A Bécsi medencze. Bittner Sándortól és Karrer Bódogtól, fordította Paszlavszky József
A Bécsi medencze.
Bittner Sándortól és Karrer Bódogtól, fordította Paszlavszky József
Bittner Sándortól és Karrer Bódogtól, fordította Paszlavszky József
Bécs városának talaja, mérhetetlen időkkel ez előtt, tengerfenék volt s a dűlőket, melyek mosolygó zöldjén kikeletkor mai napság úgy elgyönyörködünk, messze, messze sós hullámok borították. Ezt a földterületet, Ausztria fővárosáról, „Bécsi medenczé”-nek nevezik. Határain túl, a Rozália- és a Lajta-hegység között nyilt csatornák útján állott ez összeköttetésben a magyar-stiriai sík földnek sokkal nagyobb tengeri medenczéjével s mind a két medencze csak része volt annak a nagy tengernek, mely a geologiai harmadkor középső szakában a mai Európa igen nagy részét borította.
A Bécsi medencze, tágabb értelemben véve, azt a nagy területet foglalja el, melyet Gloggnitztól kezdve egy részt az Alpesek kiágazásai és Csehország kristályos középponti hegytömege, más részt a Rozália- és a Lajta-hegység, a felső-magyarországi Kárpátok és a Szudeták öveznek körűl; nyugaton, kapcsolatban a felső-dunai medenczével, mely Bajorországon át egész Svájczba beér (helvét-germán harmadkori medencze), túlterjed Sct.-Pölten és Melk városán; éjszakon túl Olmützön, éjszakkeleten Leipnik és Morva-Osztrau városok környékén, a hol Krakó és Wieliczka között egy nem igen széles övnél fogva a keleteurópai és szármáta harmadkori nagy tengerrel, a galicziai, podóliai és volhyniai medenczével áll összeköttetésben.
A Bécsi medenczének rendesen két részét szokás megkülönböztetni, melyek földrajzi fekvésök szerint is el vannak egymástól választva: az egyiket alpesi medenczének nevezik, mert mindkét oldaláról az Alpesek kiágazásai határolják, a másikat pedig, mely nem az Alpesek közt fekszik, Alpesen kivűli medenczének mondják. Az alpesi medencze mivolta s különösen alakja szerint olyan, mint valami öböl, mint valami nagy víztömegnek a száraz földbe való behajlása, bekanyarodása.
Hogy keletkezett a Bécsi medencze? – Az e kérdésre adott felelet egyúttal a szomszéd területek geologiai történetét is elmondja. Európa térképére tekintve, bizonyára a hegyek ama nagyszerű tömegei ötlenek mindenkinek legelőször szemébe, melyek Svájcztól kezdve Felső-Ausztrián és Stirián át egész Bécs kapujáig terjednek. Az Alpesek lánczai ezek. Számos, szabályszerűen vonúló kőzet-övek alkotják őket. E kőzet-övek közűl a középső, a kristályos középponti öv, kiválóan gnájszból és csillámpalából áll, melyet mind éjszakon, mind délen páros vonalú sorokban őspalák és ősmészkövek, majd fiatalabb mészkövek és még fiatalabb homokkövek kisérnek. Ezek képezik az alpesi medenczében a harmadkori tenger régi partjait s ezeknek közelebbről való megvizsgálásuk szolgáltatja azokat a fontos adatokat, melyek e medencze keletkezésének megértésére vezetnek.
A legrégibb hegyalkotó kőzetek, melyekkel a Bécsi medencze szegélyében találkozunk, részben olyanok, melyekben nincsen kövület (őskori, élet nélkűl való, vagy azoi képződmények), részben olyan tömeges és palás kőzetek, melyek a legrégibb állatok és növények kövült maradványait rejtik magukban (elsőkori vagy palaeozooi képződmények). E képződmények az Alpesek középponti lánczához tartoznak és Stiriából a Wechselen, meg a Semeringen átcsapva, a Rozália- és a Lajta-hegység által kapcsolatba lépnek a Kis-Kárpátoknak velök egykorú tömegével, a hegységnek mintegy szilárd tengelyét képezve, a melyre a fiatalabb tengeri képződmények rátelepedhettek.
Abban az őskori tengerágban tehát, mely az Alpesek eme középponti része és Csehországnak granitból meg gnájszból álló ős-kristályos hegytömege között hullámzott, legelőször is hatalmas mésztömegek rakódtak le, melyeknek legeslegnagyobb része a Föld életének középkorához (a másod- vagy mesozooi korszakhoz), a triasz- és a rhäti képlethez vagy formáczióhoz tartozik.
