XI.

Teljes szövegű keresés

XI.
Nőtt a vagyonka és a gyermek.
Mind több joggal mondogatta a nép:
– Az Isten áldja meg Dani uraságot!
Ő pedig írá akkortájt:
«Igen gyakran elfojtják bennem a gazdasági, paraszti vesződségek az amúgy is nagyon szunyáta írásösztönt.»
Mintha véle szólna Kazinczy, írván Arankának:
«Nagy még a setétség, kedves barátom, és nékem úgy látszik, hogy mivel némely helyeken napok támadnak, a barlangok setétjei még feketébbekké válnak, mint eddig voltak, míg egünket estveli homály fogta vala be.»
Íme Festetich György gróf úr is Keszthelyen mely tudományszerető, s magyarul beszélő úr, s Helikonja mégis, mit az irodalom felvirágoztatására rendeze, mely igen furcsán üte ki. Kisfaludy és Berzsenyi uramék, kiket meghívott, s nagy reverenciával és levett kalappal fogada, nem is szerepelének, ellenben igen sok diák helikoni próbálgatásokkal, s meglett az ünnepély annyiban, hogy fát ültettek, rómaiak módján Gyöngyösi, Zrínyi, Csokonai, Kazinczy és Kis János emlékezetére, kiknek verseit azidétt együtt olvasni sehol sem lehete.
Meg Kazinczy uram is újításában igen átalkodott, a Dunántúl nyelvét mibe se veszi, mely okból grammatikai hadizenetet készíte ellene.
Alig mozdul valami. Kolozsvárt bizonyos buzgó Döbrentei Gábor uram kezdeményére pályázat íródik ki a magyar teátrumban eléadandó műre. Berzsenyi uram is készíté Kupa támadását, de töredék marada, mivelhogy játékszínhez mit sem érte. Kecskemétről az aljegyző, bizonyos Katona József uram békülde egy drámát, valami Bánk bánt, mit azonban a pályázati jelentésben meg se említének, s a cenzor sokáig nem engedé meg kiadását.
Anno 1814. A nagy Napóleont ekkor száműzik először.
«Forr a világ bús tengere», s «csak a magyar szunnyad mély rögzésben.»
El-elönti a keserűség:
– «Százszor felveszem tollamat és százszor leteszem. Mit írjak, s cui bono? A bolondokat tegyem okosakká, vagy a gazembereket jókká? Mely merészség magyarnak a lehetőségek országát vívni!»

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem