XXII.
XXII.
TÜKRÖM hazudik! -: nem vagyok öreg
míg arcod a tavasz jegyében áll!
Homlokod első ránca mondja meg,
hogy életemnek zsoldja a halál.
Mind ami szépség téged elborít,
mint kedves köntös fedi szívemet,
szívem benned, szíved benne lakik:
hogy is lehetnék nélküled öreg?
Óh kedves! óvd magadat, mint szivem
- (nem érted: értem!) - élő gondja véd,
szíved hordozva őrzöm, oly hiven,
mint gyöngéd dajka őrzi kisdedét.
S ha majd enyém megtört, ne várd szived:
nem úgy adtad, hogy egykor visszavedd!
míg arcod a tavasz jegyében áll!
Homlokod első ránca mondja meg,
hogy életemnek zsoldja a halál.
Mind ami szépség téged elborít,
mint kedves köntös fedi szívemet,
szívem benned, szíved benne lakik:
hogy is lehetnék nélküled öreg?
Óh kedves! óvd magadat, mint szivem
- (nem érted: értem!) - élő gondja véd,
szíved hordozva őrzöm, oly hiven,
mint gyöngéd dajka őrzi kisdedét.
S ha majd enyém megtört, ne várd szived:
nem úgy adtad, hogy egykor visszavedd!
