367. MK – BENCZÚR GYULÁNÉNAK [Rohitsch-Sauerbrunn, 1909. július 18.]
367.
MK – BENCZÚR GYULÁNÉNAK
[Rohitsch-Sauerbrunn, 1909. július 18.]
MK – BENCZÚR GYULÁNÉNAK
[Rohitsch-Sauerbrunn, 1909. július 18.]
Méltóságos asszonyom!
Szántó ügyvéddel találkoztam itt. Azt hiszem, ő mindent <megígért> megírt. Én csak a magam taktikájának részletezésével egészítem ki.
Mint ahogy kacsalábon forognak a mesebeli kastélyok, úgy forgott a mi leendő Benczúr kastélyunk bizonyos Jaskovich nevű professzor lábán, aki a gyarmati múzeum igazgatója. Ennél kellett a dolgot megmozgatni. De úgy, hogy ne Benczúrék keze mozgasson (az ódium ne rájok szálljon). És nem úgy, hogy az én kezem mozgasson (mert az én kezem is a Benczúrék keze). Ennélfogva egy távol fekvő kezet, a Révai Könyvkiadóét vettem igénybe. Révai Eperjesre készült 30 év előtti diákpajtásaival találkozni, ezek között volt Jaskovich is. Őt bíztam hát meg, hogy igazítsa a gondviselést, de a mi említésünk nélkül, úgy mintha neki jutna eszébe. Ennek az eredménye az idecsatolt levél, melyet már csak Rohitson kaptam meg.
A kicirkalmazott terv most már így következik – az én kombinációm szerint: Macska István megkapván az értesítést, rohanni fog Pestre Méltóságtokhoz, vagy az ügyvédhez, hogy isten neki, meggondolta már és átengedi a harmadrészt. Ekkor az ügyvéd hidegen fogadja, immel-ámmal mondja, hogy a tervről Benczúrék letettek, mert drágának tartották magát a telket is, de ha olcsóbban adja, akkor megpróbálja s ír nekik. Pszichológiám szerint Macska most már olcsóbban adja, és még kezet is csókol, ha száz forint nyereség révén jut szárazra.
Az én tervem szerint tehát nem is lenne szükséges egy másik licitáció. Az én tervemben a licitáció csak egy megijesztési eszköz, mely arra sarkantyúzza meg Macskát, hogy inkább kapjon valamit, mint semmit.
E tervnek azonban meglehetősen hátrányára van, hogy olyan időben indul, mikor egy faktor sincs otthon, akihez Macska hozzászaladhatna, még az ügyvéd sem.
Így attól kell tartani, hogy csakugyan árverésre kerül a sor. De ez se nyugtalanítsa a méltóságos asszonyt, mert Macskát könnyű lesz megbékíteni egy nagylelkű száz vagy kétszáz koronás ajándékkal, melyet kárpótlás címén kap már akkor, midőn semmi se járna neki. Ez a kegyajándék holta napjáig meleg hűségben fogja őt tartani a Benczúr-ház iránt, mert hiszen Macska végre is jó ember, és egy olyan dologért [ne] tartsuk őt vadállatnak, melyet mint erényt énekelünk meg a novellákban – a röghöz való makacs ragaszkodásért.
Természetesen nincs kizárva egy harmadik eshetőség sem, hogy ti. Macska megijedvén, valamely csodálatos módon előkeríti a két másik telek rész árát is, s kifizeti. Ez ugyan nem valószínű, és igen megszomorítana engem, de legalább levenné Méltóságtok válláról a bizonytalanságot. És már ez is valami. Különben már erre az esetre is van tervem. De ez még nem bevégzett és korai.
Már mintegy egy hete vagyunk itt a leggyalázatosabb időben, úgy hogy már az életemet is megúntam. Itt ülök egy bolond nagy tölgyfa alatt, melyen a stájerok udvariasságából a »Mikszáth-Eiche« táblácska fityeg, nézem a tornyosuló felhőket, hallgatom a mennydörgést, és várom a jövő évi nyarat – amikor majd a nagy építkezést nézzük ilyenkor a Benczúr portán.
Addig is kezeit csókolva, Gyulát tiszteltetve maradtam Rohitsch-Sauerbrunn júl. 18. 1909.
alázatos hű szolgája
Mikszáth Kálmán
Mikszáth Kálmán
