Városok, folytatás.
Városok, folytatás.
De ha kilépsz a porváros legszebb terére, megbékülsz. Ott magas paloták, ott új, szép szobrok vannak fák között, ott gesztenyesorok a gyönyörű négyzetben. Ott zene és elegáns asszonyok, dallamos mozgások: s villanyos reflektor fehér fénye játszik a fekete lombokon. Ott előtted a kettős városháza, sóhajok hídjával egy kis karcsú toronnyal. Hányszor néztem ezt a tornyocskát a gyönyörű ég hátterében: az ég itt indigószínű és a toronynak este égő szeme van s kacéran hordja cifrázott erkélyét, mint csipkéit a kecses táncosnő. S hányszor képzeltem, hogy a kecses torony a felhők előtt nesztelen táncot jár!
Most egy gyönyörű országúton állok, ahol szembe velem két sor gyönyörű szál jegenye ballag, mint magas, zöldcsuhás zarándokok a régi vár és búcsújáróhely felé. De én az ellenkező irányba nézek s előttem a szénváros. Mert ott szénpor úszkál a levegőben s lerakódott szénpor feketíti a meszes talajt. Sziklás hegyek védik fölül a szénvárost, ahol örökké hallatszik a kőtörők kalapálása, ahol pompás szerpentinek aranyos kavicsokkal kígyóznak a fehér szirtek közt s nagy kőkeresztek kandikálnak a változatos mélységekbe. Magas kőszál trónjáról a havi Boldogasszony méltóságosan néz farkasszemet a sík város ó-kupolás mecseteivel, melyek most a keresztet csillogtatják erkélyes tornyukon. Az Árpádkori dóm négy román tornyával erős vár gyanánt uralkodik a városon, s a dóm mögött meredek utcák macskafejes járói kúsznak a hegynek. E hegyek gyomrában szén van és a város gyomrában kormos gyárak. De a lejtős utcák közepén friss hegyi erek hangos csörgéssel buktatják alá meszes, kemény vizűket s viharok után megdagadva elhordják a könnyű léchidakat s felhatolnak a gyalogjáróra. Honnan jöhetnek e kis patakok? kérdeztem magamtól gyermekkoromban s egyszer elindultam az egyik nyomában, mint egy kis detektív a hegyeken át, követtem kanyargós útjain, tűnődve álltam meg kisded kataraktái fölött és nem találtam forrását; s este sárosan, porosan vergődve haza új, ábrándos fogalmat hoztam magammal a nagyvilág végtelenségéről.
Most megint otthon vagyok: mellettem van a nyáros borváros; de mit törődöm én a várossal, csillagos tornyával, duhaj legényeivel és hangos pincesoraival? A pompás réten, a ropogós fűben járok, kívül a városon…
