ORSZÁGGYŰLÉS [dec. 29.]
ORSZÁGGYŰLÉS [dec. 29.]
A mai ülésen Endrey Gyula és Polónyi Géza atyafiságosan megosztozkodtak s az egyik elbeszélt a szünetig, a másik a szünettől az ülés berekesztéséig. A tanácsterem tehát nemigen szolgált szenzációval, hacsak nagyobb érdekesség híján azt nem veszik szenzációnak, hogy gróf Apponyi Albert nem felelt a Polónyi Géza majdnem megrendeltnek tetsző interpellációjára. A miniszterelnök ugyanis Bécsben van s mikor Polónyi fölvetette azt a kérdést, hogy vajon a szükségjavaslat értelmezése tekintetében csakugyan egy véleményen van-e a kormányelnök és a nemzeti párt vezére – választ egyelőre nem kapott.
– Nem tartanám illőnek, hogy a miniszterelnök távollétében válaszoljak – mondotta Apponyi a folyosón. Máskülönben a folyosó nem volt túlságosan eleven. A miniszterelnök utazásáról sokat beszéltek ugyan, de olyasmit a szélsőbal sem remél, hogy Bécsből az önálló vámterületet hozza meg Bánffy Dezső. A kritikus helyzet ilyetén megoldásáról alig esik szó, ellenben az a békés hajlandóság, amely a szélsőbal tegnapi konferenciáján még csak félénken mutatkozott, ma a folyosón diadalmas gyorsasággal hódított. A párt minden békés embere megjelent és folyt a kapacitáció, amerre csak két ember egymásnak útjába akadt. Különösen Eötvös Károly, Komjáthy Béla és Barta Ödön mozgattak meg minden követ, hogy a pártot egységes leszerelésre bírják. Eötvös a maga jóízű modorában magyarázgatta az embereinek:
– Azt ne higgyétek, hogy a rendelet az pátens. Dehogy az. Végre is intézkedni csak kell, mert különben a spekuláció megeszi ezt az országot. Ha a kormány rendeletet bocsájt ki, azért meg lehet szidni; de ha még rendeletet sem bocsájt ki, akkor föl kell négyelni.
A többi is csak így beszélt s ahogy tanácskoztak, kapacitáltak, úgy tetszett, hogy fáradozásuk nem meddő, ámbátor dűlőre ma sem fog jutni a békesség dolga, mivel a szélsőbalnak még habozó tagjai meg akarják várni a Bánffy Dezső és Apponyi Albert kilátásba helyezett nyilatkozatait. Ha ez a két nyilatkozat összevág és újból is dokumentálva lesz, hogy a január elsejével bekövetkező jogi állapot tekintetében Bánffy is osztozik az Apponyi felfogásában; akkor a kis békesajka végezetül mégiscsak révbe ér.
Ellenséges szelek azonban még most is veszélyeztetik. Polónyi Géza legalább az összes elemeket harcba akarja küldeni a javaslat ellen. Ha ugyan Polónyi ura az összes elemeknek, ami nem egészen valószínű. Nem lehet azonban tagadni, hogy a Sima Ferenc eldobott babérjait fölszedheti és ha éppen akarja, egymaga is megobstruálja újévig a javaslatot. Ezt nyíltan hirdette is, a teremben és a folyosón. Nevetve nézte azokat a kis csoportokat, amelyek a béke útját próbálták egyengetni és egyszer-egyszer elkiáltotta magát:
– A korcsmáros nélkül számoltok!
S ebben igaza lehet. Az egész szélsőbal egységes megállapodását is halomra döntheti egyetlen szál legény. Én is akarom, te is akarod – mondja ez, meg az, de csak azzal végezheti, hogy Polónyi azonban nem akarja. Vagy csak évődik? Tréfál? Mert mégis különös volna, hogy amikor érzi maga körül a hatalmas békeáramlatot s ő el van határozva a harc folytatására: mégis azt mondja beszéde végén, hogy ez a harc meghozta a részekre bomlott szélsőbal testvéri egyetértését. Csak nem úgy képzeli Polónyi, hogy amikor Kossuthék le akarnak szerelni, az Ugronisták pedig most forgatják igazában a fegyvert, akkor ezt testvéri egyetértésnek nevezik!
Ámbár ki tudja? Amoda át őfeléjük már régen fest így, amit testvéri egyetértésnek neveznek…