Ezekből a formácziókból épültek fel a Schneeberg, a Rax- és a Schneealpe meg nyugati szomszédjaik mész-óriásai, melyek déli lejtői meredek falú szakadékokkal emelkednek a régibb palák öve fölött, az éjszakról határos lánczok és hegyvonúlatok pedig magasságukban és tömegükben fokozatosan csökkennek. Abban a vonalban, melyet megközelítőleg St.-Veit, Kalksburg, Kaltenleutgeben, Altenmarkt, Hainfeld, sat. helységeken át vonhatnánk, egy fiatalabb párvonalas öv határolja őket, melyet, a mész-övvel szemben, a benne uralkodó kőzetről a bécsi homokkő- vagy a Flysch övének szoktak nevezni.
A Schneeberg Puchbergből nézve.
Ameseder Edétől
Különben hiba volna azt gondolni, hogy az Alpesek mész-övét tisztán mészkövek vagy dolomitos kőzetek alkotják, a mennyiben magában e mesze üledékek sorozatában is majd nagyobb, majd helyileg korlátolt terjedelemben más nemű, márgás, palás és homokos lerakódások is vannak közbe telepűlve, melyek nagy mértékben okozói a tájkép sokszorosan változó körvonalainak.
Mindenekelőtt egy ilyen homokos-palás kőzet-színtájról kell itt megemlékeznünk, mely a mésztömegek alapján fekszik s nemcsak igen nagy jelentőségű a geologiai kutatás szempontjából, hanem kiválóan fontos a szervezetek életére is. A werfeni pala ez, mely a Salzburgban fekvő Werfen helységtől kapta nevét, a hol legelőször tanulmányozták pontosabban. A werfeni pala, főanyagát tekintve, kovarcz-szemcsékből, mészből, agyagból, kevés csillámból és vasoxidból meg vashidrátból áll; könnyen mállik és gazdag agyagtartalmánál fogva megakadályozza a víznek gyors felszívódását vagy a mélyebb rétegekbe való leszivárgását; ennél fogva a növényzetre nézve igen kedvező talajt alkot, ott pedig, a hol nagyon szakadozott mésztömegek fedik, dús források keletkezésének szülője, a mennyiben a mészköveken át leszivárgó víz rajta, mint a vizet át nem bocsátó rétegen meggyűlik, megszaporodik s alkalmas helyeken fölfakad. Ezek alapján a werfeni palához és annak elterjedéséhez van első sorban kapcsolódva az olyan területek keletkezése, melyek a művelésre, és így az emberi telepek alakúlására alkalmasak. A werfeni palának köszönik létöket a Kaiserbrunnen és a Stixenstein forrásai, meg Bécs városának áldásos vízvezetéke.
Nem sokára azután, hogy a triasz és rhäti időszakban a hatalmas mésztömegek lerakódtak volt, mozgalmak támadtak a Föld e részének szilárd kérgében, melyek a lerakódott anyagot a hegység tengelyével párvonalas, kiválóan hosszanti irányban összenyomták, óriás ránczokba gyűrték, sőt néhol össze-visszahasogatták. Már a legközelebbi fiatalabb (jura-korabeli) lerakodások igen egyenetlen felszínű tengerfenékre ülepedtek le; térbeli elhelyezkedésök és szabálytalanságuk ugyanis határozottan rávall a felszínnek ama megbolygatására. A ránczvetéseknek és fölemelkedéseknek igen szép példái a déli környéken legközelebb fekvő völgyek, a melyekben a hegységet, hogy meszet és czementet ássanak, több kőbányával tárták fel; de még világosabban ismerhetők fel e változások azon üledékek eloszlásában, melyek a felső júra- és a kréta-korszakhoz tartoznak.
Azok a mésztömegek, melyek a középponti lánczra rá- és mellételepedtek, lassanként emelkedtek és a tengerszorost, mely az Alpesek és a cseh szárazföld között volt, megszűkítették. Az ez időtől fogva lerakódott anyagon meglátszik a bekövetkezett nagy változás, mely különösen márgás s végre tisztán homokos tulajdonságában van kifejezve. Evvel meg voltak adva azon külső alpesi mellék-öv keletkezésének a feltételei, melyet a bécsi homokkő övének neveztünk. A bécsi homokkő öve korára nézve a másod (mesozooi) kor legfiatalabb korszakához, vagyis a krétakorszakhoz, részben pedig egy még fiatalabb (régi harmadkori) korszakhoz tartozik. Bécsi homokkőből és az ezt kisérő márgákból épűlt fel a Hermannskogel, a Kahlenberg és a Leopoldsberg, s területébe esik a Wien folyó egész vidéke. Sievering, Grinzing nagy kőbányáiban, a Duna völgyének oldalán Nuszdorftól fel egész Greifenstein és St.-Andräig ezt a követ fejtik. Ez a kő az különösen, melyet a Duna szabályozásánál alkalmaztak, és ez az, melyet újabb időben nagy mennyiségben szállítanak Bécsbe mint épületkövet. Az olykor szalagszerű különböző színárnyéklatokban váltakozó és sokféleképen hajladozó rétegek nem ritkán festői jellemvonást kölcsönöznek e kőbányáknak.
