VI.
VI.
Ama kóbor és részeges poéta, bizonyos Vitéz Mihály, kit Sárközy uram is pártfogola, atájt hala meg Debrecenben.
Nemzetes Berzsenyi uram nem igen találkozott véle, pedig eleget csavargott Somogyban, Zalában az ő közelében. De ő maga, mióta megházasodék, mulatós ember nem vala, ama kóbor poéta meg igen igen kedvelé a különb-különb italokat s mulatásokat. Ő véle soha nem fog vala barátkozni nemzetes Berzsenyi uram, mint Kazinczy és Kis János uramékkal tevé. Hogy is tenné jó gazda ily rendetlen emberrel, mint Vitéz, ki senki, semmi, még Csurgóról, a tanárságról is elcsapták! S ráadásul mely botránkoztató korhely nótákat szerze!
Pedig «a poétának nemcsak hangicsálni, hanem használni is kell. Az a poéta, kinek az egész világ klastrom, melyben ő nem erkölcsrontó bor-dalokat, hanem mint áldozópap himnuszokat zeng; aki nem kancsót ád az ember kezébe, hanem virtust, az élő Istent leheli annak lelkibe».
