III. jelenet.
III. jelenet.
Tagányi (a díványhoz megy): Katona úr! Katona úr! Tudja maga, hogy ki pusztította el a legtöbb embert? Testet és lelket, katona úr?… Ha nem tudja, én megmondom magának (súgja): A nagy tőke! Hallotta komám? A nagy tőke! De pszt! Meg ne mondja senkinek!
(Künn mindjobban erősödő bús katonazene hallatszik, temetési indulót fújnak.)
Gyerekek (átrohannak a színen): Katonatemetés! Katonatemetés! Katonatemetés!
(A zene távolodik és aztán elhal.)
Rudi (szabadságolt katona. Hajszolt ember, lelkileg is meg van viselve. Bejött a hátsó ajtón.): Kérem ez a tizenhatos számú barakk?
Tagányi (nem vesz róla tudomás, föl-le mozog).
Rudi: Bocsánat, tisztelt úr…
Tagányi (lesújtóan néz rá, tovább sétál és gesztikulál).
Rudi: Kérem ez a tizenhatos számú barakk?
Tagányi: Szemtelenség! Gondolkodni akarok.
Rudi: Bocsánatot kérek, nem akartam az urat zavarni.
Tagányi: Alászolgája!
Rudi: Jó, jó, kérem, de azt mindenesetre szeretném tudni, hogy ebben a barakkban lakik-e özvegy Simonyi Mihályné?
Tagányi: Lakik? Lakott.
Rud i: Most hol lakik?
Tagányi: Valami köze van magának ahhoz:
Rud i: Kérem, én a fia vagyok.
Tagányi: Úgy, a fia? Szép kis fiú! Most egyszerre eszébe jut keresni a mamuskát? És hol voltunk három évig? Pfujha!
Rudi: Most jövök Szibériából.
Tagányi: Úgy! Most jövünk Szibériából?
Rudi: Berezovka Transzbajkála… Irkucktól keletre négyszáz kilóméter…
Tagányi: Na és?
Rudi: Azt mondják, hogy míg oda voltam, az édesanyám egészen tönkrement.
Tagányi: Na és?
Rudi: Azt mondják, a végén ebbe a piszkos csűrbe került!
Tagányi: Na és?
Rudi (elérzékenyül): Ilyen világ! Kirostálják az embereket, felét a szemétdombra vetik...
Tagányi: Tudja mit? Mondok magának egy viccet…
Rud i: Kérem, ez bennem olyan nagy érzés… ne tessék én velem játszani.
Tagányi: Azért kedves mamája mégis lakik most olyan messze, mint ide Szibéria!
Rudi: Ebből most már elég volt!…
Tagányi (tekintélyt vesz föl): …Doktor Tagányi Zsigmond mindig a fennálló társadalmi rendet támadta… és mindig letartóztatták (hangot változtat.) Olyankor mindig az arcomat, de különösen a fejemet ütötték és az fájt!… Kérem az nagyon fájt…
Rudi: Igen… az nagyon szomorú dolog… De kérem, én már negyedik hete nyomozok itthon és nem tudok ráakadni az édesanyámra…
Tagányi (megint a régi hangon): Kedves mamája nagyon rossz bőrbe volt mikor innen elment.
Rudi: Mit mondjon az ember erre? Ilyen állapotok…
Tagányi: Kedves mamája olyan vékony volt, bizony olyan sárga volt.
Rudi: Testileg is egészen tönkrement?
Tagányi: Ajjé! De hogy tönkrement!
Rudi: Le volt nyomorodva?
Tagányi: Ajjé, kedves mamája a nyomorban egészen felmagasztosult…
Rudi: Megérti az úr, …hogy ez most nagyon rossz nekem?
Tagányi: Kedves mamája, mikor innen elment, se kukk, se bakk, egy szót se szólt.
Rudi: Haraggal ment el? Miért?
Tagányi: Mondtam neki: nagysádkám…
Rudi: Nem volt az sose nagysád! Az mindig egy jóravaló szegény asszony volt.
Tagányi: Mondtam neki! jóravaló szegény asszony! Hova költözik kegyed? De egy hangot se felelt, csak felszállt a kocsijára és elszelelt.
Rudi: Vagy maga bolond, vagy én.
Tagányi: Kocsija olyan volt, mint egy láda, fogva eléje két fekete ló volt…
Rudi: Meghalt?
Tagányi (átcsap a beszámíthatatlanságba): A kihallgatásnak vége… Kasamadiner! (elmegy tőle.)
Rudi: Meghalt?
Tagányi (ordít): Emberek! Adjatok nekem egy pontot a mindenségben és én kivetem sarkaiból ezt a társadalmi rendet, hogy csak úgy recseg és ropog minden! Ez a társadalmi rend megérett a pusztulásra! És el fog pusztulni ez a társadalom… Adjatok nekem egy pontot!… Hol van az a pont?
Rudi (most világosodik meg egészen előtte, hogy kivel beszél): Szerencsétlen! (elmegy)
