Népviselet. Weissenhofer Róberttől
Népviselet.
Weissenhofer Róberttől
Weissenhofer Róberttől
Alsó-Ausztriának legsajátságosabb népviseletét, mely részben a negyvenes éveken túl megmaradt, határozottan a Piesting- és Triestingthalban kell keresnünk. E vidékeken idegen hatás legkevesebb nyomot hagyott.
Ott a parasztember bársonyszalagos és csatos, fekete szőr kalapot viselt, alatta fehér és piros csíkú hálósipkát, melynek csücske a jobb fül mögött csüngött le; tarka nyakravalót, elöl egyszerűen csomóba kötve; tarka selyemből vagy fekete bársonyból lajbit, két sor gombbal, fölébe zöld nadrágtartót, mely fiatalabb embereknél, a hol a két szára összeért, kis aranybetétekkel volt czifrázva. Az álló-gallérú s alúl felhajtott, kis fekete bőrsujtásos újjú rövid zeke sötétkék posztóból volt, ép úgy a hosszú kabát is, melyen később a kapcsokat gombokkal cserélték föl. A kék kötény a derekat kanyarította körűl. A fekete kecskebőr nadrág megfeszűlt, a puha bőrből való, bokában sűrű ránczba szedett magas szárú csizmákat rendesen csak térdig húzták föl. Öregebb emberek csatos czipőt és harisnyát viseltek.
A parasztasszonynak legszebb és legértékesebb dísze az úgy nevezett „reiche Haube”, czifra fejkötő volt. Ez két főrészből állott: az ernyőszerű előrészből, mely drótformából készűlt és reczés aranyfonadékkal volt borítva, és az aranyhímes s lelóggó font aranyzsinóros búbos hajtott tetőből.
Kevésbé vagyonos parasztasszonyok az úgy nevezett „Blendenhaube”-t viselték, mely olyan volt, mint amaz, csakhogy fekete csipkével díszítve; legfölebb a teteje volt aranyhímzéses, sokszor az sem. Mennél régibb a viselet, annál előbbre állott az ernyő az arctól. Egyéb ünneplő ruházatot képezett a tarka selyem nyakkendő, a hat-, hétsorosan a nyak köré kerített kláris füzér, barna vagy zöld, csillogó selyem kurtka, fölűl nagyon dúdos, alá felé szűkűlő újakkal, fekete kötény és viganó, szintén selyemből vagy más drága „nehéz” kelméből. A lábbeli fehér harisnyából és kivágott czipőből állt. Az egész viselet tarkának, duzzadtnak volt mondható.
Az ötschervidéki, meg a szomszédos síkföldi parasztot egész az ötvenes évekig a hegyi lakóban általán meglévő különös előszeretet jellemezte a zöld szín iránt, mely a hasítatlan szárnyú zöld újjasban találta legsajátosabb kifejezését. Ehhez a ruhához tartozott a feszes, térdig érő nadrág, késtok a zsebje mellett, a piros pruszlik, zöld nadrágtartó hegyette, és az igen széles karimájú alacsony kerek kalap, vagy a nagy kupakja miatt „Siebenvierteltagwerkhut”-nak nevezett kalap, mely alúlról feléig kissé összeszorúlt, azon fölűl pedig erősen szétterjedt s csattal, vagy, mint az alacsony kalap aranybojtokkal volt díszítve. A lábbeli fehér vagy kék kapczából és szurkos fonalú czipőből állott. A derék körűl hordott, pávatollal kivarrott szíjöv rendszerint keskenyebb volt, mint a kalmárok és fuvarosok ismeretes tüszője.
Más vidéki paraszt viselete kevésbé volt festői. Hosszú sötét kabátot vagy hasonló kelméjű zekét viselt, ez alatt sűrű-pitykés lajbit, térdig érő nadrágot, fehér vagy kék harisnyát és csatos czipőt, fövegűl durva fekete nemez kalapot. Ebben van általában a közönséges, nem festői parasztviselet típusa.
A Bécsi-erdő vidékén még a vörös mellény s az ezzel együtt járó zöld vagy fehér nadrágtartó tartozott az ünneplő öltözethez, Puchberg környékén eddig a magas, kúpalakú kalap és „vatermörder”-szerűen felálló s kicsipkézett inggallér. Lábbelije a parasztnak itt, mint egyebütt még ma is, a csizma volt.
A női parasztviseletben különféle vidékenként ismétlődik a fent említett tipusa a dúdosnak, csillogónak. Az aranyos fejkötővel néhol a sarkantyúformán kikanyarított linczi fejkötőben találkozunt, a Bécsi-erdő tájékán az úgy nevezett „Bindl”- vagy „Knödl”-főkötőt viselték, mely fekete bársonyból ezüst czifrázatú és aranyos vagy ezüstös szegélyű volt; másutt a hátúl fölálló „Brettl”-főkötőt, melynek drót és lemezpapiros formája pamutgyolcscsal volt borítva; ismét másutt a majd lábnyi magas búbos fejkötőt. Néhol, kivált a hegységben, divatban volt a stájer férfikalap minden díszítmény nélkűl.
