Gellért Oszkár: Egy báli keztyühöz
Mikkel a hajamba ha játszva túr,
Villanytűcskék szurkálják szivemet –
Mit megragadok olykor s oly vadul,
Hogy nyelve szisszen, cimpája megremeg –
Mit, míg durcásan fordul tőlem el,
Ugy értet hozzám, sziven lök vele –
Meleg, puha karját, mely úgy ölel,
Hogy dermedten megroppanok bele –
Hogy annyit lássak most, amekkorán
Vonagló ajakam elfér és kiszenved.