2. Jelenet
2. Jelenet
(Balassa, Dobó úrfi)
Balassa (belép, egyszerűen, természetesen, sastollas kucsmáját feltaszítva).
Dobó úrfi (rémülten, Balassába kapaszkodva): Hová ördögbe bújsz bé Bálint bátyám! (Sűrűn kereszteket vet.)
Balassa: Ördöghordta! Eltünedezének a vidám fürjecskék!
Dobó úrfi: Bizigen megrontó boszorkányok csapdájába esénk. És odakint áll az Wollmuth kapitány az vasas németekkel.
Balassa (kitör): Estéliglen szabad vagyok Bécsben!… Álljon az német eb a rókalyuk száján. Felség parancsa, hogy míg a tábori kürtök meg nem szólalnak, senki hozzám nyúlni ne merészeljen, még ha mind egész Bécset felfordítanám is.
Dobó úrfi: Félek az Stáremberg herceg-ezredestül. (pattogva.) Én csak tizennyolc esztendősöcske vagyok, de nem bomlok úgy minden szoknyáért, mint kigyelmed. Most üldözik az ebek a hercegnéért, s immár más semmi leányzók után rohana.
Balassa: Dobó úrfim, szép öcsém, húgomnak sógora! (Megfogja.) Mit tudsz te az vérnek dolgában. Kiüldöztenek asszonyok mián egész hazámból. Kivernek im asszony mián Bécsnek városából én sok irigyeim. És nekem menni kell immár Lengyel földre, zabkenyérre, büdös polyákasszonyok után… Hát hogyne állanék meg még egyszer itt a Tifingrál utcában, az utolsó csárdánál egy pohár borára Cupidónak… ejhó, kis lelkek, jösztök-e már! Egyet se búsulj. Tíz lépés a hadi kapu, még egyet örülök finom, drága lányok ölén, aztán te mégy vissza a Burgba, kis úrfitanyádra, én ki az nagy velágba, magam bolond útját járni…
Dobó úrfi: Bizony jobb szeretnék kelmeddel templomban térgyepülni, oltár előtt.
