CXXXII.
CXXXII.
SZEMEID szeretem, részvét ragyog
bennük, tudva: gőgöd hogy fáj szívemnek,
vigasznak éjszin fátyluk szinte sok,
ha - kedves gyászolók - rajtam pihennek.
Mert, igazán: a nap hajnali vére
keletnek fél-oly glóriát sem ád,
s az a telt-tüzü csillag, nyugat őre,
nem dísziti úgy a menny homlokát,
mint szemeid mély gyásza arcodat.
- Óh szíved is osztozzék gyászomon,
hiszen gyászolva szebb vagy, boldogabb:
legyen tested palástja szánalom!
S megesküszöm: a Szépség is sötét
és minden rút, ha színe nem tiéd!
bennük, tudva: gőgöd hogy fáj szívemnek,
vigasznak éjszin fátyluk szinte sok,
ha - kedves gyászolók - rajtam pihennek.
Mert, igazán: a nap hajnali vére
keletnek fél-oly glóriát sem ád,
s az a telt-tüzü csillag, nyugat őre,
nem dísziti úgy a menny homlokát,
mint szemeid mély gyásza arcodat.
- Óh szíved is osztozzék gyászomon,
hiszen gyászolva szebb vagy, boldogabb:
legyen tested palástja szánalom!
S megesküszöm: a Szépség is sötét
és minden rút, ha színe nem tiéd!
