6. jelenet
6. jelenet
(Voltak, Sátán)
Asszony: Teríts! (Sátán formában belép az Ember.)
Zsuzsó (terít, tányérokat rak fel, cseréptányérokat, ónkannában bort s apró serlegeket. Kinn szél süvölt): Bezzeg urad fázik, ázik…
Asszony: Békén… Most uramra gondoljak, mikor úgy hull a hó, mintha ördögök szitálnák. Hogy hull, hogy száll, csimbókot rak az ágasra, sipakot a kapubálványra. A fa ágán úgy himbál, mint a madár, és csak száll, csak száll, mint a lelkemre a nagy fehér parazsak. Ha én is úgy pehellyé válnék, kedvem szárnyán úgy kirepülnék!… Hol vannak már kedveseim, lomha túzokok! nincsen tűz talpatok alatt… Zsuzsó…
Zsuzsó: Má vesztit érzi, má vesztyit.
Asszony (az arcára tapasztja a kezét, mikor szilajon felnéz, nesztelenül ott áll előtte az Ember. Gubában félelmesen. A sötét szobában a tűz fényénél rémesen hat, hátulról valami lilaszínű esti világítás látszik).
Ember (egy ideig áll, aztán előbbre jön s leül a lócára egy szó nélkül).
Zsuzsó (balról jön világító szerszámmal): Jézus Mária, szent József… (Keresztet vet, a lámpását leteszi a helyére, s az asszonyhoz visszahúzódik.) Ki az!
Asszony: Valamely csavargó… Nos! Mit akarsz. Éjjeli szállást? Vacsorát? Hálást?… Menj az istállóba. … Ott ellehetsz a meleg barmok közt…
Ember (meg se mozdul, állhatatosan néz).
Asszony (meg van babonázva): No csak szólj már… Ki vagy?… Útonjáró kósza lélek!… Vagy az eleven Sátán?
Zsuzsó (megborzongva, egyre kereszteket hány): Lólába van… Hosszú, bojtos farka vagyon… Szarva van… Fekete szarva…
Asszony (megborzong, aztán hisztérikusan felnevet): Ha! Hát a Sátán akkor… Mi! még nem is vétkeztem, immár itt lábatlankodsz!… Átkozott pokolbeli! Legalább addig várhattál volna, míg legalább egyik szeretőm megjött vala…
Ember (feláll s kimegy).
Asszony (felujjong): Drága pokol kapusa!… Ez is jobb hozzám, mint uram!… Láttad, olyan szeme vagyon, mint átkozott uramnak!
Zsuzsó (még egyre remeg): Olyan szaga van, mint a pokolnak. Fi, de büdös!
