IV.
IV.
Anitta, a jósnő, valamint Héla, Melánia, Jutka című két novellájában a végzetes nőt rajzolja meg. Mihályi Rozália csókjában szomorú méltósággal emel fel magához egy sokunkkal megesett történetet; A Bimbura halála az avult fekete-fehér szerelem kellemes változata (Bimbura „ördögien fekete legény, aki a legfehérebb tejet árulta a kis gyarmati metropoliszban”, s akinek merész ívelésű szerelmi vágya: „ha a szép fehér francia kisasszony egyszer átölelné a karjaival, amelyek csupaszok, mikor a tejet a kannákba kiönti, ha átölelné egyszer a Bimbura nyakát.”). Az asszonyi házasságtörés novellája: Tamás és Tilda, a legátfogottabb, a legstílusosabb Ady-novellák egyike. Azonban szerelmi tárgyú elbeszélései közül mégiscsak a Szabó Márton asszonnyal és az Eszterkuthy Éva húga a legkitűnőbbek. Ezekben a novellákban – de a többiben is – a szerelem nem gyönyörűség, hanem elkerülhetetlen tragédiája a nemekre osztott emberiségnek. Sötét és mindenkit elérő emberi sors: rettegjen, aki a szerelem édes borát szomjas torokkal kortyolgatja.
