fenyvesrészek üdítő változatosságot nyújtanak a szemnek, az úgy nevezett Laaber-Steig melletti meredek lejtőkön áthaladva, eljutunk a zöld rétek szegélyén, hosszú dombsorok aljában festőileg fekvő Laab faluba.
A bár nem magas, de annál meredekebben emelkedő hgyen túl, melynek főpontjai a lombos fák és terebélyes vén fenyvek festői egyvelegével borított Hundskehl, Sperrberg és Hochstöckelberg oly elragadó kilátásokat nyújtanak a turistáknak, nyílik a széles, terjedelmes rétségű breitenfurthi völgy, mely Kalksburgnál torkollik a rónaságba. E völgy legszebb helyeit az általánosan ismert s jövedelmes két vendéglő: a Rother Stadl, meg a Zöld-fa díszíti. Odább fölfelé áll az új apáczakolostor, melyen túl nem messze Breitenfurth hosszan elnyuló helysége kezdődik gyümölcsös kertektől környezett tiszta, fehér parasztházaival.
Ama hegyháton át, melyen Breitenfurth és Hochrotherd helységei feküsznek, s mely a Bécsi erdő alatti és fölötti vidékek közt ős idők óta elválasztó vonalat képez, egy főközlekedési út vezetett mindig a Wien folyó völgyéből és a nyugoti környékből a Bécsi medencze rónája felé. Breitenfurth tekinthető a Bécsi erdőben a városi élet határának; azok a vidékek, melyeket eddig ismertettünk, tömérdek nyaralóik, inkább városias berendezésű fogadóik s kitűnő közlekedésük által Bécsnek mintegy messze kiterjedő kültelkeivé váltak. Szép délutánonkint sokkal több úri öltözetű bécsi lakost láthatni itten, mint parasztot s ez utóbbiak is rég kivetkőztek már régi jellegökből, tisztes népviseletökből.
A Helena-völgy Rauhenstein és Rauheneck várak romjaival.
Onken Károlytól
Azokon a vidékeken, melyeket most készűlünk bejárni, még megvannak az erdők közt lakó alsó-ausztriai parasztoknak a régi erkölcsei és népviseletei, szívós kitartó jellemök, csaknem vakbuzgó vallásosságuk s gyakran ámulatba ejtő babonás gondolkozásuk. Itt is találni ugyan, kivált vasárnapokon, egyes városiakat; de ezek többnyire turisták, kik a szabad napot hosszabb kirándulásokra használják föl; számuk különben csekély, mivel a déli vasút gyors közlekedése mellett könnyebb eljutni a Reichenau melletti magas hegyekbe, mint a bécsi erdő belsejébe, a hová csak rossz kocsiút vezet.
Breitenfurthból Hochrotherden keresztűl a gyönyörű Wögler-erdőbe jutunk; tűlevelű és lombos facsoportok, fennsíkszerű hegyhátak, mély hegyszakadékok és zúgó patakok terjedelmes rétekkel váltakoznak itten. Keleti irányban szép út vezet a kaltenleutgebeni völgybe, dél felé pedig egy másik a festői fekvésű Sulz gyógyhely felé s innen virágos réteken át, szép kilátóhelyek mellett egy felől Dornbach és Grub, más felől Sittendorf falvaiba. Ez utóbbi falutól kevés idő alatt elérhetni Wildegg régi várát, melynek nevét 1188-ból való okmányok említik először. Az e várról nevezett nemesi család atyafisága és vagyona által nagy tekintélyre jutott s egész a XV. század közepéig virágzott. A várat a törökök pusztították el 1683-ban; 1686 óta a heiligenkreuzi zárda tulajdona s csak imígy-amúgy óvják az elpusztúlástól.
