LXII.
LXII.
AZ önszeretet rabja lett szemem, -
elmém, szívem az önzés fonja át
és nem segíthet gyógyszer lelkemen,
oly mélyre vette már a bűn magát.
Nincs termet és arc ily szép - így beszélek -
és nincs hűség igazabb és nagyobb,
ennen bírám: é n döntöm el, mit érek:
mindenkinél külömb és több vagyok.
De ha látom tükrömben, hogy kiszáradt
arcomba ráncot vénség sava rág már:
visszára olvasom s az önimádat
int: Magadat szeretni balgaság már!
Agg korom ezért zengi Diadalmad,
friss napjaidtól festve fiatalnak.
elmém, szívem az önzés fonja át
és nem segíthet gyógyszer lelkemen,
oly mélyre vette már a bűn magát.
Nincs termet és arc ily szép - így beszélek -
és nincs hűség igazabb és nagyobb,
ennen bírám: é n döntöm el, mit érek:
mindenkinél külömb és több vagyok.
De ha látom tükrömben, hogy kiszáradt
arcomba ráncot vénség sava rág már:
visszára olvasom s az önimádat
int: Magadat szeretni balgaság már!
Agg korom ezért zengi Diadalmad,
friss napjaidtól festve fiatalnak.
