VII.
VII.
Jönnek az évek és csendesen elmennek az évek. S mindenik évnek van aratása.
Anno 1808. A birtokot a zálogból, Thulmon Pál uramtól végtére kiváltják s mennek, költöznek Niklára. Már kéne Pestre menni, Szemere uram csak nem küldi Kazinczy uram által korrigált verseket, merthogy hibásnak találá az orthographiát és az interpunctiót.
Nem, s nem lehet. Jön a költözésre újabb adósság, s várják a harmadik gyermeket.
Az év kalásza üszkös: termése gond.
Alig gyógyul meg az epehidegtől, s mely rettentő szerencsétlenség: jönnek a franciák. Még bíznak, bíznak, de elkövetkezik hamar a «Retirálj, retirálj, Komáromig meg se állj», s mennek franciák, olaszok, rajnaiak keresztül a falun, s elemésztve a termés, s ugar marada a föld.
«Még eddig a múlandóságnak semmi magvát nem éreztem ereimben, de most érzem egész semmiségemet és csüggedek» – panaszolá Kazinczynak.