Sittendorftól keletre fekszik Sparbach. Itt egy kis várkastély s egy bekerített vadaskert Liechenstein fejedelemség uralkodóinak a birtoka. Innen elég jó karban tartott úton a szűk, sziklás Brühl-völgybe jutunk, hol a régi Höldrichsmühle s az úgy nevezett Hinterbrühl medenczéje a Bécsi erdő legszebb pontjai közé tartoznak. Brühl, régibb irásmód szerint Priel, a középkorban Proilum, talán a Meidling vára alatt elterűlő herczegi vadaskerttől vette nevét, mivel e szó eredetileg mélységben fekvő erdőt vagy berket, cserjével benőtt nedves rétet, később pedig, mivel az ily területeken rendesen vadat is tenyésztettek, vadas ligetet jelentett, melyet a szükség szerint kerítéssel vagy fallal vettek körűl. A Brühl völgyéből egy dél felé tartó másik út a hegységbe vezet; ezen az úton ez szűk völgyön keresztűl Gaaden rétekben bővelkedő, széles völgykatlanába jutunk, hol a magasra nyúló kerek Anningerberg tövében Unter-Gaaden és Ober-Gaaden községek feküsznek messzire ellátszó nagy templomukkal.
Szép hegyi út vezet a Siegenfelden keresztűl le a szűk, szirtes Helenenthalba is; a Schwechat folyó mentében a festői fekvésű Cholera-kápolna, az árnyas krajnai és Augustinus-kunyhó mellett elvonúló kocsiút is a legérdekesebbekhez tartozik az egész vidéken. Éjszak felé meredeken emelkedő erdős lombok zárják körűl a szűk völgyet, míg dél felől a 831 méter magasságú Vaskapu s a csak kevéssel alacsonyabb Lindkogl nagy erdővágásokkal, erdei-, fekete-, vörös- és jegenyefenyő-állományokkal, tar sziklafalakkal és rideg kőomlásokkal váltakozó hegytömbjei emelkednek. Ezeknek már egészen magas középhegységi jellege van.
Heiligenkreuz és kolostora.
Perko Antaltól
A sattelbachi vendéglőnél elágaznak az országutak: az egyik az ős-kőzet sziklái, a nagy templomú és kies fekvésű Meyerling s a heiligenkreuzi kolostor várkastélyszerű épülete mellett a barátságosan zöldelő Alland-völgybe, az éjszaknyugat felé elágazó másik út egy szűk, erdős völgyön vonúl végig, melynek éjszaki végében Heiligenkreuz zárdája áll. 1136-ban kinyilatkoztatja III. Lipót őrgróf, hogy Sattelbach (ma Heiligenkreuz) községét odaajándékozta a Morimundból ide hívott cistercita-rendnek és pedig fia, a szintén e rendbe tartozott Ottó tanácsára s neje Ágnes és többi fiai, Albert, Henrik, Lipót és Ernő beleegyezésével átadta a rendnek a község környékét is, mint alapítványat. Az okiratban pontosan meg vannak jelölve az odaajándékozott terület határai, még pedig a határbeli dűlők, halmok, földek, vizek és helységek megnevezésével, melyek ma is megvannak. Ilyenek a Privaton, Hausruck, Hocheck, Ebenberg magaslatok; a Sattelbach, Sparbach, Dornbach, Schwechat patakok; Mayerling (Murlingen) és Sittendorf (Sichendorf) helységek, a miből eléggé kiviláglik, hogy a Bécsi erdő e részének betelepítése már abban az időben messze előre haladt. Heiligenkreuz a második kolostor, melyet III. Lipót alapított. Az első Klosterneuburg volt. De úgy az első, mint a második át bírta küzdeni a fölötte elvonúlt századok hosszú sorát s egész napjainkig megtartotta fényét. A nagy erdei kolostor, mely Alsó-Ausztriának, különösen pedig a Bécsi erdőnek történetével oly szorosan kapcsolatos, a tartomány legérdekesebb zárdái közé tartozik. A kőfalaktól, gazdasági épületektől, ősfákkal díszes virágzó kerttől körűlvett hatalmas épületcsoport magas templomával kedves látvány a szemnek. Nem kevésbé méltó a megtekintésre a templom belseje is, a híres keresztfolyosó, a lépcsők, a termek és a tanulságos gyűjtemények, melyeket e kolostor tudományt és művészetet ápoló szerzetesei minden időben jó karban tudtak fönntartani.