A Kaiserbrunnen.
Ameseder Edétől
A szomszéd mészterületeken a felszínben való változások még a bécsi homokkő lerakódásának ideje alatt annyira fokozódtak, hogy a sokszorosan megrepedezett és helyökből kimozdított mésztömegek között, többnyire hosszanti irányban csoportosúló sorrendben, a mésztömegeknek még az alapjok, a werfeni pala és felszínre kerűlt és mind nagyobb s nagyobb területek váltak szárazfölddé.
A „Waldmühle” kőbánya az alpesi mészben.
Ameseder Edétől
A hegyek kiemelkedésével kapcsolatban van a levegőbeli tényezők hatása alatt a völgyképződés és a vízfolyások kivájódása, melyek mind határozottabb és határozottabb jellemet öltenek s a Mész-Alpesek területének már a felső krétakorszakban olyan alakulatait látjuk, melyek általános vonásaikban a mai nap meglevő alakúlatokhoz kezdenek közelíteni.
Ebben a korszakban a mész-övön belűl szárazföld is volt. Ezt a szárazföldet azonban csak úgy kell felfognunk, hogy kisebb-nagyobb, többnyire lapos szigetekből állott, melyeknek meredek partjai között sokszorosan kanyargó tengerágak nyúltak be mélyen a mai mész-övbe, a melyek meredek partszegélyén a hullámjárás hatalmas görgeteg-tömegeket halmozott fel, más helyeken sajátságos, durva alkotású kagylók (Rudista) és korallok alkottak padokat, a nagyobb öblökben pedig márga-üledékek képződtek, melyek a fiatalabb krétakorszaknak egyik leggazdagabb faunáját zárják magukban.
A szigeteken forróövi éghajlat uralkodott; pálmák, pandánuszok, fügefák s a kenyérfához hasonló növények, melyek maradványai az egykorú tengeri lerakodások széntelepeiben vannak megtartva, sajátszerű külsőt adtak a tájképnek. Az állatvilág rendkivűl gazdag volt. A szárazföldi és édesvízi csigák, melyeknek most élő rokonai ugyancsak a forró öv alatt élnek leginkább, ama kedvező életkörülmények között rendkivűl nagy mennyiségben fejlődtek ki, az erdőket, mocsarakat és lagúnákat pedig gyíkok, tekenős békák, krokodilusok, kiválóan pedig a jelenleg már kihalt óriás tengeri gyíkok vagy Dinosaurus-ok olykor tetemes nagyságú fajokban s nagy számmal népesítették.
Kőbánya Greifenstein mellett a bécsi homokkőben.
Ameseder Edétől
Egy ilyen tengerágakkal körűlfogott sziget tipusául szolgál a Bécs-Ujhely melletti Hohe Wand, melynek délkeleti oldalán a Grünbach, valamint az Új-Világ medenczéje a belső-alpesi tengerágak felső kréta-korszakának – az ú. n. Gosau-képletnek – egyik leggazdagabb és legismeretesebb helyeként maradt meg számunkra.
Annak a sajátszerű bemélyedésnek, mely lassanként az ú. n. belsőalpesi bécsi medenczévé alakúlt, mely lényege szerint az éjszaki Alpeseknek és egyenes folytatásuknak, a Kárpátoknak, mész- és homokkő-öve között való megszakítása, már ebben az időben mutatkozhattak első kezdetei.
A régi harmadkorból (az eoczén-korszakból), melynek üledékei a bécsi homokkő-öv éjszaknyugati szélén világosan kimutathatók, a bécsi belső-alpesi medenczében semmi biztos maradvány sem maradt meg számunkra s úgy látszik, hogy e medenczének, mint az Alpeseken kivűli tenger és a mai magyar alföld, vagyis a Pannóniai medencze között közvetítő résznek képződése és jelentősége csak a harmadkor fiatalabb korszakában (a mioczén korszakban) fejeződött be.
