5. jelenet
5. jelenet
(Asszony, majd Zsuzsó)
Asszony (meggyalázva, megtépve érzi magát, liheg és lelkendezik): Azér is… Csak azér is!… (Kint kolompok és csengők hallatszanak.) Eredj, eredj, mire hazajössz, szebb szarvú ökröt hozol, mint a Lombár… (Erőszakosan dalolni kezd. Szünet.)
Zsuzsó (jön megsunyva, morózusan, morogva): No mán hogy gajdol, mint a pásztor libája.
Asszony: Hogyne gajdolásznék Zsuzsóm, mikor végtére csak megszabadultam. Voltál-e ahova küldtelek!
Zsuzsó: Vótam, a lábam ficamodott vón ki bokába. (Ijedten emeli a lábát.)
Asszony: A papnál is?
Zsuzsó: Hát.
Asszony: Kántornál is?
Zsuzsó: Hát.
Asszony: Az én lelkem galambom káplánomnál is!
Zsuzsó: Hát. No.
Asszony: Oszt mit mondtál nekik? (A távolodó állatokra figyel, a kolompokra és csengőkre.)
Zsuzsó: Azt, hogy estétől hajnalig!
Asszony: No megadtad nekem! Még egyszerre gyünnek ide! Kössön görcsöt a nyelvedre a Sátán! (Az ablakban megjelenik a Sátán s benéz, aztán eltűnik.)
Zsuzsó (felsikolt, mert meglátta).
Asszony: Egyszer bízok rád valamit, akkor is elfuccsolod. A vénasszonyt mind füstre kék akasztani, mint a sonkát.