Szép júniusi estéken, midőn a nap utolsó sugaraival bearanyozza a hegyeket s a bükkösök és tölgyesek világoszöld színe gyöngéd árnyalattal válik ki a vörösfenyők finom rajzai s a lúcz- és jegenyefenyők sötétzöld színei közűl, s mikor lenn a völgyben a leszálló éjszaka hosszan elnyúló árnyékba borítja a locsogó patak mellékén terűlő virágos, üde réteket s esthajnali szellő kezdi lengetni a kolostorkerti fürtös gesztenye- és terebélyes hársfák ágait: olyankor e kedves tájkép közepén úgy tűnik föl a hatalmas zárdatelep vakító fehér falaival, mint a béke vára, mely fölött nyomtalanúl vonúltak el az évszázadok. A magas toronyban megszólal az Ave-Mária harangja, zengő hangja összevegyűl a pásztorkürt mélabús szavával, a nap lehanyatlik a zöld halmok mögé s oly erdei tájképben gyönyörködünk, melynél szebbet képzelni is alig lehet.
Heiligenkreuzból kocsiút vezet egy meredek hegyháton keresztűl, melyről messze terjedő kilátás nyílik a Bécsi erdő fölött egész föl a havasokig s le az allandi széles, rétekkel és szántóföldekkel borított völgykatlanig. A több völgy összeszögellésénél s öt országút csomópontján fekvő Alland mellett kétfelől két szirtes hegykúp emelkedik, melyek közűl a délnek eső kerek, egy felől erdős, más felől azonban magas sziklafalként meredeken emelkedő körvonalaival különösen föltűnő. E község története egész a XII. századik nyúlik vissza s legrégibb neve Adalech, mely az Adelhaid személynévvel azonos. Alechti Leutold 1340-ben Ausztria herczegeinek erdőmestere volt.
Allandból az országút a Schwechat folyó mentében réteken, sötét fenyő- és bükkerdőkön, sőt egy helyen törpe tölgycserjésen keresztűl a kies fekvésű Klausen-Leopolsdorfba vezet. Itt ismét egy rétekben s magános nagy paraszttanyákban bővelkedő völgykatlan van előttünk, hol szintén több országút metszi egymást.
Alland, kilátással a „Vaskapu” felé.
Perko Antaltól
Déli irányban a magas és meredek hegyoldalaktól szegélyezett gorsskrottenbachi völgy nyílik,melynek aljából egy rossz karban tartott út Kis-Máriazellnek vezet. Keletre a széles lameraui, éjszakon a csakhamar három mellékvölgyre oszló aggsbachi völgy vonúl, melyeken át jó közlekedés nyílik különböző irányok felé. Maga Klausen-Leopoldsdorf községe a keskeny Heinbach-völgynek épen a torkolatában fekszik.
Mindezeknek a völgyeknek nagy fontossága van a Bécsi erdő gazdasági értékesítése tekintetében. A rajtok keresztűlfolyó vizeket a faúsztatás idejéig egyes vízfogókkal torlasztják föl s a völgyek is e vízfogókról (Klause) veszik nevöket. A Schwechat völgyében Alland és Klausen-Leopoldsdorf között van a nagy fő-vízfogó, melynél a mellékfolyókon érkező fa mind összegyűlik, s innen aztán úgy úsztatják tovább.
Klausen-Leopoldsdorfból a Heinbach-völgy meredek hegyoldalak s hosszan elnyúló rétek között a hainbachi vízfogóhoz vezet, innen pedig jó országúton ama pompás, számtalan kúpokból és terjedelmes hegyhátakból álló erdős hegységhez, mely Allandtól és Heiligenkreuztől egy felől a rétekben bővelkedő grubi-hochrotherdi-breitenfurthi vidék, más felől az Agsbach, majd Pfalzbach között minden megszakítás nélkűl erdők között haladva, az úgy nevezett Gruberau kies völgy lapályára érünk, honnan jó kocsiútak vezetnek a Bécsi erdő keleti részeibe.