Ezt az állapotot alig lehetne találóbban megvilágosítani, mint a mai Marmara-tengernek az Aegaei és a Fekete-tenger között elfoglalt helyzetével. Visszaképzelve ugyanis az egykori austropannoniai mioczén-tengert régi partjai közé, meglepő hasonlatosság tárúl szemünk elé Konstantinápolynak és azon területnek helyzete között, melyet a mioczén-tenger kiszáradása után Bécs volt hivatva elfoglalni. A két város e hasonlóságában benne van mindkettőnek, mint a kereskedés emporiumának, kiváló fontossága is; Bécs, mint kereskedelmi piacz, valóban azt a szerepet viszi a szárazföldön, mint Konstantinápoly a tengeren.
Az a nagy geologiai esemény, a melynek a Bécsi medencze keletkezését köszöni, a réges régen megkezdődött s lassan végbemenő sülyedés, az Alpeseknek, melyek addig a Kárpátokkal szakadatlan kapcsolatban voltak, két ellentétes vonalban – nyugaton Bécsig, keleten Hainburgon túl – való beszakadása vala.
A nyugati beszakadás vonalát a „Bécsi medencze hévvízű nyilása” – „Thermalspalte des Wiener Beckens” – néven szokták nevezni. E vonalon ugyanis Winzendorftól kezdve Brunn am Steinfeld és Fischau am Steinfeld helységeken át Vöslau, Baden, Mödling, Rodaun és Meidling irányában magasabb vagy alacsonyabb hőfokú s több-kevesebb ásványtartalmú hévvizek bugyognak, melyek csalhatatlan jelei az egykoron végbement nagy színtájbeli változásnak és hasadékképződésnek. A meleg források jelenségét különben követhetjük a sülyedés keleti vonalát is, ott találván Brodersdorf, Mannersdorf és Deutsch-Altenburg meleg kénes forrásait és a Lajtha-hegység kőzeteiben a tiszta kén kivirágzását is.
Ugy látszik, hogy a mondott sülyedés alkotta mélyedést kezdetben hosszú időn át a belégyűlt édes víz töltötte be, melynek partjain igen gazdag növényzet fejlődött és dús erdőket alkotott.
Ezen erdők növényzetének maradványai a környék számos, bányászatra érdemes, nagyobb részt már ki is aknázott széntelepében – Jaulingwiese St.-Veit mellett a Triestingnél, Leiding, Schauerleiten, Hart Gloggnitz mellett – maradtak meg számunkra, hogy világos bizonyítványai legyenek amaz ősidők növényéletének.
Gazdag volt az állatélet is ezekben az erdőkben s különféle vastagbőrű fajok, nevezetesen óriási masztodonok, tapirok s más efféle, mai nap teljesen kihalt emlős állatok népesítették a rég mult időben a napjainkban jól ismert térségeket.
Erre az aránylag rövid ideig tartó állapotra, a talajnak tovább való sülyedése folytán, az az állapot következett, hogy a medenczébe belé nyomúlt a középeurópai nagy mioczén-tenger vize s megadta a föltételeket ama gyönyörű tájék fölépülésére, melyet mai nap Bécsi medenczének nevezünk.
Ha e területnek egyik legszebb kilátást nyujtó pontjáról, az 1523 méter magas Sonnenwendsteinról széttekintünk a környező Alpesekre s végignézünk Gloggnitzon túl a még mind tovább terjedő síkságon, elénk tárúl a talajnak egész története, mintha csak egy képben volna kifejezve. A palaövhöz tartozó régi mészkő csúcsán állva, látjuk, a mint délen és keleten a középponti láncz gnájsz- és csillám-pala alkotta hegyei elénk tárúlnak, éjszakon és éjszaknyugaton pedig, elválasztva szürke és zöld palák alkotta széles szalaggal, melyhez a Semering területe tartozik, a Schneeberg, a Rax- és Schneealpe, odább a Hochschwab s még tovább az Ötscher emelkedik méltóságos pompájában. Távol, igen távol a síkságon, jó messzelátóval észrevehetjük a szemhatáron a homokkő partvonalait, Gloggnitz mellett közvetlenűl pedig a harmadkori képződmények kezdetét látjuk.
E képződmények története a következő:
Mikor a talaj sülyedése lassan mindig jobban-jobban előrehaladt és evvel kapcsolatosan egész hegyek beszakadoztak és összeomlottak, kezdetben nem rohamosan, nem a gát áttörésével összehasonlítható módon, hanem csak egyesével tódultak be a sós hullámok a mélyedésbe, lassanként tovább terjedtek, meg is szaporodtak, előre nyomúltak s a talaj folyvást sülyedvén, a víz újabb meg újabb területeket foglalt el, míg végre ott csapkodtak a hullámok a sziklahatáron, a letördelt hegyóriások útvesztőjén s az öböl megtelt vízzel és élő lényekkel.
