473. SPRINGER MIHÁLY – MK-NAK [Budapest, 1910. május 18.]
473.
SPRINGER MIHÁLY – MK-NAK
[Budapest, 1910. május 18.]
SPRINGER MIHÁLY – MK-NAK
[Budapest, 1910. május 18.]
Méltóságos Uram!
Van annak már vagy tizenkét éve, fiatal szegény fiú voltam, s nagyon szerettem volna Mikszáth műveit olvasni, de semmiképp sem tudtam azokra szert tenni. Elhatároztam, hogy Méltóságodnak írok. A gondolatot tett követte. Levelemre gyönyörű választ kaptam, azonban végtelen sajnálatomra ezen levél – máig sem tudom mi módon – eltűnt.
A könyveket azonban nem kaptam meg. Azóta sorsom jobbra fordult, s azt hiszem, hogy nagy részét olvastam annak, amit Méltóságod írt.
Engedje, hogy tisztelői sorából azt nyújthassam, amit legjobb tehetségem szerint nyújthatok – egy kis költeményt. Lehet, hogy a szakértő kritikus előtt rossz, de az érző magyar ember szívében bizonyára megtalálja helyét. –
Tisztelője
Springer Mihály
Budapest, V. Sas u. 12.
Mikszáth
Emlékezzél vissza… tán tizenkét éve…
Minden búbánatom küldtem egy levélbe.
Megírtam, hogy édes magyar szülőanyám,
Dagadó kebléből nem táplál – a hazám.
Idegen kenyéren, messze, távol élek,
S haza jönni többé soha nem remélek.
Tengerpartján álltam, holdvilágos estén
…A hold ezüst fényét orcáimra festvén…
Elfogott a vágy, hogy hazám újra lássam,
S magam annak földjén jó mélyen beássam.
Legyek eltemetve, megölve – feledve,
De ott pihenhessek, hazám, az öledbe.
Amit innen vittem, összekuporgattam,
Azt az egy pár könyvet vaskézzel tartottam.
Ha elfogott néha a puha gyávaság,
Akkor »Mikszáth« volt az egyetlen imádság.
A víz partján ülve csöndben olvasgattam
S minden egyes lapját könnyemmel áztattam.
Kaptál babérágat, földet, dicsőséget;
Bálványoz a hazád… szülőanyád… téged.
Tartson meg az Isten erő, egészségben,
Hivogasd el mind, kik élnek messzeségben!
(Nem kell oda más, csak egy kis szó, meg beszéd,
S ezer hajón jönnek, édes hazám, feléd.)
Életednek mégis ez leend tán legszebb
Igaz boldogsága… színmagyar szívednek:
Hogy kik távol élnek sajgó honfiszívvel,
Sírva bujdokolnak »Mikszáth« könyveiddel.
Mikor nyáron este tiszta holdvilág van,
Gondolj vissza Mikszáth, hogy az idő hol van?!…
Minden búbánatom küldtem egy levélbe.
Megírtam, hogy édes magyar szülőanyám,
Dagadó kebléből nem táplál – a hazám.
Idegen kenyéren, messze, távol élek,
S haza jönni többé soha nem remélek.
Tengerpartján álltam, holdvilágos estén
…A hold ezüst fényét orcáimra festvén…
Elfogott a vágy, hogy hazám újra lássam,
S magam annak földjén jó mélyen beássam.
Legyek eltemetve, megölve – feledve,
De ott pihenhessek, hazám, az öledbe.
Amit innen vittem, összekuporgattam,
Azt az egy pár könyvet vaskézzel tartottam.
Ha elfogott néha a puha gyávaság,
Akkor »Mikszáth« volt az egyetlen imádság.
A víz partján ülve csöndben olvasgattam
S minden egyes lapját könnyemmel áztattam.
Kaptál babérágat, földet, dicsőséget;
Bálványoz a hazád… szülőanyád… téged.
Tartson meg az Isten erő, egészségben,
Hivogasd el mind, kik élnek messzeségben!
(Nem kell oda más, csak egy kis szó, meg beszéd,
S ezer hajón jönnek, édes hazám, feléd.)
Életednek mégis ez leend tán legszebb
Igaz boldogsága… színmagyar szívednek:
Hogy kik távol élnek sajgó honfiszívvel,
Sírva bujdokolnak »Mikszáth« könyveiddel.
Mikor nyáron este tiszta holdvilág van,
Gondolj vissza Mikszáth, hogy az idő hol van?!…
írtam Hódmezővásárhelyen, 1910. május 18-án
Springer Mihály