Tájképi tekintetben még gyönyörködtetőbb az egyenest éjszak felől ide nyíló fővölgy. Kevéssel Klausen-Leopoldsdorf szélső házain túl éjszak-nyugat felé kanyarodik egy szekérút, mely az egyes szétszórt házakból álló Klein-Krottenbach falun át fenyves erdők között a hasonló nevű vízfogóhoz vezet, mely mögött, sűrű erdős hegylánczok tűnnek föl előttünk.
A fővölgy mentén a Lengbach torkolatához érünk, mely patak egy keskeny, csodaszép völgyet szel végig. E völgyön keresztűl a Lengbach vízfogója s a Bécsi erdő főhegygerinczén fekvő Hochstrasz falu mellett vezet a legörvidebb út Alt-Lengbachba, onnan pedig a nyugati vaspályára.
Az Agsbach völgye sűrű bükkös erdőségen s egyes réteken keresztűl az agsbachi vízfogó mellett egészen Kniebachig vonúl, mely község a Schwechat meg a Wien folyó vidékeinek vízválasztóján fekszik. Innen az országút a Pfalzbach mentén egyenes vonalban visz lefelé a nyugati vaspálya mellett fekvő Preszbaumba.
Az egyenest nyugat felől húzódó s a kalusen-leopoldsdorfi medenczébe nyíló völgy az úgy nevezett Lämergaunak kövér rétekben, terjedelmes tanyákban és gyümölcsös kertekben gazdag, széles lapálya. Innen rövid kocsizás után a csak nehány házból álló Schöpflgitter tanyára jutunk. Itt a széles völgy torkolatszerűleg összeszorúl s aztán három irányban ágazik el. Dél felé meredek hegyeken, komor, sötét fenyőerdőkön keresztűl a hollerbachi és az Antal-vízfogó mellett elvezető jó országúton bejutunk a Bécsi erdő hegyesebb részébe, mely már minden részletével az alpesek közellétére vall. Meredek hegyektől körűlvett virágos rétségen fekszik itt a csinos St.-Corona helység, honnan gyönyörű kilátás nyílik a Schneebergre. Innen aztán lefelé visz az út a Triesting völgyébe Kaumbergbe, a déli és a nyugati vaspálya összekötő vonaláig, mely egyúttal a Bécsi erdő területének is határát képezi. Ha ellenben Schöpflgitter felől az egyenest nyugatnak vezető országúton haladunk, mindjárt a magas Schöpflberghez közel érjük azt a helyet, a hol két völgytorok válik el egymástól. Magas fenyőfák között áll a régi Szarvas-kápolna, melynek oltárképe annak a vadászlegénynek a halálát ábrázolja, a ki széles jó kedvében azzal kérkedett, hogy ő még az olyan szarvast is lelőné, a mely feszűletet hordana az agancsai között. Más nap épen a helyen csakugyan olyan szarvas kerűlt eléje, mely feszűlettel volt díszítve. A vadászlegény, a mint rá pillantott, azonnal holtan rogyott össze.
Az éjszakra elágazó szakadék a Geisruck-vízfogóhoz vezet; de ha egyenes irányban haladunk, egy sötét fenyőerdőkön át vezető s meredeken emelkedő rossz kocsiúton Untergredl házcsoportjához érünk s onnan ki Laabenbe, odább pedig a nyíl nyugati elővidékre. Az egész területnek talán a legszebb vidéke a lameraui pagony s egy Obergredlből a Hammethegy gerinczein keresztűl a Geisruck-vízfogóhoz, onnan pedig a holleri hegyen át Hochstrassba tett gyalogolás igen nagy élvezetet nyújt. Sem ház, sem út, sem zaj nem zavarja ez erdőségek csendjét; mindenfelé magas törzsű bükkerdővel s egyes tűlevelű fákkal benőtt hegyszakadékok, völgyek, hegykúpok és hegygerinczek terjedeznek itt egész a határtalanságig, s a helylyel-közzel található kisded rétek csak szigeteket képeznek ez erdőtengerben; őzek és szarvasok nyugodtan legelésznek a virágos, zamatos fűben, semmi sem háborgatja a mély csöndességet. Csak itt-ott fordúl elő egy-egy elkeseredett tusa a kerülők meg az orvvadászok között, kik sokszor a messze hegyek közűl járnak el ide. Ilyenkor aztán csattog a bot s néha még a puska is közbedörrenti komoly szavát. Az utóbbi években azonban már e kis csatározások is ritkábbakká lettek.