Tajtékká verődve ostromolja az ár a határt szabó gátakat, éjjel-nappal nyaldossa, koptatja őket; segítségére jön az eső és a fagy s egyik szikla a másik után tördelődik le; itt a hullámverés szerepel, ott alámossa a kőszálat a víz s hatalmas darabok, egész szirtek összetördelődve zuhannak a mélységbe, mint valami rozzant épület falai. De a mélységben sincs nyugodalmuk; a hullámoktól ide s tova löketve, hányatva, apróra töredeznek, egymáshoz surlódoznak, simára csiszolódnak, meggömbölyödnek.
Kőbánya Mannersdorf mellett a lajta-mészben.
Ameseder Edétől
A szárazföldről hatalmas folyók rohannak az öbölbe, magukkal sodorván a tengerbe a hegyek szirtjeinek mindenféle töredékét, laposra csiszolt kisebb-nagyobb görgetegeket, kavicsokat. A tenger megtelik e kőtördelékkel, lassanként elválasztja a nagyot az aprótól s fenékre sülyeszti először a legsulyosabbakat, azután a kevésbbé nehezeket, míg végre lassan, messzebb vitetve, a legfínomabb iszap, a vizet zavarossá tevő por is leülepszik.
A halálnak ez idő alatt gazdag aratása van s a szervetlen anyaggal együtt millió meg millió elhalt állat – halak, csigák, kagylók s mikroszkópi lények – sülyednek alá s temetődnek bele.
Csakugyan, a Bécsi medencze szélein mindenütt megtaláljuk a görgetegeket lazán egymásra halmozva, vagy valami később beszivárgó meszes víz által ú. n. konglomeráttá, összetartó kőzetté alakúlva.
A görgetegekre nem ritkán osztrigák vannak ránőve s a konglomerátba száz meg száz féle tengeri állat van beletemetve, még pedig annál nagyobb számmal és annál jobb állapotban megmaradva, mennél apróbb szemű a konglomerát anyaga.
Váltakozik e képződménynyel, vagy önállóan is fellép a mészkiválasztó moszatok, a Melobesiá-k (Nulliporák) megmerevedett erdeje, meg-megszakítva a szirtépítő korallok padjaitól.
Kapcsolatosan lépnek fel ezekkel a fínom agyag- és homoklerakodások, előbb velök váltakozva, azután mindig vastagabb, majd több száz lábnyi vastag réteget alkotva s lassanként az egész medenczét betöltve.
E lerakodások legnagyobb részt mésztartalmú anyagok, vagyis márgák, melyeket „tályag” néven nevezünk. Ezekben is több, mint ezer állatfajnak a maradványai vannak meg.
Minthogy ezek az egykori lények valamennyien a mi jelenkori Földközi-tengerünk állatvilágának jellemvonásait viselik, a Bécsi medencze ez első üledékét földközi-tengeri emeletnek, vagy mediterrán képződménynek nevezzük. Ez emelet kőzetei, melyek az egykori tengerpartot szegélyezik és különösen a Lajta-hegységet igen szép kifejlődésben fogják körűl, „lajta-mész” néven ismeretesek. E kőzeteket voltaképen Nullipora-rétek, korallpadok meg a kagylók, csigák összetöredezett héjaiból, moh-állatokból és foraminiferákból mészszel szilárddá kötött tördelékhalmazok alkotják. Ezek a legjobb építőkövek, melyeket Baden, Wöllersdorf, Mannersdorf, a magyarországi oldalon Szent-Margita s más helyek nagy kőbányáiban valóban bámúlatos mennyiségben fejtenek.
Az ezzel egykorú fínom üledéket, mely rendkivűl gazdag tengeri faunát zár magában s „bádeni tályag” néven ismeretes, téglavetésre használják.
A Bécsi medenczének e mediterrán korbeli állapota azonban egyszerre nagy változást szenvedett. Egy egészen más fizikai tulajdonságokkal bíró tenger foglalta el a mediterrán tenger helyét, melynek kiválásai a pontuszi és aral-kaspi mélyföld jellemvonásáét viselik. Ennek lerakodásait „szármát emelet” néven szoktuk összefoglalni. E tenger keletkezésének okáúl azt tartják, hogy a Bécsi medenczének a Földközi-tengerrel való összeköttetése teljesen megszűnt, vagy igen csekély részben maradt meg, hogy tőle elszigetelődött és sótartalma csökkent.
