158. GRÜNWALD BÉLA – MK-NAK [Budapest, 1886. március közepén]
158.
GRÜNWALD BÉLA – MK-NAK
[Budapest, 1886. március közepén]
GRÜNWALD BÉLA – MK-NAK
[Budapest, 1886. március közepén]
Kedves Barátom!
Sok élvezetet köszönhetek eleven fantáziádnak, s nem gondoltam soha, hogy még rám nézve a kellemetlenség kútforrása is lehessen.
Én neked csevegés közben elmondok egy kis történetet.
Egy pandúrnak négy vagy öt jámbor tót delikvenst kell a megyeházba kísérni. Ősi szokás szerint a rabok útközben megvendégelik a pandúrt minden útba eső korcsmában. A pandúr a sok ivás következtében képtelenné válik nagy missziója teljesítésére. A delikvensek önfeláldozó támogatásával beér a megyeházba, s ott a várnagy színe elé járulva, azt mondja neki a delikvensek egyike, aki a pandúr puskáját vitte: »Tekintetes uram, behoztuk ezt a pandúrt.«
Öt perccel később a pandúr kurtavasra van verve, s a lelkiismeretes várnagy komoly arccal jelenti nekem, mint alispánnak az esetet; én pedig ez óriási komikum hatása alatt kacagva dőlök a legközelebb eső karszékbe.
Ezt a kis történetet neked is kacagva beszéltem el. De a te fantáziád ezzel nem érte be. Engem az eseten »mélyen elszomorodottnak« állítasz a közönség elé, amit reputációmra nézve sokkal veszélyesebbnek tartok, mintha azt írnád, hogy a képviselőházban rossz beszédet mondtam. Mert ha ily komikus eseten nem kacagtam, hanem mélyen elszomorodtam volna, ez nálam a bárgyúság meglehetősen magas fokát jelentené.
De ami a legrosszabb, felbőszítetted ellenem Szederkényi Nándor barátomat is, aki előadásod után indulva, meg van győződve, hogy ez a kis víg történet a vármegye ellen van irányozva. Kérlek, mond meg neki, hogy ez eszem ágában sem volt, és békítsd ki velem valahogy.
Elmondtam úgy, mint elmondtam egyéb komikus eseteket, tendencia nélkül, s ő mindég előnyösebb helyzetben van, mint én, mert az ő története a két részeg csendőrrel nagyon sokkal komolyabb jelenség, s csak azt mutatja, hogy a legjobb intézmények is miképp romlanak meg kezünk alatt.
De vonjuk ki mindezekből a tanulságot: Ha valamit elbeszélünk, egy emberre hivatkozva, akit egy kicsit respektálunk, ebben az esetben a költőnek is kötelessége nem engedni tért a fantáziának. Őszinte híved
Grünwald Béla