A Bécsi erdőnek legmagasabb s a Bécshez közelebb eső éjszaki részektől leginkább különböző része a Schwechat és ennek mellékpatakjai, más felől pedig a Triesting által határolt déli terület.
A Baden és Vöslau melletti nyúlványokat, melyeknek legmagasabb orma a Vas-kapu, részben már érintettük. Ugyanolyan tipusú vidék terűl, fekete-fenyőtől s általában a pontusi flórához tartozó növényzettől környezett, magasra meredő sziklakúpok nyúlnak egész a Gainfarn melletti hegyaljig, sőt még tovább is, befelé egész a szűk s elég szép Triesting-völgybe Fahrafeldig és Weiszenbachig.
Altenmark terjedelmes községétől rétekben gazdag széles völgyön keresztűl fenyvesekkel borított hegyek aljában a vízválasztón át országút vezet Allandnak; egy másik út Reisenmarkt kies fekvésű község felé ágazik el, melynek szomszédságában a messze kilátást nyújtó Arnstein vára emelkedik. Annak a nemesi családnak a nyomait, mely a vártól vette nevét s talán magát a várat is építteté, 1170-től egész a XIV. század közepéig követhetjük. Az omladék a körülötte fekvő erdőségekkel együtt a heiligenkreuzi kolostor tulajdona.
Altenmarkból Kis-Máriazell régi községe is könnyen elérhető. Története messze vissza nyúlik a múltba. 1134-ben két testvér, Schwarzenburgi Henrik és Rapoto, a nagy birtokú nemes Haderich fiai, elhatározák, hogy lakásuk közelében a benedictinusok számára kolostort alapítanak. E czélra az atyjoktól örökölt Schwarzenburgot ajánlották föl, melynek hajdan Nesta volt a neve. (A Hafnerbergből Allandba vezető út mentén, egy Szent Pankratiusnak szentelt régi templom romjai mellett, mely, e szent nevéről ítélve, valaha valami régi nemesi nemzetség házi temploma lehetett, ma is áll Nöstach falu.)
A két testvér abban is megegyezett, hogy haláluk esetén a Dunán innen és túl fekvő birtokaikból is többeket hagyományoznak majd a kolostornak. Lipót őrgróf azonban oda ajándékozta a fölállítandó kolostornak azt a telket és földet, melyre az épület emelendő vala, nemkülönben a szomszédos erdőket és telkeket is s a kolostor fölötti kegyuraságot fönntartá magának és utódainak. Az alapító-levél Klosterneuburgban kelt 1136-ban Gyertyaszentelő Boldogasszony napján. A kolostor egész 1782-ig fönnált s ma Kis-Máriazell tulajdonosának a lakóhelye.