Az állatvilág most feltünően szegényebb lett; egyes új alakok telepedtek le; az egyedek száma rendkivűl szaporodott, de a fajok száma csekély volt. Különben a parti és síktengeri képződmények zavartalanúl tovább folytatódtak, csak a bennök foglalt emlék-érmek, a kövületek változtak. Az atzgersdorfi és a török sánczról való kőzetek, a nuszdorfi és hernalsi tályagok, melyek mint építő anyagok ismeretesek, a szármát emelethez tartoznak.
„Spinnerin am Kreuz.”
Ameseder Edétől
És még egy harmadik igen mélyre ható változást kell jeleznünk a Bécsi medenczében. A folyók édes vize felűlkerekedik; a tenger feneke, szilárd anyagokkal feltöltve, emelkedik; a tenger kiszorúl, a partvonal sülyed, a sótartalom egyre csökken és a mészkövekben a partszélen, meg a mélységek tályagában új, egészen más állatvilág jelenik meg; ez a „Congeria-” vagy „inzersdorfi emelet”, a melyen helyenként vastag kavicsréteg, egy éjszaknyugatról jövő folyó hordaléka, a harmadkori belvedere-kavics terűl el. Kristályos kőzetek széttördelődéséből származik ez s majdnem teljesen kovarcz-görgetegekből (kavicsokból) áll.
Schönbrunn, a maga gyönyörű parkjával, számba nem véve a diluviális lerakodás vékony rétegét, egészen ezen az emeleten, a Belvedere-kavicson vagy Congeria-tályagon fekszik. A téglavetők a Wienerbergen, melynek tetején a „Spinnerin am Kreuz” nevű jelvény messzire látható, hasonlóképen ebben az anyagban vannak; valamint Hetzendorf is a maga várával.
Itt azonban igen csekély a Congeria-tályag vastagsága s alatta egyenesen a szármát emelet képződményei feküsznek. Az atzgersdorfi és hetzendorfi artézi kútakat, melyekről egykor sokat beszéltek, a szármát lerakódások látják el vízzel.
A Piesting-völgy torkolata.
Ameseder Edétől
A harmadkori képződmények, számba nem véve az édes vizű tavakból képződő kis mészlerakodásokat, a milyeneket Mödling mellett az Eichkogel csúcsán és Moosbrunn mellett láthatunk, a Congeria-rétegekkel befejeződnek.
Valószínű, hogy azok a vizek, melyek jelenleg a bécsi öbölbe torkolnak, mint a Schwarza, Piesting, Triesting, Schwechat, sat., folyásuk főirányát tekintve, már a harmadkor vége idejében azt az útat követték, a melyen jelenleg haladnak, természetesen kevésbbé mélyen bevágódott medrekben, de sokkal nagyobb víztömegekkel. Ezek a folyók nagy mennyiségű, a sziklák széttördelődéséből származó kavicsot hoztak magukkal, melyet idők folytán igen hosszúra nyúlt deltáikban, torkolatukban raktak le és azon szivós konglomerátokhoz szolgáltatták az anyagot, melyeket „rohrbachi kő”-nek neveznek, számos bányában fejtenek és Bécsbe szállítanak. E konglomerátok a Congeria-emelethez tartoznak.
Mikor a harmadkori medencze még jobban kiszáradt, a folyók mind mélyebbre s mélyebbre vésték medröket az egykori tengerfenék üledékében; vizök lassan megapadt, de azért folyton-folyvást hordták a hegyek törmelékét és deltáik mind terjedelmesebbekké lettek. E folyamatoknak igen szép és tanulságos képe tárúl elénk a Piesting-völgy torkolatában.
Laxenburg császári várkastély.
Ameseder Edétől
Az alpesi medenczében uralkodó állapotokhoz hasonló állapotok voltak a bécsi mélyedés Alpeseken kivűli részeiben is. Itt azonban minden esetre döntő hatással volt a partot alkotó kőztek alkata: a kiválóan kristályos granit, gnájsz, csillámpala, elmálásuk és alámosódásuk sajátságos módjánál fogva, egészen más jellemvonást adtak a tájképnek, mint a milyet a mészhegyeken láttunk. Alsó-Ausztriának ezt a részét alacsony hegyek, inkább üst-, teknő- és kád-forma mélyedések jellemzik, a melyekben helységek keletkeztek, továbbá tágas fennsíkok, a melyeken, gyakran messze terjedve, vándorkövek, azaz kimosott, szilárdabb szikladarabok, mint gömbölyűvé koptatott kisebb-nagyobb kövek hevernek szerteszét.
Meissau, Eggenburg, Burgschleinitz, Pulkau, Horn, fekvésök és történeti jelentőségöknél fogva nevezetes helységek, és mások, harmadkori lerakódásokon fekszenek, Melk pedig, a benczések gyönyörű fekvésű kolostora, a Duna partján egy granit szirten trónol, mely minden felől körűl van véve eme képződmények szétszórt maradványaival.
