3. Jelenet
3. Jelenet
(Voltak, Susanne, Anna Marie)
Susanne (fekete ruháján vörös törökpiros kendő a vállán. Előre jön és szertartásosan meghajol).
Anna Marie (hátrább félve közeledik, és kíváncsian meresztgeti a szemét a fiatal urakra. Utánozza a Susanne mozdulatait).
Dobó úrfi (ijedten, szemérmesen búvik hátra, s igen megütődve és kíváncsian lesi Anna Mariet).
Balassa (széles mozdulattal daliásan a palotás lépése formán fogja el a Susanne kezét s magához öleli a lányt. Egy szó nélkül, egyre közelebb vonja és szájon csókolja.
Anna Marie (lassan, alázatosan, huncutul közeledik Dobó úrfihoz, aki nagyon tetszik neki).
Dobó úrfi (ijedten húzódik hátra a lány előtt, s a kucsmájába temeti az arcát): Jaj!
Anna Marie: Jaj!
Dobó úrfi: Maga nem vértszopó vámpír?
Anna Marie: Én?… s maga nem harap?
Dobó úrfi: Én?… Szerbusz, no! (hevesen és ügyetlenül megcsókolja a lányt. Földhöz vágja a kucsmáját.) Hű, Bálint bátyám!
Susanne (Balassának helyet mutat): Lovag… (hízeleg neki, megérinti az állát felfelé fordított összetett két tenyérrel.) Mért oly komoly?… Kis édesdedecske… Mi búja lett (kiegyenesedik, affektált, de mégis belső gyöngédséggel).
Balassa (meg van döbbenve s meg van hatva, verset mond, most csinálja. Halkan, gondolkozva, nemesen):
Szerelem istenném,
Vénusnak ereje
Most megkörnyékezett.
Elmém nagy bánatban,
Szívem is új lángban
E szép szűz miatt veszett…
Kit elébb is láttam,
De reá nem gyultam,
Mert így, mint most nem tetszett!
Vénusnak ereje
Most megkörnyékezett.
Elmém nagy bánatban,
Szívem is új lángban
E szép szűz miatt veszett…
Kit elébb is láttam,
De reá nem gyultam,
Mert így, mint most nem tetszett!
Susanne (sóhajtva): Szűz…
Balassa (tovább mondja):
Balassa (tovább mondja):
Fekete gyászában,
Mint sűrű árnyékban
Liliom, úgy fejérlik.
Szép piros orcája,
Fekete zománcba
Mint rubin úgy tündöklik.
S lejt öltözetiben,
Mint a sovány bőjtben
Mária képe, úgy fénylik.
Mint sűrű árnyékban
Liliom, úgy fejérlik.
Szép piros orcája,
Fekete zománcba
Mint rubin úgy tündöklik.
S lejt öltözetiben,
Mint a sovány bőjtben
Mária képe, úgy fénylik.
Susanne (odanyújtja a kezét s megfordulnak tánclépésben egymás körül).
Anna Marie (ugyanúgy Dobó úrfival, de az mindjárt frissen ugrál s megpergeti a lányt, mintha csárdást járna vele).
Dobó úrfi: Tyhű, ide ne nizzik Bálint bátyám!
Susanne (mikor szétválnak): Hozz bort, Marie, s a citerásokat!
Anna Marie: Bort és citerást! (Táncolva megy az ajtó felé, s egy ujjal csalogatja Dobó úrfit.) Táncot, dalt és csókot! Még ilyen boldog soha nem voltam!
Dobó úrfi (egyre hátrált jobbra, egész az ajtóig, s folyvást tagadóan rázta a fejét, hogy nem megy vele. Most egyszerre elszánja magát, s egy rohanással utána a leánynak. A bal ajtóban megáll, s összeteszi a kezét. Balassa felé néz): Jaj, anyám, ha látnál! Ó, mely igen lelkemre kötte, hogy csak az bécsi késértő személekre ne vessem az tekéntetem. Ha egyet látok bennek, tapasszam kezeimet szemeimre, s mondjam el emez ördögűző imát: (Megáll, mintha el akarná mondani, de elnémul.)
Anna Marie: Na, mondd el hát.
Dobó úrfi: Tán bolond vagyok. Még hogy eltűnjetek!… (El a lánnyal.)