A Kis-Máriazelltől Klausen-Leopoldsdorf felé vezető út és St.-Corona között nehány jókora magas, éles körvonalú kúp-alakjával a közeli havasokra emlékeztető hegy emelkedik. Úgy a nagy Hollerbergről, mint a Leistbergről szép kilátás nyílik. Ez utóbbiról déli irányban áttekinthetjük a mind magasabbra tornyosúló hegysorokat, a Triesting fölött elnyúló, aztán mögöttök a gynttensteini hegyeket, a Kuhschneeberget s a Schneebergnek a többinél magasabbra emelkedő fehér falait. Éjszaknak és keletnek a nagy zöld bécsi erdő fölött tekint el szemünk s egy bemélyedésen át szép tiszta reggeli időben megláthatjuk a Kis-Kárpátok kékes szürke lánczát a nélkűl, hogy az előttök mélyen fekvő rónaságból is megpillanthatnánk valamit. A Bécsi erdő déli részének legszebb s egyúttal legmagasabb hegye a Schöpfl, magas szál bükkök, lúcz- és jegenyefenyők nagy erdőterülete. Virágos erdővágások, meredek hegyoldalak s egyes sziklás, köves részletek a felső-magyarországi árpátok némely vidékeire emlékeztetik a vándort. Vad, őserdőszerű rengeteg ez, mely bizony alig setjeti, hogy tőszomszédságában egy nagyváros fekszik.
A Weisenbach- vagy Steinwand-szurdok.
Hasch Károlytól
A Schöpflgitterből egy sarjerdőn s több apró réten át egy vágás mellett, odább pedig nagy szálerdőkön keresztűl a Vorderschöpflig vivő árnyas út, mely innen a Schöpfl voltaképi legmagasb csúcsára, a 893 méter magasban egy réten levő szép kilátáshoz vezet, a legélvezetesebb kirándúló helyek egyike az alsó-ausztriai hegységekben. Dél felé pompás kilátás nyílik egész sorára a hegykúpoknak s hegygerinczeknek, melyek közűl a Hocheck, a Plakles, a Hochriegel, a Kieneck, a Staffkogel és az Unterberg tűnnek föl különösebben; ezek mögött hatalmas arányokban emelkedik a Schneeberg a Waxriegellel, a Kaisersteinnal meg a Kuhschneeberggel, mely utóbbi mögött ismét a Rax-Alpes, s tovább délnyugat felé a Hó-Alpes a Windberggel meg a Donnerwanddal, aztán a Lach-Alpes mered, melyhez a Gippel-Alpes, odább pedig a Hof-Alpesen túl egész szélességében a Göllerhegy sorakozik. A Hoch- és a Reis-Alpesek szintén jól láthatók. A kép közepe táján Araberg várromja látszik egy erdős hegykúp tetején; hasonlókép ide látszanak az Ötscher meg a Scheiblingstein.
Nyugat felé a nyilt elővidék tárúl elénk; rétek, mezők, apró erdők, itt-ott egyes helységek: ilyen a táj tipusa, a meddig a szem ellát. Éjszaknyugat felé látjuk a nyugati vasút vonalát és St.-Pöltent s a zöld tájék közepén a Duna folyam ezüst szalagját, azon túl pedig szürkéskék párákba burkolva a Mannhartsberg alatti egykori kerület lapályos tájait. Tiszta időben még Göttweig, a Hollenburg melletti Wetterkreuz, valamint a Jauerling is bele esnek látó körünkbe. Éjszak és kelet felé végig látunk az egész nagy Bécsi erdő fölött a Dunától egész a Triestingig. S ha e nagy erdőterület számtalan hegyein, csúcsain és völgyein végig hordtuk tekintetünket: gondolatunk a Bécsi erdő történetére irányúl, mely messze visszanyúlik a középkorba.
Azon allodialis birtokok között, melyekkel a birodalom az Ausztriában uralkodó abenbergi fejedelmeket a magyarok legyőzése után megajándékozta, a mai Bécsi erdőben fekvők voltak a legjelentékenyebbek. 1002. november 2-án II. Henrik király Henrik őrgrófnak egy jószágot adományoz a száraz Liesing és a Triesting között, mely utóbbi egy ideig Stájerország határát képezé.
Enenkl Fürstenbuch-ja II. Lipót őrgróf leányának, Erzsébetnek 1090-ben történt kiházasítása alkalmából szintén több szabad jószágát említi az őrgrófnak, melyek Wilhelmsburgtól keletre egész a Piesting mellékeig terjedtek. Hogy ez időben a Bécsi erdő éjszaki részéből egész a Dunáig jelentékeny területek voltak Babenbergiek tulajdonában, az a szerzetek javára később tett adományaikból világos.