A tengerfenék eme fizikai eltérése az ő sajátlagos életföltételeivel a harmadkor élő lényeinek világára is hatással volt épen úgy, miként később a felszín külsejére.
A ki a déli vasúttal hagyja el Bécset, alig veszi észre, hogy a felszín Leobersdorfnál lassan emelkedik, s hogy innen Theresienfeldig több mint 25.3 méterrel száll feljebb; még kevésbbé ötlik fel, hogy Bécs-Ujhely felé lassan ismét alább száll, Neunkirchen megint körűlbelűl 95 méterrel, Gloggnitz meg épen 190 méterrel fekszik magasabban, mint Bécs-Ujhely.
A Guntramsdorfi liget.
Stefánia főherczegnő Ő cs. és kir. Fenségétől
A felszínnek ezt a sajátszerű, szemmel alig észrevehető különbségét két nagy törmelék-kúp idézi elő, melyek egy részt a Piesting, más részt a Schwarza völgyéből húzódnak elő.
E hihetetlen mennyiségű törmeléknek a szállítása főképen a harmadkorra következő diluvium korában történt, mely a Bécs-ujhelyi Steinfeldet is vastag görgeteg-réteggel, kőtörmelék-réteggel borította be. Míg azonban itt a rombolást pusztulás, sivárság követte, más helyeken a kőzetek elmállásából és szétmorzsolásából termékeny anyag keletkezett, t. i. a diluviumi agyag, vagy lösz, mely a víztől és széltől elvitetve, a talajt nagy területeken áldáshozóvá változtatta. Bécsnek egy része, valamint nyugatra fekvő előhelységei valamennyiben lösztalajon állanak, s a Morva-mező is a lösznek köszönheti termékeny voltát.
A diluviumi hordalékban nem ritkán találtatnak a harmadkori lerakodásokból való kövületek, simára csiszolva, meggömbölyítve; ez pedig arra vall, hogy képződésök után a harmadkori üledékek is ismételve meg lőnek bolygatva s anyaguk a benne levő kövületekkel együtt, a jég és a víz útján, más helyeken rakódott le.
Weidau erdészlek.
Stefánia főherczegnő Ő cs. és kir. Fenségétől
Diluviumi talajon, az Eichkogellel épen szemben, fekszik Laxenburg, gyönyörű régi várával zöld tükrű víz közepette. Százados fiával, ligeteivel, ábrándos berkeivel, csalitjaival és cserjéivel oázisnak látszik messziről az egyhangú mezőkön, melyek körűlte fekszenek. Nem messze tőle van egy másik oázis is, a szilfák és tölgyek alkotta fáczános, a Guntramsdorfi liget. Erdőnyilásain át szép kilátás esik a Schneeberg és a Hohe Wand párkányhegyeitől egész a Kahlenbergig és a Leopoldsbergig. Barátságosan fekvő vadászlakok élénkítik e sajátszerűen magányos és mégis oly otthonias tájakat, mint példáúl a szálas hársfáktól körűlvett Weidau. A háttért dús lombú füzek és szilfák fedik, jobbról pedig a zöldelő gyümölcsösökkel koszorúzott Minkendorf festői módon zárja el a távoli Lajtahegységre való kilátást.
A talajnak mai jellemvonását a folyók hordaléka (az alluvium) és az ember munkája adta meg; ezek voltak az utolsó hatók. Mindamellett ez előtt már jó régen lakta az ember ezt a földet; talán már kortársa volt a mammutnak, melynek maradványait gyakran találják. Biztossággal, számos és sok helyen való lelettel kimutatható, hogy az ember a történelem előtti régi bronzkorban már megtelepedett volt e vidékeken.
Minkendorf (Münchendorf).
Stefánia főherczegnő Ő cs. és kir. Fenségétől
A geologiai időszakokban, melyeket megmérni sehogy sem tudunk, a háborítatlanúl működő természeti erők együvé hatása adta meg a Bécsi medencze felszínének alakját és tájainak körvonalait; a történeti időben pedig, melyet annál tisztábban föl tudunk fogni, mennél közelebb esik napjainkhoz, az ember igyekezett, a mennyiben a természet erőit szolgálatába hajthatta, e medencze talaját a társas együttélés czéljaira alkalmassá tenni és a tájékra törekvéseinek bélyegét rányomni; és ha ez idők jártával más-más alakot öltött, annak oka épen a változékonyságban van, mely minden emberi dolognak sajátja.
