II. jelenet.
II. jelenet.
Bor a (szegény asszony, tele fojtott keserűségekkel és fájdalmakkal. Tisztán és rendben tartja magát. Jön be a hátsó ajtón.): Süllyedjetek el! Vesse ki a föld a testeteket!… Nem lelőtte a kiskutyusom! (bejön és ráül a dívány karfájára, foltozó munkába kezd.) Most már nemcsak az embereket lövetik agyon, hanem már a kutyákat is! Utolsó kis örömét is elveszik az embernek!
Tagányi: Miért nem ül a dívány közepére nagysádkám?
Bora: Mert most olyan világ van! (átül a dívány másik karfájára.)
Tagányi: Fél, hogy "elevenére" tapint a díványnak?
Bora: Csak azt mondom magának, hogy hol van a fiam, akkor jaj magának. (Kimegy.)