Rudolf császár II. Ottokár királynak legyőzése után 1279-ben német birodalmi és osztrák nemeseket fejedelmi gyűlésre hívott össze, kik a fölött voltak határozandók, hogy az egykori babenbergi magánjószágok kiéi legyenek. Ez alkalommal kijelentették, hogy mind azok a birtokok, melyeknek ura és gazdája az osztrák és stajer Frigyes herczeg vala, a császárnak, vagy az ő nevében a helytartójának adassanak át, fönntartva azokat az igényeket, melyeket valaki netán a törvény előtt emel és érvényesít. Az első Habsburgok is csakugyan egészen szabad tetszésük szerint rendelkeztek Bécsi erdőbeli jószágaikkal, némelyeket elzálogosítván, eladván, másokat ismét vásárlások útján gyarapítván. Jelentékeny terjedelmű volt a többi között a mauerbachi karthausiaknak tett adomány, mely szerzetet 1313-ban Szép Frigyes és testvérei alapítának.
A XIV. század második felében a Bécsi erdőnek már egy országfejedelmi erdőmesterével találkozunk, kinek oly jogai voltak, melyekhez hasonlókat ma csak a fővadászmester gyakorol. 1567-től 1582-ig császári parancsra a Bécsi erdő pagonyai rendezés és körűlhatárolás – „Beraitung und Ausmarkung” – alá vétettek. VI. Károly császár 1724-ben a Bécsi erdőt a ministerialis udvari bank-bizottságnak adta zálogba, melytől a hadviselési költségek fedezésére kölcsönt kapott vala. Mária Terézia császárnő 1755-ben lemondott a Bécsi erdőre való tulajdonjogáról s annak erdőségeit az állam tulajdonába bocsátotta át.
A Schöpfltől nyugatra emelkedik még egy pár hegy, a Kukubauerwies meg a Kasberg, melyek erdőség és talajalakúlás tekintetében ugyanazt a tipust mutatják, melyet már fönnebb leirtunk. E két hegy délre Heinfeld és St.-Veit falvak mellett a Gölsen-völgy, nyugatra a Traisen folyó felé ereszkedik alá. Éjszakról a tulajdonképi erdő és a Traisen folyó között egész a tullni mezőig erjedő nyílt tájék fekszik előttök. A Bécsi erdő alatt elterűlő eme vidéket szorosan már nem számíthatjuk a Bécsi erdőhöz. E táj jellege egészen más, ugyan olyan, mint a minő Alsó-Ausztria nyugati részében és Felső-Ausztriában a nyugati vaspálya mentében terűl. Egyes gazdag paraszttanyák, nagy gyümölcsösök, rétek, szántóföldek váltakoznak itt apró fenyvesekkel, igazi mezei ligetekkel. A talaj hullámzatos, a nélkűl, hogy hegyes volna; egyes erdős halmok azonban meglehetősen meredekek és magasak; azonban sem a magaslatok, sem az erdők nem függnek össze semerre nagyobb hegyrendszerekkel. Némely völgy jó mély bevágódású. E vidék legszebb része a Tullni patak és a Traisen között fekszik Traismauer mellett.
Itt nehány nagyobb fenyves erdőterületet találunk; így a hegyhasadék szerű Paschling-völgyet, a Tullni mező felé meredeken aláhanyatló magaslatról pedig szép kilátások nyílnak a síkságra, a Dunára és nagy ligeteire, odább pedig a folyamon túl eső vidékre. Déli irányban az előhegységek, azok mögött pedig az Alpeseknek egy hosszú darabja emelkedik jól kivehetőleg. Heiligenkreuz a kis Gutenbrunni erdővel, és vele szemközt a Reidling és Eichberg, valamint a Traismauer melletti Seelackenberg nem épen valami szép, de azért eléggé barátságos tájak.
