A FOLYOSÓRÓL
A FOLYOSÓRÓL
Szélcsendes napokon a folyosó csak egy fumoir – egy közönséges adomatár, melybe Beöthy Aldzsi szállít egypár új viccet, mely a kaszinóban vagy egyébütt történt és báró Harkányi Frigyes egypár régi viccet, mely sehol se történt. Egyébként csak fumoir a folyosó. – Érdekessé legfeljebb az öreg Tisza teszi, aki ritkán megy be beszédet hallgatni, hanem egyik helyről átül a másikra a folyosón, keresve léghuzam nélküli helyet. – De könnyebb volt Amerikát fölfedezni, mint ilyen helyet a folyosón. Nem is találta még meg, pedig huszonöt éve keresi. Bizony, a folyosó nem jelent ilyenkor semmit, csak egy füstben kóválygó keskeny hosszú űrt, hol az unalom üt tanyát, hol nem történik semmi figyelemre méltó és ahol már az is esemény, ha a büffé-kisasszony keresztülmegy a pipázgató képviselők sora közt. Olyan varázzsal bír itt a szoknyasuhogás, mint egy barátklastromban.
Háborús időben ellenben a folyosó lecsapja a tanácstermet. A folyosó lesz elsővé, komolyabbá. Sokszor van úgy, hogy a tanácsteremben egy ócska témával foglalkoznak, midőn a lelkekben egy új téma forr már: a téma tehát kimenekül a folyosóra. A folyosó az aktuális. A tanácsterem a túlhaladott álláspont. Most is úgy volt. A teremben a Darányi javaslatát tárgyalták, melyet különben mindenki kitűnőnek ismert el (csak a szocialisták nem), míg a folyosón zajos élet forrt. A függetlenségi párt a miniszteri szoba környékét tartja megszállva s első tekintetre látszik, hogy trikóban van, azaz, hogy már öltözködik a szerepéhez. A masamódok Justh Gyula, Meszlény sürögnek-forognak, ezzel is azzal is beszélgetnek és igazítanak egyet-mást. Olay mogorva arcokat vág, mint egy feldühödött farkas s titokzatos szentenciákban potyogtat el a jövőből egyes morzsákat.
– Sós lesz még a mosdóvizetek is!
Egy másik kormánypárti csoporthoz érve, így szól:
– Még a Dunát is visszafelé fordítjuk, ha megharagszunk.
Polónyi ellenben (és ez a legijesztőbb) békés húrokat penget, hogy ő nem akar semmi zavart, ő csak jót akar, békét akar és önálló vámterületet.
Maguk a szabadelvű pártiak zajos közjogi fejtegetésekbe vannak merülve. Szakemberek körül csoportok képződnek és hallgatják a fejtegetést. Gróf Andrássy Gyulával Győrffy Gyula disputál, mire az odavág szellemesen:
– Ugyan, kérlek, csak nem akarod énellenemben védeni a 67-es kiegyezést?
Matuska Péter panaszolja, hogy Szilágyi azt mondta valami nézetére: »Szamár vagy, Péter!«, mire megelégedetten jegyzi meg Klobusitzky János:
– Látod, ezért nem beszélek én soha vele.
Szóval, tarkabarka a folyosó képe, mint egy hullámzó vásár, melyben az élet lüktet. A tanácsterem ajtói meg-megnyílnak s valaki kijön és hírt hoz. De szinte nehéz felösmerni az esteli szürkeségben (délutáni egy óra van), hogy kicsoda. Zajong az ellenzék. A nyitott ajtón ki-kimorajlik gúnyos haragja.
– Ki beszél odabent? – kérdezik.
– Egy megfordított Csáky.
– Ki az?
– Enyedy Lukács.
– Mért mondod megfordított Csákynak?
– Csákynak nem kell az önálló vámterület – de azt állítja, hogy meg fog kelleni csinálni.
– És Enyedy?
– Enyedynek ellenben az önálló vámterület kell, de azt állítja, hogy nem kell megcsinálni.
Tessék aztán az okos emberek szavából megokosodni.