A keresztény időszámítás kezdetén a rómaiak tűzték fel győzedelmes harczi sasukat azon a helyen, a hol a medenczét a Duna keresztűlszeli; a Duna jobb partján emelkedtek büszke épületeik s maguk készítette útjaik keresztűlhúzódtak a kietlen Steinfelden; egy útjok keresztűlvezetett a hegynyergen, be az Alpesekbe, hogy sót és érczet szállíthassanak a Dunához. A szőlőnek e vidékre való ültetését is a rómaiaknak kell tulajdonítanunk, és jellemző a földművelés ez ágának gyors elterjedésére nézve, hogy a XII. században a medenczének majdnem egész nyugati párkánya, a Kahlenbergtől egész Gloggnitzig szőlővel volt beültetve a napos oldalon. Ma a klima és a fekvés szerint teljesen jogosúlt szőlőmívelés nem terjed túl a medencze alsó részén, de a klosterneuburgi, weidlingi, grinzingi, nuszbergi, gumpoldskircheni és vöslaui borok vetekednek a világpiaczon a legjobb borokkal.
A művelődés munkáját azon eszközökkel, a melyeket a kereszténység adott az embernek, a mennyire a történetből tudjuk, a Bécsi medenczében a VIII. század végén Nagy Károly, a frankok hatalmas királya kezdte meg, mikor az avarok hatalmát az ország e részében megtörte volt. Egy századdal később, midőn a német Ostmark a magyar uralomtól is megszabadúlt, a művelődés e munkáját vallásos és munkás térítők segítségével buzgón folytatták, megalkotván a medencze déli részében a salzburgi érsekséget, éjszaki részében pedig a passaui püspökséget.
A XII. század végén a medencze szélein magasra tornyosúló erős várak sora emelkedett, melyeknek feladatuk az volt, hogy első sorban a határt biztosítsák s a lakosokat békés munkájokban védelmezzék. E várak némelyike részint a haladó kor követelményeinek megfelelően megújítva, kicsinosítva, terjedelmes kertekkel ékesítve, részint pedig mint rom a tájak díszére szolgálva, még ma is megvan: a Magyarság felé eső oldalon áll Lajta melletti Bruck, Possendorf és – régiségére nézve valamennyit meghaladva – Pütten és Seebenstein vára; a medencze déli részén Steyersberg és Wartenstein; a nyugati szélén Pottsbach, Emmerberg, Brunn am Steinfeld és Fischau, Enzesfeld, Rauheneck és Rauhenstein, Mödling és Enzersdorf-Liechtenstein vára.
A XIII. század elején keletkezett Erényes Lipótnak, az utolsó előtti babenbergi herczegnek gondoskodásából az első város a Steinfelden, melyet kezdetben új városnak, későbben pedig, nehéz időkben sok megpróbáltatást kiállván, ugyanolyan joggal hűséges városnak neveztek. Első sorban ennek is az volt a czélja, hogy a határt biztosítsa, de egyszersmind az is, hogy az új kereskedelmi útat, mely az Adria partjairól az Alpeseken, a Semeringen át a Dunához vezetett, védelmezze.
VI. Károly császár, nevezetesen pedig a tartományainak belső jólétéről anyai módon gondoskodó leánya, Mária Terézia idejében kezdődnek a nagyobb iparvállalatok a Bécsi medencze területén, valamint a behatóbb intézkedések a Steinfelden való földmívelés emelésére, mely talajának természeténél fogva nagyon csökönyös volt az ember törekvéseivel szemben. A fém- és szövő-iparczikkek nagy gyárainak alapítása a Schwarza, Pütten, Lajta és Fischa mellett, a Piesting, Triesting és Schwechat völgyében, valamint Theresienfeld földmíves-gyarmat felállítása és a Steinfeld egy részének fekete-fenyővel való erdősítése az ő idejébe esik.
Mai nap egész úthálózatok szelik keresztűl-kasúl azAlpesek és a Duna közt elterűlő síkságot, összekötvén a virágzó helységeket egymással és a székvárossal. A vas sínek győzedelmesen nyomúlnak be a párkányhegység völgyeinek egész belsejébe és a gőzparipa, valamint az elektrotechnika legifjabb sarjadéka, soha nem sejtett fokban mozdítja elő az életet és a forgalmat. A hazai technika dicsőségét hirdetve, csodálatos műépítményeken emelkedik Stiria zöld hegyoldalai felől az összekötő vas-szalag, a semeringi vasút, a Bécsi medencze felé, s egy ezzel egyenrangú másik mestermű, a Ferencz József-forrás vízvezetéke, a Schneeberg áldásosztó nymphája előtt nyitja meg Bécs kapuit.
