159. SZEMERE ATTILA – MK-NAK [Budapest, 1886. április végén]
159.
SZEMERE ATTILA – MK-NAK
[Budapest, 1886. április végén]
SZEMERE ATTILA – MK-NAK
[Budapest, 1886. április végén]
Látod, Kálmán, látod. Régen megmondtam én azt neked, hogy kár a magad okos gondolataidat, költői eszméidet, szellemes megjegyzéseidet gubás parasztok szájába adni. Egy darabig csak elhisszük, de végre rájönnek a turpisságra, s akkor nehéz lesz védekezned.
Te erre azt mondtad, hogy »Eh, hagyj nekem békét. Jobban tudom én azt, mint te«. Régi rossz szokásod ez már neked, hogy semmit se hiszesz el, amit nem akarsz elhinni, ha mindjárt kézzelfogható is az igazság. Most aztán megkaptad a magadét.
A tiszteletes úr – mert ő az, vagy a káplánja, ezt nem nehéz kitalálni a cikk kenetteljes címe után –, ugyancsak megmosdatja a fejedet, amiért Nagy András Jánosnak, a »parasztnak« egy olyan végtelen bölcs mondást mertél a szájába adni, amely majdnem többet ér annál a 20.000 forintos artézi kútnál; különösen nekünk, akik úgysem igen sokat iszunk a vizéből.
Talán nem is a bölcs mondás fáj annyira neki, mint az, hogy parasztnak nevezed. Le is torkol a grófi ismerőseivel, amilyen neked egy sincs, te szerencsétlen író ember, eltekintve attól, hogy 20.000 frt sem dagasztja semmiféle zsebedet.
Azért jó lesz, ha megváltoztatod a világnézetedet. Tanuld meg, hogy ma már nincs se paraszt, se úr, hanem van szegény ember és gazdag ember. A szegény emberek közé tartozik a paraszt, a magyar író, a diurnista, a gazdagok közé a főrendiház tagjai, a börziánerek, a pesti háziurak és Nagy András János. Az elsőkről írj akármiféle bolondságot, amilyenben kedved telik, azok úgyse mernek mozogni, a másikakról pedig hallgass mélységesen, mert vagy duellumban metélnek össze, vagy váltókkal tesznek tönkre, vagyis kistejgeroznak a lakásodból, vagy elneveznek csúfolódó, várost gyújtogató férfinak.
Most pedig igyekezz jóvátenni hibádat. Erre két mód van. Az egyik, hogy kijelented az összes napilapokban, hogy a te Nagy András Jánosod, aki azt a szép nagy mondást mondta, nem a »nemesember«, hanem a paraszt Nagy János, s nem is lakik Hódmezővásárhelyen, hanem Balmazújvároson és csak tollhibából említéd azt az urat, aki »annyi grófot ismer«.
A másik mód – s ez a helyesebb – az, hogy a jövőben, ha valami jó ideád támad, ne ajándékozd azt másnak, hanem mondd el a magad nevében. Így is meg fogjuk mi azt becsülni, s legalább nem kell idődet polemikus cikkek írására fecsérelned, hacsak elő nem áll majd akkor valami Kánya Péter s be nem bizonyítja két tanúval, hogy ezt a mondást pedig ő mondta az utolsó cibakházi vásáron, mikor a kajla tehenét eladta.
Szemere Attila
