ORSZÁGGYŰLÉS [dec. 8.]
ORSZÁGGYŰLÉS [dec. 8.]
Komjáthy Béla beszél:
– Hogy sikert kívántam nektek a vállalkozáshoz? Persze hogy kívántam. Csak kell valamit kívánni. De mikor kíván az ember sikert valamely vállalkozáshoz? Ha maga sem hisz benne. Miért nem hiszek? Valamiért. Azért. Talán, mert rosszul aludtam. Mit törődtök vele? Csak menjetek és obstruáljatok, én nem tudlak benneteket meggyőzni. De majd megtanít az idő…
Az idő! Az idő, Béla bátyánk, rosszra tanít. Az idő is csak a rosszat eszi meg s a jóhoz egy világért sem nyúlna. Hát mit tanulhatna még a szélsőbal az időtől? Hogy a jó ne tessék neki – azt már úgyis tudja.
Imhol egészen komolyan készülődik az obstrukcióra. Kubik Béla kiáll a folyosóra.
– Gyöpre magyar! Hát hol van az a híres ember, aki engem a teremből kicipeljen.
Egy csomó Dávid kiáll az útból. Régen volt az, amikor ők birokra kelhettek Góliáttal. De azért a szélbali Holubárnak is megjön a párja. Az igaz, hogy párostul. Nagy Mihály már méregeti (ő is erős ember volna, hiszen Zichy Nándort is legyűrte Kecskeméten), aztán Molnár Antal is sorompóba lép (és ő sem akármilyen legény, hiszen az ő hátára szakad Magyarországon a legtöbb hivatal).
– Majd csak elbánunk veled – mondják kettesben. És Kubik úgy tesz, mintha megijedne.
– Hohó, veletek nem bírok. Nagyon hangos legények vagytok. Már csak csöndesebb szomszédot keresek.
És leült Pulszky Ágost mellé. A folyosó nevet, a folyosó jókedvű. Pedig furcsa hírek röpködnek. A szélbaliak új házszabályokat szereztek az irodából. A tintatartók is megszaporodtak arra, balfelül, Hentallernél fütyülőt láttak. Tóth Jánosnak meg van egy gépje, amit csak meg kell nyomni és azt mondja mam-ma! És nagyon sírósan mondja, mint a szopós gyerek. No, ha ezek nem veszedelmes jelek, akkor Sima Ferenc az egyetlen spártai szónok, akit ez az öreg Európa Moltke óta fel tud mutatni.
S az emberek mégsem akarnak megijedni. Hiába mondja Meszlény Lajos, hogy az osztrákok kismiskák és ők az elnököt is kiviszik.
Azt mondja rá Rosenberg Gyula:
– Hatvanhét óta semmit sem tudtatok kivinni s most egyszerre egy elnököt vinnétek ki?
Évődnek. És nevetnek hozzá. Az embernek az az érzése, hogy ezek itt együtt hamarabb ülnek a tarokkhoz, mint az obstrukció asztalához. Tudja a manó, hiányzik a levegőből az a valami, ami nélkül nem lehet obstrukció. A sarkok homályában még nem bújnak meg az összeesküvők. Justh Gyulának sincsenek sürgős mondanivalói. És Molnár apát még nem veszett össze Asbóth Jánossal, hogy vajon az adott viszonyok közt az egyházi vagy a világi pártvezér-e az illetékes. Semmi, de semmi, ami a készülő viharra mutatna. Még csak csönd sincsen. Az emberek inkább olyan fesztelenül beszélgetnek, mintha a teremben a könyvtári bizottság jelentését tárgyalnák. (Azt még sohasem hallgatta meg emberfia.)
Pedig odabenn már javában folyik a tanácskozás. Kossuth Ferenc azt indítványozza, hogy a szükségjavaslatot az osztályokhoz utasítsák, a kis Barta Ödön ad hoc bizottsággal is beérné. Olay Lajos meg éppen csak az igazságügyi bizottságtól is kérne véleményt s a többi szónok (végre is nem lehet mindenkinek saját külön indítványa) a három javaslatból válogatja ki magának, hogy melyiket támogassa. Győry Elek mind a hármat is támogatja. S a válogatásban eltelik négy óra – osztrák értékben kifejezve kétezer pengő forint. Ami eléggé jól megfizetett válogatás. S mégsem jutnak a végére, mert Holló Lajosnak rengeteg a mondanivalója és alig tudja az ilyen kurta ülésbe beleszorítani. Hanem ő aztán igazán mélyére néz a dolgoknak és megtalálja, amit senki sem tudott. Azt az igazságot, hogy a kormány is ajánlaná az önálló vámterületet, de akkor megbuknék. Hát igazán megbuknék? Hiszen akkor megint nem volna önálló vámterület. És ha akkor sem volna önálló vámterület, akkor hát miért bukjék? Ezt az eredményt rövidebb úton is elérheti.
…Összesen kilencen szónokoltak. És még többen is jönnek utánuk. Azért neveztetik ez a tárgyalás obstrukciónak. Pedig nem az. Ellenben unalmasnak nem neveztetik. Pedig az. És a hazának mégis végig kell hallgatnia. Ah, milyen rossz időben is mondott le Josipovich Imre! Ő, aki az utolsó obstrukciót is olyan mosolygó képpel tudta végighallgatni, s aki a legunalmasabb napokban egymaga képviselte a szónokok egész hallgatóságát: a nemzetet, a kormányt, a többséget, a kisebbséget s olykor még a karzatot is.
Most már ki fogja őket hallgatni?
