LXIV.
LXIV.
HA látom: az Idő zord keze múlt
világokat öl s kincseket temet,
hogy büszke piramisokat lesújt
s az örök-érc dühének rabja lett,
ha látom: a tenger vad éhe hogy
eszi a parti országot s a kő
s a föld vizes kezében egyre fogy
- nőve pusztul a lét s pusztulva nő -
ha látom: minden-minden változik
és minden élet lassan haldokol:
a pusztulás látása megtanít:
jön az idő s Téged is elrabol!
Halál szivemnek ez a gondolat:
fél, hogy elveszt, s előre megsirat!
világokat öl s kincseket temet,
hogy büszke piramisokat lesújt
s az örök-érc dühének rabja lett,
ha látom: a tenger vad éhe hogy
eszi a parti országot s a kő
s a föld vizes kezében egyre fogy
- nőve pusztul a lét s pusztulva nő -
ha látom: minden-minden változik
és minden élet lassan haldokol:
a pusztulás látása megtanít:
jön az idő s Téged is elrabol!
Halál szivemnek ez a gondolat:
fél, hogy elveszt, s előre megsirat!
